Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom?

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája

Montázs: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris, 'White Polypous Thing' by deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...
Költészet

Závada Péter: Világos körülmények

Fotó: Máté Péter / Jelenkor

Kezünk közt eltévedt túrázók / utolsó életjelei egy térképen, melyet nem mi rajzoltunk, de rátaláltunk, / és most utólag felelősséggel tartozunk értük. 

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...

Szendi Nóra regényrészlete

Állt, és figyelte, mikor lenne a legalkalmasabb meghúzni a kart. Talán most, amikor a rendőrnő egykedvűen a szájához emeli, amit elvakart. Talán most, amikor egy jól táplált csecsemőre emlékeztető informatikusféleség leeszi magát hamburgercsalamádéval. Talán most, amikor a vak koldus integet egy ismerősének. Állt, és megvárta, amíg elmúlik a pillanat.

 

 

Szendi Nóra 1988-ban született Budapesten. Író, a Jaffa Kiadó szerkesztője. Zárványok című könyve 2015-ben látott napvilágot a FISZ és az Apokrif gondozásában.

 

 

Pont most és pont aközben

 

(Részlet egy készülő regényből)

 

 

A közterületisek a cipőorrukkal piszkáltak egy kartonlapon heverő hajléktalant.

 

Mi a rosseb, megfagytunk, mondta az egyik.

 

Mitő fagyott vón meg tíz fokba, csak beszopott, mondta a másik.

 

Senki nem vett észre semmit. Kivéve őt meg a vak koldust, aki kurvára nem volt vak. Gyors, apró slukkokkal szívta a frissen kotort bagócsutkát. A szendvicsember elkalandozott, mutatóujjal az orrlikában. Egy vánkosseggű cigányasszony villogó szemű, csipogva fel-alá lépegető robotkutyákat kínálgatott egy tisztes távolságból bámészkodó gyereknek. A gyerek megbotlott, eldőlt, mint egy zsák. Az anyja nem vette észre, határozottan csörtetett tovább.

 

Ne szórakozzunk már, ha megfagyás sem áll fönn, adjuk szépen ide azokat az iratokat, papa, mondta az egyik közterületis. A hajléktalan, aki addig hullamerevnek tűnt, felhorkant, és lomhán átfordult a másik oldalára. A közterületisek megélénkültek, cipőorrukat igyekezték a fordulás közben megemelkedő test alá ékelni. Nejlonzacskó libbent át a színen, megiramodott a metróhuzattól, és egy öltönyös férfi lapockájára vetette magát. A férfi önkéntelenül hátrafordult, de nem vette észre. Az anya kötötte le a figyelmét, aki visszacaplatott a gyerekért, és felrángatta a földről. A gyerek addig tágra nyílt, csodálkozó szemmel hevert, ekkor ordítani kezdett. Az anya nem tudni, mi okból vonszolta, látszott, hogy menne magától is. Nem messze egy oszlopnak dőlve egy drabális, rágógumin csócsáló rendőrnő közönyösen elvakart a pajeszában egy pattanást.

 

Hozzá ne nyúlj, bazmeg, annyit nem ér az egész szar, mondta a másik közterületis az egyiknek. A szendvicsember hirtelen összerázkódott, körbepislantott, és gyorsan a nadrágszárába törölte a kezét. Egy bőrbeteg spániel lábára rátekeredett a póráz, egy vénasszony pedig letette a szatyrát, és visszeres vádlijához kapott. Az egyik közterületis a törvényt emlegette. A japán turisták örvendeztek, mutogattak és fényképeztek, faszt sem értettek semmiből.

 

Gyakran gondolt a meteoritra vagy atombombára. Mindannyiukat pont most és pont aközben, amit épp. Beleértve magát is, de neki helyzeti előnye volt irányítóként. Állt, és figyelte, mikor lenne a legalkalmasabb meghúzni a kart. Talán most, amikor a rendőrnő egykedvűen a szájához emeli, amit elvakart. Talán most, amikor egy jól táplált csecsemőre emlékeztető informatikusféleség leeszi magát hamburgercsalamádéval. Talán most, amikor a vak koldus integet egy ismerősének. Talán most, amikor egy harmadik közterületis tűnik fel a mozgólépcső felől, viszi a huzat az óbégatását, hogy kell-e segítség. Vagy talán a következő pillanatban, amikor a törvényt emlegető közterületis visszaóbégat.

 

Állt, és megvárta, amíg elmúlik a pillanat. Továbbindult.