Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Hegyi Damján: Jonatán a sakk-klub előtt

Fotó: a szerző archívuma

Közelebb lépett, figyelmesen kémlelte, mert nem hitt a szemének. Amit látott: egy kisujj legfelső ujjperce. Az ujjperc vége élénkpirosan vibrált, a köröm rajta olyan egészséges volt, mint egy most szüretelt gyümölcs.

Bővebben ...
Folyó/irat/mentés

Tóth-Csiki Zsuzsanna: „És formák eleven térfogata kitölt alkatot, kompozíciót” – januári, februári lapszemle

Montázs: SZIFONline

Egyik kedvenc szpotom Budapesten a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi könyvtára. Nem volt kérdés, hogy oda ülök majd be folyóiratokat olvasni, miután megkaptam a felkérést a szemlére.

Bővebben ...
Műfordítás

Billy Collins: Őrültek (f. Góz Adrienn)

Fotó: A szerző Facebook-oldala

Figyeltem, ahogy a versem a kocsma / homlokfalára száll

Bővebben ...
Költészet

Szegedi Dominika versei

Fotó: A szerző archívuma

Egy megfeszülő mellkas alatt él

Bővebben ...
Próza

Szirmai Panni: Szembogár

Fotó: a szerző archívuma

Zorka négyévesen látott egy vak koldust a piac mellett térdelni, a szemgolyója helyén fehér köd gomolygott. Látás helyett kenyérérét és aprópénzért rimánkodott.

Bővebben ...
Próza

Süveg Szilvia: G-string

Fotó: a szerző archívuma

A te idődben már bugyiforradalom volt, eltűntek a hatalmas térdig érő alsók, de ilyenről azért nem is álmodtál.

Bővebben ...
Próza

Csermely Mátyás: Hat alma

Fotó: Zanati Réka

Felmásztam az egyik legnagyobb almafára, pont arra, amely a kert közepén állott. Leültem a törzshöz közel, egy erős ágra, majd leszakítottam egy almát. Beleharaptam.

Bővebben ...
Műfordítás

Santiago Rodas versei (f. Zahorecz Eszter)

Fotó: A szerző archívuma

A telepen / azt beszélik, hogy / valaki egymillió pesót talált / a szemétben

Bővebben ...
Próza

Takács-Csomai Zsófia: Days Past Ovulation

Fotó: a szerző archívuma

Azt hitték, valami komoly bajunk van, amiatt utazgatunk folyton ide. Aztán amikor elmondtuk nekik, mi a dörgés, egyikük azt mondta, hogy menjünk el cigányasszonyhoz, mert biztos valami rontás okozza a dolgot. Volt, hogy mindketten nevettünk a hasonlókon, ma már azt sem tudom, mit gondoljak.

Bővebben ...
Műfordítás

Thomas Pynchon (f. Greskovits Endre): Ellenfényben

Még a kilencvenes évek végén, amikor a Drakula című regény miatt a vámpírizmus divatba jött, és ez lehetővé tette, hogy a vérszívók nyilvánosan engedelmeskedjenek az ösztöneiknek, Miskolci rájött, hogy egyáltalán nincs egyedül az elfajult ízlésével, hanem egy egészen kiterjedt közösség tagja. A budapesti telefonhálózat egy részét nyilvánvalóan ezeknek a hæmatofágoknak tartották fenn.

Bővebben ...

Patkánypuding

Attól tartottam, ha véletlenül belelépek, kificamíthatom a bokámat, vagy akár a lábamat is eltörhetem. Akkor napokra is a pincében ragadhatok étlen és szomjan. Az egész ház hangszigetelt, ha eltörném a lábamat, hiába ordítanék, valószínűleg senki nem hallana meg.

