Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Nagy Benedek Máté versei

Fotó: Bágyoni József

A fárasztó munkaórák után / pálmás GIF-ekről álmodom.

Bővebben ...
Próza

Sokcsevits Judit Ráhel: Hóember

Fotó: a szerző archívuma

A párdetektor beültetésén Kitti is gondolkozott, de azt hallotta, a chip sokszor félrejelez, ráadásul a begyűjtött, magánjellegű infókat engedély nélkül elküldi a Pártalan Nyilvántartó Központnak. Nem vágyott rá, hogy mindenki tudja, mikor menstruál, vagy mennyire bukik a tegnap látott film főhősére.

Bővebben ...
Költészet

Vados Anna versei

Fotó: Takács Borisz

Bizonyos életszakaszban / nem tudtam ellenállni a drogos férfiaknak

Bővebben ...
Műfordítás

Francesca Bell versei (f. Bori Ági)

Fotó: Gina Risso

Kiolvasztottalak, a lapos kőoltárra / helyeztelek, hogy várj, de a kígyót // nem érdekled.

Bővebben ...
Próza

Tóth-Bertók Eszter: A hegy

Fotó: Csoboth Edina

Jobb móka volt ez, mint a lengőteke, pedig azzal még egyedül is szeretett játszani. Olyankor ő hagyta nyerni magát. Az anyja meg szurkolt neki, gyerünk, ez az, hajrá, kiabálta minden lendítésnél, közben megforgatta a húst a kontakt grillen, aztán megint odanézett, és úgy mosolyogtak egymásra, mint akik közös titkot őriznek.

Bővebben ...
Műfordítás

Paul Éluard versei (f. Góz Adrienn)

Fotó: theartstory.org

A beletörődő tekintet a szempárra hasonlít amit legyőztél

Bővebben ...
Költészet

Sebestyén Ádám versei

Fotó: Sebestyén Anna

Zsebedben / összegyűrt papír: napszítta / betűiből csupán egy női név / maradt olvasható.

Bővebben ...
Próza

Haász János: Negyvenkét perc

Fotó: Ajpek Orsi

A vasúti dolgozók megszokták, hogy a szájukat evésre és ivásra kell használni. Esetleg böfögésre. Okoskodó kérdésekre semmiképp. Meg egyébként is, miért kellene mindenben okot keresni.

Bővebben ...
Költészet

Benyó Tamás versei

Fotó: Gajdos Attila

Nézzétek el / könnyelműségét / a vékony ég felett / céltalanul cikázó / villámnak

Bővebben ...
Költészet

Kustos Júlia versei

Fotó: A szerző archívuma

Sóvirágot tépek, szirmai szárazak. / Áldozat vagyok, szeretném hinni.

Bővebben ...
Próza

Hegyi Damján: Clown Jacket (2. rész)

Fotó: a szerző archívuma

de hiába forrt össze szent stigmám és hiába szórom szét rózsafüzérem és hiába tépem szét démonaim és hiába támadok fel az egymáshoz varrt két döglény fölött a táncparketten barázdáim tovább mélyülnek river sírjáig és a föld középpontjáig és még azon is túl amíg meg nem rokkantják amíg szét nem törik testem világát

Bővebben ...
Próza

Hegyi Damján: Clown Jacket (1. rész)

Fotó: a szerző archívuma

jöttek nem is dörömböltek nem vártak ajtónyitást vendégszeretetet kávét vizet süteményeket ők nem vendégeskedni jöttek hanem gyilkolni ölni vért ontani az én véremet mert túl sokat tudtam én hogy egy idő után baj leszek nekik miért hoztam fel magamhoz alexet ó miért 

Bővebben ...
Fotó: Fejes Márton

Palotai Péter: Limbó Hintó

Most, hogy járműtulajdonossá válok, eldöntöttem, hogy vállalkozni fogok – haladjunk a korral –, és Pityuval közösen csapatjuk majd az utakon. Szóval, modernizálunk. Megyünk az úri negyedbe, szekérrel. Nem is hinné el senki, mi mindent kidobnak a naccságák. Mi meg begyűjtjük, de most már majd ipari mértékben, nem csak úgy kicsiben. A hasznos limlom megy a zsibire, eladjuk. 

