Hírlevél feliratkozás

Keresés

Folyó/irat/mentés

Csermely Mátyás: Mégis egy történetbe jutunk - 2025 novemberi, decemberi lapszemle

Montázs: SZIFONline

Noha az egyetemi közegben óhatatlanul belefut az ember egy-egy nyomtatott lapszámba, tényleg csak belefut. Nem tulajdonít nagyobb jelentőséget nekik, hisz ezek általában folyosóra vagy könyvtárba kitett, két-három éves példányok, alig akad bennük pár ismerős név. Mondogatja is néha magának az ember, igazán elmehetne egyszer egy újságoshoz, vehetne egy friss lapszámot, elolvashatná az egészet, úgy ahogy az meg van írva. Vonatállomások újságosaiban és az Írók boltjában tett beszerző körök után, mikor megkezdi az olvasást, konstatálja, van jogosultsága ennek a formátumnak is, mert az (össze)olvasás során egy sokkal összetettebb élményt kap, igaz több figyelmet és időt szánt rá. Egyszóval rájön: nem is olyan nagy baj, hogy feleslegesen vett több, ezen szemléhez nem felhasználható folyóiratot, hiszen minden egyes szám más-más felfogásban működik, és ezek a világok remek lehetőséget adnak egy szabadlevegős merülésre a vállalkozó kedvű olvasónak.

Bővebben ...
Költészet

Fellinger Károly versei

Fotó: Görföl Jenő

A szépséges / Perszephoné sikolyát egyedül csak / Hekaté hallja

Bővebben ...
Költészet

Ayhan Gökhan versei

Fotó: Vas Viktória

nem fizettek közös költséget, / kilakoltatták őket.

Bővebben ...
Próza

Szöllősi Tamás: Űrutazás

Fotó: a szerző archívuma

Nem válaszoltam, csak ösztönösen gyorsabban kezdtem tekerni. Ujjaim ráfeszültek a kormányra, és már nem volt idő gondolkodni. Éreztem, hogy a kerék alatt recsegnek a kövek, a pedál szinte perzselte a talpam. Ervin nem csak gyors, hanem vakmerő is volt.

Bővebben ...
Költészet

Katona Ágota versei

Fotó: Tinordi-Karvaly Bence

A halovány Európában / fogynak a színek

Bővebben ...
Próza

Bánfi Veronika: A telhetetlen

Fotó: a szerző archívuma

Körbenézek a rozsdamentes acéltermékeknél, de azt hiszem, nem illik csontozókést tenni a fa alá. Nem is kockázatmentes, ha számításba vesszük a karácsonyi ebédek feszült hangulatát.

Bővebben ...
Költészet

Zudor Boglárka versei

Fotó: Sárvári Géza

A pekándiós latte / És Karády a kedvence

Bővebben ...
Műfordítás

Tess Gallagher versei (f. Lauer Péter)

Fotó: Morella Muñoz-Tebar T.

A vizsgálat szerint 13 %-kal / gyengébben pumpál a szív

Bővebben ...
Próza

Haramza Kristóf: Fogadás

Fotó: a szerző archívuma

Nem akartam elhinni, hogy ennyire beszariak. Abban volt igazság persze, hogy ettől a Korpától, ha iszik, sok minden kitelik. Mégis kíváncsi voltam. Ha nem provokáljuk, nem itatjuk és figyelünk rá, miért ne lehetne vele józanul diskurálni?

Bővebben ...
Költészet

Taizs Gergő: A keretein túl

Fotó: Pápai Zoltán

mégis / fákat ölelnél kiszáradásig

Bővebben ...
Fotó: Fazakas Rita

Mankó

A telefon csengése zökkentette ki. Felgyorsult a szívverése, ahogy elindult a zongora felé. Remegve emelte fel a kagylót, tekintetével a vázába kapaszkodott. Próbált higgadtan válaszolni, de alig kapott levegőt. 


Már órák óta várta a hívást. A telefont még délután készítette ki a zongorára, hogy biztosan hallja a csengést. Eszébe jutott, hogy az anyja már hetek óta nem járt odakint. Annyira le volt már gyengülve, hogy nem is lett volna képes kimenni a házból. Hétvégenként látogatta, pár órát együtt töltöttek, és néha nála is aludt. A többi napon az idős asszonyt egy bejárónő látogatta. Mosott rá és enni adott neki.

Lassan átsétált a másik szobába. Nyugtatta a mozgás, mert gondolatai így nem fojtogatták annyira; időnként bumerángként tértek vissza, de legalább egy ideig távol voltak. Az ablakhoz lépett, és kinézett a térre. Az emberek hosszú idő után először sétálhattak szabadon. A levegő már kellemesen lehűlt ahhoz, hogy az utcák megteljenek. Habár nem hallotta a hangokat, érezte az élet lüktetését odakint. Néhányan kézen fogva andalogtak, mások kisebb társaságokba verődtek és beszélgettek; egyesek megálltak fagylaltot vásárolni, a gyerekek ide-oda szaladgáltak és hemperegtek a fűben.

Megfordult, tekintetével a telefont kereste, a vázában levő virágokra pillantott, majd újra kinézett az ablakon. Egy háromtagú csoportra lett figyelmes. Két fiú és egy lány. A fűben ültek. A lánynak lenszőke volt a haja, a fiúk szokatlan szabású térdnadrágot viseltek. Volt bennük valami különleges, ami rájuk irányította a figyelmét. Talán külföldi egyetemisták lehettek, felszabadultak és vidámak: élénken gesztikuláltak és magyaráztak, mintha valami fontos és sürgős dologról beszélnének.

Nézte őket már egy ideje, amikor észrevette, hogy nem messze tőlük, egy pár mankó hever a fűben. Próbálta kitalálni, hogy melyiküknek lehet rá szüksége, de oly természetesek voltak a mozdulataik, hogy látszólag nem tartozott egyikükhöz sem. Nem tudta elképzelni, hogy ne tudtak volna segítség nélkül felállni, futni vagy táncolni. Mégis, a mankó ott volt, mint valami figyelmeztetés. Nem lehetett eltekinteni tőle.

A telefon csengése zökkentette ki. Felgyorsult a szívverése, ahogy elindult a zongora felé. Remegve emelte fel a kagylót, tekintetével a vázába kapaszkodott. Próbált higgadtan válaszolni, de alig kapott levegőt. „Megpróbálok beszélni vele”, mondta elcsukló hangon, és egészen közel hajolt a virágokhoz.

Megtámaszkodott a zongorában, aztán tett pár lépést és leült a fotelbe. Nem érzékelte az idő múlását; amikor felállt, már sötét volt, kint égtek a lámpák. A három emberalakot kereste, de üres volt az a hely, ahol korábban a két fiú és a lány ült. A mankó is eltűnt. Az első gondolata az volt, hogy felhívja az anyját, mégis nehezére esett beszélni vele. Lassan emelte fel a kagylót, és elkezdett tárcsázni.


Győrffy Gábor 1971-ben született Nagybányán, jelenleg Kolozsváron él. Fizikát és bölcsészetet tanult. Ír, fordít és tanít, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Újságírás szakjának oktatója.