Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (III.)

Fotó: a szerző felvétele

Háztűznézőbe készült, így hát, hogy alkalomhoz illő legyen megjelenése, leporolta régi-régi öltözékeit.  Meg aztán olvasott Kantot és Moritzot, hogy jobban beilleszkedhessen az úri közegbe – aminek az eredménye csak annyi lett, hogy meggyűlölte a paragrafusokat, a késeket és faliórákat.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (II.)

Fotó: a szerző felvétele

(Legnagyobb tisztelői is csak találgattak. Egyesek azt mondták, feltétlen Borisznak kell lennie, erre mások úgy érveltek, hogy semmiképp nem lehet Borisz, mert az iszákos név, és hősünk kitűnő formában van, épp, ahogy az Andrejek szoktak kinézni. Jómagam egy bizalmasamtól tudtam meg a valós nevét – tehát azt, hogy Arkagyij Pridurovicsnak hívják, s ez vitán felül áll, kérem.) 

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (I.)

Fotó: a szerző felvétele

És, ahogy az az elbeszélésekben szokott lenni, hogyha látunk egy kis esélyt valaminek a bekövetkezésére, akkor annak okvetlen be is kell következnie: hát Ánya csakhamar kinyitotta kalitkáját, és úgy kisuhant az ablakon, hogy Varvaráéknak felocsúdni sem volt idejük.

Bővebben ...
Költészet

Bordás Máté versei

Fotó: A szerző archívuma.

Ami visszaveri / a fényt, az nem önmaga, hanem az, / amit a fény el tud róla árulni

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Krupp József a Litmusz Műhelyben

Fotó: Litmusz Műhely

Vendégünk volt Krupp József irodalomtudós, klasszika-filológus, kritikus, az ELTE BTK Latin Tanszékének oktatója, aki szerint az irodalom az, ami az olvasás során a saját horizuntonkon megképződik.

Bővebben ...
Folyó/irat/mentés

„Mert ezek itt mind / köréd pakolt trópusi / idézőjelek.” – irodalmi folyóiratok szemléje 2024 tavaszán

Montázs: SZIFONline

A felkérés örömén felmarkoltam pár áprilisi, majd májusi lapot, hogy ezúttal nem a könyvtári lapozóban, nem is a boltban helyben fogom olvasni – ünnep, hogy haza is hozhattam mindegyiket. Aztán a felismerés, hogy rosszul emlékeztem, öt helyett hármat szokás szemlézni. Ez kevesebb megírandó szöveget, mégis több fejtörést jelent. Sebaj, kivételesen időben neki is láttam. Az egynapos csúszást persze már csak illemből is el szokás követni mint az „akadémiai viertel”-t. Hát így.

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Didaktikus áthallások (fiktív kritika)

Fotó: Litmusz Műhely

Sörény Elek második kötete: csalódás. Ezt az első kötet fényében is megállapíthatjuk, amely még valamelyest reménykeltőnek volt mondható. Bár valóban mondani nem mondta senki, ugyanis nem olvasták sokan.

Bővebben ...
Költészet

Halmosi Sándor versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

mert a szükség nagy úr nagy hajlító hajlítók közt is a legnagyobb

Bővebben ...
Próza

Petrik Iván: A harmadik cím (II. rész)

Fotó: Petrik Máté Benedek

Az ajtó előtt elegáns hölgy állt. Kozák pézsmakucsmát viselt, és vállára csúsztatott afgán bundát, nyakában földöntúli lángok, éles csillanások, a szemérmetlen gazdagság gyémántkövei. A menekülő kis híján meghajolt előtte, de tudta, mert megérezte, hogy ez itt és most valami miatt, amit nem ért, de tud, nem lenne helyénvaló. A hajnalnak sem volt könnyű súlya, friss lehelete, szőke illata. Itt csak megtörtént, megtörtént vele, mint egy háború. 

Bővebben ...
Próza

Petrik Iván: A harmadik cím (I. rész)

Fotó: Petrik Máté Benedek

– A gépezeteket ebben az őrült világban jobban elismerjük, mint az embereket. Ők az igazi hőseink.

– Hagyjál ezzel a tárgyfetisizmussal! Engem a szellem nagyszerűsége érdekel.

Bővebben ...
Költészet

Mechiat Zina versei

Fotó: Kállai Márta / Scolar

Úgy nézel ki, mint Cillian Murphy, / csak a magasságod, a cipőméreted, / és a fogsorod más.

Bővebben ...
Költészet

Ferencz-Nagy Zoltán versei

Fotó: Tordai Alexa

Sohasem érkeztünk meg, / pedig folyton hajnalodott.

