A Skype nem tud kapcsolatot létesíteni
- Részletek
- Írta: Soltész Béla
Olyan szettben táncol, mintha fürdőruhában lenne, ezt mondta. Húzom tovább a térképet, egyre dühösebben, már száguldanak az országok a képernyőn, Dominikai Köztársaság, Bahama-szigetek, aztán már nem is látom, csak lököm, lököm magam alatt a földgolyót, mint a rollerező kisgyerek. Az Északi-sarkon áll meg alattam újra.
Tüttidütti.
Pú. Pú. Pú.
Azt mondta, gépnél lesz tizenegykor. Sárga a pötty a neve mellett, de lehet, hogy csak így állította be. A szülei miatt, hogy ne hívogassák folyton. Aggódnak érte, persze, én is aggódom érte. De megbeszéltük már százszor, felnőtt ember, tudja, mit csinál. Az ő élete, tud vigyázni magára, mindenki vegye tudomásul.
Mit volt mit tenni, tudomásul vettem.
Megy fel az öt kis szürke pöttyöcskén a fehér. Felmegy, eltűnik, megint felmegy, eltűnik. Az én képemtől megy az övé felé, amíg tárcsáz. Alul az én képem, vele, együtt, a Balatonon. Felül az övé, azon csak a két lábfeje látszik a Karib-tenger türkizkék vize előtt.
Pumm. Szétkapcsol. Sikertelen hívás.
Mindegy, kinyitok egy sört, gondolom. Lehet, hogy még nem végzett. Azt írta, hogy ami nálunk este tizenegy óra, az Barbadosban délután hat. Akkor van vége a műszaknak.
Épp a hűtőt nyitom ki, amikor meghallom. Tű-tí-tű-tí, ti-tű-tí-tű-ti. Aki várt már nagyon Skype-hívást, az tudja, milyen érzést vált ki ez a hang, csupa libabőr lesz az ember. Rohanok vissza a szobába, felveszem. Kockás a kép, alig látom. Nem is hallok semmit.
- Hallasz?
Nincs válasz.
- Hallasz? – kérdezem újra. Közben a fülemre mutogatok.
Rázza a fejét.
- Várj! – mondom, felemelve a mutatóujjamat. Kihúzom a térmikrofont, visszadugom.
- Most hallasz?
Bólogat és mozog a szája, de nem hallok semmit.
- Húzd ki te is a mikrofont, és dugd vissza! – mondom.
Kihúzza, visszadugja.
- Most? – kérdezi. Végre hallom.
- Most jó!
- Jól van akkor – mondja. – Bocs a késésért! Csúsztak a shiftek, meg egy másik helyen vagyok ma, vissza kell mennem mindjárt… rohantam, de csak…
- Semmi baj!
- Tessék?
- Mondom semmi baj!
- Ja jó… Jól vagy?
- Jól.
- Tessék?
- Jól!
- Oké, oké! Sok a munka?
- Nem vészes. És nálad?
- Hát…
- Mi hát?
- Őőő… most kicsit más lesz, mint eddig.
- Micsoda?
- Zsolti…
- Tessék?
- Hallasz?
- Igen!
- Én nem hallak! – mondja üveghangon.
A képe megmerevedik. Kikapcsolom a kamerát. Szarakodik a Skype, de legalább a hangját halljam. Még valami sercegést hallok, de aztán pumm, szétkapcsol.
Próbálom hívni. Tüttidütti. Pú. Pú. Pú.
Felveszi. Most egyből jó a kép meg a hang is.
- Szóval?
- Zsolti…
- Tessék.
- Van egy lehetőségem… átjönni a konyháról… a bárba.
- Milyen bárba?
- A második fedélzeten…. Van egy bár. Élőzenés.
- És mit kellene ott csinálnod?
- Hát… felszolgálni.
- És?
- Mit és?
- És jobban szeretnéd azt csinálni, mint a konyhán dolgozni?
- Naná… napi 25 dollárral többet kapnék.
- Akkor szuper! Annyival előbb itthon leszel!
- Szóval szerinted menjek?
- Persze!
Hirtelen megint nem látom. Nem is hallom. Tük-tük. Tük-tük. Probléma van a hívással, jelenik meg a felirat. Várjon, amíg megpróbáljuk helyreállítani a hívást.
- Halló! – szól bele. Kép nincs, de legalább hallom.
- Itt vagyok.
- Szóval… mesélj most te! Mi újság a városházán?
- Minden oké.
- Igen?
- Hát… igazából van egy-két probléma. De most nem akarom ezzel húzni az időt. Olyan kevés időnk van beszélni, akkor már valami kellemes témát inkább… szép hely Barbados?
