Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Andrei Dósa (f. Horváth Benji): Sok erő és egy csipetnyi gyöngédség

Fotó: Veronica Ștefăneț

Igyekszem a lehető legokésabban hozzáállni a nőkhöz, még ha nagyrészt nőgyűlölő és szexista klisék sorozatába csúszik is bele az agyam. Mindenféle disznó vicceken nőttem fel, amelyeknek a főszereplői Móricka és Bulă voltak. Gyakran éreztem kísértést, hogy mint a viccben Bulă, azt mondjam a barátnőimnek, tetszik, ahogy gondolkodsz.

Bővebben ...
Költészet

Holczer Dávid versei

Fotó: Szántó Bence Attila

Isten tudja mire képes / egy ember seprűvel a kezében

Bővebben ...
Próza

Baqais Dávid: nem lenne boldogabb

Fotó: James Herbert

és akkor se lenne boldogabb, ha aztán öt vesztes pályázat után elkezdene egy kocsmában pultozni, hogy leplezze az ismerősei előtt az örökölt transzgenerációs vagyonát, ami miatt folyamatos bűntudatot érez, de akkor se, ha megtudná, hogy a barátjának háromszor annyi van a takarékszámláján, mint neki, és ő még bűntudatot sem érez

Bővebben ...
Próza

Szeifert Natália: Kopognak

Fotó: a szerző archívuma

részlet a Hóember a Naprendszerben című regényből

Bővebben ...
Költészet

Zsigmond Soma versei

Fotó: Pénzes Johanna

Lépteid alatt felnyög a parketta, ablakot nyitsz, / a levegő idegen csípése nem ébreszt fel.

Bővebben ...
Költészet

Kollár Árpád versei

Fotó: Keller Ami

az almahéjon azt a pici, barna a foltot

Bővebben ...
Próza

Murányi Zita: Halálfélelem

Fotó: a szerző archívuma

A férfiaktól is ösztönösen tartok, képtelen vagyok nem hidegen viszonozni az érintést, ujjaimat egyedül a pusztulás mozgatja, amihez érek, tönkremegy, atomjaira hullik.

Bővebben ...
Próza

Lázár Bence András: Saldanha. Lisszabon. Kacsakagyló.

Fotó: a szerző archívuma

Azt mondják, Lisszabonban, a fehér városban, egészen máshogy megy le a nap. Legalábbis a portugálok ezt hiszik, és azon a csütörtöki délelőttön egy bizonyos Weisz Máté és egy bizonyos Perr Rebeka is ezt hitte.

Bővebben ...
Költészet

Benkő Imola Orsolya versei

Fotó: Szerdahelyi Mátyás

helyzet van a 10. C osztályban a kolléga / túl fiatal

Bővebben ...
Költészet

Saád Anna versei

Fotó: Sárközi Bence

de bennem ragadnak tanításaid / amik szerint élnem kéne

Bővebben ...
Költészet

Vincze Szabolcs versei

Fotó: Pavlovits Gitta

A Braille-írás panaszkodik / a hozzád érő kezekről

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Misina

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Kezdetben volt az eszem. Először csak álmok laktak benne. Később jöttek a szavak, végül belefért a sötétség riasztó csöndje is.

Bővebben ...
Fotó: Tass Blanka

Tass Bálint: Három óra ötvenhét

Átbotorkálok a szomszéd szobába, ellenőrzöm, hogy a gyerekek felébredtek-e, a kisebbik takaróját az álláig húzom, ő a fázósabb. Az orvosok nem sok jóval biztattak, de azért reménykedtem. Néhány napja még beszéltem vele.

