Lackfi János regényrészlete

Részletek

Írta: Lackfi János

Nem felejti el, amit Huba tanácsolt, folyamatosan táncol, mint a Rocky, megy előre és támad, mint a Rocky. Hatásos, úgy látszik, mert az óriás párszor lefogja a fiú karját, úgy kell lerázni magáról.

Mintha minden lépéssel egy csótányt taposnál agyon

Pontosan üssön, ez a lényeg, mindig ezt mondta a fiúnak a Huba. Az új edző nem vett pólót, és felrajzolta a csupasz bőrére filctollal, hogy néz ki az ember teste belülről. Hol vannak a bordák, a szív, a tüdő, a máj, a gyomor, a belek, a fiú nem is tudta, hogy ennyi minden kupacolódik össze odabenn. Vagyis tudta, mert néha mondja, hogy nagyon dobog a szíve, ha fut. Vagy hogy tele a hasa. Vagy hogy nincs rendben a bele. Csak más tudni, és más látni valakire rárajzolva, a Huba is nyilván azért csinálta. Például hol a lengőborda, azt mindig védeni kell, mert ha jól telibe nyomják, akkor nem kapsz levegőt. Beikszelte, az ellenfélen melyik pontokat kell keresni, oda kell ütni, a fiú gyakorolja csak nyugodtan, Huba bírja az ütést, csupa izom, püfölje bátran a piros kesztyűvel. Zsoffa nénje írt egy hivatalos papírt, így megengedték, hogy a piros kesztyűt behozza, de nem lehet a fiúnál, a cellában, csak a Huba adhatja a kezébe, aki smasszer, vagyis fegyőr, edzés előtt megbilincseli őt, és kivezeti a nyíló-csukódó ajtókon keresztül. Amikor kiviszi a cellájából, a többiek verik az ajtót, dübörögnek, hülye kis köcsög, rohadj meg a bokszolással, azt hiszed, erős vagy, csicska, de majd mi kicsinálunk az anyádba. Csúnyábban mondják, de a fiúnak égő parázzsal érintette meg a száját az Úr, próbálja úgy használni, hogy csak tiszta szó jöjjön ki rajta, ami nagyon nehéz. Ha körülötted mindenki lazán fossa a káromkodást, akkor bajos dolog szépen beszélni, mert folyton ez jön a füleden befelé, szinte átfolyik rajtad, ahogy ömlik be a folyosóról a mocsok, de hallani az ebédlőben is, és kint az udvaron, vagy a társalgóban, de legalább a kápolnában nincsen ocsmány beszéd.
Üti a filccel felrajzolt májat, mert az is tud fájni, üti a gyomorszájat, üti a lengőbordát. Egyszer úgy eltalálta a Hubát, hogy kinyúlt, mint a béka. Ijedten pofozgatta, hogy hé, haver, kelj fel, te jó ég, nem akartam, azt a rohadt… Magához tért gyorsan, semmiség az egész, ez történik, ha nem feded le a kényes pontokat, ezért is ügyelj a védekezésre, komám. Huba nem ügyelt eléggé a testére, így hát a fiú felmosta vele a padlót, ahogy kell. Pontos volt, és ez jó, pontosan az állcsúcsot, pontosan a halántékot, mert ha lecsúszik az ütés, akkor semmit sem ér. Annyi, mintha masszíroznád vagy simogatnád a másikat, miközben szépen fogy az erőd. Érted-e? Érti. Jó, ez nem teljesen igaz, néz rá Huba, mert másfelől minden ütés számít, a nem pontosak is, lassan kifárasztják a másikat, elaltatják a figyelmét.
Olyan ez, mint a vízcsepp és a kőszikla, érted? A fiú bólogat, azt hiszi, érti, de a Huba azért megmagyarázza. Na, mit csinál a víz a kővel, kérdi. Mit csinál? Semmit se csinál, válaszol a fiú helyett. Sem egy csepp víz, sem kettő, de még egy vödör víz sem. Csak szétfolyik a kövön, mert a kő kemény, a víz puha. De ha évekig csurog a víz a kőre, akkor csiszolja, koptatja, kieszi és kimarja, a végén meg szét is töri. Persze nem kell évekig bokszolni valakit ahhoz, hogy kiüssed, de ahány ütést kap, az mind egy-egy vízcsepp, és nem lehet tudni, hogy a másiknál mikor telik be a pohár. Azért kell védeni magadat, mert minden ütés, amit kapsz, az is egy ilyen vízcsepp, és szép lassan neked is betelik a poharad, aztán egyszer kicsordul és eltörik.
