Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Mazula-Monoki Zsuzsanna versei

Fotó: A szerző archívuma.

azzal nyugtatjuk / magunkat hogy hajnalra / esőt mondanak

Bővebben ...
Próza

Várkonyi Sára: A tónál

Fotó: Horváth Andor Péter

És miről írtál? Hogy a tesóm… a féltesómat elrabolja egy emberkereskedő, de a delfinekkel együtt megmentjük. Az apának eszébe jut, hogy Hararében iskolába menet a sofőr egyszer ledudált egy kislányt az útról, aki a hátára kötve cipelte az iker öccseit.  

Bővebben ...
Költészet

Benyó Tamás versei

Fotó: Gajdos Attila

Miért elégszünk meg / az olcsó külcsínnel, / ha megtapasztaltuk, / milyen / szabadon / lebegni / a magzatvízben

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Tamás álma (részlet)

Fotó:

Legyen egy hűvöskék szoba, mint dédmamánál. Fehér lepedőkbe vagyunk csavarva, arcaink – minden éjszaka után – nyomot hagynak. Vállamra fordulok, a hátad nézem. A fakó part jut eszembe, fjordok szürke foltjai, tenyered középen két tátongó sebhely. Ujjaim átfúrják a nyers húst, az erek felkiáltanak és a sirályok szétrebbennek. Aztán Jeruzsálem.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Emese: Jan Palach nekifeszül a szélnek

Fotó: Sükösd Emese

Melyik város emlékezne szívesen / azokra, akiket falhoz állított?

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám ismét a Litmusz Műhelyben

Fotó: Bach Máté

Visszatérő vendégünk volt az adásban Nyerges Gábor Ádám költő, író, szerkesztő, akinek ezúttal nem a szokásos Litmusz-kérdéseket tettük fel, hanem egy részletet hallgathattunk meg Vasgyúrók című, megjelenés előtt álló novelláskötetéből, valamint verseket írtunk közösen a dobókockákkal.

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám - Kerber Balázs - Körtesi Márton Litmusz versei

Fotó: Litmusz Műhely

Azt hiszem, lehallgat a telefonom. / Ő koncentrál, ha kókad a figyelmem, / Neki címzik tán a promóciót is, / Már nélkülem is rákattint időnként. / Ez a bánat, ez a bánat a civilizáció.

Bővebben ...
Próza

Kocsis Gergely: Várni a váratlant (regényrészlet)

Fotó: Raffay Zsófia

Rettegve érzi, hogy egyre jobban csúszik bele ebbe az álomvilágba, hívogatja, beszippantja. Térdhajlatában ugrálni kezd egy ideg, két rángás között végtelen lassúsággal telik az idő, a levegő is ritkásabbnak tűnik, légszomj gyötri. Hangokat hall a feje fölül, ez a lehetetlen közeg nagyon felerősíti a lépések döngését, mintha valaki a fején lépkedne. Pontosan tudja, ki járkál ott fent, és azt is, hogy miért csap zajt.

Bővebben ...
Költészet

Réder Ferenc versei

Fotó: Fárizs Mihály

Négy hónapja mozdulatlan. / De a hasa / ma egy kicsit langyosabb.

Bővebben ...
Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Fotó: Ozsváth Zsuzsa

Piros

A muskátli tehát mindegy. Régen, egy pályaudvaron megállt a vonat, leszállt róla egy lány, és izgatott léptekkel indult egy fiú felé, akinek a szeme könnyes volt a várakozástól, és a karok kinyíltak és bezáródtak egy-egy háttájon.

Az nem lehet, hogy pár óra alatt eltűnjön a muskátliról a piros. Vagy összezárta szirmait, vagy valaki letépte. Végül is szakított már le neki fiú muskátlivirágot éjszaka, és a muskátli virága piros volt és a szirmok csak úgy mutogatták bibéjüket. Tehát az nem lehet, hogy a koraesti órákra hivatkozva a virág oly hamar nyugovóra térjen. Azt jelenti, valaki letépte a pirosat. Lesz min puffogjon a bérház földszinti nénije. A múltkor is puffogott, mikor ellopták a cserepes növényeit, majd kiírta egy táblára, hogy a tolvaj karja is száradjon el, ne csak az eltulajdonított növények.

