Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Németh Gábor Dávid versei

Fotó: Szulovszky Mária

Átkeretezés

Hová tevé boldogtalan fiait?
Vörösmarty Mihály: Előszó

Hallom, hogy üvölt elhagyatottságában az óceán.
Ránézek az algás lépcsőről, összerándulunk,
és nincs közünk egymáshoz. Szárnyak kopognak
a maradásra alkalmatlan kikötő oldalán.
Születés helyett tél van és csend.
Ezért késnek nálunk az anyák, mert
szállnak el az angyalok a családtól. A korán
érkezettek. Bár felsírnak, csak egy órát
élnek. Összerándulok minden koppanásra,
és csak az ablakon keresztül merek az égre
nézni. De hiába, az égben semmi sincsen,
ami fiamhoz hasonlítana. Újabban őket keresem
minden parton. A visszatérő vájatokat
bámulom az iszapban, az esztétikáját keresem
mindennek, mintha ez segítene a távolságtartásban.
Elfárad a part az ismétlődésben. Nyomaiban
próbálok nyelvet találni, de nem fordíthatom le
halálukat arra, ahogy megtörnek a hullámok
a tengerirózsák, hínárok és kagylók közt.

 

Alakjamúlt

Amikor a nagypapámtól örökölt borotvapenge-csomag
egyik darabjával végigvágtam a kezemet az ütőér mellett,
mintha egy folyó öntött volna ki az alkaromból. Azóta
esténként benyomom a dugót a lefolyóba, megvárom,
amíg a mosdó megtelik vízzel, belerakom a fejemet,
és nézem a zománcot fulladásig. Fehér szirmú
vadvirágként ölel a csap. Ahogy kiemelem fejemet a vízből,
véletlenszerű mintában hullanak a cseppek. Addig
bámulom őket, amíg jelenteni kezd valamit a formájuk. Közben
arra gondolok, mikor dédszüleim 1918-ban átszöktek
a határon, talán a Szamoson át jöttek, hogy legyen valamilyen
kapcsolatom velük. Sodrásuk feltöltött egy várost.
Állítólag romániai svábok voltak, akaratuk ellenére is
sokkal több nyelvet beszéltek, mint amennyit én
valaha is fogok, mégsem tudnák elmondani,
nem azért küzdöttek, hogy a torkom köré tekerjem
a folyókat. Pedig a vízben gyorsan terjed a hang,
talán gyorsabban, mint ahogy visszahátrálok a télbe,
és a fagyban végleg rögzülnek a távolságok.

 

Németh Gábor Dávid, Budapest, 1994, költő, szerkesztő. Megjelent verseskötetei: Banán és kutya, FISZ, 2017; Lebegő arborétum, Prae Kiadó, 2022. Színházi munkái: Fatima (bemutató: Kolozsvári Magyar Opera, 2021); Emma (A MÜPA 2020-as zeneműpályázatának díjazottja); Az elveszett Hold (bemutató: Zene Háza, 2026).

Próza

Gáspár Sára: András megértő figyelme

Fotó: a szerző archívuma

Már jónéhány hete beszélgettünk, amikor András minden előjel nélkül eltűnt. Nem reagált az üzeneteimre, meg se nyitotta őket. Csak miatta tettem ki melankolikus tájképeket, egyikre sem reagált, én pedig rettegtem attól, hogy rájött, ez nem is én vagyok, pedig én vagyok, de lehet, hogy nem úgy, ahogy ő gondolja, és lehet, hogy megérezte, hogy jobban érdekelnek a csillogós harisnyák és a részeg flörtölések, mint József Attila.

Bővebben ...
Próza

Csermely Mátyás: Labora

Fotó: Zanati Réka

A gyár nagy volt, eszméletlenül. Tornyai szikárak, felhői nehezek, rendszere ütemre lélegző. Egy hatalmas bogárbelsőre emlékeztetett, ami mintha valami felettébb velőset emésztene, olyannyira szuszogni tetszett.

Bővebben ...
Költészet

Berki Ádám versei

Fotó: A szerző archívuma

zavar a páratlan prímszámok figyelmetlensége

Bővebben ...
Próza

Márton Evelin: Öt hegy, öt templom

Fotó: Onda Péter

A nádas megnyílik hamaroson, s az én kóborjaim kijőnek a homályból. Őnekik viszed azt, amit küldök – mondta az Úr és gyöngéd lökdöséssel jelezte Vendelnek, hogy induljon izibe, mert idő van.

Bővebben ...
Próza

Szerényi-Bartók Tamás: Szíverősítő (regényrészlet)

Fotó: Urbán Ádám

Mészkőpor és füstölő szaga keveredett odabent, és mindennek volt egyfajta otthonos mocskossága, de nem erre, még csak nem is a tanár szavaira emlékszem a legélénkebben, hanem egy lányra.

Bővebben ...
Próza

Ádám Szilamér: Hallod ezt? Csend

Fotó: a szerző archívuma

Kinyitotta a méhesház ajtaját, kihúzogatta a kaptárokat, de semmi. Végignézte az egészet, mind a három sort lentről felfelé, majd újra, és mivel nem hitt a szemének, még egyszer, harmadjára is.

