Leállósáv
- Részletek
- Írta: Borbáth Péter
Ha megmondják, mi van a csatornával meg a gázzal, akkor is megvette volna a házat, ugyanennyiért. Jó, levonja a vételi árból az összeget, de bazmeg, megvette volna, így meg be kellett hajtani rajtuk utólag. Indokolatlan borostyánrugdalás következett, kapott a rozsdás ajtó is, végre kitárta.
I.
Tolatva lehetett csak beállni, előtte elrugdalta az útból a borostyánt. Már vagy két éve ott laktak, megszokta, hogy az utcán parkol, most mégis be kellett állnia a garázsba, munkálatok folytak az utcán. Olyan indulat fogta el, ahogy a nyikorgó garázsajtóval szenvedett, mint közvetlen házvásárlás után, mikor összeállt a kép, hogy az a szerencsétlen faszfej meg a manipulatív ex-felesége hogy baszták át őt a válásuk farvizén.
Ha megmondják, mi van a csatornával meg a gázzal, akkor is megvette volna a házat, ugyanennyiért. Jó, levonja a vételi árból az összeget, de bazmeg, megvette volna, így meg be kellett hajtani rajtuk utólag. Indokolatlan borostyánrugdalás következett, kapott a rozsdás ajtó is, végre kitárta.
Az ajtó belső oldalára krétával írt valamit az előző lakó kisfia. Kibetűzte a beömlő fényben, arrébb gurított egy berohadt bojlert, apró, fonnyadt dísztökök gurultak elő valahonnan, átdöfte a krokszpapucs talpát egy rozsdás szög, épp megkarcolta a talpát.
Most már volt elég hely a kocsinak, óvatosan manőverezett, a tükörbe se nézett, csak maga elé, mintha évek óta ezt a tolatást gyakorolta volna, slisszant a dohos garázsba, rekedt, igyekvő hangja volt az előző tulajnak, már megint múlt az indulat, leginkább a borostyánt sajnálta, az végképp nem tehetett arról, hogy ő két éve kissé át lett baszva.
A szöveget Gáti György: Az őr, Kronstadt, 2014 70x100cm című, fentebb látható fotográfiája inspirálta. Köszönjük Gáti Györgynek, hogy hozzájárult a fénykép közléséhez!
II.
Látta, hogy jönnek a belső sávban, mégis belekezdett az előzésbe, a megengedett sebességhatárig gyorsult, már a seggében volt a másik, öreg Opel, idegesen cikázott mögötte, szokjad kicsit, faszba rohansz. Mikor végül elengedte, megnézte magának, kötekedésre termett homlokcsont, fáradt arc, nem nézett vissza rá, meredt előre, mellette csapott állú nő idegeskedett.
Pár kilométerrel később beállt a sztráda, az opeles ott cikázott pár autóval előtte, sarokba szorított rágcsáló, valahogy kievickélt a leállósávba, ott megint gyorsulni kezdett, egy terepjáróval ütközött, az Opel az oldalára borult, a terepjáró vadrácsa behajlott. Kimásztak, míg a férfi a terepjáróssal vitatkozott, a csapott állú nő a szalagkorlátra görnyedt, egy munkáskisbusz állt meg mellettük, visszaborították az Opelt.
Megszűnt a dugó, újra előzésben volt, kihangosította a hívást:
– Vezetek, mondjad!
– Bejöhetünk? Itt állunk a géppel! Ezzel egy perc alatt kikapjuk!
– Kik vagytok? Hova akartok bejönni? Mit akartok kikapni!?
Sercegés, szétkapcsolt, a parkolóban nézte a telefonját, a számot sem írta ki.
Aznap este vagy hetekkel később ért haza, a járvány miatt alig lehetett közlekedni.
Otthon a kapu tárva, a sáros lánctalpnyom a hátsó kertbe vezetett, szétdúlva az ágyások, a drótkerítés kétfelé penderülve, és mint egy megmerevedett óriáspolip, ott feküdt a vaskos juhar tönkje az ágyásokon, az egyik gyökércsonkon szakadt kötélmaradvány. Megmozdítani se tudta a rönköt, címeres féltéglát ölelt a karvastagságú gyökér, rozsdás, vaskos fémdarabok a rönkbe nőve. A földet se nagyon lehetett belőle kipucolni, az összenőtt sitt-fém-gyökérmasszívumról lecsúszott az ásó, lepattant a csákány.
Hagyta pár évig, a korhadástól csak könnyebb lesz, párhavonta megült a rönk mellett, lefűrészelte a száradt gyökereket, megtapogatta a taplógombákat, aztán újra megtapogatta, de azokat nem törte le. Most már meg lehetett mozdítani a rönköt, százlábú ficánkolt, néhány pincebogár futkorászott, egy pajor belassult mozdulattal fordult a hirtelen fény felé.
Borbáth Péter író, túravezető, főként Latin-Amerikába visz utakat, eddig két mesekönyve jelent meg Sündör és Niru: Sündör nyomában, Sündör és Niru: Együtt a Pörkeföldre. Legutóbbi fordítása: Afonso Cruz: Időtlen napló.