Bővebben ...
Fotó: Szirák Sára

Fekete I. Alfonz: A rossz adósok

Fiaskók elől a famíliák külföldre küldték a tengelyferdüléses férfiakat. Miután hazatértek, az egész család láthatta, hogy a levegőváltozás milyen jót tett.

 

Ezt a hideget érezte már egyszer. Ott fenn a magasban, a felhők felett. Amikor el akarta érni a Csillagösvényt. Lehunyta a szemét. Szemhéja remegett a gyülemlő feszültségtől. Borzas, vörös haja alól nézett szét a teremben. Csak azt a két pernahajdert látta. Elvégre mi baj történhetik?

A próféta a helyiség közepén táborozott le. A maga kétszínűségében figyelte az eseményeket. Hol veres szakállát, hol szőke üstökét nyüstölte ujjaival. Apróra törött gallyak hevertek körülötte, amelyeket mézzel akart összefogatni és sáskaformába rendezni. Tervei között szerepelt, ahogyan azt az egyik ápolónak hosszan ecsetelte, hogy az összemesterkedett lényeket megkereszteli. Akkor már a tanítványainak nevezné őket és minddel hosszas diszkussziókat folytatna arról, miért kellene megszaporítani azokat, akik számára ismerős a Csillagösvény csalinkázó csapája. Hisz mi probléma bukkanhat fel?

Tatrangi Mózes korábban szintén megkísérelte a lehetetlent: vissza akart térni a Csillagösvény elejére, hogy aztán a kolónia felé vehesse az irányt, noha Zichy Mária vezetése nélkül. A jámbor azt hitte, csak fel kell szállania és előbb-utóbb ott terem a bejáratnál. Hárman nézték végig, ahogy a magasból lebucskázik, mert elfogyott a levegője. Hiába szipákolt és öltött feleslegesen magára szemét betakaró okulárét. Férfiak, csak egyszer vennék szívükre, amit mondanak nekik. Tatrangi bolondulásig hitte, hogy elboldogulhat nélküle. Nem gondolt veszedelemre, mégis lett.

Zichy Mária a harmadik adósát nézte. Nem Tatrangi Mózes volt az egyetlen, akinek gondolathullámai úgy váltak szét, mint a tenger. A nő megannyi, korábban elkövetett hibája közül talán ezt sikerült a legkevésbé mederben tartani. Hiába a rendszeres vizitek, nem tudott olyan hidat ácsolni a két agyfél közé, hogy azon zavartalan legyen az áthaladás. Hadúr szavai kettéhasították a férfi elméjét. Ignácot késve utasította csendre. Tatrangi Mózes agya, mint a gyolcs, mohón szívott magába mindent, ami a Hadúr mögötti keskeny résből süvített kifelé. Vízagyú lett, beválthatatlan váltója mementóként szolgált Zichy Máriának, mily fontos a sorrend.

Ez a három Luftmensch úgy akart Krőzus lenni, mint a mesében. Megérkezett hozzájuk a jószerencse, mint a varázslat, számukra felettébb szép csomagolásban, mohóságukban pedig tépték, szaggatták a masedlit és mindent, amit karjuk elért. Zichy Mária ekkoriban még szükségét érezte, hogy így fogjon feleket. Fiaskók elől a famíliák külföldre küldték a tengelyferdüléses férfiakat. Miután hazatértek, az egész család láthatta, hogy a levegőváltozás milyen jót tett. Amire áhítoztak, végre megkapták, igaz, mindössze egyetlen alkalommal. A nő nem könyörögött, a váltó aláírása, a kötés mindig megtörtént.

Három festmény függött a fehérre meszelt falakon. Az elsőtől ép- és felvizesedett elméjűek éppúgy visszahőköltek az ábrázolt, minden irányba tartó gyökerek láttán. Vaskos, férfikar vastagságúak nyúltak felfelé, kerestek, tapogattak és nyüzsögtek. Prédálták egymást és a kéreg alá vájtak. A mellette lévőn egy jégbe borult szigetet láthatott a szemlélő. Bal- és jobboldalon hegyek emelkedtek, körülölelték középütt az Ég fele csupaszon és komoron meredező ágakat. Törzsüket nem lehetett látni, a Föld mintegy kivetette magából a bogokat. Az utolsó, amire a sarokból Zichy Mária nagyjából rálátott, ismerősnek tetszett: a csoportkép.

