Az utolsó műsor
- Részletek
- Írta: Benkő Imola Orsolya
A nő szótlanul lemegy, felhozza a lenti konyhából a hideg sültet, és megadóan a néni elé teszi. Zsófi figyeli, ahogy az anyja arcán a dühöt felváltja a derű. Falatozás közben csettint a nyelvével, kis bajuszkája finoman mozog a rágástól, fekete szőrszálai kisimulnak.
A csíkos napágyon lustálkodik az öreg eperfa alatt. Pirosra lakkozott hegyes karmain megcsillan a fény, a napsugarak megfürdetik gömbölyű testét, amin pattanásig feszül az egyrészes fekete fürdőruha. Szalmakalapja boglyos feje tetejére csúszik, zavarja a sütkérezésben. Néha a kapura sandít, hallgatózik. De a falu csendes, csak a liliomok bólogatnak vészjóslóan a gyenge szellőben. Holnap este kezdődik a fesztivál. Hangos lesz a falu a sok embertől, a dübörgő koncertektől, a hajnalig nyitva tartó kocsmától – gondolja Zsófi, miközben az anyját figyeli a napágyon. Ráközelít a pufók arcra, a ráncok kirajzolódnak a bőrén, főleg a szája körüli keserű árkokat vizsgálja hosszan. Megállítja a képet, tovább közelít a kis fekete bajuszkára, a pixelektől nem látja jól, biztosan tejes, folyton elfelejti letörölni. A nagy zöld macskaszemek következnek. Az idő nem tompított a fényükön, ellenkezőleg, csillognak és hívogatnak, el lehet bennük veszni, mint egy labirintusban. Így bolyongott benne apa is. Cicuska – mondta –, Cicuskám, hunyd le egy kicsit a szemed, hadd legyen egy kis nyugtom. És anya szót fogadott, összegömbölyödött és szunyókált, hiába voltunk éhesek, vagy kellett volna velünk házi feladatot csinálni.
A metálkék elektromos kocsi halkan áll meg a ház előtt. Szinte kirobban belőle a két kiskamasz fiú, csengetés nélkül rontanak be az udvarra. Zsófi nézi, ahogy az anyja igyekszik magára kapni a pongyolát, zavarában leejti, mire felveszi, a fiúk elfutnak a kert végéig és vissza. Tudomást sem vesznek róla. Kis idő múlva a szülők is belépnek a kapun, illedelmesen köszönnek. Nehéz bőröndöket húznak maguk után, és kiabálnak a gyerekeknek, hogy hozzák a cuccaikat. Zsófi látja, ahogy az anyja rátámaszkodik a botjára, úgy köszön vissza, majd kétszer visszahuppan, mire fel tud állni. De a vendégek, akiket reggel óta várt, nem segítenek, nem figyelnek, már a házban vannak, birtokba veszik, elosztják a szobákat, ellenőrzik a tisztaságot. Azon nincs mit ellenőrizni – bosszankodik Zsófi. Három napot takarított, mire mindent kipucolt. Közben szótlanul elviselte az anyja unalomig ismételt nyávogását: nincs mit a tejbe aprítani, muszáj kiadni a házat ezen a nyáron is, különben anyácska álla felkopik.
Fújva, prüszkölve ér fel a márvány lépcsőkön a felső szintre. Benyit a nappaliba. A magas, ötvenes, kopaszodó férfi rámosolyog, indul a fiúkkal focizni az udvarra. Útközben majdnem elsodorják Cicuska nénit. Egyedül marad a mosolytalan, vékony nővel, aki elkezd kicsomagolni. Kortalan szőkesége, ápolt körme, Gucci táskája felkelti Cicuska néni figyelmét, úgy dönt: marad, nem vonul vissza a különálló, alsó szinten berendezett kényelmes szobájába. Leheveredik a méregzöld puha pamlagra, mozdulatlanságba mered. Figyel. Kezdődik a műsor – dünnyögi Zsófi, izmai megfeszülnek. Jól ismeri ezt az állapotot, készen áll közbelépni, ha szükséges. Mindketten nézik a szőke nőt, aki otthonosan jár-kel a lakásban. A ruhákat az üres szekrénybe teszi, a törülközőket megszagolja a fürdőszobában, a konyhában is körülnéz, kihúzgálja a fiókokat, nyitogatja a konyhai szekrényeket, de nem kérdez semmit.