A fiú nem igazán vágja ezt a poharas dolgot, ami az előbb még kő volt, és a kő nem telik meg vízzel, a poharat meg nem tudja kimarni. Jól van, elmagyarázom, mondja a Huba, szóval nincs itt semmi kő, se pohár, se víz, hanem ütésekről beszélünk. Úgy képzelje el az ütéseket, mint a vízcseppeket. Egyik sem felesleges. Szükség van mindegyikre, de a pontos egyenes meg a precíz horog számít igazán. Minél pontosabb, annál többet számít. Az egyenes csapódjon be brutálisan, a lengő vágódjon be kegyetlenül, a horog meg mintha horgolótű lenne, ami át akar bújni a fonalak közt. Ezt könnyű elképzelni. A fiú Zsoffa nénjét látta maga előtt, ahogy horgolja a sapkákat, kardigánokat, pulóvereket.
Azt is mondta a Huba, hogy az intézet nem a legjobb hely a bokszoláshoz, de az jó benne, hogy van idő. Nagy kincs. A fiú el se tudja képzelni, hány srác akar bokszolni, aztán elviszi az idejüket a hülyeség, a koksz, a csajok, az ivás, az autózgatás és a haverokkal lógás. A börtönben kötnek ki, persze, és kezdhetik elölről az életüket. Odabent ki lehet használni minden percet fekvőtámaszra, guggolásra, szökdelésre, hasprésekre. Acélból legyen a test. Szikrázzon. Hiába kegyetlenül erős valaki, ha az ütést nem állja, hipp-hopp beleszalad egy nagy pofonba, és máris keresi a porcicákat a sarokban. Kiterül, mint a cukrozott takony, fel se lehet vakarni. Keményen kikovácsolni minden egyes izmot, hajlékonynak lenni, mint a laprugó. Csinálja csak a spárgát, a széles terpeszben hajolgatást, mert ha egy gyilkos ütés elől sikerül elhajolni, az olyan, mintha bombarobbanást úszna meg. Az ellenfél gyilkos ütése mindig lehetőség is egyben, mert a másiknak rengeteg erőt és figyelmet kell beleraknia. Így aztán kibillen az egyensúlyából, kinyitja magát, és sebezhetővé válik, hiszen kockáztatnia kell, hogy nagyot üssön. Ha a fiú elég gyors, abban a pillanatban egy ellentámadással levadászhatja. Ilyenkor, ha közbepiszkál pontosan, erővel, akkor összedől a torony. Vagyis miközben védekezik, rögtön támadjon is vissza. Fél ütem késéssel. Üt az ellenfél, mire ő: bumm. Üt, ő meg: bumm. Ütésbumm. Mint a jobbésbal. Rátapadni a másik ritmusára, és a saját fegyverével nyírni ki.
Mivel a fiúnak végtelen sok perce van, ne felejtse a végtelen sok guggolást. Attól lesz a lába acélrugó. Sosem rozsdásodik, végtelen az ereje. Ha összenyomják, kilő. Ugorjon fel guggolásból minél többet. Próbálja csak átugrani saját magát. Hopp, már ott is van, a saját feje fölött. Stabil láb nélkül nincs bokszoló. Tánc nélkül ez csak bohóckodás. Olyan, mint egy ház, aminek nincs alapozása. Ne olyan legyen a lábmunkája, mintha csak kolbászolgatna épp az utcán, bizony olyan lábon nem lehet megállni, olyan lábról csak leesni lehet. Olyan legyen a lábmunkád, mintha minden lépéssel egy csótányt akarnál agyontaposni. Dörgöld jól bele a talajba, laposra. Javasolná még az ugrókötelet, végtelen sok ugrókötelezést, de hát az tiltott tárgy odabenn, el lehet képzelni, hogy miért. A fiú helyettesítse egy kinyúlt pulóverrel. Bokszzsákja se lehet, pedig valahogy muszáj az ütéseket begyakorolni. Dobjon fel egy zubbonyt vagy nadrágot a lámpára, és a lelógó ujját vagy lábát üsse. Nem fog ellentartani, de legalább érintheti, és próbálhat mindig pontosan ugyanoda ütni. Vállból. Ne csuklóból, ne könyökből. Az nem ütés, csak kalimpálás. Az igazi ütésben benne van az egész ember. Ezeket ne felejtse.
