Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Benkovics Judit: Tíz perc

Fotó: a szerző archívuma

Mellénk lép egy szemüveges ember, nagyon magas, vicces kalapban és fekete pólóban, hatalmas bőrönddel, próbálom kitalálni vajon mi lehet benne. Talán egy torta. Az mégsem lehet, mert elolvadna. Vagy egy varázspálca, bár ahhoz túl nagy az a táska, pedig akkor idevarázsolhatná a vonatunkat.

Bővebben ...
Költészet

Demeter Arnold: Egy falunak tizennégy meséje

Fotó: Kelemen Kinga

A gyászfalu gyilkosai / magukra veszik a következő éjeket.

Bővebben ...
Próza

Takács-Csomai Zsófia: Extraszisztolé

Fotó: a szerző archívuma

Próbálom felidézni a hetekkel ezelőtti önfeledtséget, de olyan távolinak érzem, mintha sosem lett volna. Arcomat megtörölve a tükörbe nézek. Jóideje mindent más szemmel látok, beleértve magamat is.

Bővebben ...
Költészet

Filotás Karina: Ez a város

Fotó: Besenyei Lili

szél cibálja plakátbőrét, / bordái között lüktet a Duna

Bővebben ...
Próza

Meggyes Viola: Unakit

Fotó: a szerző archívuma

Kereszt autója furcsa volt. Egy régi BMW, amiben nem működött a sebességmérő, az volt a csoda, hogy egyáltalán elindult. Attól tartottam, ha felnyitom a motorháztetőt, a motor helyett egy seprűt találok benne.

Bővebben ...
Költészet

Hegedüs Anna versei

Fotó: Tóth Anna

borkán leszek a sufniban / levesznek évente egyszer

Bővebben ...
Költészet

Martzy Réka: lányok

Fotó: Szűcs Anna Emília

darazsakra lépünk néha, / hogy sírhassunk, mert így láttuk

Bővebben ...
Próza

György Alida: Pű, pű, pű

Fotó: a szerző archívuma

Még a tavalyelőtti esés után figyeltem fel rá, hogy mindenki sokkal kedvesebb, ha bottal járok, úgyhogy már inkább le sem teszem. Ha meglátok valakit az utcán, rögtön görbítem a hátam. Olyankor megállnak, érdeklődnek a hogylétem felől. Én meg mondom nekik, hogy egyedül vagyok, nincs segítségem, derekam, hátam, lábam, kezem fáj, de lényeg, hogy egészség legyen.

Bővebben ...
+SZIF

Szita György visszatér: Török Lajos interjúja Győri Péterrel

A 96. Ünnepi Könyvhéten jelenik meg a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány kiadásában Szita György nyolc kötetből álló bűnügyiregény-sorozatának első három darabja. A szerző neve a mai magyar krimiolvasók számára aligha ismerős. Azok viszont, akiknek a Kádár korszak népszerű irodalma valaha a látóterükbe került, talán emlékeznek arra, hogy Szitának az 1980-as évek végén két bűnügyi regénye is megjelent.

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Bánki Benjámin: izommemória

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kazsimér Soma: Légzőnyílásaimon keresztül először kapok levegőt

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kupihár Rebeka: ünnepnapok

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...

Décsy Eszter novellája

Mintha olvasna a gondolataimban, ránagyít az egyik fickóra, aki a legszélén áll. Közelebb hajolok. Minimum Elvisnek kéne ott állnia, hogy úgy érezzem, megérte idejönni. Ráncolom a homlokom, próbálom kivenni, ki lehet az. Hirtelen valami megcsap. Mintha konnektorba nyúltam volna.

Décsy Eszter 1987-ben született Budapesten. Író, a NOWmagazin alapító főszerkesztője. Első kötete Helló miszter, áj láv jú! - Befejezetlen festmény Indonéziáról 2013-ban jelent meg az Ab Ovo Kiadónál. A FISZ tagja. 

 

 

Fotós a fellegvárban

 

Fel kell mennem a fotóshoz. Sosem találkoztam még vele. Tegnap hívott a főszerkesztő, lediktálta a címet. Egyből valami zsigeri ellenállást váltott ki belőlem. Egy söralátétre írtam az instrukcióival együtt, most ezt szorongatva bóklászom. Nézem a rozsdás utcatáblákat. Omladozó vakolat, betört ablakok. Nem akarok kérdezősködni. Kerülgetem a kutyaszart és a használt kotonokat.