– Nyissa már ki a hűtőt is kedveském, tettem be tejet. Töltsön belőle nekem egy keveset, csak épp belenyalok – töri meg a csendet Cicuska néni. A nő meglepődik, egyenesen a néni szemébe néz. A zöld írisz finom sugarai lágyan, bódítóan cirógatják. Ellenvetés nélkül kiveszi a tejet. Zsófinak kedve támad ezen nevetni, nevetne is, sírna is egyszerre, ismeri az érzést, szabadulna tőle évek óta. Cicuska néni magabiztosan folytatja.
– Képzelje, az Erzsi lányom elment Amerikába, nem szeret engem, nem úgy szeret, ahogy a sajátjaim. Nem lett sokáig gyerekünk a Tónival, pedig akkor még csinos voltam. A Tóni meg nem bírta nézni, hogy szenvedek, egyszer hazajött az Erzsivel, kihozta innen a közeli árvaházból. Fél évvel később meg úgy maradtam, ki gondolta volna, ugye? Aztán még egyszer terhes lettem. Ráadásul mindkettő lány lett. Zsófikával, a legkisebbel, aki itt lakik a szomszédban, be kellett feküdni a kórházba. Odavoltam hat hónapot, mire megszültem.
Mit szenvedtem miattad, hálátlan – jut eszébe Zsófinak. Ezt vágta a fejéhez az anyja, amikor tizennyolc évesen el akart menni televíziós műsorkészítő szakra, Budapestre. Ki marad itt vénségemre, ha te is elmész? – zokogta Cicuska néni, és határozatlan időre beköltözött Zsófi tekintetébe. Bárcsak megszöktem volna Erzsivel! Éveken keresztül küldte haza a dollárokat. Az utolsó centig visszafizetett mindent, amit a szüleink a nevelésére költöttek, sőt még a kamatos kamatot is! Aztán nem repült többet haza, nem telefonált. Elpárolgott, mint a tűzhelyen felejtett lábosból a víz.
– Cicuska néni, nem szülhet többet, ha fel akarja nevelni a lányait – parancsolt rám az orvos. Meghökkentem, de nem volt mit tenni, nem engedtem többet magamra Tónit, hiába próbálkozott, hogy van már olyan divatos gumi, amit ráhúz a micsodájára, még foszforeszkálósat is lehet kapni, és nem lesz gyerek.
Tudja, már ritkán adom ki a házat, csak pár napra, a fesztivál idején, ki kell egészíteni azt a kevés kis nyugdíjamat. Csak nyugdíjas ne legyen, aranyom! De ahogy elnézem, jól élnek, drága kocsi, szép ruhák, egészséges gyerekek. A szőke nő megpróbál közbevágni. Zsófi ráközelít és nézi, ahogy a rózsaszínre rúzsozott ajkak finoman szétnyílnak, kivillan a hófehér tökéletes fogsor, de váratlanul a kisebbik fiú átvágtat közöttük. Bevágja a fürdőszobaajtót, hallani a pisi csobogását, és már rohanna is tovább. De az anyja megállítja, visszaküldi kezet mosni és lehúzni a vécét.
– Nem tudom lehúzni – kiáltja a fiú. Mire a két nő észbe kap, már lent van az udvaron.
– A vécét megint nem lehet lehúzni? Hogy az isten verje meg az előző vendéget! Mennyit kért múltkor a Görbe Jóska is, hogy megjavítsa – csattan fel Cicuska néni, minden szőrszála az égnek áll. Szikrát vet a tekintete. Zsófi összerezzen, ahogy a szőke nő is.
– Hívok most egy rendes szerelőt! Addig tartsák vissza, mert a virágokat múltkor úgy körbepisilte valamelyik vendég kislány, hogy mind odavesztek. De maguk csak nem ilyenek, ugye? A sonkát, azt a maradék kis sült sonkát, amit lent hagytam, idehozná nekem az asztalra, az idegességtől úgy megéheztem.
A nő szótlanul lemegy, felhozza a lenti konyhából a hideg sültet, és megadóan a néni elé teszi. Zsófi figyeli, ahogy az anyja arcán a dühöt felváltja a derű. Falatozás közben csettint a nyelvével, kis bajuszkája finoman mozog a rágástól, fekete szőrszálai kisimulnak.
– Tudja mit, később sütök palacsintát. Ha már itt rohangálnak ezek a nagyfiúk, teletömöm az éhes szájuk, addig is csend lesz.
A szőke nő egy pillanatra felhúzza a jobb szemöldökét.
