Orbán János Dénes regényrészlete

Részletek

Részletek a megjelenés előtt álló A Swedenborg Kávéház című regényből

Orbán János Dénes 1973-ban született, Brassóban. Költő, író, szerkesztő. A Swedenborg kávéház című regény lesz a 15. kötete. 2002-ben József Attila-, 2014-ben Magyarország Babérkoszorúja-díjjal tüntették ki.

(Szentes Zágon felvétele, galéria nyílik)

(Hihetetlenül hülye kis picsa)

A Swedenborg kávéházban véget ért a szerelmes, misztikus-metafizikus délután, és kibontakozóban volt az esti alkoholorgia meg a buli. Ágnes fölhajtotta utolsó korty italát, majd taxit hívatott. Meg sem próbáltam marasztalni, tudtam, hogy úgysem sikerülne.

Hazament, én pedig kókadtan üldögéltem. Az asztalom előtt megállt egy lány és bámulni kezdett.

Első pillantásra teljesen közönséges volt, semmi érdekfeszítőt nem találtam benne. Apró volt, mint egy ékszerteknőc.

– Beszélni is tudsz? – kérdeztem mogorván.

Az ékszerteknőc megelevenedett, a szemében valami elképesztő kacérság gyúlt ki, a mosolya pedig olyan pimasz volt, hogy minden keserűségem elfeledtem, és fölugrottam a székről.

– Azon gondolkodom, majmócám, hogy meghívnál-e engem is egy Martinira.

– Parancsolj! – feleltem, mire Gina helyet foglalt, és pimaszul tovább mosolygott.

– Nem jön össze a bigével, mi?

– Férj van a dologban – közöltem.

– Mellékszereplő. Hidd el nekem, előbb-utóbb csak benyeli a brokit. Addig is kegyesen megengedem, hogy velem vigasztalódj, mert már régóta csipázlak.

– Aranyból van a kicsi szíved. És én is atomira csipázlak – évődtem.

Gina gátlástalan volt és üdítően vidám. Mikor táncolni hívott, az eksztázis környékezett, mert úgy táncolt, akár a szatírokat és kentaurokat őrületbe kergető, buja nimfák.

– Csak bátran! Matekozhatunk, majmócám – kínálta föl a pimasz ajkacskákat.

Mívesen csókolózott, engem pedig még jobban környékezett a kangörcs.

– Csöved van, majmócám. Hazavinnél, mi? Nem kapálóznék, uncsi ludakkal osztom a koleszt, bárhová szívesebben megyek, mint oda.

– Vinnélek – lelkendeztem.

– De előre leszögezem, nem dugok veled!

A szöveg ismerős volt. Semmi gond, jöjjön csak, aztán egy kis hangulatfény, egy kis zene, egy kis bor, és úgyis beadja a derekát.

– Tudniillik még szűz vagyok – tette hozzá.

Erre viszont nem számítottam. Hacsak nem lódít, egy szűzkurvával komplikálom az életem.

– Ha akarod, alszom a földön, mivel kardom nincs, hogy magunk közé tehessük.

– Megígéred, hogy a szőnyegen horpasztasz?

– Megígérem.

Hazamentünk. Gina nem győzött álmélkodni.

– Ez a saját kéglid?

– Igen.

– Hűha, akkor te egy nagyon lóvés hapsi vagy. Ez megduplázza a szexepiled. De akkor sem dugok veled.

A legtermészetesebb módon anyaszült meztelenre vetkezett, és bebújt a paplan alá. Kényelmesen elhelyezkedett, és onnan incselgett felém:

– A földre veled, majmócám!

– Igenis – mondtam, eloltottam a villanyt, és lefeküdtem a földre. Vesztem meg, legszívesebben rohantam volna rejszolni a retyóra.

Egy negyedóra múlva megszólalt a sötétben:

– Csak próbára tettelek, majmócám. Gyere!

– Nem. Megígértem. Aludj jól.

– Ó, te kérlelhetetlen lovag! Ahogy akarod. Én várlak.

Nem bújtam be mellé. Tudtam, hogy ez jobb stratégia, meg nem is volt kedvem kamaszoknak való, befejezetlen játszadozásokhoz. Így is a heregyulladás környékezett.

