Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor II.

Fotó: a szerző archívuma

Ha apám tudta, hogyan kell enni, akkor anyám azt tudja, hogyan kell koplalni. Egész gyerekkoromban vagy koplalt, vagy folyékony diétán volt, miközben apám zabált és dohányzott és énekelt és ivott.

Bővebben ...
Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor I.

Fotó: a szerző archívuma

Amit nem merek elmondani anyámnak az az, hogy ez nem egy egyszerű húgyúti fertőzés. Apám családjában van egy széles körben elterjedt hiedelem, miszerint a szellemek lábtól felfelé hatolnak be egy nő testébe.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Eszter Hanna: lebegő

Fotó: Török Levente

sodrást ami elmossa / az elhordozott erőszakot

Bővebben ...
Próza

Kiszely Márk: Kapcsolati tőke

Fotó: a szerző archívuma

Volt ez a csajom Debrecenben. Cseresznyével egyensúlyozott az ajkán, a szemében gurámikat nevelt. Tubás volt, vagy tenorkürtös, nem tudom már, a rézfúvósok között ült, a rendezői balon. Ha a nevén szólítottam, nem figyelt oda. Ha hatszögbe rendeztem a díszköveket a teste körül, magához tért.

Bővebben ...
Költészet

Rostás Mihály versei

hogyha kezembe foghatnék / egy maréknyi időt

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Bartók Imre: 1939. szeptember 23.

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Krumponyász-univerzum (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

Róbert bal szeme az óramutató járása szerint, jobb szeme azzal ellentétesen forgott egyre gyorsabban, majd teljes testében rázkódni kezdett, a földre huppant, és nem mozdult többé. A feje sistergett és füstölt.

Bővebben ...
Költészet

Halmosi Sándor versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Kabátujjukban több élet volt, / mint az Egyesült Nemzetekben ma

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Veszprémi Szilveszter: Vers, amelyben a költő megint csak hisztikézik, nincs semmi látnivaló benne

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek a költők is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Gabriela Adameșteanu (f. Száva Csanád): A zebrán

Fotó: a szerző archívuma

Kissé félrenyomtad az embereket, szinte lökdösődés nélkül, mégis makacsul, ahogy a te korodra hál’Isten megtanultad. Képes vagy helyet csinálni magadnak közöttük. Diszkréten csináltad, a kíváncsiság nem kínzó betegség, nem alapösztön, nem kell könyökölni miatta.

Bővebben ...
Költészet

Peer Krisztián versei

Fotó: Schillinger Gyöngyvér

és csak menni, menni a nyelvvel / a totál szenilis Sanyi bácsi után

Bővebben ...
Próza

Tóth-Bertók Eszter: Meghaltam

Fotó: Csoboth Edina

A ravatalozónál állnak. Az épület homlokzatán a Feltámadunk-feliratból hiányzik a t, a legjobb barátnőm rögtön kiszúrja. Nézi a d-t, hogy az is eléggé inog, közben arra gondol, hogy mennyit szenvedtünk, amikor a lakása ajtajára illesztettük fel betűnként a nevét és hiába baszakodtunk a vízmértékkel, a mai napig ferde az egész.

Bővebben ...
Fotó: Szerdahelyi Mátyás

Az utolsó műsor

A nő szótlanul lemegy, felhozza a lenti konyhából a hideg sültet, és megadóan a néni elé teszi. Zsófi figyeli, ahogy az anyja arcán a dühöt felváltja a derű. Falatozás közben csettint a nyelvével, kis bajuszkája finoman mozog a rágástól, fekete szőrszálai kisimulnak.

