Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Luciana Ratto (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Apu, melyikünket mentenéd meg?

Fotó: a szerző archívuma

Azt mondják, a második gyerekkel megduplázódik a szeretet, azt mondják, hogy ezt kell mondani az elsőszülötteknek, de most két kiskutyaszem könyörög, hogy őt válasszam, és hagyjam veszni a másikat.

Bővebben ...
Műfordítás

Andrei Dósa (f. Horváth Benji): Sok erő és egy csipetnyi gyöngédség

Fotó: Veronica Ștefăneț

Igyekszem a lehető legokésabban hozzáállni a nőkhöz, még ha nagyrészt nőgyűlölő és szexista klisék sorozatába csúszik is bele az agyam. Mindenféle disznó vicceken nőttem fel, amelyeknek a főszereplői Móricka és Bulă voltak. Gyakran éreztem kísértést, hogy mint a viccben Bulă, azt mondjam a barátnőimnek, tetszik, ahogy gondolkodsz.

Bővebben ...
Költészet

Holczer Dávid versei

Fotó: Szántó Bence Attila

Isten tudja mire képes / egy ember seprűvel a kezében

Bővebben ...
Próza

Baqais Dávid: nem lenne boldogabb

Fotó: James Herbert

és akkor se lenne boldogabb, ha aztán öt vesztes pályázat után elkezdene egy kocsmában pultozni, hogy leplezze az ismerősei előtt az örökölt transzgenerációs vagyonát, ami miatt folyamatos bűntudatot érez, de akkor se, ha megtudná, hogy a barátjának háromszor annyi van a takarékszámláján, mint neki, és ő még bűntudatot sem érez

Bővebben ...
Próza

Szeifert Natália: Kopognak

Fotó: a szerző archívuma

részlet a Hóember a Naprendszerben című regényből

Bővebben ...
Költészet

Zsigmond Soma versei

Fotó: Pénzes Johanna

Lépteid alatt felnyög a parketta, ablakot nyitsz, / a levegő idegen csípése nem ébreszt fel.

Bővebben ...
Költészet

Kollár Árpád versei

Fotó: Keller Ami

az almahéjon azt a pici, barna a foltot

Bővebben ...
Próza

Murányi Zita: Halálfélelem

Fotó: a szerző archívuma

A férfiaktól is ösztönösen tartok, képtelen vagyok nem hidegen viszonozni az érintést, ujjaimat egyedül a pusztulás mozgatja, amihez érek, tönkremegy, atomjaira hullik.

Bővebben ...
Próza

Lázár Bence András: Saldanha. Lisszabon. Kacsakagyló.

Fotó: a szerző archívuma

Azt mondják, Lisszabonban, a fehér városban, egészen máshogy megy le a nap. Legalábbis a portugálok ezt hiszik, és azon a csütörtöki délelőttön egy bizonyos Weisz Máté és egy bizonyos Perr Rebeka is ezt hitte.

Bővebben ...
Költészet

Benkő Imola Orsolya versei

Fotó: Szerdahelyi Mátyás

helyzet van a 10. C osztályban a kolléga / túl fiatal

Bővebben ...
Költészet

Saád Anna versei

Fotó: Sárközi Bence

de bennem ragadnak tanításaid / amik szerint élnem kéne

Bővebben ...
Költészet

Vincze Szabolcs versei

Fotó: Pavlovits Gitta

A Braille-írás panaszkodik / a hozzád érő kezekről

Bővebben ...

Alejandra Pizarnik versei

Izsó Zita fordításában
Valaki megpróbált kinyitni valamilyen ajtót. Fájós / kezeit foglyul ejtette a baljóslatú csontok / börtöne. / Egész éjjel az új árnyékával / küszködött. A hajnal belsejében esett az eső és / könnyek kalapáltak. / A zene ártalmatlan színeket bocsát ki.

 

Láthatatlan művészetek

 

Te, aki megénekled az összes halálomat.

Te, aki megénekled, amit nem bízol

az idő álmára,

írd le nekem az üresség házát

mesélj nekem a koporsóba öltözött szavakról

amik belakják ártatlanságomat.

 

Az összes halálommal

átadom magam a halálomnak,

a gyermekkor kezeivel,

részeg vágyakkal,

amik nem sétáltak a napon,

és nincs olyan reggeli szó,

ami értelmet adna a halálnak,

és nincs isten, akiben grimaszok nélkül lehetne meghalni.

 

 

Karoline von Günderrode

Enrique Molinának

En nostalgique je vagabondais

par l’infini

K. von G.

 

A szél szeretőjének a keze

simogatja a hiányzó arcát.

A hallucináló nő „madárbőrből készült

bőröndjével”

önmaga elől menekül egy késsel az emlékezetében.

A nő, akit felfalt a tükör,

belelép egy hamutartóba

és lecsendesíti a felejtés áldozatait.

 

 

 

Megalapozatlanság

 

Valaki megpróbált kinyitni valamilyen ajtót. Fájós

kezeit foglyul ejtette a baljóslatú csontok

börtöne.

Egész éjjel az új árnyékával

küszködött. A hajnal belsejében esett az eső és

könnyek kalapáltak.

A gyermekkor éjszakáim kriptájából

könyörög.

A zene ártalmatlan színeket bocsát ki.

Hajnalban a csukott ablakoknak ugyanazt jelentik

a szürke madarak, mint gondjaimnak a verseim.

                                          

 

Álom

 

Felrobbantja az emlékezés szigetét

Az élet az őszinteség egy cselekedete lesz

Börtön

a vissza nem térő napoknak

Holnap

az erdő szörnyei elpusztítják a partot

a titkok üvegében

Holnap

az ismeretlen levél megtalálja a lélek kezeit.

 

 

Téli történet

 

A szél fénye a fenyők között: fel tudom fogni

az izzó szomorúság jeleit?

 

Egy akasztott ember lóg

a lila kereszttel megjelölt fáról.

 

Addig, amíg sikerült elszabadulnia az álmomból,

és bejutott a szobámba, az ablakon át,

és tettestársa volt az éjféli szél.

 

 

Alejandra Pizarnik (1936-1972) a XX. századi argentin irodalom egyik legjelentősebb költője. Orosz zsidó emgiráns szülők gyermekeként született Avellanedában, Argentínában. 1960-ban Párizsba költözött, ahol összebarátkozott Octavio Pazzal és Julio Cortázarral. Pizarnik költészetére jellemző az erős szimbólumhasználat, írásain megfigyelhető a szürrealisták, elsősorban André Breton és Antonin Artaud hatása, fő témái pedig a gyermekkor, az elidegenedés, az őrület és a halál. 1968-ban Guggenheim Ösztöndíjat, 1971-ben pedig  Fulbright Ösztöndíjat kapott. Rövid élete alatt hét verses- és egy prózakötetet írt (ez utóbbit Báthory Erzsébet magyar grófnőről, aki a legenda szerint 600 fiatal lány megkínzásáért és haláláért volt felelős). Pizarnik egész életében depresszióval küzdött, 1972-ben vetett véget életének.