Három férfi feküdt ernyedten egymás mellett kiterítve a barna ágyon, a bordó sötétítőfüggöny előtt. Szájuk nyitva, vonásaik sugallták a közeli rokonságot, egyedül a különböző színű és hosszúságú arcszőrzeteik alapján lehetett őket megkülönböztetni. A szőke, a fekete és a veres izzott a kép előterében, újra és újra visszahúzták a tekintetet. Kintről befelé nézve láthatóvá vált ruhájuk szabása, esése. Mindannyian mágnások, arcukon mégis mintha láz rózsája égett volna. Mintha bálról, vagy legalábbis éjjeli, társasági eseményről érkeztek volna meg. Testtartásuk ennek ellenére életerőről tanúskodott, bár a legbelsőnek, a legtávolabbinak az ujjai karomként meredtek a magasba, hogy Nüxtől csikarjanak ki enyhet.

Három alak volt kivehető a fekvő férfiak mögött. A jobb oldali alacsonyabb a másik kettőnél. Sötét, apró arca darabos, idom nélküli. Pillantásában ott fészkelt az aithér. Teste mellett lógtak karjai, szája elől apró körtemuzsika ereszkedett alá kókadtan. A középső nő sötétszőke haja hosszú, vastag, fonott varkocsban végződött, melynek végét bal kezével fogta. Bíbor színű tafota ruhát viselt, mosolygott. A harmadik szemei távoli csillagokként ragyogtak az aithéri sötétben, nyelték magukba a fényt. Az apró öblök körvonala és mélye, amelyekbe távozott a világosság, fehéren parázslott. Hosszúkás fő, szándékoltan elnagyolt határokkal hordozta végig időtlen, királyi tekintetét a férfihalmon.

Zichy Mária kapcsolata napról napra gyengült Hadúrral. Nem akarta megtapasztalni annak felbomlását. Mielőbb szert kell tennie vizaikrákra. Be kell váltania az aláírt váltókat, hogy befejezhesse a szállítmány összeállítását. Karja ismét libabőrös lett, miután kilépett a sarokból.

‒ Nem hittem volna, hogy a vonatpénzt a repülő alkalmatosságokba ölik. De a heverő kincseket felszínre hozni, a stagnáló kapitálisnak gyors forgalmú csatornákat nyitni, a sok apró tőkét egy naggyá egyesíteni fontos, bár nem az igazi idea!

A Szentháromság felriadt a korábbi csendből. A kétszínű próféta hitetlenkedő tekintettel követte a nőt.

‒ Maga mit keres itt?

‒ Mindhárman aláírtak nekünk egy váltót. Azért jöttem, hogy ezt behajtsam.

‒ Nevetséges.

‒ Én ezt nem így látom, és az üzlettársaim sem. Fialtatták, amit kaptak?

‒ Aligha lennénk most itt, ha igen.

‒ Ignác.

Zichy Mária hallott már elég kifogást, fellebbezésnek helye nincs. A halk körtemuzsika szomorú melódiája kirekesztett mindent. A próféta magasba lökte karjait, felpattant és megindult felé. Mária nem akarta, hogy ilyen vége legyen a félnótásnak. A Csillagösvény megjelent a férfi talpa alatt, anélkül, hogy az észrevette volna. A második lépéssel már odaát volt. Az aithéri csendet Ignác okarinája szolgáltatta. A maradék kettő ültében eltűnt.

Mária, Mária leánya, a létszám teljes, indulhat a karaván!

Dörögte a hatalmas lófő a Csillagösvény másik oldaláról.

 

A szöveg 2023. február 17-én, a Magyar Széppróza Napja alkalmából hangzott el. A Fiatal Írók Szövetsége által szervezett eseményen az alkotóknak Jókai Mór-citátumokból kiindulva kellett saját szépírásokat létrehozni és megszólaltatni.

Fekete I. Alfonz 1986-ban született Szabadkán, Szegeden anglisztikán és irodalmi szerkesztésen szerezte alapfokú diplomáját, Budapesten pedig az anglisztika mesterszakos
végzettségét. Gyermek- és ifjúsági irodalmi szakemberként végzett a Károli Gáspár Református Egyetemen. 2022-ben szerezte doktori fokozatát az Irodalomtudományi Doktori Iskola Angol nyelvű irodalmak és kultúrák Európában és Észak-Amerikában doktori programban Szegeden. 2010 óta publikál prózát és kritikát. Fantasyvel, térelméletettel és rémtörténetekkel foglalkozik. Alelnöke a Magyar H. P. Lovecraft Társaságnak, tagja a Híd Kör Egyesületnek, a Hungarian Society for the Study of English-nek és a European Society for the Study of English-nek.