 

Csörömpölésre riadok. Kiabálás. Néhány méterrel előttem a kocsmából kihajítottak egy fickót. Megtorpanok. Délután kettő van. Két tag jön ki utána. Felrángatják a földről és rábasszák egy ott parkoló Lada csomagtartójára. Üvöltenek. Megütik. Hallom a reccsenést. Leszarják, hogy ott állok. Az arcomból kiment az összes vér. Magamhoz térek, átszaladok mögöttük. A pulzusom az egekben. Befordulok a sarkon, gyorsabban gyalogolok, és örülök, hogy ma is tornacipőt vettem fel.

 

Végre jó utcában vagyok. Megtalálom a negyvenkettőt. Fecskendő a kapualjban. Az izzadt tenyeremtől szétfolyt a tinta az alátéten. Alig tudom elolvasni a kapukódot. Régi bérház, nehezen, nyikorogva nyílik a kapu. A belső udvarban átható szemét és macskahúgy szag. A tizedikre kell mennem, de a liften csak a nyolcadikig vannak gombok. Lábbal csukom be az ajtaját, a fogantyúra vastagon valami fekete, olajos dzsuva ragadt. Az áporodott izzadságszagtól felfordul a gyomrom, próbálok nem az orromon át lélegezni. A fejem felett hangosan zizeg és villódzik a neon. A lift búg, lassan emelkedik. A falon kulccsal vésett feliratok, filcfirkák. Kibelezem azt mocskos kúrva anyád. Ezmeralda ribanc. Egy szív, benne Mari + Renátó. Férfi nemi szervek egy csoportja, mintha egy óvodás rajzolta volna. Elmosolyodom, a táskámban turkálok. Találok egy tollat, és odabiggyesztek egy faszt a többi mellé.

 

Egyből a gangra lépek. Lépcső sehol. Törött műanyag játékok és bútordarabok közt botladozom. Foltos matrac a korlátnak támasztva, rozsdás rugók állnak ki belőle. Lépteimre egy csótány szalad be a felhasadt huzat alá. A házat belengi a lábasokban fortyogó disznózsír, mackóalsó és mobiltelefon szentháromságának hangulata. Egy nyílásban megtalálom a betonlépcsőt. Nincs két párhuzamos síkja. Utólag építhették rá az emeletet. Felérek, rálátok a tetőre. Foghíjas cserepek, moha, egy döglött rigó. A csupasz betonpadlót galambszar pettyezi. Körmeim a tenyerembe vágnak, csak nem alattam fog leszakadni ez a kurva emelet. Rossz irányba indultam, és már majdnem körbeérek, mire megtalálom a feljáratot. A falból kiálló gázcsövekből kilóg a megszürkült, zsíros kóc. A tarkóm viszketni kezd, mintha valaki figyelne. Körbenézek, de nem látok senkit. A vasrácsos, kopott ajtók mögött néma csend, a függönyök mozdulatlanok.

 

Téglákra fektetett deszkák és egy fél létrából ácsolt feljáró. Gondolom, tetőtér. A lábam alatt inog az egész tákolmány. Vastag biztonsági ajtó, előtte acélrács. Mint egy erődítmény bejárata. Csengő nincs. Kopogok. Mintha fűszagot éreznék. Halk berregéssel kipattan a rács. Távirányítású. Nyílik az ajtó is.

 

Kopott farmer, a kockás ing ujja feltűrve, bozontos szakáll, rövid barna haj. A szájából masszív spangli lóg.

 

- Gyere be – a fogai közt szűri a szavakat.

 

Kitárja az az ajtót, de nem rám, mögém néz. Arrébb lép. Térdmagasságban füstfátyol lebeg a lakásban, fejmagasságban a fű tömény, édeskés illata. Jó cucc lehet. Mögöttem kattan a rács, fordul a hevederzár.

 

- A képekért jöttem.

 

A hangom határozott, pedig lövésem sincs, milyen képekért jöttem. És, hogy miért pont én.

 

- Nyilván. Dobd le magad.

 

Ahogy beszél, a spangli végéről egy darab hamu a földre esik. Megfogja a sarokban lévő széken tornyosuló ruhakupacot, az ágyára hajítja. A szoba nem lehet több tizenöt négyzetméternél. Minimál berendezés; matrac, kanapé, két szék, egy polc, íróasztal két hatalmas monitorral. A földön összegyűrt sörösdobozok hevernek. Néhány üres Jim Beames üveg. Pizzásdoboztorony a sarokban. A hamutartó már régen betelt.

 

- Kávét?

 

Az órámra nézek. Olyan nagyon nem időznék itt.

 

- Kérek, kösz.

