Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Sándor Anna Viola: Nem beszélünk soha

Fotó: a szerző archívuma

Az apja akkoriban éjjelente a fülembe duruzsolt, ne is álmodjak róla, sose fogom megtudni a titkát. Erősen hozzábújtam, ő átölelt, az apja érintését éreztem a bőrömön, a horkolása, a szemébe lógó haja, a karja, a szorítása mind az apjáé volt.

Bővebben ...
Műfordítás

Giulia Caminito (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Bársonylány

Fotó: Andrea Ottaviani

Vito úgy hitte, elkapott valami betegséget. Nem talált más észszerű magyarázatot arra, miért ébredt úgy egyik napról a másikra, hogy nem megy neki a verselés. Az ihlet, a ritmus, a szavak, az ötletek hiánya gyötrő volt, elméjének csendje pedig határtalan.

Bővebben ...
Költészet

Szamosvári Bence: bálnacet expressz

Fotó: Kiss A. Kriszta

bokáig letolja két és fél autóbusznyi / ámbráscet-jelmezét

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Láncszemek

Fotó: a szerző archívuma

Nagyanyám keze a spájzban pakolászik éppen, amikor anyám szeme megpillant egy üvegvázát. Semmit sem értek.

Bővebben ...
Költészet

Vass Alexandra versei

Fotó: A szerző archívuma

azonos távolságra veri / a szögeket / a pajta deszkáiba

Bővebben ...
Próza

Kónya Sándor: Dagadék

Fotó: Kónya Tamás

Érzem a levegőben a zizegését, a nyugtalanságát, rám is átragad. Régen is így volt, de most tudom, tartanom kell magam. Folyamatosan járnak az ujjai és beszél. Arról az estéről beszél, elmondja az egészet.

Bővebben ...
Költészet

Nagy Izabella versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Egyedül él, mondta, nem kacsintott.

Bővebben ...
Költészet

Németh Gábor Dávid versei

Fotó: Szulovszky Mária

Hallom, hogy üvölt elhagyatottságában az óceán.

Bővebben ...
Fotó: Marlon James

Kaveh Akbar: Korom

Sokszor azt álmodom, hogy a karmait / egyesével kihúzkodó lény vagyok, majd eladom / őket a piacon a gránátalmás és a kerti szerszámos bódéknál. Kiszámítható / az álmok logikája. Régen a Mennyben éltem, / mert ezt akartam. Mikor a földre estem, / már tudtam az utat ‒ a kormon át, a levelek közé.

Néha Isten rozsdának álcázva jön a földre,
           felemészt egy lánckerítést vagy egy tengerészkést.
Ilyen közelről sutának és gondtalannak tűnünk
           mint az új szeretők,

                      egymás előtt vetkőzve
                                    az első alkalommal. Félek
                      a veszteségtől, félek
hogy mit támasztanék föl,

mint a márvány angyal, ki feléledvén
           saját belsőségeit látta szétszórva lábainál.
A vér édesebb a hasban, mint
bárhol másutt. Ez köztudott

                       de ki tudja, miért ‒ a nő a TV-ben
                                  egy férfi hasi sebébe mártja hidzsábját,
                       majd ajkához emeli az anyagot, zavarodott.
                                  Sokszor azt álmodom, hogy a karmait

egyesével kihúzkodó lény vagyok, majd eladom
őket a piacon a gránátalmás és a kerti szerszámos bódéknál. Kiszámítható
az álmok logikája. Régen a Mennyben éltem,
           mert ezt akartam. Mikor a földre estem,

                                 már tudtam az utat ‒ a kormon át, a levelek közé.
                       Így is évekbe telt. Landoláskor szomorúan ölelt magához
a föld, gyöngéden, akár egy gyermeket,
mikor rossz hírt kell közölnünk vele.

 

 

Kaveh Akbar (1989) iráni-amerikai költő, szerkesztő, a Pilgrim Bell és a Calling a Wolf a Wolf verseskötetek szerzője. 

Béres Bíborka Janka (1998, Gyöngyös) az egyesült államokbeli Bennington College-ban szerzett diplomát táncból, drámából és filozófiából. Kortárs táncosként és koreográfusként az USA-ban, Németországban és itthon tevékenykedett, ezen kívül társadalomkutatási munkákat végez és jelenleg egy multinál dolgozik. A versírás és -fordítás mellett videókat, installációkat és podcastokat készít, legfőképp a transzcendencia megtapasztalása és a nem-antropocentrikus narratívák foglalkoztatják.