Nem felejti. Huba szeme dzzz, kigyullad, mint egy izzó, amikor a bokszról beszél. A fiú kérdezte tőle, miért ezeket a sittes barmokat őrzi, miért nem edz és bokszol inkább, ha ennyire jól tudja az egészet. Azt mondta, családja lett, és a kölköket el kell tartani, így nem jut elég ideje a sportra. Meg volt egy balesete. Spirális törés az alkarcsontjában. Csapolták, platinázták meg minden, de időnként így is belenyilall a fájdalom, nincs már benne akkora erő. Ha terheli, eltörhet újra. Valami csontgyengeség ez, a nagymamája öregkorában olyan törékeny lett, mint egy porcelánváza, valahányszor beütötte valamijét, összevissza töredezett belül. Úgy kellett rá vigyázni, mintha egy csomó talpas pohár lenne vászonzsákba pakolva. De a fiúnak jó erős a csontja, betonnal se lehet összetörni, használja ki ezt, meg azt, hogy van ideje dögivel.
Mindennek van ideje, ideje van a születésnek és ideje van a meghalásnak, ideje a vetésnek és ideje az aratásnak, ideje a rombolásnak és az építésnek, ideje a gyásznak és ideje a táncnak, ideje a megtalálásnak és ideje az elvesztésnek, ideje az ölésnek és ideje az ölelésnek. Ideje van a bokszolásnak és az edzésnek. Mindennek megvan a kimért ideje a nap alatt. Hubának ez tetszett, jól van mondva, bizony, mindennek megvan az ideje. Ki kell használni. Lehet, hogy holnap már nem lesz idő, az már másnak az ideje. A fiú kihasználta az ölés idejét, pedig nem akarta, és most az ölés elvette az idejét, nem jut ölelésre. Egy zárt intézetben senkit nem ölelhetsz, mert szinte biztos, hogy penge van nála vagy nőnek akar használni, vigyázni kell a közeledéssel, és távolságot kell tartani, mint a bokszban. Ha a bokszban átkarolod az ellenfeledet, ha lefogod a karjait, akkor szusszanhatsz egyet, de szét fog választani a bíró, mert az ütéshez távolság kell. Egy ideig elbújhatsz az ütés elől a közelségbe, de aztán megint el kell távolodni. Ilyen a boksz. Céltábla vagy, amíg a menetnek vége nincsen. Lehet menekülni, elhajolni, okosan tartalékolni az erődet, de amíg ott állsz, addig ideje van az ütésnek. Fontos, hogy a verseny egész más, mint mikor egy üres cellában edzel, mert a lámpaláz elszívja az energiát, többet kell beleadnod. Az ellenfél többnyire ismeretlen, és csak másodperceid vannak, hogy kitaláld, mit tegyél ellene. Ha majomkarú, akkor közel kell menned hozzá. Ha fürge, kicsi, akkor mindig a nyakadban liheg majd, többet kell eltáncolnod előle. Ha egy nagy batár, akkor össze kell zavarnod, különben belehajolsz egy durva pofonba. Olyan is van, akit hiába ütsz, iszonyú jól állja, meg se látszik rajta. Érdemes az ellenfeled szemöldökét célozni, mert az könnyen felreped, szemébe csurog a vér, és elvakítja.
Kettőn múlik a boksz. És a fiú csak az egyik felét ismerheti meg, saját magát. A cellájában felaprítja az idejét, ahogy Zsoffa nénje szokta felkockázni a hagymát. Bármit kezdett el sütni-főzni, első a hagyma volt. Bele a jó forró zsírba, várni, amíg üvegesre pirul, utána jöhet a többi. A hagymával kell kezdeni. Mindent. Levest, főzeléket, gulyást, pörköltet. Itt, bent a fiú csak nagyokat nyel, ha eszébe jut. Sír. Mikor lesz, hogy Zsoffa nénje újra hagymát aprít, és pörköltet főz neki? Paprikás csirkét. Lehet, hogy mire kimegy, már a Miska bácsi fog főzni, aki séf. Hát, ügyes szakács, ha így megfőzte a Zsoffa nénjét, röhögött az Imi a mise előtt, miközben csendesen beszélgettek, mintha imádkoznának, oltalmazz meg a kísértéstől, ámen. Mindig aprítottak hozzá imádságot, hogy a felügyelő azt higgye, ájtatoskodnak. Így lett a fiú meg az Imi beszélgetéseiből nagy fohászkodás. Annyi imát vagdostak bele.