A csíkos napágyon lustálkodik az öreg eperfa alatt. Pirosra lakkozott hegyes karmain megcsillan a fény, a napsugarak megfürdetik gömbölyű testét, amin pattanásig feszül az egyrészes fekete fürdőruha. Szalmakalapja boglyos feje tetejére csúszik, zavarja a sütkérezésben. Néha a kapura sandít, hallgatózik. De a falu csendes, csak a liliomok bólogatnak vészjóslóan a gyenge szellőben. Holnap este kezdődik a fesztivál. Hangos lesz a falu a sok embertől, a dübörgő koncertektől, a hajnalig nyitva tartó kocsmától – gondolja Zsófi, miközben az anyját figyeli a napágyon. Ráközelít a pufók arcra, a ráncok kirajzolódnak a bőrén, főleg a szája körüli keserű árkokat vizsgálja hosszan. Megállítja a képet, tovább közelít a kis fekete bajuszkára, a pixelektől nem látja jól, biztosan tejes, folyton elfelejti letörölni. A nagy zöld macskaszemek következnek. Az idő nem tompított a fényükön, ellenkezőleg, csillognak és hívogatnak, el lehet bennük veszni, mint egy labirintusban. Így bolyongott benne apa is. Cicuska – mondta –, Cicuskám, hunyd le egy kicsit a szemed, hadd legyen egy kis nyugtom. És anya szót fogadott, összegömbölyödött és szunyókált, hiába voltunk éhesek, vagy kellett volna velünk házi feladatot csinálni.

A metálkék elektromos kocsi halkan áll meg a ház előtt. Szinte kirobban belőle a két kiskamasz fiú, csengetés nélkül rontanak be az udvarra. Zsófi nézi, ahogy az anyja igyekszik magára kapni a pongyolát, zavarában leejti, mire felveszi, a fiúk elfutnak a kert végéig és vissza. Tudomást sem vesznek róla. Kis idő múlva a szülők is belépnek a kapun, illedelmesen köszönnek. Nehéz bőröndöket húznak maguk után, és kiabálnak a gyerekeknek, hogy hozzák a cuccaikat. Zsófi látja, ahogy az anyja rátámaszkodik a botjára, úgy köszön vissza, majd kétszer visszahuppan, mire fel tud állni. De a vendégek, akiket reggel óta várt, nem segítenek, nem figyelnek, már a házban vannak, birtokba veszik, elosztják a szobákat, ellenőrzik a tisztaságot. Azon nincs mit ellenőrizni – bosszankodik Zsófi. Három napot takarított, mire mindent kipucolt. Közben szótlanul elviselte az anyja unalomig ismételt nyávogását: nincs mit a tejbe aprítani, muszáj kiadni a házat ezen a nyáron is, különben anyácska álla felkopik.

Fújva, prüszkölve ér fel a márvány lépcsőkön a felső szintre. Benyit a nappaliba. A magas, ötvenes, kopaszodó férfi rámosolyog, indul a fiúkkal focizni az udvarra. Útközben majdnem elsodorják Cicuska nénit. Egyedül marad a mosolytalan, vékony nővel, aki elkezd kicsomagolni. Kortalan szőkesége, ápolt körme, Gucci táskája felkelti Cicuska néni figyelmét, úgy dönt: marad, nem vonul vissza a különálló, alsó szinten berendezett kényelmes szobájába. Leheveredik a méregzöld puha pamlagra, mozdulatlanságba mered. Figyel. Kezdődik a műsor – dünnyögi Zsófi, izmai megfeszülnek. Jól ismeri ezt az állapotot, készen áll közbelépni, ha szükséges. Mindketten nézik a szőke nőt, aki otthonosan jár-kel a lakásban. A ruhákat az üres szekrénybe teszi, a törülközőket megszagolja a fürdőszobában, a konyhában is körülnéz, kihúzgálja a fiókokat, nyitogatja a konyhai szekrényeket, de nem kérdez semmit.

– Nyissa már ki a hűtőt is kedveském, tettem be tejet. Töltsön belőle nekem egy keveset, csak épp belenyalok – töri meg a csendet Cicuska néni. A nő meglepődik, egyenesen a néni szemébe néz. A zöld írisz finom sugarai lágyan, bódítóan cirógatják. Ellenvetés nélkül kiveszi a tejet. Zsófinak kedve támad ezen nevetni, nevetne is, sírna is egyszerre, ismeri az érzést, szabadulna tőle évek óta. Cicuska néni magabiztosan folytatja.

– Képzelje, az Erzsi lányom elment Amerikába, nem szeret engem, nem úgy szeret, ahogy a sajátjaim. Nem lett sokáig gyerekünk a Tónival, pedig akkor még csinos voltam. A Tóni meg nem bírta nézni, hogy szenvedek, egyszer hazajött az Erzsivel, kihozta innen a közeli árvaházból. Fél évvel később meg úgy maradtam, ki gondolta volna, ugye? Aztán még egyszer terhes lettem. Ráadásul mindkettő lány lett. Zsófikával, a legkisebbel, aki itt lakik a szomszédban, be kellett feküdni a kórházba. Odavoltam hat hónapot, mire megszültem.

