Hírlevél feliratkozás

Keresés

A Szívnindzsa tanításai

J. Kovács Judit tükörinterjúja Acsai Rolanddal
Amikor szeretkezés után / Egymáson feküdtünk, / A szívem kopogtatni kezdett a mellkasodon, / És te beengedted.

Jin Kovács Judit: Mit éreztél, amikor a jinjeid, múzsáid sorában megérkezett a nagybetűs Jined? Tetszettek a szerelmes kötetek, amiket volt feleségednek, lányod édesanyjához írtál (Két ég satujában, Hajnali Kút). Legalább annyira, mint a jövőben megjelenő, egy éves szerelmi kapcsolatod által ihletett verses regényed, a Jin és Jang – a szív gravitációs mezeje. Ezekből a kötetekből megbizonyosodtam, hogy tudsz igazán, mélyen szeretni, és közben hű maradsz magadhoz. Előbb ismertem meg és lettem szerelmes a könyveidbe, mint téged és beléd. 9-én találkoztunk először. Pont egy hónapja vagyunk minden nap nászúton és van a gyerekeinkkel naponta karácsonyunk. És persze nálunk mindig esik a hó.

 

Jang Acsai Roland: Mivel én egy meglehetősen domináns jang vagyok, akikkel találkozom, automatikusan jinekké válnak. Aztán, hogy ki, milyen mértékben lesz az, az már nem tőlem függ. Veled az első töredékmásodpercben azt éreztem, hogy megtaláltam a jinemet. Viharos erővel megkezdődött közöttünk az áramlás. Mikor kiléptünk a Bluebirdből, tombolt a tavaszi szél. Aztán hazafelé kifújt belőlünk minden múltat a Lánchídon, és elkezdődött a jövőnk.

 

JKJ: Mi számodra a jin-jang szimbólum?

 

JAR: A jin és a jang két egymást kiegészítő erő. A kínai mitológiában először ez a két erő létezett, és az összeolvadásukból lett a világ összes többi jelensége, dolga, tárgya, lénye. Ez a két erő a világ két kiinduló, teremtő princípiuma. Az áramlás jelképe, a teremtésé, azé, hogy ha valami igazán jót akarsz alkotni, ha igazán teljesen akarod megélni az életedet, a pillanatot, ahhoz szükséged van egy párra, akivel egységet alkotsz, az ilyen összeolvadást nevezem én életnek. Vegyünk bennünket: két baromi nagy egó, de én az enyémet boldogan beáldozom, hogy ketten, közösen egy új minőséget hozzunk létre, ami már átlép az univerzálisba. De ez már nem is áldozat, mert boldogan teszem, mert ez nekem eufórikus örömet okoz. De ha áldozat, akkor is szép, sőt, akkor az igazán szép, mert boldogan hozom meg, és a Hagakure, a szamurájok kódexe szerint is csak az a szent, szép és jó tett, amit nem önös érdekből hozol.   

 

JKJ: Lehet-e úgy élni, mint egy regényben? Csinálhatsz-e az életedből egy verses regényt, egy haiku-kötetet? Összefonódhat-e teljesen élet és művészet? Én speciel így szeretnék élni.

 

JAR: Én csak így tudok. Úgy vagyok itt a földön, hogy nem egészen vagyok itt, és ettől vagyok itt igazán, a pillanatban, a jelenben, veled. Szeretem a kezemben tartani a gyeplőt, szeretem én írni a saját életem (haikukban, verses regényekben, versekben), és szeretem, ha az az élet költői, mesés. Más, mint a többi. Voltaképpen ez minden Útra vonatkozik. Legyetek hősök és hősnők!

 

JKJ: Mi számodra a bátorság?

 

JAR: Az, hogy leveted a legnagyobb béklyót, a félelmet, és többé nem ismered. Az, hogyha mégis valami baj ér, akkor nem csak elviseled, hanem örülsz neki, mosolyogva nézed, és örömmel veted magad neki a legyőzésének – aki ennyire elszánt, mindent meg tud valósítani az életben.

 

JKJ: Mi a szerelem?

 

JAR: Nem mi, hanem ki. Te.

 

JKJ: Szabad akarat vagy sors, ami meg van írva?

 

JAR: Pozitív és negatív erők változó forgása. De lehet őket irányítani is, tudniillik, hogy melyik domináljon a kettő közül. És ha ezt én irányítom, akkor ezt nevezzük szabad akaratnak.

 

JKJ: Mi számodra az ölelés?

 

JAR:   Amikor szeretkezés után
Egymáson feküdtünk,
A szívem kopogtatni kezdett a mellkasodon,
És te beengedted.

 

Amikor szeretkezés után
Egymáson feküdtünk,
A függöny mintáin hajladoztak
Az arany fák.

 

Amikor szeretkezés után
Egymáson feküdtünk,
Szempillád az arcomhoz ért,
Mint egy hópehely.

 

JKJ: Milyen az, amikor minden napod nászút?

 

JAR:   Ágyadba fekszünk
És felrázott hógömbökként
Havazni kezdünk.

 

JKJ: Hogyan tudtál már 10 éves korodtól szívnindzsa lenni? Hogyan tudtad túltenni magadat azon, hogy gyermekkori asztmád miatt rögtön az első három évben elvesztetted az ősbizalmat, hiszen hónapokat kellett miatta a szüleidtől távol, egy szanatóriumban töltened. A nehéz helyzetek sokakat egy életre sérültté tesznek. 

Én a szakmámnál fogva is naponta hirdetem az anyukáknak, hogy a testközelség a kisbabákkal alapvető, az érzelmi biztonság alapja. Minden további kapcsolatot meghatároz, az anyukával való lelki és testi kapcsolat.

Bár azt is tudom, hogy a halálközeli, vagy elszigetelt helyzetek idővel erővé kovácsolhatóak, ha sikerül belőlük talpra állni. A halál, aminek közelébe én csak felnőttfejjel, a válásomkor sodródtam, egy villámlás erejéig az én életemben is egy olyan mérce volt, ami azóta minden napomat bearanyozza. Örülök, hogy élek. Most legalább három dobócsillagot hajítottam feléd egyszerre. Mi volt a titkod már gyerekként is?

 

JAR: Az ember megszületik. És alapjában véve már el is dőlt, ki vagy mi lesz belőle. A szocializáció arra jó, hogy közben jól érezd magad, hogy visszajelzéseket kapj arról, hogy szeretnek. Az önismeret elengedhetetlen és 18 év felett az ember már saját sorsának kovácsa bármi is történjen az első három évben.

A szívnindzsaság az, hogy elszánt vagy, és pontosan tudod dobálni a szíved, az egyetlen dobócsillagodat. És hogy ne ragaszkodj ehhez a dobócsillaghoz. Hanem annak örülj, ha a másik boldogan fogadja, ha eltalálja. Szóval a lényeg a másik boldogsága.

 

 

 

(Az Új Forrás Online-ra készítettem J. Kovács Judittal egy interjút. Judit fogta és visszadobta nekem a kérdéseim dobócsillagait, hogy én is válaszoljak rájuk, és kiegészítette néhánnyal. Ez egy tükörinterjú második tükre. Acsai Roland)  

http://ujforras.hu/kerekitett-indianer/