Fel kell aprítani az időt, mint a hagymát. Ötször ötven fekvőtámasz. Közben a rózsafüzér, üdvözlégy, Mária, kegyelemmel teljes. Felülés, guggolás, felugrások, ugrókötelezés pulóverrel, ütések a levegőbe, száz egyenes, száz horog, száz lengő. Miatyánk, ki vagy a mennyekben, jobbésbal, balésjobb, ragadnak az ütések. Szökdelt és fekvőzött, közben mindig ízlelgetve az Igét, hogy olvadjon a szájában, mint a karamell vagy a szőlőcukor, amit edzés előtt kell enni, és akkor berobban a vérébe, és erősebb lesz tőle. Minden napot felaprított. Fogta a hétfőt, és felaprította fekvőtámaszokra, guggolásra, felülésre, ütésre, ugrókötelezésre, imára. Imádkozott a legyekért, nem sok maradt már így a hidegben, egyre több a kereszt a légytemetőben. Isten megnyugosztalja a legyeket, leesnek az ablakról, zizegnek, és biciklizik a lábuk, majd egyre gyengébben muzsikálnak, és aztán már egyáltalán nem, ő pedig elmond értük egy tized rózsafüzért, és összeszed egy kis port, ami a falból pereg, mert régen vakolták, nem úgy, mint az új konyhát, ahol ő húzta be malterral a falat, olyan simára, hogy a légy hasra essen rajta. Különben alaposan seggbe lesznek rúgva, ezt üvöltötték az őrök, de a fiú nem szokta eltanulni a csúnya szavakat, mert nem az szennyezi be az embert, ami bemegy a száján, hanem az, ami kijön onnan. Úgy futott, mint a Rocky, úgy ugrókötelezett, mint a Rocky, úgy ütött, mint a Rocky, és ő aztán nem fog szétterülni a földön, mint egy béka, vagy mint a cukrozott takony, hanem kemény lesz, mint az acél, szikrázni fog!
A keménység nem egyszerre jön, mondta a fiúnak a Huba, nincs olyan, hogy valaki lefekszik aludni, és reggelre iszonyú keményen ébred, akár a szikla. Ezt csak a tahók hiszik, akik az izmaikat feszegetve járkálnak, és úgy gondolják, pár tetkótól egyből jó bunyósok lesznek. Nem, a sziklák nem születnek, hanem az idő koptatja őket ellenállóvá. Minden perc edzés egyre keményebbé tesz, de ez nem egyik percről a másikra történik, hanem szép fokozatosan, attól, hogy az ember az izomtömegnöveléshez szükséges percek közül egyetlen egyet se vesztegetett el. Ha egy pillanatra elfárad, ha egy kicsi időt mégis kihagy, akkor sincs gond, mert felkel, és folytatja. Nem az a jó bokszoló, akit sosem ütnek ki, hanem aki talpra áll, miután kiütötték, és bunyózik tovább. Nincs titok. Vagyis van titok, az a titok, hogy nincs titok. Hogy mindig nyomni kell tovább. Nincs megállás. Haladsz előre. Nem adod fel. Tudták bántani a Kisbékát, de nem tehetnek semmit az ellen, hogy a fiú egyre erősebb ne legyen. Börtönbe tudták őt zárni, de nem tudják megakadályozni, hogy egyre patentebbek legyenek az ütései. Hogy a padlótól felugorjon egészen a plafonig. Ha nyolc évre zárják be, ha nyolc karácsony és nyolc húsvét múlik el a rács mögött, nyolc nyár és nyolc tél, nyolc ősz és nyolc tavasz, ő attól csak nyolcszor olyan erős lesz. Minden karácsonykor megszületik, és minden húsvétkor feltámad. Az idő neki dolgozik. Sőt, benne.