Annak a fiúnak barátnője volt, miközben nekem udvarolt, gondolta. Végül is finoman a tudomására hoztam, hogy engem ez a dolog így nem érdekel. És ez sem fontos, ahogy tulajdonképpen a muskátli sem. Nem ez a fontos. Az emlékezés, mint szlalom-trükk, ürügy, az agy védekezési mechanizmusa bizonyos jelen idejű történések feldolgozhatatlansága ellenében – alkalmazkodik a körülményekhez; csal, mint a piaci árusok mérlege. Hogy pluszban vagy mínuszban, az egyén aktuális szadizmusától függ. És ha az egyén minden jelen idejű történést feldolgozhatatlannak ítél meg, és minden alkalommal inkább az emlékezést választja, kitér, feltúrja a romokat, és roppantul sajnálja magát, hogy nem elég, hogy ez is, de még amaz is milyen rossz volt, akkor már sohasem bízhat meg a piaci árusok mérlegében, mert mindig csalni fog, és öntudatlanul is a becstelen eladókat fogja választani vásárláskor, aztán puffoghat, hogy milyen nyomorult világ ez, hogy még a piacon is át akarják verni.

A muskátli tehát mindegy. Régen, egy pályaudvaron megállt a vonat, leszállt róla egy lány, és izgatott léptekkel indult egy fiú felé, akinek a szeme könnyes volt a várakozástól, és a karok kinyíltak és bezáródtak egy-egy háttájon. Ezt addig ismételgették, amíg már alig nyílt kar, és alig is záródott. Amikor nyílt, tétován záródott; máskor meg mintha eleve beragadt volna a fogó, de azért némi rángatás után sikerült abszolválni a mozdulatot. Ez így ment egy ideig, aztán a rendszer bedöglött. Ebből a történetből sok magyarázó körülmény hiányzik, amitől érthetővé válna a rendszer bukása, és ha ez a történet emlék – mert az egyén fejében egy kitalált történet is múlt idejűvé válik –, akkor ez az emlékezet tagadása. Hol van már ettől a csaló mérleg, és hol van még ettől a csaló árus.

Talán mégsem mindegy a muskátli. A körülmények nem engedik. A néni és az eltulajdonított növények, a kiírás a táblán, igen, ezek fontosak. A piros, hogy erről miért jutott eszébe az az egykori fiú, és hogy az ’egykori fiú’ szókapcsolatból csak a fiú a fontos, és az, amit jelen idejűleg jelent. Most épp átmegy a szobán. Rizst főzni. A konyhaszekrényen pakolászik. Koccan egy fazék a fedővel. Most a vágódeszka koppan. Répavagdalás. Olajsercenés. Mit jelent ez a fiú. Levendulát tépett egy köztéri virágágyásból molyok ellen. Elvitte libegőzni. Elvitte óriás rántotthúst enni óriás körettel. Elvitte egy istentelenül ronda köztéri szobron hüledezni. Satöbbi. Nem ezt jelenti. A fiú ismét átmegy a szobán. Most süt a nap, holnap lezúz a vihar. Sok a törmelék. Újra és újra felépített ház. Felhőátvonulások, napsütés. Újra, és újra. Szavak, amelyek nem neki szólnak, de ő a megszólított. Szavak, amelyek lezúznak. Szavak, amelyek neki szólnak. Fekete, fehér. Igen, nem, talán. Szerelem, gyomorideg. Aknamező. Ne csak a növény, de a kezed is száradjon el, amivel loptál.

Ozsváth Zsuzsa (1992, Nagyvárad) költő, író, képzőművész. Részt vesz az Élő Várad Mozgalom projektjeiben, tagja a Fiatal Írók Szövetségének. Kötete: Előző részek (2020, FISZ)