Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Gyenge-Rusz Anett: Asszonyról asszonyra

Fotó: a szerző archívuma

Ahogy teltek a hetek, hónapok, kitapasztalták, mikor hullajtja Terike a holdvérét. Olyankor nem nyúltak egymáshoz. Egyszer előfordult, hogy idő előtt nekiláttak. A falu legfürgébb kecskegidája nem tudott olyat ugrani, mint Terike azon az estén.

Bővebben ...
Költészet

Karácsony Orsolya: Fészekrakás

Fotó: A szerző archívuma

Átrendezzük a semmit, / nézzük ahogy mozog

Bővebben ...
Műfordítás

Christianne Goodwin (f. Princes Beáta): Nagymamavers

Fotó: Félegyházi-Vigh Tamás

De hogy hibáztatnám őket? / Rémes ennek a versnek / az akusztikája

Bővebben ...
Próza

Kovács Adél Jenifer: Ködöt lélegzek (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

felemelem a bal lábamat, hogy kilépjek a bugyiból, megtántorodok, de nem esek el. a vizes talpamra homokos föld tapadt. mint a fogfájás, ahogy az idegen át egyenesen az állkapocsba, az egész arcba, az egész fejbe hasít, úgy villódznak előttem a képek.

Bővebben ...
Folyó/irat/mentés

Kádár Fruzsina: Pályakezdés mesterfokon – 2025 szeptember-októberi lapszemle

Montázs: SZIFONline

A-tól Z-ig irodalmi folyóiratot nem sokszor böngész végig az ember, akkor sem, ha vérbeli bölcsész. Szomorú felismerés, letagadni aligha lehet, esetleg rendszeres Írók Boltjába járással kompenzálni. Egy vers, próza, esetleg tanulmány kedvéért képes vagyok egész lapszámok megvételére, hogy aztán időhiányt meg egyéb kifogásokat mormolva nagy eséllyel többet feléjük se nézzek. Pedig jó elmerülni egy-egy szerkesztői koncepció mikrokozmoszában, tüzetesen átrágni magam a különféle tematikus blokkokon, nyomdafriss megjelenéseken, sehol máshol fel nem lelhető szakmunkákon. Le kell lassulni kicsit, hogy élvezni lehessen a papíralapú folyóiratok világát – a lapszemléhez válogatva is valahol ezt az érzést igyekeztem nyakon csípni.

Bővebben ...
Költészet

Gyetvai Balázs: Lerakódás

Fotó: A szerző archívuma

a zuhany alatt / átfolyik lassan a jelenbe

Bővebben ...
Költészet

Ormay Lili Zsófia: Hegyek

Fotó: Pauline Villain

borostádon naplemente / szád sarkában fűvel benőtt út

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Endrey-Nagy Ágoston: Magyarázat

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Raphael Dagold versei (f. Murányi Zita)

https://www.raphaeldagold.com/

Amikor a fekete kis kecske vére lefolyik / a vágóhíd padlóján a parasztház mögött

Bővebben ...
Próza

Varga László Edgár: Iepuraș Béla

Fotó: Szentes Zágon

Csak az általános idő múlásával vált lassan nyilvánvalóvá, hogy az ő, a Iepuraș Béla ideje nem múlik többé. Nem gyűltek például tovább a szeme sarkában a szarkalábak. Ha hetekig nem mosta meg, akkor sem zsírosodott a haja, sőt nem is nőtt. Nem nőtt a körme sem, de ami igazán meglepte: nem nőttek többé a metszőfogai.

Bővebben ...
Fotó: Fazakas Rita

Mankó

A telefon csengése zökkentette ki. Felgyorsult a szívverése, ahogy elindult a zongora felé. Remegve emelte fel a kagylót, tekintetével a vázába kapaszkodott. Próbált higgadtan válaszolni, de alig kapott levegőt. 


Már órák óta várta a hívást. A telefont még délután készítette ki a zongorára, hogy biztosan hallja a csengést. Eszébe jutott, hogy az anyja már hetek óta nem járt odakint. Annyira le volt már gyengülve, hogy nem is lett volna képes kimenni a házból. Hétvégenként látogatta, pár órát együtt töltöttek, és néha nála is aludt. A többi napon az idős asszonyt egy bejárónő látogatta. Mosott rá és enni adott neki.

Lassan átsétált a másik szobába. Nyugtatta a mozgás, mert gondolatai így nem fojtogatták annyira; időnként bumerángként tértek vissza, de legalább egy ideig távol voltak. Az ablakhoz lépett, és kinézett a térre. Az emberek hosszú idő után először sétálhattak szabadon. A levegő már kellemesen lehűlt ahhoz, hogy az utcák megteljenek. Habár nem hallotta a hangokat, érezte az élet lüktetését odakint. Néhányan kézen fogva andalogtak, mások kisebb társaságokba verődtek és beszélgettek; egyesek megálltak fagylaltot vásárolni, a gyerekek ide-oda szaladgáltak és hemperegtek a fűben.

Megfordult, tekintetével a telefont kereste, a vázában levő virágokra pillantott, majd újra kinézett az ablakon. Egy háromtagú csoportra lett figyelmes. Két fiú és egy lány. A fűben ültek. A lánynak lenszőke volt a haja, a fiúk szokatlan szabású térdnadrágot viseltek. Volt bennük valami különleges, ami rájuk irányította a figyelmét. Talán külföldi egyetemisták lehettek, felszabadultak és vidámak: élénken gesztikuláltak és magyaráztak, mintha valami fontos és sürgős dologról beszélnének.

Nézte őket már egy ideje, amikor észrevette, hogy nem messze tőlük, egy pár mankó hever a fűben. Próbálta kitalálni, hogy melyiküknek lehet rá szüksége, de oly természetesek voltak a mozdulataik, hogy látszólag nem tartozott egyikükhöz sem. Nem tudta elképzelni, hogy ne tudtak volna segítség nélkül felállni, futni vagy táncolni. Mégis, a mankó ott volt, mint valami figyelmeztetés. Nem lehetett eltekinteni tőle.

A telefon csengése zökkentette ki. Felgyorsult a szívverése, ahogy elindult a zongora felé. Remegve emelte fel a kagylót, tekintetével a vázába kapaszkodott. Próbált higgadtan válaszolni, de alig kapott levegőt. „Megpróbálok beszélni vele”, mondta elcsukló hangon, és egészen közel hajolt a virágokhoz.

Megtámaszkodott a zongorában, aztán tett pár lépést és leült a fotelbe. Nem érzékelte az idő múlását; amikor felállt, már sötét volt, kint égtek a lámpák. A három emberalakot kereste, de üres volt az a hely, ahol korábban a két fiú és a lány ült. A mankó is eltűnt. Az első gondolata az volt, hogy felhívja az anyját, mégis nehezére esett beszélni vele. Lassan emelte fel a kagylót, és elkezdett tárcsázni.


Győrffy Gábor 1971-ben született Nagybányán, jelenleg Kolozsváron él. Fizikát és bölcsészetet tanult. Ír, fordít és tanít, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Újságírás szakjának oktatója.