Reggeli után visszament a cellájába, összehajtogatta szép rendesen az ágyára a bokszgatyáját, a pólóját, amire rá van írva, hogy Rocky, és mind a kettő kék, arany csíkokkal, és melléjük tett egy törülközőt, egy alsót, egy zoknit, és a cipőjét, amit Zsoffa nénje behozott. Előbb átkutatták, hogy nincs-e benne kés, vagy pisztoly vagy gépfegyver vagy tank. Sajnos nem volt ott a piros bokszkesztyű, amit abból a pénzből vettek, amit azért kapott, mert eljátszotta a király erős vitézét a turistáknak. Igaz, hogy utána kirúgták, de akkorra már összehozta a piros kesztyű árát. Viszont arra a Huba vigyázott, mert nem engedélyezték, hogy a fiú a cellában tarthassa. Gergely atya szerint Szent Pál biztosan járt bokszmeccsen, mert a görögök akkoriban rendezték a régi olimpiákat. Amikor a fiú a cellájában edz, sosem téveszti el a célt, nem a levegőt öklözi, hanem a zubbonya ujját... A falon volt egy folt, mert leesett a vakolat. Mindig onnan szedte a port a légytemetőhöz, hogy rendes dombocska púposodjon a legyek felett, amibe pici kereszteket szurkált bele. Adj, Uram, örök nyugodalmat nekik, és az örök világosság fényeskedjék nekik. Máskor csak ül az ágyon, és fejben bokszol. Maga előtt látja azt, akivel szembe fog kerülni, arca nincs, de az öklei egyre közelednek, bumm, bumm-bumm, el kell hajolnia az ütések elől, táncol hátrafelé, előre, oldalt, aztán kitör, és jöhetnek az ütések sorban, ragadjon az ököl, majd megint hátra, és megint előre, ez ilyen csiki-csuki játék.
Jönnek érte, az egyik őr szatyorba rakosgatja a cuccait, a csuklójára bilincset kattint, piros nyoma lesz megint, mint a Kisbéka kezén a karkötőnek, annak a piros cérnának, ami az életet jelenti meg a vért. Az a karkötő soha többé nem került elő az után a nap után, amikor a négy fiú bántotta a Kisbékát. A fiút Huba kíséri el, aki az edzője és az őre is egyben. Rácsap a vállára, mintha poros lenne, mintha nekidőlt volna a meszelt falnak. Lenyomta a sok-sok fekvőtámaszt, végigcsinálta a sok-sok felülést meg guggolást, és mindezt azért, hogy most átmenjenek egy másik börtönbe, ahol két meccse is lesz. Igazából nem tudja, akarja-e, hogy átmenjenek egy másik börtönbe, és legyen két meccse. Két ismeretlen emberrel kell majd bokszolnia. Ezért edzett annyit, ezért nézte meg annyiszor a Rocky-t. Győztes leszel, öregem, győznöd kell, a győzelem az élet, és azért jöttünk a földre, hogy éljünk, veregeti a fiú vállát a Huba. A fiú fejében van egy másik fiú is, aki kicsit sem akar bokszolni, inkább elbújna vagy aludna a cellában, csak ne kelljen idegen embereket ütnie. Nem akar rosszat senkinek, már eddig is elég rosszat tett, miközben csak jót akart. De közben érzi magában az erőt, hogy menjen előre, jobbésbal, balésjobb, ezt akarja csinálni, mert szereti. El akar fáradni, lihegni akar és izzadni, mindent kiadni magából. Figyelni akarja a másik mozgását, keresni a rést és támadni, és győzni, és hallani, ahogy a közönség kiabál. Na, itt nem lesz közönség. Az nem biztonságos egy börtönben. A börtönös filmekben, ha bokszmeccset rendeznek, mindig ott üvölt a többi rab, itt szó sincs ilyenről. Csak a versenyzők lesznek meg a kiabáló edzők. Nem lesz se fény, se füst, se kapucnis kabátban betáncolás, se füldugító zene, se sikoltozó csajok, mint a tévében. Nem lesz csillogó gatya meg vastag aranylánc. Nem lesz bohóckodás. Huba szerint az összes ilyen dolog hülyeség, amitől akkora arca lesz a fickóknak, hogy már nem is sportemberek többé, hanem csak celebek. A mérlegeléskor is balhét csinálnak, anyáznak, egymás torkának ugranak, vérciki az egész.
A másik börtönben ugyanúgy őrök fogadják őket, no meg csattogó vasajtók, zümmögő elektromos zárak, meg kell várni, hogy becsukódjon a hátad mögött, és csak akkor nyitják az orrod előtt. Belépsz a következő térbe, zümmög a hátad mögött, becsukódik, zümmög az orrod előtt, kinyílik. Így, a valaki leüti az őröket, az se menekülhet el, mert ott ragad a ketrecben, előtte is bezárt ajtó, mögötte is bezárt ajtó, mellette meg a leütött őr. Aztán a rácson át beküldenek neki egy könnygázpatront, és kifekszik ő is. Nem sok értelme volna.