Próbálom visszakapcsolni a kamerát, de nem megy. Nem látom az arcát, csak a profilképét. A két lábfejét a türkizkék háttérrel.
- Tessék?
- Mondom szép hely Barbados?
- Nem tudom, nem volt alkalmam kimenni a partra. De amit a hajóról láttam, az szép. Zsolti!
- Tessék!
- Szeretném, ha elmondanád a problémáidat. Azért vagyunk együtt…
- Jó, tudom, tudom. Szóval új főosztályvezető van, és azt hiszem, hogy két anyagot is újra kell csinálnom.
- És… sok melód volt benne?
- Igen. De azt mondták, hogy új irányvonal van, új stratégia… és hogy számoljam ki még egyszer ugyanazt, új változókkal.
- Szegénykém!
- Ráadásul jövő szerdára kell, a következő KT-re.
- Akkor… túlóra?
- Az bizony. De nem is az a baj, úgyse lenne más programom estére. Hanem…
- Hanem?
- Szakmailag nem bírom én már ezt, Kriszti. Teljes faszság az egész! A harmadik megvalósíthatósági tanulmányt írom meg ugyanarra a négy éve csúszó beruházásra, ráadásul minden szám légből kapott, a vágyaikat írják bele… én meg újra és újra azt érzem, hogy hülyét csinálok magamból…
- Zsolti…
- Legszívesebben kilépnék innen…
- Zsolti, akkor soha nem fizetjük vissza a hitelt!
- Tudom… tudom. Úgyhogy nagyokat nyelek. És csinálom tovább.
- Zsolti!
- Tessék!
- Nem hallak!
Probléma az internetkapcsolattal, jelenik meg az új felirat. Probléma van az Önök közötti internetkapcsolattal. Várjon, amíg megpróbáljuk helyreállítani a hívást.
Várok. Nem történik semmi.
Tedd le, próbállak hívni én, írja Kriszti a chaten.
Leteszem. Várok.
Tű-tí-tű-tí, ti-tű-tí-tű-ti. Felveszem.
- Halló!
- Hallasz?
- Hallak.
- Akkor jó. Zsolti…
- Tessék?
- Te… meddig mennél el?
- Hogy érted?
- A pénzért… hogy végre vissza tudjuk fizetni…
- Hát… ha lenne megkeresés máshonnan… piaci cégtől… akkor azonnal igent mondanék. Még ha tizenkét órákat is kéne dolgozni. De sajnos most nincs semmi. Minden cég leépít és kivonul.
- Értem…
- Talán… ha áthelyeznének a polgármester alá közvetlenül… akkor még többet hoznék haza… de még több békát kéne lenyelnem.
- És… vállalnád?
- Persze.
- Zsolti…
- Tessék?
- Hallasz?
- Igen.
- Én nem hallak… mindegy… kell mennem vissza… az étterembe. Az a helyzet, hogy… táncolni fogok.
- Hogyan?
- Nem hallak… de biztos azt kérdezed, hogy milyen táncot… hát… rúdtáncot.
- Kriszti!
- Nem lesz szex, ne aggódj… csak egy kis tánc… olyan szettben, mintha fürdőruhában lennék…
- Kriszti!
- Így még gyorsabban meglesz a pénz… ha jól számolom, havi 2600 dollár…
- Kriszti!
- Most mennem kell! Szeretlek! Ja, és holnap indulunk észak felé, Saint Vincent, Saint Lucia, Martinique… nézd majd meg a térképen! Csók!
Pumm. Szétkapcsolt.
A neve mellett a sárga pötty fehérre váltott. Kriszti, két lábfejével a nagy türkizkék előtt, nem elérhető. Megnyitom a Google Maps-et, beírom, hogy Barbados. Húzom a térképet, balra felfelé. Ott van Saint Vincent és a Grenadines-szigetek.
Havi 2600 dollár. Ez több, mint kétszer annyi, mint amennyit a városházán megkeresek, túlórával, külön béreltérítéssel, ruhapénzzel. Húzom tovább a térképet. Saint Lucia és Martinique. Kriszti…
Olyan szettben táncol, mintha fürdőruhában lenne, ezt mondta. Húzom tovább a térképet, egyre dühösebben, már száguldanak az országok a képernyőn, Dominikai Köztársaság, Bahama-szigetek, aztán már nem is látom, csak lököm, lököm magam alatt a földgolyót, mint a rollerező kisgyerek. Az Északi-sarkon áll meg alattam újra.
Szeretlek, írom Krisztinek a chatablakba. Majd elolvassa, ha véget ér a műszak.
Soltész Béla 1981-ben született Budapesten. Író, világutazó, PhD-hallgató, a FISZ tagja. Új könyve Rabszolgasors címmel látott napvilágot az Ab Ovo kiadó gondozásában, 2014-be
