Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Csermely Mátyás: Szocia

Fotó: Zanati Réka

Aztán szétestem. Volt olyan is. Nem szeretek róla beszélni, de ha így vizslatod, hát muszáj. Inkább hallgatok, az az egyszerűbb, kényelmes közöny, mint holmi fura nemet mondás. Így hordtak szét a hangyák, mindenki magának, a maga királynőjének, hátha utána homlokon csókolja őket.

Bővebben ...
Költészet

Demeter Arnold: A szabadságról

Fotó: Ádám Gyula

zsörtölődsz reggeltől / estig, akár medve a hó nélküli teleken

Bővebben ...
Próza

Klein Mari: Ágyban Prousttal

Fotó: a szerző archívuma

Újra meg újra felszítottad a tested, reggel hatig, amíg a maradék félsz ki nem rázkódott belőle. Míg ki nem világosodott. Mert akkor megbizonyosodtál: a denevérek már hazatértek, és bevackoltak a háztömb hasadékaiba.

Bővebben ...
Költészet

Gulisio Tímea versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Vasalt zoknival fojtják meg anyát

Bővebben ...
Próza

Bali Péter: take this longing

Fotó: a szerző archívuma

Mitteleuropa nem létezik, soha nem is létezett, a porosz nagyhatalmi törekvéseket melegítették újra egyfajta prémium kulturkampf díjcsomagként, melynek lényege annyi, hogy Németország (és a Volkswagen-konszern) neokoloniális törekvéseit támogassák.

Bővebben ...
Próza

Ambrus Máté: A forradalmár

Fotó: a szerző archívuma

Egyszer séta közben baljával belém karolt, a gangkorlát virágjainak rozsdás fémfonatán keresztül nézett az alattunk tátongó mélységbe, s amikor észrevette az udvar foltokban hiányos keramitburkolatát, megjegyezte, hogy az régen nem ilyen volt, a forradalomban szedték fel egy részét, hogy barikádot építsenek belőle.

Bővebben ...
Költészet

Szabó Imola Julianna versei

Fotó: A szerző archívuma

ne tudja senki / hogy nem érzel / csak megkönnyebbülést

Bővebben ...
Költészet

Bene Adrián: Kimérapalota

Fotó: A szerző archívuma

eltévedt bent egyszer egy kimérajaguár

Bővebben ...
Próza

Hegyi Damján: Jonatán a sakk-klub előtt

Fotó: a szerző archívuma

Közelebb lépett, figyelmesen kémlelte, mert nem hitt a szemének. Amit látott: egy kisujj legfelső ujjperce. Az ujjperc vége élénkpirosan vibrált, a köröm rajta olyan egészséges volt, mint egy most szüretelt gyümölcs.

Bővebben ...
Folyó/irat/mentés

Tóth-Csiki Zsuzsanna: „És formák eleven térfogata kitölt alkatot, kompozíciót” – januári, februári lapszemle

Montázs: SZIFONline

Egyik kedvenc szpotom Budapesten a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi könyvtára. Nem volt kérdés, hogy oda ülök majd be folyóiratokat olvasni, miután megkaptam a felkérést a szemlére.

Bővebben ...
Műfordítás

Billy Collins: Őrültek (f. Góz Adrienn)

Fotó: A szerző Facebook-oldala

Figyeltem, ahogy a versem a kocsma / homlokfalára száll

Bővebben ...

Patkánypuding

Attól tartottam, ha véletlenül belelépek, kificamíthatom a bokámat, vagy akár a lábamat is eltörhetem. Akkor napokra is a pincében ragadhatok étlen és szomjan. Az egész ház hangszigetelt, ha eltörném a lábamat, hiába ordítanék, valószínűleg senki nem hallana meg.