Bár abból az időszakból ismertem volna a patkányt, amikor még vidám volt, fiatal és nem kötött meg körülötte a beton. Apró karmaival úgy kapirgálhatta maga körül a szürkés pudingot, mintha az élete függne tőle. Fejét igyekezett a felszín fölött tartani, izmai ráfeszültek apró nyakcsigolyáira. Orrlyukai kitágultak, fekete szeme a végtelennek tűnő, seszínű horizontot tükrözte vissza. Szürke tompora néhány centiméterrel a puding felszíne alatt mozgolódott. Kopasz farkának vége, mint egy cseresznyéből kikandikáló, kíváncsi kukac meredezett a betonpuding színén. A fürge és szürke rágcsáló minden idegszálával arra koncentrált, hogy ne olvadjon bele a környezetébe. De szerencsétlenségére, ahogy a massza szilárdulni kezdett, egyre nehezebben mozgott benne. A beton lassan megkötött, és nyaktilóként vágott bele az állat húsába. Mielőtt a rágcsáló végleg megdermedt volna, megpróbált kiugrani a pudingból, de az addigra már a hátsó lábai körül is keménnyé kötött. Kénytelen volt nyugton maradni. A patkány nem halt meg azonnal. Napokig éhezett, szomjazott, és halálosan unatkozott. A betontömbből kikandikáló fejét alig tudta már mozgatni. Hosszú bajszával cirógatta a szürke sivatagot. Ha a bajszával sekély árkokat tudott volna karcolni a betonba, lehet, hogy a masszába húzott vonalakból önmagát rajzolta volna meg. Ha tudott volna írni, talán a nevét is mellé írta volna. De egyiket sem tette meg, úgyhogy számomra csak egy patkány maradt, ami a frissen betonozott pincém padlójába kötött bele. Egy jó ideig kerülgettem a megdermedt rágcsálót. Mintha a haldoklása közben lett volna szépérzéke, a helyiség kellős közepén döglött meg. Ez elég kellemetlenül érintett, mert ha szükségem volt valamelyik szerszámra a pincéből, mindig kerülgetnem kellett a patkány szőrös tetemét. A betonvágót néhány hét múltán kértem kölcsön a szomszédtól. Két óra alatt kivágtam a pincém padlójából egy formás betontestet, aminek a közepében foglalt helyet a szerencsétlenül járt patkány. Ugyan nagyon örültem, hogy ilyen gyorsan sikerült eltávolítanom a padlóból az állatot, sajnos két újabb problémával is szembesültem. Egyrészt nem tudtam, mihez kezdjek a robusztus betondarabbal és a benne lévő tetemmel, másrészt ötletem sem volt, mit csinálhatnék a megrongált betonpadlóval. Az első probléma megoldására néhány nap múltán jöttem rá. Egyik reggel vászonzsákba csúsztattam a betondarabot, és a képkeretezőhöz siettem vele. Rövid mérlegelés után a banánsárga keretet választottam. Úgy véltem, a szürke és sárga színkombináció majd feldobja a nappalimat. A másik problémámra azóta sem találtam megoldást. A pincepadlón lévő, téglalap alakú léket ugyanúgy kerülgethettem, mint korábban a rágcsálót. Attól tartottam, ha véletlenül belelépek, kificamíthatom a bokámat, vagy akár a lábamat is eltörhetem. Akkor napokra is a pincében ragadhatok étlen és szomjan. Az egész ház hangszigetelt, ha eltörném a lábamat, hiába ordítanék, valószínűleg senki nem hallana meg. Nem akartam kockáztatni az életemet, úgyhogy felhoztam a szerszámaimat, és lelakatoltam a pincelejárat ajtaját. Bár azt sajnáltam, hogy egy helyiséggel kevesebb áll a rendelkezésemre, a ház többi szobáját szépen berendeztem. A sárga keretes patkányképemet a tévé mellé szögeltem fel. Valahányszor leültem a kanapéra, mindig büszkeség töltött el, mert a rágcsáló fekete szemében láthattam visszatükröződni a szobát, ami mindent összegezve soha nem volt még otthonosabb.

Hernyák Zsóka (1991) Zentán született. A szegedi Bölcsészettudományi Karon diplomázott vizuális kultúratudomány mesterszakon. Morze című kötete 2017-ben jelent meg a zEtna Kiadó gondozásában.