 

Kimegy a konyhába. A megsárgult falak tök üresek. Egyedül az asztal felett, a két tetőablak közé van néhány fotó felcelluxozva. Polaroid képek, mindegyiken egy szőke csaj. Kimegyek utána a konyhába. Még több sörösdoboz, a mosogató tele retkes tányérokkal. A kotyogósba tömködi a kávét, egy csomó mellé szóródott. Az ablakhoz lépek. Egy lebontott ház helyére látni rá. A sittkupacok között két gyerek labdázik egy korccsal, arrébb egy fickó valami szemetet próbál felgyújtani. Mögöttem bögrék koppannak az asztalon.

 

- Hogy iszod?

 

- Ha lehet, gyorsan.

 

Végignéz rajtam. A szeme pár pillanatra megakad mellmagasságban. Egy tányér szélére támasztja a spanglit, én meg feljebb húzom a cipzárt a bőrdzsekimen. Közben arra gondolok, milyen rohadtul füstszagom lesz, pedig csak pár órája mostam hajat.

 

- Mikor fog kijönni a cikk?

 

- Ha minden igaz, jövő héten. Miért?

 

Egy kicsit hunyorog, az arcomat fürkészi. Az ablakpárkánynak támaszkodom. Végre kotyogni kezd a kávé, az illata lassan elér hozzám. Némán hallgatjuk, ahogy szörcsög a főző.

 

- Lehet, hogy egy kicsit alaposabb utánajárást igényel a téma – mondja végül.

 

Mekis bögrékbe tölti a kávét, az egyiket a kezembe adja.

 

- Van tej?

 

- Melletted a hűtőben.

 

- Kösz.

 

Kinyitom. Sör, még sör, egy fél szál kolbász és egy penészedő vaj. A tej az ajtóban. Mielőtt töltenék, beleszagolok.

 

- Tegnap vettem – a hangjában van némi szemrehányás – Cukrot?

 

- Nem, kösz.

 

- Akkor talán fáradjunk át az irodába.

 

A széket maga mellé húzza, hogy oda üljek, de nem szól semmit, csak lecsukja a facebookot.

 

- Hmm?

 

Rám néz, kezében egy doboz piros Lucky.

 

- Köszi – válaszolom, és kiveszek egy szálat.

 

Először az enyémet gyújtja meg. Az asztalra dobja az öngyújtót.

 

- Na.

 

Ennél többet nem mond, szájában a cigivel hátradől a széken. Ujjai a billentyűkön kopognak. Beleiszom a kávéba, a bögre pereme fölött nézem a profilját. Karikás szemek, tág pupilla. Fáradtnak és magányosnak tűnik. Szakáll nélkül kurva jól nézne ki.

 

- Tessék. Nézd végig.

 

Felém tolja az egeret és hátrébb csúszik a székkel. A szombati koncertfotók. Jó képek, de nem értem, ezért miért kellett idejönnöm. Lapozgatom egyiket a másik után. Néhányon én is rajta vagyok, a backstage bejáratánál. Talán mégsem azt a ruhát kellett volna felvennem. Végigpörgetem az összes képet, aztán értetlenül nézek rá.

 

- Nézd meg jobban.

 

Megnyitja újra az egyik képet. Az énekes vörösödő fejjel üvölt a mikrofonba, az erek kidagadnak a homlokán. Minden zöld fényben úszik, élénk, kontrasztos. Rohadt jó kép. A háttérben ott áll egy kisebb csoport, a színpad szélén a sötétben. Az arcok egy részét ismerem. Még mindig nem értem, mit akar. Nem is tudom, mit nézzek igazából. Kezd felidegelni. Mintha olvasna a gondolataimban, ránagyít az egyik fickóra, aki a legszélén áll. Közelebb hajolok. Minimum Elvisnek kéne ott állnia, hogy úgy érezzem, megérte idejönni. Ráncolom a homlokom, próbálom kivenni, ki lehet az. Hirtelen valami megcsap. Mintha konnektorba nyúltam volna.

 

- Bassza meg!

 

- Ugye?

 

Önelégült vigyorral néz rám. Köpni-nyelni nem tudok. A szemem közte és a monitor között ingázik.

 

- És akkor most mit csináljak? – szalad ki végül a számon.

 

- Egyelőre próbáld magadban tartani. Ja, és itt vannak a képek is a cikkhez.

 

Kezembe nyom egy pendrive-ot.

 

- És… ez is rajta van? – fejemmel a monitor felé bökök.

 

Úgy néz rám, mintha sík idióta lennék.

 

- Majd hívlak.

 

- Megvan a számom? – kérdezem, de már az ajtó felé terelget, meg sem hallja.

 

Az agyam veszettül dolgozik. Azt hiszem, kezdem érteni, mit akar, de még nem vagyok benne biztos. Mire magamhoz térek, már rég a körút felé sétálok.