– De én szeretem ám a gyerekeket, hogyne szeretném! Tóni meg engem szeretett. Csak hát megütötte egyszer a guta, olyan lett, mint egy csecsemő. Az volt a szobája, amiben a férjével aludni fognak. Ott is halt meg. Az utolsó időkben már egyáltalán nem lehetett érteni a szavát, de ha látta, el vagyok kenődve, grimaszolni kezdett a még mozgó fél arcával, amíg el nem nevettem magam. Negyven év, mennyi idő, mégis egy megsárgult képben elfér. Ott van a falon kitéve, nézze meg, micsoda szép ember volt! Jut eszembe a kamerákkal ne foglalkozzanak, viselkedjenek úgy, mint otthon. Nekem is furcsa volt, hogy mindent vesz, de a gyerekeimet megnyugtatja. Micsoda elegáns füllentés! A vagyona miatt kellett mindent bekamerázni Erzsi dollárjaiból. Ha tudná, hogy minden egyes napját rögzítettem! Ha tudná...
– Itt a telefonom, én is nézem ám magukat! Tóni egy reggel nem mozdult. Feküdt a speciális ágyban, amit drága pénzért vettünk, a feje félre volt fordítva, és vékony csíkban folyt a nyála. Letöröltem, hívtam a gyerekeket, ők meg az orvost. Amire kiért a körzetis, az uram meghalt. Csak a szaros pelenka maradt utána. Azóta itt minden üres. Rád hagyta minden vagyonát – sóhajt fel Zsófi. A kétszintes ház, a földek, a balatoni nyaraló. Julcsi nővérem a végrendelet kihirdetése után csapta ránk az ajtót, néha felhív, illedelmeskedik, de anyáról nem kérdez, ha szóba hozom, kinyomja a telefont.
Zsófi a szőke nő arcát nézi. Igyekszik megszabadulni Cicuska néni mágikus tekintetétől. Arcán zavar, szorongás, meghatódás váltakozik. Zsófi az arcizmok megfeszülésének és elernyedésének rejtelmes játékát figyeli. A nő szabadulna, Zsófi látja, ahogy a kezek, majd a lábak kósza mozdulatokat tesznek, indulnának, de ehelyett céltalanul vergődnek egyhelyben. Cicuska néni kifárad az evéstől, az emlékek súlyától. Lehunyja a szemét. Zsófi feszülten nézi, szurkol a szőke nőnek, hogy csendben össze tudjon csomagolni, és mire az anyja megébred, addigra túl legyenek hét határon. A nő hangtalanul és gyorsan pakolja vissza a ruháikat. Lábujjhegyen indul az ajtó felé, de eszébe jut, hogy a laptopja bent maradt a szobában.
– Kedvesem, a laptopomat ne vigye már el! – riad fel Cicuska néni.
– De hát ez az enyém! – fordul vissza ijedten a szőke nő.
– Ja, hogy az a magáé, pont olyan, mint az enyém! Nem gondoltam, hogy lop, Isten látja a lelkemet, becsületes református vagyok.
Zsófi csalódottan dől hátra. Az anyja ásítozva, nyújtózkodva körülnéz, csak most veszi észre, hogy a nő minden holmijukat kihordta. A hátát magasra domborítja, úgy támaszkodik a botjára és a tőle várható leggyorsabb tempóban indul el. Nyávogva vánszorog le a lépcsőn, abban bízik, hogy magas hangja megelőzi őt. És ebben nem is téved. A család már a kocsiban ül, a férfi nyitja a kaput.
– Ne menjenek, ne hagyjanak itt! Mit fognak szólni a faluban, még azt hiszik, elüldöztem magukat már az első nap. Jaj, a derekam, jaj, nem tudok futni! Fizetés nélkül innen ki nem teszik a lábukat! Elállja a kocsi útját. A férfi most először néz rá. Ellenállás nélkül átadja a tárcáját. Cicuska néni elégedetten dorombol.
– Így lesz jó: három nap, meg a szerelő – törleszkedik a kocsihoz. Szépen dorombol Cicuska néni, igaz? Különösen, ha búcsúzáskor pénzzel cirógatják.
Zsófi rákattint a filmtervek mappára. Elmenti a mai anyagot. Néhány percig még figyeli az anyját, ahogy összegömbölyödik a széles ágyon, és elégedetten szuszog. Kikapcsolja a kamerákat. Lecsukja a laptopot, kiviszi a bőröndjeivel együtt. Remeg a keze, amikor bezárja az ajtót. Elhajt. Sűrű sötétség borul a falura.
Benkő Imola Orsolya 1979-ben született Temesváron. Szegeden él. Egyetemi tanulmányait magyar-színháztudomány szakon végezte. A Homo Ludens Project színházi alkotóközösség művészeti vezetője. Rendez, tanít, verset és prózát ír.