Vettem magamnak reményt. Jobban mondva, Pityu megígérte, hogy beszerez nekem egy bevásárlókocsit. Olyan gumikerekest, ami nem rázkódik, amikor tolom. Pöpec. Régóta vágyom már rá, ezzel utat törhetek magamnak a tömegben a járdán, mer’ vigyázat, jövök, magammal vagyok, én a Major Saci! Aki bambul vagy ellenáll azt irgalmatlanul leseprem az útból. Vadterelő. Ez kell. Nehogy már a ketrec rázza a majmot. Engem se néz senki, nem fogok pironkodni. Ezentúl könnyebb lesz minden, kérem, még riszálok is mellé, mintha az autóm felé tolnám a szekeremet! Amúgy a rosseb egye meg az előítéletes nyikhajokat, akik szakadt csövesnek kiáltanak ki. Csak tessenek egyszer megnézni, amikor nyitás előtt belimbóhintózok a Lajos-téri bolt félig felhúzott csipás rolója alatt – érvényesülni, azt tudni kell. Na ugye, ne beszéljünk már csacsiságokat! Állítom, hogy van különbség, ha az ember banyatankkal száguldozik a járdákon vagy egy komoly lakókocsival. Igen, ez már kész lakókocsi, tekintélye van. Életminőség-növelő jármű, mer’ ugye a négy kerék. Meg a rakodótér. Minden belefér. A hátizsákom, egy hálózsák, egy felfújhatós franciaágy. Ráadásul a mosott és a szennyes ruhát is el tudom majd különíteni benne. Egyedüli gond, hogy ezzel nem buszozhatok. Mindegy is, amúgy is utálom, ahogy a kényesebbje kényszeresen elhúzódik mellőlem. Nem vagyok én fertőző – mondom, szoktam tisztálkodni. Ja, a szállón. Hetente kétszer, háromszor legalább, mivel kérem, fontos a higiéna. Aki már ragacsosan büdös, az már feladta a reményt. De soha nem maradok bent, mer’ képesek a kabátomat, a zoknimat, még a cipőmet is ellopni. Meg a párommal is csak este tízig lehetünk együtt, nincs kokettálás. Aztán tíz órakor elzavarják, hogy menjen a helyére, lenne szíves. A kapun ki-be mászkálás miatt a trolikutya meg egész éjjel ugat, aludni se lehet tőle. Most, hogy járműtulajdonossá válok, eldöntöttem, hogy vállalkozni fogok – haladjunk a korral –, és Pityuval közösen csapatjuk majd az utakon. Szóval, modernizálunk. Megyünk az úri negyedbe, szekérrel. Nem is hinné el senki, mi mindent kidobnak a naccságák. Mi meg begyűjtjük, de most már majd ipari mértékben, nem csak úgy kicsiben. A hasznos limlom megy a zsibire, eladjuk. Hétvégén, ünnepekkor szelektíve’ üvegezünk, olyankor az emberek jobban fogyasztanak. Ha visszaváltható, adnak érte pénzt, okés, ha nem, vissza a kukába. Annyi összejön, hogy meg tudjuk venni a kávét, kenyeret, megélünk belőle, nem kell elmenni lopni, ide, oda, amoda. Na, de, mondom a tutit! Beállunk a cébéa mögé, és amikor kiteszik a konténernyi élelmiszert – aminek lejárt a szavatossági ideje –, arra rárabolunk, mint Dzsek Szpero. Szalámik, tészták, gyümölcs, meg ilyenek. Szóval, éhezni sem szoktunk. A felesleget meg kivisszük a piacra és ne higgye el senki, de a kisnyugdíjasok rendre keresik az ilyeneket. Éntőlem ugyanúgy megveszik. Negyedárába kínálom. Haccáz forint egy kiló narancs. Én meg odaadom neki százötvenért. Hitel nincs! Persze jön a finnyásabb, mér’ ilyen olcsó. Annak mondom, kotródj innen kontyos kisanyám, ne tapogassad a steril élelmiszert. És akkor néz rám gyűlölködve. Nem veszem magamra, kétszer váltam, tudom a dörgést. Mindent a szemnek! Kell, vagy nem kell!? Egy kereskedőnek határozottnak kell lennie. Többé nem fogok kiállni, kéregetni az út mellé, nem alázom meg magam. Komoly bevételünk lesz. Eddig összejött ezer-kétezer forint naponta, de a gurulós vállalkozásunk miatt simán meglesz a tízezer is! Én olyan vagyok, hogy a munkámba beleadom a szívemet. Nem vagyok születésemtől fogva hajléktalan, és nem is leszek. Csak a Pityu hol a frászkarikába lehet már, több mint egy órája elment. Elindulok, a következő saroknál pillantom meg, ahogy a Lajos-téri bolt oldalába léggitározik a rendőröknek, akik cigivel dobálják, közben kiabálják, – énekelj! Kocsi meg sehol.

 

Palotai Péter Palotai Péter 1969-ben született Debrecenben. A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett etnográfus, kultúrantropológus és politológus végzettséget. Harmadik éve tanul Lackfi János kreatív írás kurzusán. 2023 óta publikál irodalmi portálokon.