Reggel, mikor elment, megcsókolt, és ezt mondta:

– Te egy igazi úr vagy. Komolyan. Egy majomkirály. King of the Bongo.

Másnap ismét találkoztunk, és a partit követően újfent nálam kötöttünk ki. Gina levetkezett, de ezúttal nem húzta magára a takarót, hanem ráfeküdt és izgett-mozgott, hadd érezzem magam a pokolban.

Meredeztem az ágy előtt, és bepipultam. Megerőszakolom – gondoltam –, meg én.

– Ma megdughatsz, majmócám – közölte.

Szó nélkül vetkezni kezdtem. Mikor már csak a bokszer volt rajtam, hozzátette:

– Persze ha kiperkálod a lóvét. Gondolom, megér egy százast. Kábé annyi egy felső-középkategóriás kurva, nemde?

Teljesen megrökönyödtem. Mit akar ez a kis boszorkány? Nem vetettem meg a fizetett szexet, hiszen annak is megvan a maga varázsa, és időnként meglátogattam egy-egy sztriptízbárt vagy bordélyt. De Ginát nemcsak kívántam, hanem bele is voltam zúgva. Komolyabb viszonyra számítottam.

Egy keserű bordélyélményem futott át az agyamon. Hamburgban bolyongtam, egy zegzugos kéjpalotában, ahol kis szobáik ajtaja előtt bárszéken üldögéltek a kurvák, és csalogattak befelé. Egyiktől sem hidaltam le, de aztán rábukkantam egy maláj hölgyre, aki szerfölött dögös volt. Még nem dugtam sárga nővel, úgyhogy nem sokat morfondíroztam. Miután levetkeztem, bevitt a fürdőszobába, és valami szerrel fertőtlenítette a kezemet és a cerkámat. Majd az ágyra tessékelt, gumióvszert húzott a pöcsömre, a kezemre pedig, a rohadt mindenit, vinilkesztyűt. Mikor tiltakozni próbáltam, közölte: másképp nem hajlandó. Mindezek tetejébe benyúlt az éjjeliszekrény fiókjába, síkosítót vett elő és ott, előttem benedvesítette a hüvelyét. Annyira lehangolódtam, hogy a kifizetett félóra java részében eunuchként viselkedtem. Mivel nem egy ocsmány, pocakos és perverz ajser hapsi voltam, elvártam volna, hogy ne ilyen undorral közeledjen hozzám. De viszolygott tőlem, akárcsak a világ összes hímnemű lényétől, és látszott rajta, mennyire örül, hogy nem kell magába fogadnia. Csak a bosszúvágy keményített be, az utolsó percekben. Mire pityegni kezdett a stopperóra, mert azt is beállította a ribanc, nehogy egy perccel is meghaladjuk az időt, befejeztem. Az óvszer elszakadt. Mikor ezt észrevette, sivalkodni kezdett, hogy ő most meg fog halni AIDS-ben. Öltözködés közben közöltem vele, holnapután kapom kézhez a legutóbbi HIV- és vérbaj-szűrésem eredményét, ha gondolja, értesítem – és otthagytam, az idegroham karmai közt.

Szerencsére később néhány lelkesebb kéjhölgy visszaállította bizalmam ebben az ősi szakmában. Most ismét hideg vizet zúdítottak a lelkemre.

– Nos, majmócám, nem érdekel a biznisz? Nem kellek? – hergelt Gina.

Ha már úszott a szerelem, akkor legalább játsszunk!

– Megkapod a lóvét – jelentettem ki. – Végül is nincs szebb annál, mint megajándékozni a társadalmat egy újabb ringyóval.

De Gina nem sértődött meg, csak kuncogott.

– A társadalom is sorra kerül. De veled kezdem. Ha óvszer nélkül akarod, dupla della. Mert te nem kockáztatsz, én viszont igen.

– Rendben. Legyen kétszáz.

– Előre kérem. Nemde, úgy szokás?

Kimentem és visszatértem a két bankóval. Odaadtam neki. Az éjjeliszekrényre dobta.

– Jöhetsz, majmócám.

Zokszó nélkül viselte el a műtétet.

– Nyugodtan belém lőheted! – közölte. – Nem érdekel.

