Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Taizs Gergő versei

Fotó: Pápai Zoltán

A cilinderben üregedő nyúl / orrcimpáján a tenger habjai

 

A fénykörön túl

A takarás roppant rendszerében
az emberek úgy változnak,
hogy elfelejtenek szólni róla.
Engem arra szánt az Úr,
hogy vágyni tanuljak,
de sosem tanított meg
jól feledni.
Határozott bizonytalansággal,
szó- és számkivetettségben,
a hallgatás szemhéjnyi zsákutcájában
sosem leszek igazán
egymagam,
fogadkozom,
és lehugyozom a gyanútlan csillagokat.

 

Paphos nélküled

Nyikorog a reggel, a kertkapu, a hintaszék –
minden határos valamivel.
Aztán az ellobbanó felhők.
Az anyag szenvedő szerkezete.
A cilinderben üregedő nyúl
orrcimpáján a tenger habjai.
De mi okozza a bolygók táncát,
az aritmiát a harangszóban,
amikor félrevered szívemet?

 

Taizs Gergő 1984-ben született Tatabányán. Verset ír.
 
Költészet

Farkas Arnold Levente: teketória

Fotó: A szerző archívuma

mint / teketória nélküli szóban / a méla igazság

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Korda Bonifác: A nagy fölemelkedés

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor II.

Fotó: a szerző archívuma

Ha apám tudta, hogyan kell enni, akkor anyám azt tudja, hogyan kell koplalni. Egész gyerekkoromban vagy koplalt, vagy folyékony diétán volt, miközben apám zabált és dohányzott és énekelt és ivott.

Bővebben ...
Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor I.

Fotó: a szerző archívuma

Amit nem merek elmondani anyámnak az az, hogy ez nem egy egyszerű húgyúti fertőzés. Apám családjában van egy széles körben elterjedt hiedelem, miszerint a szellemek lábtól felfelé hatolnak be egy nő testébe.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Eszter Hanna: lebegő

Fotó: Török Levente

sodrást ami elmossa / az elhordozott erőszakot

Bővebben ...
Próza

Kiszely Márk: Kapcsolati tőke

Fotó: a szerző archívuma

Volt ez a csajom Debrecenben. Cseresznyével egyensúlyozott az ajkán, a szemében gurámikat nevelt. Tubás volt, vagy tenorkürtös, nem tudom már, a rézfúvósok között ült, a rendezői balon. Ha a nevén szólítottam, nem figyelt oda. Ha hatszögbe rendeztem a díszköveket a teste körül, magához tért.

Bővebben ...
Költészet

Rostás Mihály versei

Fotó: A szerző archívuma

hogyha kezembe foghatnék / egy maréknyi időt

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Bartók Imre: 1939. szeptember 23.

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Krumponyász-univerzum (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

Róbert bal szeme az óramutató járása szerint, jobb szeme azzal ellentétesen forgott egyre gyorsabban, majd teljes testében rázkódni kezdett, a földre huppant, és nem mozdult többé. A feje sistergett és füstölt.

Bővebben ...
Költészet

Halmosi Sándor versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Kabátujjukban több élet volt, / mint az Egyesült Nemzetekben ma

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Veszprémi Szilveszter: Vers, amelyben a költő megint csak hisztikézik, nincs semmi látnivaló benne

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek a költők is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Fotó: Liszkai Bence

Kalap nélküli A

Figyelem, ahogy minden egyes hajlásnál előreliffen, imádkozom, hogy essen le, maradjon ott, ázzon szét a sárban, de nem, Márta kontyba tűzött haja megtartja, amint felegyenesedik, visszaliffed a fejére. Szép vödör paradicsomot összeszedett. Meg kéne nézni, mennyi rizs maradt ebédről, egy jó lecsót összedobok vacsorára.


Letekerem a rádiót és átülök a dolgozóasztalhoz. Vicces a híreket egy olyan bemondó szájából hallani, aki úgy beszél, mint az a rádiókabarés a tévében. Stand-upos, így hívják. Mártának az a kedvence, amelyik a fiára emlékezteti. Szerintem nem hasonlít. De ennek a bemondónak a hangja egy az egyben olyan. Az embernek az az érzése, hogy bármelyik pillanatban érkezhet a poén, aztán bumm, gázvezeték robbant Püspökladánynál. Nincs poén. Bekapcsolom a gépet, a monitort, megtisztítom az egeret, a szemüvegemet, közelebb húzom a kancsó vizet, amit Márta készített ki. Déli hírek alatt kávé, utána munka, nincs apelláta, ez a rutin. Ma valahogy nincs kedvem, ebben a hőségben. Megnyitom a dokumentumot, addig meredek a képernyőre, amíg az üres lapon függőleges meg vízszintes fények kezdenek futni, szivárványszínűek. Hunyorgok párat, leveszem a szemüveget és a képernyő fölött kinézek az ablakon, hogy megpihenjen a szemem.