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Berta Réka

én isteni parancsot soha meg nem tagadtam

Bővebben ...
Próza

Hegedűs Márton: Meccs

Fotó: a szerző archívuma

A létravértesi középpályás előre ívelte a labdát, és a B középből – a beton lelátóról – mind a tizenhat ultra egy emberként üvöltött, amint az ellenfél fürge hetese levette az elérhetetlennek tűnő labdát, centikkel az oldalvonal mellett, és megtolta a lihegő Laci mellett.

Bővebben ...

Nora Iuga verse

André Ferenc fordításában
gyúl a rozsda amíg betemeti és csábítgatja / a kiszolgáltatottságot ahogy gyűl a cukor / a gyümölcs ráncos bőre alatt / ahogy felhasad a hús mint egy lyukas zászló / éjjel és nappal közt történik minden / anélkül hogy bármi is történne egy örökkévalóságig / fejjel lefelé fordítva / voltaképpen ugyanaz a homok csorog / a homokóra másik felébe

 

 

hajnali ötkor jártam az utcákat

 

állni mint egy árnyék a nyár harangja alatt

röhejes arcod tévelyeg a kirakatok közt

amiket elkerülnek a vásárlók alkui

–  még egy ablaktörlő sem

moshatja le a levegőt

erről a képről –

egy öregasszony fekete kalapban

sex-appeal és tartalékok nélkül

egy akkora piacon mint a város

hullájának felmetszett hasa

 

mit akartok

az élet szép volt

a kutya meg beteg

én nem ettem szőlőt

szőlőérés idején

megvolt a saját büszkeségem:

nem szerettem kórusban énekelni!

(hajtottam a hintát

váltogattam a szélsőségeket

hogy megálmodhassam a középpontot

egy oszcilláló ösztön

homályos normáját)

 

húsz éves voltam

és az utolsó férfit a csatornába dobták

harminc éves voltam negyven ötven

és a férfiak befejeződtek

hajnali ötkor jártam az utcákat

egy naftalinnyom után szimatoltam

egy arisztokrata bódulat tökéletes kábszere

elment belőlem a világ

hosszú konvojok mentek

rövid szögletes arcok fejjel lefelé fordított arcok

a történelem pilótafülkéjébe lapult arcok

gyúl a rozsda amíg betemeti és csábítgatja

a kiszolgáltatottságot ahogy gyűl a cukor

a gyümölcs ráncos bőre alatt

ahogy felhasad a hús mint egy lyukas zászló

éjjel és nappal közt történik minden

anélkül hogy bármi is történne egy örökkévalóságig

fejjel lefelé fordítva

voltaképpen ugyanaz a homok csorog

a homokóra másik felébe

 

a nagyszerű yellow submarine a vesztőhelyhez ereszkedik

elkezdődik a visszaszámlálás

független underground

modern lobogók

azt fogjátok mondani ez az öregasszony a fiatalokat utánozza

ez az öregasszony röhejesebb

mint egy görkorizó papagáj

mintha a szemeim elfeledték volna

az éjszakai gépírónőt

és az álmos férfiakat

akik lopva léptek be a költészet garzonjaiba

mintha én nem látnám az árnyékok break-jét a falakon

és az angolszász dialektusokat

ahogy beleharapnak az emlékezetembe

 

milyen közel van hozzám velence

fáradhatatlanul és beletörődve

gyakorolni minden reggel

az egyenes testtartást a kivégzőosztag előtt

és a testek amplifikácói és csökkenései

nem a képzelet következményei

nem kifogások nem magyarázatok

csak ujjlenyomatok

egy feldúlt trónon

lám végre itt egy haza

olvashatatlan mint egy analfabéta aláírása

lobog egy gyanús zászló

a szimulátorok robbanásai és

az elnyomó hadseregek buzgalma között

állok az évezred ravatalánál

az volt az utolsó siker

amikor egyesítették a hazugságot a vulgaritással

a halott két majmát

és minden a helyén van

semmi sem változott

lehet kézen fogva sétálni az árnyékkal

lehet hallgatni

együtt a halakkal

ebben a zavaros vízben mint egy csoda folytán

lehet aludni

ölben a kétszínűség

rémült kutyájával

vörös provokatív korok

csorognak be az ablakon

fejjel lefele fordítják a harangot

és beleöntik ezt a vészjelzést

 

 

 

Nora Iuga (eredeti nevén Eleonora Almosnino) 1931-ben született Bukarestben, költő, író, műfordító. A Román Írószövetség vezetőségi tagja. A bukaresti egyetem bölcsészkarának elvégzése után némettanárként, azután könyvtárosként is dolgozott. 8 verseskötet és 11 prózakötet szerzője, valamint többek közt Strindberg, Günter Grass, Herta Müller, Paul Celan, Nietzsche és Aglaja Veteranyi műveit fordította románra.  Számos díj kitüntetettje, több ízben is elnyerte a Román Írószövetség, illetve számos irodalmi folyóirat díját. A fordított vers a 2010-es Dactilografa de noapte (Az éjszakai gépírónő) című kötetéből való.