Egy nagy, fehér terembe léptek, ahol már a ringet is felállították, kifeszítették a vastag köteleket, a balhésabb bokszolók nekiugranak és visszapattannak ezekről, mintha kisgyerekek lennének, így próbálnak a másikra ráijeszteni, így próbálják magukat felhergelni, hogy egyből harapjanak, mint az őrkutyák. A fiú is harapós szeretne lenni, ő is győzni akar. A két ellenfele már ott áll. Az egyiknek zöld a kesztyűje, a másiknak ezüst. Az egyiknek az van ráírva a fekete gatyájára, hogy New York, a másiknak pedig semmi, és szürke a gatyája. Az ő kesztyűje piros, a gatyája meg a pólója kék, arany csíkokkal, és rá van írva, hogy ROCKY. A Rocky azt jelenti, szikla, a szikla keményre kopik, a sziklát kivájja a víz. A várjátékon keresett pénzből vette a piros kesztyűt, amikor ő volt a király vitéze, egy nagy karddal hadonászott, amit rajta kívül senki más nem tudott felemelni. Szereti ezt a kesztyűt, mert ő kereste meg az árát, mert a Rockynak is piros volt, és a Rocky-t is nagyon szereti, úgy fut, mint a Rocky, úgy üt, mint a Rocky, győzni fog, mint a Rocky. Mint amikor az Adamek Ricsit úgy kiütötte a ringből, hogy elszállt, mint a győzelmi zászló. Pedig a Ricsi mindig jobb volt nála, de aztán fordult a kocka, és a fiú nyakába akasztották az aranyérmet.
Az ellenfelek csöndesek. Az egyik hatalmas termetű, még a fiúnál is nagyobb és erősebb, biztos még több fekvőtámaszt nyomott le, bár az kizárt dolog, mert a srác folyton fekvőtámaszozik, amikor épp nem a misén van, vagy nem jön be hozzá valaki látogatóba, vagy nem ebédelnek, vagy nem az udvaron járkálnak. Ekkora embert még sose látott. Mint egy kétajtós szekrény. Az edzője csapdossa a vállát, és magyaráz neki. Huba meg a fiú vállát csapdossa, és magyaráz neki. Ne féljen attól a hegyomlástól, ő lesz az első ellenfél, próbáljon meg közel férkőzni hozzá, akkor nem tudja kihasználni a hosszú kezét, üsse a testét, a bordáit, a mellkasát, attól hamar kifárad. Keresse az állát, szurkáljon, alulról simán be tud találni. Táncoljon, mozogjon sokat, irányítsa a meccset. Úgy legyen, ahogy ő akarja, ne úgy, ahogy az ellenfél. Ezen sok múlik, ezen múlik az egész. Legyen éber, és figyeljen, sose felejtse, hogy egy pici pillanat elég egy jó ütéshez, és ezt a másik is tudja, úgyhogy sose álljon le, és ha egyet üt, rögtön üssön egy másikat. A fiú bemelegít, ugrál egyfolytában, mert akkor nem hűlnek ki az izmai, az ellenfél is folyton ugrál, az ő izmai sem hűlnek ki.
Bíró is van, biztos egy smasszer, türelmesen elmagyarázza a szabályokat mindkettejüknek. Nincs mélyütés, nem szabad lefogni egymás karját, és ha megszólal a csengő, utána tilos folytatni, legyünk sportszerűek. Összeütik a kesztyűjüket, ez már jó, ettől a fiú izgul, és ez jó izgalom, mert most tényleg bokszol, mint a Rocky. Szerencsére az óriás elég lassú, előre látszik, mikor fog ütni, olyankor a fiú hátrál, majd egyszeriben átmegy támadásba, és püfölni kezdi. Ossza be az erejét, ne csépelje túlságosan rögtön az elején. Kicsiket se üssön, mert akkor nem tudja legyengíteni az ellenfelet, akinek ijesztő tetoválásai vannak. A válláról például egy mérges tigris vicsorog. A fiúnak kedve lenne belebokszolni a tigrisbe, de nem jó ötlet, a váll jól bírja az ütést, kár a fáradságért. Nem szabad pazarolni az energiát. Ez a legfontosabb. Három menetes a mérkőzés. Az elsőben a hegyomlás alig tudta megütni a fiút, mindig sikerült ellépni vagy kivédeni. Aztán jobbésbal, majd balésjobb. Hol az egyik csattan pontosabban, hol a másik. A hegyomlás reggel nem borotválkozott, mert amikor a fiú eltalálja a fejét, zizegnek a kis szőrök. Belenéz egyenesen a szemébe, de nem tudja kitalálni, mi járhat a fejében. Biztos a fiú szeméből sem látszik, hogy mi az ábra odabenn. Az első menetben csak kóstolgat, így beszélték meg a Hubával. A második elején közepeseket üt. Aztán bumm, jöhetnek a nagy sorozatok! Két