Bár abból az időszakból ismertem volna a patkányt, amikor még vidám volt, fiatal és nem kötött meg körülötte a beton. Apró karmaival úgy kapirgálhatta maga körül a szürkés pudingot, mintha az élete függne tőle. Fejét igyekezett a felszín fölött tartani, izmai ráfeszültek apró nyakcsigolyáira. Orrlyukai kitágultak, fekete szeme a végtelennek tűnő, seszínű horizontot tükrözte vissza. Szürke tompora néhány centiméterrel a puding felszíne alatt mozgolódott. Kopasz farkának vége, mint egy cseresznyéből kikandikáló, kíváncsi kukac meredezett a betonpuding színén. A fürge és szürke rágcsáló minden idegszálával arra koncentrált, hogy ne olvadjon bele a környezetébe. De szerencsétlenségére, ahogy a massza szilárdulni kezdett, egyre nehezebben mozgott benne. A beton lassan megkötött, és nyaktilóként vágott bele az állat húsába. Mielőtt a rágcsáló végleg megdermedt volna, megpróbált kiugrani a pudingból, de az addigra már a hátsó lábai körül is keménnyé kötött. Kénytelen volt nyugton maradni. A patkány nem halt meg azonnal. Napokig éhezett, szomjazott, és halálosan unatkozott. A betontömbből kikandikáló fejét alig tudta már mozgatni. Hosszú bajszával cirógatta a szürke sivatagot. Ha a bajszával sekély árkokat tudott volna karcolni a betonba, lehet, hogy a masszába húzott vonalakból önmagát rajzolta volna meg. Ha tudott volna írni, talán a nevét is mellé írta volna. De egyiket sem tette meg, úgyhogy számomra csak egy patkány maradt, ami a frissen betonozott pincém padlójába kötött bele. Egy jó ideig kerülgettem a megdermedt rágcsálót. Mintha a haldoklása közben lett volna szépérzéke, a helyiség kellős közepén döglött meg. Ez elég kellemetlenül érintett, mert ha szükségem volt valamelyik szerszámra a pincéből, mindig kerülgetnem kellett a patkány szőrös tetemét. A betonvágót néhány hét múltán kértem kölcsön a szomszédtól. Két óra alatt kivágtam a pincém padlójából egy formás betontestet, aminek a közepében foglalt helyet a szerencsétlenül járt patkány. Ugyan nagyon örültem, hogy ilyen gyorsan sikerült eltávolítanom a padlóból az állatot, sajnos két újabb problémával is szembesültem. Egyrészt nem tudtam, mihez kezdjek a robusztus betondarabbal és a benne lévő tetemmel, másrészt ötletem sem volt, mit csinálhatnék a megrongált betonpadlóval. Az első probléma megoldására néhány nap múltán jöttem rá. Egyik reggel vászonzsákba csúsztattam a betondarabot, és a képkeretezőhöz siettem vele. Rövid mérlegelés után a banánsárga keretet választottam. Úgy véltem, a szürke és sárga színkombináció majd feldobja a nappalimat. A másik problémámra azóta sem találtam megoldást. A pincepadlón lévő, téglalap alakú léket ugyanúgy kerülgethettem, mint korábban a rágcsálót. Attól tartottam, ha véletlenül belelépek, kificamíthatom a bokámat, vagy akár a lábamat is eltörhetem. Akkor napokra is a pincében ragadhatok étlen és szomjan. Az egész ház hangszigetelt, ha eltörném a lábamat, hiába ordítanék, valószínűleg senki nem hallana meg. Nem akartam kockáztatni az életemet, úgyhogy felhoztam a szerszámaimat, és lelakatoltam a pincelejárat ajtaját. Bár azt sajnáltam, hogy egy helyiséggel kevesebb áll a rendelkezésemre, a ház többi szobáját szépen berendeztem. A sárga keretes patkányképemet a tévé mellé szögeltem fel. Valahányszor leültem a kanapéra, mindig büszkeség töltött el, mert a rágcsáló fekete szemében láthattam visszatükröződni a szobát, ami mindent összegezve soha nem volt még otthonosabb.

Hernyák Zsóka (1991) Zentán született. A szegedi Bölcsészettudományi Karon diplomázott vizuális kultúratudomány mesterszakon. Morze című kötete 2017-ben jelent meg a zEtna Kiadó gondozásában.