Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom?

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája

Montázs: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris, 'White Polypous Thing' by deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...
Költészet

Závada Péter: Világos körülmények

Fotó: Máté Péter / Jelenkor

Kezünk közt eltévedt túrázók / utolsó életjelei egy térképen, melyet nem mi rajzoltunk, de rátaláltunk, / és most utólag felelősséggel tartozunk értük. 

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...
Fotó: Baráth Ildikó

Tizenhárom

Ülök a vasúti átjáró melletti korláton, lóbálom az egyik lábam, görcsösen próbálok lazának látszani, ez az utolsó nap a nyárból. Tizenhárom vagyok, muszáj melltartót hordanom, pedig nincs is mellem. Ha kihúzom magam, az anyámtól lopott ing kiemeli a széles vállam és a vékony derekam.



13

Ülök a vasúti átjáró melletti korláton, lóbálom az egyik lábam, a másikkal a merevítő rúdba kapaszkodom, előreejtem a vállam, ettől meglazul az anyámtól elcsent ing felső kapcsa. Ha felülről nézem, látom a melleimet. Nincs egy melltartó sem, ami jó lenne rám, mindegyik teljesen eláll a törzsemtől, nem tölti ki semmi, de szorítja a hátam. Az átjáróban nincsen fénysorompó, csak azok a terelőkorlátok, amik rákényszerítenek arra, hogy szétnézz, ha nem néznéd a cipődet éppen, ha távolabb látnál a korlátnál. Szinte mindenkinek van egy története arról, hogyan nem ütötte el éppen ott a vonat. Nekem nincs ilyen történetem. Ülök a vasúti átjáró melletti korláton, lóbálom az egyik lábam, a másikkal a merevítő rúdba kapaszkodom, meg az egyik kezemmel is, összeesnek a széles vállaim. Nem tudok még róla, de a rossz tartás elcsúfít. Csak én ülök a korláton, a többiek nekitámaszkodnak, éppen búcsúzni készülünk. Ritkán szólok, valahogy nem is hagynak szóhoz jutni, vagy nincs helye annak, amit mondanék, nem tudom. Azon a nyáron hallottam először az ADSL-internetről. Azon a nyáron láttalak először. Kicsit távolabb feküdtél a strandon egy törölközőn, O. néha odament hozzád, nevetgéltetek, megfogtad a derekát. Megígérte, hogy bemutat neked. Szőkére melíroztattad a hajad, csak mellékesen figyeltél rám, az én derekamat nem fogtad meg. Tüntetőleg keményen beszéltem veled, pökhendi voltam és sértett. Kinevethettél volna, de te komolyan vettél. Ülök a vasúti átjáró melletti korláton, lóbálom az egyik lábam, görcsösen próbálok lazának látszani, ez az utolsó nap a nyárból. Tizenhárom vagyok, muszáj melltartót hordanom, pedig nincs is mellem. Ha kihúzom magam, az anyámtól lopott ing kiemeli a széles vállam és a vékony derekam. Huszonhat vagy, szőkére melíroztatod a hajad, mint a fiúbandák frontemberei, a homlokod két oldalán kezd felkopni. A korlátnak támaszkodsz, előveszed a Siemens telefonod, olyan apró, mint keresztben a tenyered. Megkérdezed, van-e msn-címem. Néhány hónapja hozzánk is bevezették az ADSL-t.

14

„doktorúúr” – ez volt az első üzenet, amit írtam neked. Engedték, hogy vacsora után, amíg ők tévét néztek, én számítógépezzek kicsit. Amíg érdekelt a tévé, addig tiltottak tőle, aztán amikor lehetett volna nézni, már nem érdekelt. Rohantam a monitor elé, hátha ott érlek. Az első beszélgetésünk után sokáig sírtam az ágyban. Elmondtad, hogy nem vagy boldog, de boldogtalan sem, és ez a mindennapokban nem zavar. Reggel munkába mész, este haza, shuffle-ra állítod a zenegyűjteményed. Elmondtam neked, hogy így nem lehet élni. Az első beszélgetésünket lemásoltam egy füzetbe. A másodikat és a harmadikat kinyomtattam, beragasztottam. A negyediket lemásoltam megint. Rettegtem, hogy megbántalak, hogy megunsz, hogy kinevetsz, és a legjobban attól, hogy ostobának tartasz. Ezért sírtam akkor éjszaka, mert ostobának éreztem magam. Küldtél egy számot, és azt hallgattam heteken át. Próbáltam elmondani, mi történt az iskolában, szaggatottan válaszoltál. Nem voltál fent, aztán én nem voltam fent napokig, így ment.

16

Három évvel később maradtunk először kettesben. Hajnal volt, álltunk az út szélén, összetámasztottuk a homlokunkat, nagyon komolyan néztél rám, szinte dühösen, én is komolyan néztem rád, addig a torkomban dobogott a szívem, de akkor megszűnt dobogni. Azt mondtad, nekem még van esélyem, hogy ne rontsam el. Úgy néztél rám, mint aki abban a percben végtelenül boldogtalan. Leszálltál velem a mélybe, ahol addigra szobát rendeztem be neked, és veled éltem.

20

Megírtam neked egy hosszú levélben. Az irányítószámod tudtam fejből, mert benne van a születési dátumom. A házszámot meg kellett néznem a régi füzetem hátuljában, amibe a beszélgetéseinket másoltam. Próbáltam egy ideig még erőltetni az msn-t, de végül teljesen áttértünk a messengerre. Ott nem tudtam elmondani ezeket a dolgokat. Már fél éve alig aludtam, és olyan tantárgyaim voltak, amiknek a nevét sem értetted. Sírtam, amikor lezártam a borítékot. Válaszul megírtad életed leghosszabb e-mailjét, hogy ez rendben van így, ne féljek. Nyomatékul küldtél postán egy cédét. Három évvel azelőtt sem hagytad, hogy vége legyen.

26

Ha magamhoz beszélek, hozzád beszélek. Értem már, hogy mit jelent a felszínen élni, elmenni munkába reggel, este haza, shuffle-ra állítani a spotify-t. Évek óta nem küldtél zenét, a régieket is képes vagyok hetekig hallgatni újra meg újra. Olyan jó, hogy bármikor és bárhonnan elérhetlek, csak elő kell vennem a telefonomat és írni neked. Tavaly voltál legutóbb abban a szobában. Kézenfogtál, kinyitottad az ajtót, bedugtad a lávalámpát, attól féltem elromlott, olyan furcsán állt össze benne az a folyadék, de aztán összeállt. Leültünk az ágyra, beszívtuk a saját ottfelejtett illatunk, néztük a képeket a falon. Egy a Szabadság hídról, egy a Margitról. Nem értem, miért kérted el az msn-címem, nem értem, miért kezdted el velem azt a véget nem érő beszélgetést. Nem értem. Ültem a vasúti átjáró melletti korláton és te úgy döntöttél, hogy a barátod leszek. Annyi idős vagyok, mint amennyi te voltál akkor. Muszáj melltartót hordanom, pedig nincs is mellem. Nem tudom elképzelni, hogy egy tizenhárom éves gyerekkel beszélgessek a szerelemről. Értem már, amit a felszínről mondtál. Tessék, mutatom, itt van, ez a te szobád. Hogy tud elromlani egy lávalámpa? Ha hozzád beszélek, magamhoz beszélek.

Borsai Szandra 1991-ben született Monoron. 2016 óta építészként dolgozik.