Aztán elheveredtünk egymás mellett, és rágyújtottunk. Miután elszívta a cigarettáját, Gina kiszállt az ágyból, fogta a bankókat, apró darabokra tépte, kiment, lehúzta a vécén és visszafeküdt.

– Azt akartam, hogy ne legyen mindennapi a szűztelenítésem. Kíváncsi voltam, milyen egyszerre ártatlannak és kurvának is lenni.

– Hihetetlenül hülye kis picsa vagy – nyugtáztam.

(Csak a vízágyúk tudták elsöpörni)

A főtéri kettyintés és az előállítás híre futótűzként terjedt el a városban, és több ezer diák sietett szolidarizálni velünk. Szabad szerelmet követeltek, több esélyt az ifjúságnak, s ha már ilyen szépen egybegyűltek, szóba került az ösztöndíjak emelése is. A rendőrök kordont vontak a tüntetők köré, és hangszórón noszogatták őket, hogy menjenek haza. De a diákok ettől csak még jobban bevadultak. Vetkezni kezdtek, és öt percen belül már mindenki pucér volt a főtéren. És csak a vízágyúk tudták elsöpörni az ágaskodó forradalmat.

Egy óra múlva az összes tévé- és rádióadó a belügyminiszter beszédét közvetítette. Mint mindenkiről aznap, róla is csorgott a verejték, és nem tudta hová tenni a történteket. Be is vallotta tisztességesen, sejtelme sincs, mi lenne az arany középút. Megérti a fiatalság bohóságait, az őrületeit is akár, juventus ventus, ugyanakkor példátlan, társadalomromboló erkölcstelenségnek kell nyilvánítania az eseményeket. Ígéretet tett, hogy a rendőrség senkit nem fog előállítani, de kéri szépen a diákokat, mérsékeljék magukat, soha többé ne forduljon elő ilyesmi.

Este az összes talkshow-ban ezen csámcsogtak. A közszolgálati adón a kormányszóvivőt szembesítették Doktor Hugóval. A kormányszóvivő ugyanazt hajtogatta, mint a belügyminiszter néhány órával azelőtt, Doktor Hugó pedig szemtelenül fújta a füstöt beszélgetőtársai képébe, miközben porrá zúzta minden ellenérvüket. Kifejtette: a társadalom a fiatalokért van, és nem szabad őket eltiltani semmitől. A két ifjú számára – akik közül az egyik a legjobb tanítványa – ez egy életre szóló élmény, egy eksztatikus rituálé volt, szerelmük fokozhatatlan percei, melyek úgy lehet, egy életre összekovácsolják őket. Aki a történteket obszcenitásnak minősíti, az fogalomzavarban szenved. A híradók nap mint nap tele vannak megkínzott, megcsonkított holttestekkel, háborús hírekkel, tömegmészárlásokkal. Az miért nem nyilvánul közszeméremsértésnek?

– Kérem szépen, engem a halál, a gyilkosság, a háború látványa háborít föl. Helyette gyönyörrel és irigykedve nézném a boldogan párzó fiatalokat, bárhol is teszik ezt. Ócska hippi közhely, de: make love, not war! – summázta Doktor Hugó. – És ha egyetlen diáknak is bántódása esik a történtek miatt, esküszöm, véghezvisszük a revolúciót, és egy gigászi, közös ejakulációval mossuk el a kormányt. Értette, domine? Apropó, most épp köztársaság van vagy monarchia? Tudja, ez egy, a rendszerváltáshoz szükséges alapinformáció… – És ismét a kormányszóvivő felé fújta a füstöt.

(Ott vacogna sírva a vackán)

Csak nézném őt, a hajdani macskát,

s eszmecseréznénk valami csacskát.

Úgy lefogytál!

Neked meg nőtt a melled,

mióta nem vagyunk egymás mellett.

Ha visszahívnám, hajdani macskám

ott vacogna sírva a vackán:

szeretném, édes, de nem szeretlek,

mégsem voltunk mi egymás mellett.

Ahányan voltunk, kétfelé,

a vég utáni vég felé…

Ablakomon

jégvirág váltja a szóvirágot.

Az is bekékül, s nem tudom,

te sikoltasz? Vagy én kiáltok?

Mit hazudjak, hajdani macskám,

innen s túl a szerelmi giccsen,

miközben rád, de másra vágyok,

s kutyatej nő a szétkúrt priccsen?