Mit szenvedtem miattad, hálátlan – jut eszébe Zsófinak. Ezt vágta a fejéhez az anyja, amikor tizennyolc évesen el akart menni televíziós műsorkészítő szakra, Budapestre. Ki marad itt vénségemre, ha te is elmész? – zokogta Cicuska néni, és határozatlan időre beköltözött Zsófi tekintetébe. Bárcsak megszöktem volna Erzsivel! Éveken keresztül küldte haza a dollárokat. Az utolsó centig visszafizetett mindent, amit a szüleink a nevelésére költöttek, sőt még a kamatos kamatot is! Aztán nem repült többet haza, nem telefonált. Elpárolgott, mint a tűzhelyen felejtett lábosból a víz.  

– Cicuska néni, nem szülhet többet, ha fel akarja nevelni a lányait – parancsolt rám az orvos. Meghökkentem, de nem volt mit tenni, nem engedtem többet magamra Tónit, hiába próbálkozott, hogy van már olyan divatos gumi, amit ráhúz a micsodájára, még foszforeszkálósat is lehet kapni, és nem lesz gyerek.

Tudja, már ritkán adom ki a házat, csak pár napra, a fesztivál idején, ki kell egészíteni azt a kevés kis nyugdíjamat. Csak nyugdíjas ne legyen, aranyom! De ahogy elnézem, jól élnek, drága kocsi, szép ruhák, egészséges gyerekek. A szőke nő megpróbál közbevágni. Zsófi ráközelít és nézi, ahogy a rózsaszínre rúzsozott ajkak finoman szétnyílnak, kivillan a hófehér tökéletes fogsor, de váratlanul a kisebbik fiú átvágtat közöttük. Bevágja a fürdőszobaajtót, hallani a pisi csobogását, és már rohanna is tovább. De az anyja megállítja, visszaküldi kezet mosni és lehúzni a vécét.

– Nem tudom lehúzni – kiáltja a fiú. Mire a két nő észbe kap, már lent van az udvaron.

– A vécét megint nem lehet lehúzni? Hogy az isten verje meg az előző vendéget! Mennyit kért múltkor a Görbe Jóska is, hogy megjavítsa – csattan fel Cicuska néni, minden szőrszála az égnek áll. Szikrát vet a tekintete. Zsófi összerezzen, ahogy a szőke nő is.

– Hívok most egy rendes szerelőt! Addig tartsák vissza, mert a virágokat múltkor úgy körbepisilte valamelyik vendég kislány, hogy mind odavesztek. De maguk csak nem ilyenek, ugye? A sonkát, azt a maradék kis sült sonkát, amit lent hagytam, idehozná nekem az asztalra, az idegességtől úgy megéheztem.

A nő szótlanul lemegy, felhozza a lenti konyhából a hideg sültet, és megadóan a néni elé teszi. Zsófi figyeli, ahogy az anyja arcán a dühöt felváltja a derű. Falatozás közben csettint a nyelvével, kis bajuszkája finoman mozog a rágástól, fekete szőrszálai kisimulnak.

– Tudja mit, később sütök palacsintát. Ha már itt rohangálnak ezek a nagyfiúk, teletömöm az éhes szájuk, addig is csend lesz.

A szőke nő egy pillanatra felhúzza a jobb szemöldökét.

– De én szeretem ám a gyerekeket, hogyne szeretném! Tóni meg engem szeretett. Csak hát megütötte egyszer a guta, olyan lett, mint egy csecsemő. Az volt a szobája, amiben a férjével aludni fognak. Ott is halt meg. Az utolsó időkben már egyáltalán nem lehetett érteni a szavát, de ha látta, el vagyok kenődve, grimaszolni kezdett a még mozgó fél arcával, amíg el nem nevettem magam. Negyven év, mennyi idő, mégis egy megsárgult képben elfér. Ott van a falon kitéve, nézze meg, micsoda szép ember volt! Jut eszembe a kamerákkal ne foglalkozzanak, viselkedjenek úgy, mint otthon. Nekem is furcsa volt, hogy mindent vesz, de a gyerekeimet megnyugtatja. Micsoda elegáns füllentés! A vagyona miatt kellett mindent bekamerázni Erzsi dollárjaiból. Ha tudná, hogy minden egyes napját rögzítettem! Ha tudná...  