Mióta anyám kórházba került, nem alszom jól. Éjszakánként forgolódok az ágyban, bámulom a virágmintás tapétát és az utcai lámpa szobába szűrődő fényét. Hallgatózom, ismerős hangokat keresek, a csövekben futó víz surrogását, a nagymamától örökölt szekrényben lakó szú percegését, a falióra ketyegését, a feleségem szuszogását, és az előszobában fekvő kutya vakkantásait, miközben álmában macskát kerget. Mintha egy láthatatlan kéz üvegbúrát borított volna a házra, furcsa csönd vesz körül. Gyerekként imádtam a sötétben zenét hallgatni. Lekapcsoltam a villanyt, feltettem egy lemezt és az erősítő fénye mellett órákig bámultam a szélben hajladozó ágakat, amíg anyám beviharzott a szobába és lehalkította a zenét.

Három óra ötven. Ülök az ágyon. Most is látom a hajladozó ágakat, az ablaküvegnek csapódó ólomszínű esőt, de néma a szél, némák a vízcseppek, az árnyak mozdulatlanná dermednek a falon.

A telefon csengése belevág a sötétségbe, felsérti a dobhártyám. Kábán fordítom a fejem a kéken fénylő képernyő felé. A szám ismeretlen, a beszélgetés rövid, tényszerű. Egy köszönésfélét préselek ki magamból és leteszem. Három óra ötvenhét. A kijelző lassan elhalványul, az időpont a retinámba ég.

Átbotorkálok a szomszéd szobába, ellenőrzöm, hogy a gyerekek felébredtek-e, a kisebbik takaróját az álláig húzom, ő a fázósabb. Az orvosok nem sok jóval biztattak, de azért reménykedtem. Néhány napja még beszéltem vele.

Megborzongok, pedig a nyár derekán járunk. Talpam felől áramlik a testembe a hideg, felkúszik a lábszáramon, a derekamra, az övvonal fölé, végig a hátamon és belemar a tarkómba. Mielőtt visszabújok az ágyba, ellenőrzöm az ébresztőt, a leghalkabbra állítom, hogy reggel ne riadjak fel.

Húsz perce történt – suttogom a sötétbe ‒, az éjszakás nővér telefonált. Tudom, hogy a feleségem hallja, a gyerekek születése óta minden zajra felébred. Betakarózom. Szeretnék egyedül lenni, feloldódni a puhaságban. A takaró nem segít, egyre hűvösebb van, megfagyok. A virágmintás tapétát nézem. Az ezüst háttérben megmozdulnak a levelek, lassan, komótosan imbolyognak, mintha csak táncot lejtenének. Feléjük nyújtom a kezem. Puha, bársonyos az érintésük, megsimogatják az arcom. Óvatosan magukhoz húznak, a csuklómra tekerednek, a karomra, lassan beborítják a testem, én pedig hagyom, elmerülök bennük, legalább addig se fáj, addig se kell foglalkozni a holnappal, nem kell tükörbe nézni, látni azt, akitől a szemeimet örököltem, talán csak az orrom hegyesebb, és nem olyan huncut a mosolyom.

A virágok megremegnek, illatukat felváltja a bőr és az izzadság szaga. A feleségem felém fordul, átkarol és a lábával magához húz. Elönt a forróság, úgy érzem, elolvadok. Újra hallom a szoba neszezését, a gyerekek egyenletes szuszogását, az ablakszemeken doboló esőt. A bőröm perzsel, szinte ég. Ledobom magamról a takarót, kézzel átkulcsolom a lábam, elmondanék egy imádságot, csak egy röpke fohászt. A telefon kijelzőjét bámulom.

Hajnalodik. Négy óra negyven.


Tass Bálint 1965-ben, Budapesten született, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát. Több évtizede a közigazgatásban dolgozik, így természetesnek tartja, hogy idővel a száraz jogi szövegektől az irodalom felé fordult. Lackfi János Kreatív kurzusára jár, novellákat, verseket ír. Írásai az Óbudai Anziksz Kulturális Magazinban, a Litera-Túra Művészeti Magazinban és Folyóiratban, a Szóbanforgón, a Mindenki!, a Tollászkodó, valamint az Új Galaxis antológiákban jelentek meg. Honlapja számos novellát és verset tartalmaz, ahol néhány történet videón is megtekinthető kiváló színészek tolmácsolásában.