vagy három széria, amikbe mindent belead. Akkor majd kiderül, kell-e tovább folytatnia. Ha az ellenfél megroggyan, menekül, összezavarodik, akkor nekiugrik még jobban. De valamennyi erőt tartalékolni is muszáj, mert lehet, hogy az óriás jól bírja a gyepálást. Nem felejti el, amit Huba tanácsolt, folyamatosan táncol, mint a Rocky, megy előre és támad, mint a Rocky. Hatásos, úgy látszik, mert az óriás párszor lefogja a fiú karját, úgy kell lerázni magáról. A srác elindít egy kemény sorozatot. Aztán még egyet. Aztán még egyet. És még egyet. A pasas rácsimpaszkodik, de ő lerázza magáról, megy utána, üti és üti és üti. Az ellenfél egyszer csak megroggyan, elzuhan hosszában, tényleg, mint egy hegyomlás, a fiú ott áll fölötte lihegve. Úgy érzi, a karjában egy csepp erő se maradt. Beleadott apait-anyait, az összes fekvőtámaszt, az összes felülést, az összes ugrálást. Üres szatyor lett, a nagy semmi lötyög benne. A feje is üres. Aki most belenézne a szemébe, csak a tiszta, kék eget látná. Az óriás képtelen feltápászkodni. Szép lassan felkaparják a padlóról, és támogatják. A fiú megöleli. Huba magán kívül üvölt és ugrál. A fiú is örül. Győzött, mint a Rocky. Igaz, nem közvetíti a tévé, nem tombol a közönség, nem járnak körbe csinos bikinis lányok, és nem villognak szemkápráztató vakuk. A fiú a legjobban azt sajnálja, hogy Zsoffa nénje nem láthatta meccset. Huba csinált egy fotót mobillal, amikor a bíró magasba emeli a srác kezét. Megígérte, hogy elküldi a fiú nagynénjének.
Szünet. Lezuhanyozhat és átöltözhet. Ledől a padra, fejben újra lejátszaná a meccset, de a képek lefagynak, csak nem akarnak jönni. Érdekes, pedig ahogy az Adameket kiütötte, azt már százezerszer újrajátszotta képzeletben, látta azt a nagyképű kis girnyót kizuhanni a köteleken túlra, aztán megint, aztán megint. Lassításban és gyorsításban. De most nem tudta visszaidézni a KO pillanatát, az ellenfél arcát. Nagy, kerek szeme volt, mint a Halas Gyereknek? Vagy vékony és csibészes, mint a Kisbékának? Aki azóta a Halas Gyerek Kisbékája lett… A Halas Gyerek aranyszínű bokszkesztyűt viselt, aranyszeme volt, mint a csodás halnak, amit kifogott, és mosolyogva intett, jöjjön csak a fiú, nyugodtan üsse meg. Nem akarta megütni, mert a Halas Gyerek mindig bajnoknak nevezte, rendes volt vele, nem is az a nehézsúlyú típus, féltette volna. A Halas Gyerek is próbált ütni, de olyan pofonjai voltak, mint egy kiskölyöknek. A fiú nevetett, mert csiklandozták ezek az apró taslik. Aztán a Halas Gyerek rászólt, hogy most már keljen fel, indulni kell. Ja, nem is a Halas Gyerek volt az. Hanem a Huba, aki ámult, hogy ez igen, ez aztán a hidegvér, szunyálni egyet a két meccs között! Bravó! Erre kevesen képesek még a profik között is! Pedig regenerál. De most itt az ideje, hogy a fiú megint éles legyen. Nehogy a meccsen bealudjon! A taktika, amit kitaláltak, eddig működött, de az új ellenfél talán számít rá. Úgyhogy most csak a harmadik menet elején kéne elindítani a nagy sorozatokat.
Jézus, Jézus, te adj új erőt, üdíts és frissíts fel, add a te szabadságodat, minden sérülés elkerüljön, érezzem a mozgás örömét, Zsoffa nénje szerint jó, ha minden edzést és meccset ezzel az imával kezd, és akkor baj nem lehet. Bemelegítéskor a fiú még érezte az előző meccset a karjában és a lábában. Szemügyre vette az új ellenfelet, csupa szőr volt még a háta is. Hogy serceg majd, ha kap egyet! Kicsi volt, alig ért a fiú válláig, de nem tűnt gyengének, mindenütt csupa izom, hiszen idebent sok az idő az erősítésre, és kevés a hülyeségekre, bár így is sokan találnak időt rá, ha nagyon akarnak. Például bort fabrikálnak kenyérből, ami pont úgy néz ki, mint a híg fos, barnás, zavaros, sűrű lötty! És azt isszák. Csak a fegyőrök elől kell jól elrejteni. A fiú nem érti, miért éppen ez jutott most eszébe. Valahogy összevissza futkorásznak a gondolatai.