Márta az érett paradicsomot szedi. Abban az idétlen kalapban van. Mondtam neki, hogy ne hordja, röhögnek rajta a szomszédok. Erre azt szokta felelni, hogy hétköznap úgyis csak mi vagyunk a telken, a többiek hétvégente járnak le. Azt nem mondom, hogy azért ne hordja, mert szerintem nevetséges. Nem tetszik, szabályosan nem esik jól ránéznem, mikor a fején van. Figyelem, ahogy minden egyes hajlásnál előreliffen, imádkozom, hogy essen le, maradjon ott, ázzon szét a sárban, de nem, Márta kontyba tűzött haja megtartja, amint felegyenesedik, visszaliffed a fejére. Szép vödör paradicsomot összeszedett. Meg kéne nézni, mennyi rizs maradt ebédről, egy jó lecsót összedobok vacsorára. Felkelek, kinyitom az ablakot. Márta, kiabálom, Márta. Negyedszerre hallja csak meg, a szúnyogháló már mintát nyomott az orromba. A fonnyadtakat tedd félre, csinálok lecsót. Jól van, mondja, csukd be az ablakot, bemegy a meleg. Tedd le azt a kalapot, kiáltom még, aztán becsukom az ablakot. Nem teszi le.

Így is meleg van már a szobában, de a ventilátort nem kapcsolom be, mert az elaltat. Múltkor is, akkora blamázs volt, a saját horkolásomra ébredtem, Márta meg már bent ült a keresztrejtvénnyel. Aztán győzködhettem, hogy nem, nem aludtam, csak gondolkodtam. Elbóbiskoltam, ezt a szót is, hogy lehet felnőtt emberre használni. Csecsemőre, esetleg magatehetetlen aggastyánra. Faszt bóbiskolok én.

Visszaülök, kiroppantom az ujjaimat, ráfektetem a billentyűzetre. Asdfjklé, sortörés, asdfjklé, írom, csak hogy lássak valamit a képernyőn, aztán kitörlöm. Rózsaszín, flitterek vannak rajta, a kalapon, és egy nevetséges ventilátor a karimájába építve. Az unokájának vette, de nagy volt rá, erre elkezdte hordani. Képtelenség így komolyan venni. Ezt beírom a dokumentumba. Képtelenség komolyan venni. Új sorba azt, hogy nem jó ránézni. Kilesek a képernyő mögül, a virágágyást gyomlálja, széles terpeszben. Írok egy nagy A-t a lapra, és maximumra állítom a betűméretet. Hetvenkettes. Ez Márta fara. Ha látná a volt nejem, hogy ezért a hetvenkettes A-ért hagytam el. Pfí. Megnyugtatólag hatna rá.

Rám nem. Felidézek néhány veszekedést, csak a súlyosabbakat, amikor berendezés tört. Meg a pénzt, amennyibe került nekem ez a csontos, szikár A. Van az a karikás a betű a svéd ábécében, na az Márta, kalapban. Sokáig bíbelődök, míg megtalálom a szimbólumok között. Az előző mondatokat és a kalap nélküli A-t kitörlöm, a svéd A-t hetvenkettesre állítom. Elmentem a dokumentumot Márta ülepe fájlnévvel. Marta ulepe. Egyszer talán elküldöm majd a volt nejemnek.

Nyitok egy új dokumentumot, aztán inkább belenézek a levelezésembe. Átrágom magam a beérkező üzeneteken, egyikben sem tudok most lépni, visszaállítom őket olvasatlanra, egyébként megfeledkeznék róluk. Márta szerint nekem is nyugdíjba kéne mennem. Mintha szövetkeztek volna a főnökömmel, régen jóban voltak, amikor még ő is dolgozott. Akkor még Márta is más volt, izgalmasabb. Meg hát mégis fiatalabb tőlem pár évvel. Elválok, erre ő nyugdíjba megy. Hogy majd így végre együtt tudunk lenni. Most van egy nyugdíjas nőm. Unokája is van. Még a volt feleségem sem nyugdíjas, pedig vele egyidősek vagyunk.

Megy a franc nyugdíjba. Mi értelme maradna, mi haszna. Ha Mártán meg a főnökömön múlna, lobotómiára küldenének. Vagy minek műtéttel vacakolni, csak kiparancsolnának délben a ribizlibokrok közé hajlongani, pikk-pakk elvinne egy agyvérzés. Jobb esetben. Rosszabb esetben agyhalottá tenne, mint Márta testvérét. Az a jó a szerető státuszban, hogy nem kell a családot megismerni. Megint a seggét nézem, a két láb között feltünedezik a feje a rózsaszín kalapban. Annyira feldühít, hogy le kell húznom a rolót. Bekapcsolom a ventilátort, ilyen idegesen úgyse tudok dolgozni. Átülök a fotelbe, feltekerem a rádiót a négy órásira, teszek egy párnát a nyakam alá.


Gubis Éva 1988-ban született Ipolyságon, finn szakon végzett az ELTE-n, 2018 óta ír rövidprózát, a Bázis ‒ Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesület tagja.