– Itt a telefonom, én is nézem ám magukat! Tóni egy reggel nem mozdult. Feküdt a speciális ágyban, amit drága pénzért vettünk, a feje félre volt fordítva, és vékony csíkban folyt a nyála. Letöröltem, hívtam a gyerekeket, ők meg az orvost. Amire kiért a körzetis, az uram meghalt. Csak a szaros pelenka maradt utána. Azóta itt minden üres. Rád hagyta minden vagyonát – sóhajt fel Zsófi. A kétszintes ház, a földek, a balatoni nyaraló. Julcsi nővérem a végrendelet kihirdetése után csapta ránk az ajtót, néha felhív, illedelmeskedik, de anyáról nem kérdez, ha szóba hozom, kinyomja a telefont.

Zsófi a szőke nő arcát nézi. Igyekszik megszabadulni Cicuska néni mágikus tekintetétől. Arcán zavar, szorongás, meghatódás váltakozik. Zsófi az arcizmok megfeszülésének és elernyedésének rejtelmes játékát figyeli. A nő szabadulna, Zsófi látja, ahogy a kezek, majd a lábak kósza mozdulatokat tesznek, indulnának, de ehelyett céltalanul vergődnek egyhelyben. Cicuska néni kifárad az evéstől, az emlékek súlyától. Lehunyja a szemét. Zsófi feszülten nézi, szurkol a szőke nőnek, hogy csendben össze tudjon csomagolni, és mire az anyja megébred, addigra túl legyenek hét határon. A nő hangtalanul és gyorsan pakolja vissza a ruháikat. Lábujjhegyen indul az ajtó felé, de eszébe jut, hogy a laptopja bent maradt a szobában.

– Kedvesem, a laptopomat ne vigye már el! – riad fel Cicuska néni.

– De hát ez az enyém! – fordul vissza ijedten a szőke nő.

– Ja, hogy az a magáé, pont olyan, mint az enyém! Nem gondoltam, hogy lop, Isten látja a lelkemet, becsületes református vagyok.

Zsófi csalódottan dől hátra. Az anyja ásítozva, nyújtózkodva körülnéz, csak most veszi észre, hogy a nő minden holmijukat kihordta. A hátát magasra domborítja, úgy támaszkodik a botjára és a tőle várható leggyorsabb tempóban indul el. Nyávogva vánszorog le a lépcsőn, abban bízik, hogy magas hangja megelőzi őt. És ebben nem is téved. A család már a kocsiban ül, a férfi nyitja a kaput.

– Ne menjenek, ne hagyjanak itt! Mit fognak szólni a faluban, még azt hiszik, elüldöztem magukat már az első nap. Jaj, a derekam, jaj, nem tudok futni! Fizetés nélkül innen ki nem teszik a lábukat! Elállja a kocsi útját. A férfi most először néz rá. Ellenállás nélkül átadja a tárcáját. Cicuska néni elégedetten dorombol.

– Így lesz jó: három nap, meg a szerelő – törleszkedik a kocsihoz. Szépen dorombol Cicuska néni, igaz? Különösen, ha búcsúzáskor pénzzel cirógatják.

Zsófi rákattint a filmtervek mappára. Elmenti a mai anyagot. Néhány percig még figyeli az anyját, ahogy összegömbölyödik a széles ágyon, és elégedetten szuszog. Kikapcsolja a kamerákat. Lecsukja a laptopot, kiviszi a bőröndjeivel együtt. Remeg a keze, amikor bezárja az ajtót. Elhajt. Sűrű sötétség borul a falura.

 

Benkő Imola Orsolya 1979-ben született Temesváron. Szegeden él. Egyetemi tanulmányait magyar-színháztudomány szakon végezte. A Homo Ludens Project színházi alkotóközösség művészeti vezetője. Rendez, tanít, verset és prózát ír.