Neszlár Sándor prózája
- Részletek
- Írta: Neszlár Sándor
Nem akarlak sürgetni, de hamarosan indulnod kell! Hogy már ezzel is sürgetlek? Valóban igazad van, de én is csak a dolgomat végzem.
Igen, jól látod ez te vagy. Hogy nem erre számítottál? Pedig hányszor álmodtál erről is. Megszoktad már, vagy fogjam még a kezed?
Íme a barátaid, a családod. Nézd, még ő is itt van, pedig róla képzelted volna legkevésbé, hogy eljön. Gondoltad volna? Pedig, hogy összetörte a szíved. Nem, egyáltalán nem gúnyolódom. Vagy nem így volt? Ugye azért később megkérdezted tőle, hogyan élte meg az egészet? Miért csóválod a fejed, valami rosszat kérdeztem?
Gyere, járjuk körbe őket, nyugodt lehetsz, most nem fognak törődni veled, hisz önzőek és éhesek. Esznek és isznak – közben meg – próbálnak bepótolni sok évnyi beszélgetést, vitát. Persze diszkréten csinálják. Több emberre számítottál, ugye? Nem kell szégyellned magad, itt nincs minőségi, mennyiségi tét, itt csak te vagy.
Igyál, látom még nem fogtad fel igazán. Köszönöm, én soha nem iszom munka közben.
Szerintem teljesen felesleges őket bemutatnod nekem, jobban ismerem az egész bagázst, mint ők saját magukat. Ám ha gondolod, csak nyugodtan, hisz ez is része az egésznek. Nem, egyáltalán nem vagyok lekezelő veled, hiába játszod itt nekem a sértődöttet, hogy is szoktad mondani: ezek tények, fájdalmas, de őszinte tények.
Nem akarlak sürgetni, de hamarosan indulnod kell! Hogy már ezzel is sürgetlek? Valóban igazad van, de én is csak a dolgomat végzem.
A távozás helyett a mosdóba mégy? Ez is egy döntés: elodázni a nyilvánvalót. Ám most hiába csinálod végig a rutinmozdulatokat, nem fognak segíteni. Ez nem egy rossz álom, hisz megcsípted magad többször is, megharaptad az ujjadat, de ettől nem fog megváltozni semmi. Igen, érzed a fájdalmat, csak annyi a különbség, hogy sokkal tompábban. Legszívesebben fejjel mennél neki a falnak? Csak tessék!
Nehezen szokod meg, hogy nem korlátoz a fájdalom? Ez tetszik, amit mondasz, valóban, ez egy kifinomultan kegyetlen ajándék. Hát, ha így gondolod, játssz vele kicsit, én mindenesetre egyedül hagylak. Ránézek kicsit a társaságodra, hogyan éledeznek a hír után. Szerencsére néhányan tudnak azért természetesen és ösztönösen viselkedni. Nem, most nem rólad beszélek, hanem róluk, róluk ott kint. Bevallom, ezt szeretem a legjobban az egészben. Talán, mert ilyenkor mindig elhiszem nekik, hogy őszinték magukkal, kár, hogy csak most, és hogy ilyen rövid ideig.
Maradjak inkább? Nem szokták kérni, de nem is szeretem. Legalább ne ordíts, elég a hányingert leküzdenem, sohasem bírtam a vért. Gyere, hadd töröljem le a homlokodról a vért. Szerencsére ebben is mértéket tartasz. Őszintén mondom, sajnáltalak is, amikor megtudtam! Mert olyan elegánsan kezdted el kezelni, hogy az tényleg ritka. Nem tetszik a védőfelszerelésem meg a kesztyűm? Tudod csak az óvatosság és a tapasztalat miatt. Gyakran órákig kell takarítanom, mert a telhetetlenek képtelenek felfogni, hogy lehetséges, fájdalom nélkül létezni, még ha ilyen rövid ideig is. Megdöbbennél, ha látnád, hogy mi mindenre képesek, többnyire fejjel a falnak, a végkimerültségig, engem meg a hányinger kerülget. Ahogy gondolod, ihatsz még egyet, de jobb előbb túllenni rajta. Bízz bennem!
Fotó: Fortepan
Neszlár Sándor 1980-ban született Sátoraljaújhelyen. Író, a Csimota Kiadó szerkesztője, a FISZ elnökségi tagja. Első kötete 2009-ben jelent meg, Inter Presszó címmel, a FISZ gondozásában.