De máris megszólal a gong, és rajta! A kicsi ember iszonyú idegesítő. Folyton menekül, a fiú hiába nyomul utána, csak táncol és üt, meg üt és táncol. Olyan, mint egy légy, amit sehogy se lehet lecsapni. Pedig a fiú igazán profi a légytemetésben. Viszont ezt az embert nem akarja betemetni. Legfeljebb ütésekkel. Csak megy utána elszántan, keresi a gyenge pontját, de hiába. A következő percben már megint ott zümmög, levakarhatatlan. Talán a konyhán dolgozik, mert főzelékszagú az izzadsága. A fiú nem tud koncentrálni az ütésekre a főzelékszag miatt. Bekap egy pár ütést, a szőrmók nem ügyetlen! A szünetben Huba figyelmezteti, hogy taktikát váltanak. Hagyja a sorozatokat, ezt a fickót nem tudja így elkapni, túl fürge. Próbálja megint a jobbésbalt meg a balésjobbot, de most az első ütés csak ijesztés legyen, és amikor látja, merre mozdul az ellenfél, a másodikat küldje meg tiszta erőből. Másképp nem fogja tudni levadászni, ezt jól jegyezze meg! Egy, és bumm, egy, és bumm! Indítsa el a kamu-ütést, és figyelje a fejét, merre mozdul. A halántékán kapja el, ne spóroljon az erejével. Menni fog, biztatta Huba, miközben törülközővel legyezgette őt a ring sarkában.
Lement a második menet is, de a fickót nem sikerült kiütni. Mindig elmozgott, és jobbra-balra szökdelt, eszméletlen sokat ugrókötelezhet. A fiú próbálta beijeszteni, aztán bumm, a másik ököl. Minden ütés a levegőt püfölte. Fogyott az ereje. Még az előző meccset se pihente ki. Ha elapad az erőd, belassulsz. Ha belassulsz, akkor könnyebben levadásznak. Ha könnyen levadásznak, akkor sok ütést szedsz be. Ha sok ütést szedsz be, akkor még fáradtabb leszel. Ha még fáradtabb leszel, akkor még könnyebben levadásznak.
Egyfolytában ismételgette, hogy úgy ütök, mint a Rocky, édes Jézus, segíts meg. Párszor lefogta a szőrös muki karját, hogy egy kicsit kilihegje magát, a bíró választotta szét őket. Pontozással biztos nyer ez a mitugrász, mert folyton szökdécsel és bepiszkál. Jó néhányszor megütötte a fiút, nem nagy ütések, de rengeteget bekapott belőlük. A harmadik menet előtt a srác elkészült az erejével. Huba azt hajtogatta, ne törődjön semmivel, csak lesse ki az alkalmat, ijesszen be, és durr, a másik ököl! Ne csüggedjen, párszor majdnem elcsípte, mindent bele! Az utolsó menetre úgy ment ki, hogy most aztán piszkosul odafigyel. Szemmel tartja ezt a szöcskét. Az ellenfél nem annyira fáradt, ez nem fair, neki még nem volt meccse. Türelem, mondogatta magában a fiú. Aztán egyszer csak tényleg eljött az ő pillanata. Beijesztett, mire az ellenfél elkapta a fejét, ekkor aztán a fiú durr, a másik öklével teljes erőből becélozta a halántékát. Beleadott mindent, a mérgét Kisbéka miatt, a börtön miatt, a hülyék miatt, akik csúfolták, edzőbá miatt, aki rákos. De hirtelen elsötétült előtte minden, mintha leoltották volna a villanyt, sőt, az égről a napot is, és már nem érezte a főzelékszagot, nem látta a ringet, sem az ellenfelet, sem Hubát, nem látott semmit.

Lackfi János 1971-ben született Budapesten, József Attila- és Prima Primissima-díjas író, költő, műfordító. Hatvanöt könyve és harmincnyolc műfordítás-kötete látott napvilágot. Hat gyermek, négy unoka. Zsámbékon él.