Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Benyó Tamás versei

Fotó: Gajdos Attila

Miért elégszünk meg / az olcsó külcsínnel, / ha megtapasztaltuk, / milyen / szabadon / lebegni / a magzatvízben

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Tamás álma (részlet)

Fotó:

Legyen egy hűvöskék szoba, mint dédmamánál. Fehér lepedőkbe vagyunk csavarva, arcaink – minden éjszaka után – nyomot hagynak. Vállamra fordulok, a hátad nézem. A fakó part jut eszembe, fjordok szürke foltjai, tenyered középen két tátongó sebhely. Ujjaim átfúrják a nyers húst, az erek felkiáltanak és a sirályok szétrebbennek. Aztán Jeruzsálem.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Emese: Jan Palach nekifeszül a szélnek

Fotó: Sükösd Emese

Melyik város emlékezne szívesen / azokra, akiket falhoz állított?

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám ismét a Litmusz Műhelyben

Fotó: Bach Máté

Visszatérő vendégünk volt az adásban Nyerges Gábor Ádám költő, író, szerkesztő, akinek ezúttal nem a szokásos Litmusz-kérdéseket tettük fel, hanem egy részletet hallgathattunk meg Vasgyúrók című, megjelenés előtt álló novelláskötetéből, valamint verseket írtunk közösen a dobókockákkal.

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám - Kerber Balázs - Körtesi Márton Litmusz versei

Fotó: Litmusz Műhely

Azt hiszem, lehallgat a telefonom. / Ő koncentrál, ha kókad a figyelmem, / Neki címzik tán a promóciót is, / Már nélkülem is rákattint időnként. / Ez a bánat, ez a bánat a civilizáció.

Bővebben ...
Próza

Kocsis Gergely: Várni a váratlant (regényrészlet)

Fotó: Raffay Zsófia

Rettegve érzi, hogy egyre jobban csúszik bele ebbe az álomvilágba, hívogatja, beszippantja. Térdhajlatában ugrálni kezd egy ideg, két rángás között végtelen lassúsággal telik az idő, a levegő is ritkásabbnak tűnik, légszomj gyötri. Hangokat hall a feje fölül, ez a lehetetlen közeg nagyon felerősíti a lépések döngését, mintha valaki a fején lépkedne. Pontosan tudja, ki járkál ott fent, és azt is, hogy miért csap zajt.

Bővebben ...
Költészet

Réder Ferenc versei

Fotó: Fárizs Mihály

Négy hónapja mozdulatlan. / De a hasa / ma egy kicsit langyosabb.

Bővebben ...
Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom? (Nemes Z. Márió)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...

Bánóczi Beáta versei

Azt mondod, nem én vagyok az a lány, / közben fogod a kezemet. (...) a vers nem rólad / szól, csak benne hagytalak, miután hiába / próbáltalak kiönteni az emlékeimbe ásott / lyukakból. Nyers hús voltál, én meg nem / állhattam fel, amíg üres nem volt a tányér.

 

 

Bánóczi Beáta 1994-ben született Miskolcon. 2012 óta az ELTE pszichológia szakos hallgatója, fejlődés- és klinikai gyermekpszichológia szakirányon. Prózával és lírával is foglalkozik. Műveit idáig a Helikon, az Eső és a FÉLonline közölte. Érdekli a színház és a filmművészet, filmkritikákat ír a KULTer.hu-ra.

 

 

Lámpaoltás után

 

Azt mondod, nem én vagyok az a lány,

közben fogod a kezemet. Ha elengednéd,

valószínűleg a fejemre húznám a takarót,

hogy elhallgass, és végre aludni tudjak,

de én hagyom, hogy tovább szorítsd.

Elképzelem, milyen lehet az a lány. Azt

hiszem, ismerem. Ő az a lány, akinek a

haja valahogy mindig egy kicsit szőkébb

és fényesebb, a bőre puhább, az arca

sosem sápadt. Mindent elkövetek, hogy

ne hasonlítsak rá, hogy olyan legyek,

mint ő. Amikor rám mosolyog, igazán

gyűlölöm, ha átnéz rajtam, még jobban.

Vele a kínosan közhelyes francia filmeken

is – nem őszintén, de – nevetsz, és pont

ugyanannyi ideig szívjátok az ugyanolyan

vacak töltött cigiteket. Úgyhogy te ma is

mellettem alszol, én meg nem veled, mert

félek, hogy a szád olyan ízű, mint az övé,

én pedig az előbb mostam fogat. Mondani

szeretnék valamit, de látom, már nem vagy

ébren, kezdenek kékülni az ujjbegyeim.

Elképzelem, milyen lehet az a lány, és hogy

most biztosan kinevet minket.

 

 

Pamutszálak

 

Ez a vers nem rólad szól, hanem arról

a kockás kabátodról, amiben először

láttalak. Nem téged néztelek, csak

a semmibe bambultam, és pont beleestél

a látószögembe. Én még gyakorló felnőtt

voltam, azt mondtad úgy áll a kezemben

a cigaretta, mint kurváéban a konyhakés.

Köhécseltem, mint egy megrepedt

kipufogócső – torkomban elnyomott

csikkek egymásutánja. Ez a vers nem rólad

szól, csak benne hagytalak, miután hiába

próbáltalak kiönteni az emlékeimbe ásott

lyukakból. Nyers hús voltál, én meg nem

állhattam fel, amíg üres nem volt a tányér.

Aztán ahogy nem akart már kilökni

magából a gyomrom, nem vágytam többé

felszippantani a telihold ezüstös giccseit.

Hozzád akartam érni, de a karom nem ért

át a másfeles sorközön, így a pont a rossz

mondat végére került. Ez a vers nem rólad

szól, hanem a kockás kabátodról. Már

nem hordod, én meg megtanultam

letüdőzni a cigifüstöt, de azért néha még

előfordul, hogy fekete pamutszálakat

köhögök fel.