Szerencsés esetben

Részletek

Dézsi Kata világosítót Sifter Veronika kérdezte

Nextfeszt-interjút készíteni a képanyag szempontjából hálás feladat; az ember elkészíti a szöveget, majd válogat az előadások jobbnál jobb képeiből. Dézsi Kata világosítóval már nem volt ilyen egyszerű a dolgunk – a munkáját négy alkalommal is látjuk a színpadon, de őt magát egyszer sem. Kata ugyanis világosító, ott ül a hátunk mögött.

(Drucker Dávid felvételei)

Sifter Veronika: Hogy került képbe a világítás?

Dézsi Kata: Öt évig jártam a Budapest Tánciskolába és a MU színházban tartott workshopokon ismerkedtem meg az előadásokhoz szükséges fény- és hangtechnikával. Robi és Feri (Payer Ferenc, Kormosói Róbert - a szerk.), a MU technikusai segítettek megismernünk az eszközöket, és annak a módját hogyan működik egy előadás bevilágítása, őket tekintem első tanáraimnak a szakmában. Tetszett, hogy az egész valóságos, kézzel fogható és gyakorlatias... Az iskolai évek alatt többek között Hadi Júlia Üvegbura című darabját is világosítottam, ami eljutott a  Millenárison tartott Fringe fesztiválra. Ott a Millenárison dolgozó későbbi kollégák látták, hogy engem tényleg érdekel ez az egész és felajánlották, hogy jöhetek tanulni. Végül egy év múlva hívtam fel őket újra, azonnal szívesen láttak. Nyáron betanultam, ősztől pedig már ott dolgozhattam, kezdő világosítóként.

SV: A Millenárison nemcsak színházi, táncszínházi előadások mentek. Hogy boldogultál egy ennyire komplex struktúrában?

DK: A Millenáris ideális tanuló terep volt számomra, mert koncerttől a színházi előadáson át, kiállításoktól a tévé felvételekig minden volt. Ez egyrészt rengeteg tanulnivalót jelentett már az elején, ugyanakkor remek lehetőséget a kapcsolatok építésre. A stáb nagyon segítőkészen állt hozzám – persze voltak olyan helyzetek, amikor újra meg újra  fel kellett tekernem egy 20 méteres kábelt, mert nem volt tökéletes, vagy beküldtek a raktárba valami eszközért és nekem fogalmam sem volt, hogy mit keressek... de látták, hogy motivált vagyok, tanítottak, bátorítottak, segítettek. Olyan emberekkel dolgoztam együtt, mint Heincz László, aki szerintem az ország egyik legjobb tévés világosítója volt, de évek óta képmérnökként dolgozik (a szélesebb közönség a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatból ismerheti – a szerk.), vagy Koczor Péter, Németh László – Öti, akiknek szintén sokat köszönhetek. Nem utolsó sorban pedig ott ismertem meg a férjemet is, aki hangtechnikusként dolgozott a Millenárison.

SV: A lámpák beállítása, felrakása kőkemény fizikai munka, te pedig egy filigrán nő vagy. Hogy csinálod?

DK: Nem is lennék jó filmes világosítónak, mert azokat a lámpákat valóban nem bírnám el. De a színházi közegben még elég az én fizikumom is. Ha valahová „vendég” technikusként megyek, az ottani műszak általában beépít és a helytől függően, vagy ők állítják a lámpát, ahogyan kérem tőlük, vagy én fókuszálok. Ahány ház, annyi szokás.  A babámmal a hasamban a nyolcadik hónapig tudtam dolgozni, és sokszor csak este éreztem, hogy aznap talán túl keményen toltam a munkát… (nevet)

Azért előfordult olyan is, tévés külsős munkán, hogy valaki megkérdezte: „ez a kislány miért keres ugyanannyit, mint én, ha nem emelgeti úgy a lámpákat?” Erre az ottani főnököm kiadta neki feladatba, hogy címezze fel a ledes meg a robot lámpákat. Amikor nem tudta, a vezetőnk csak ennyit mondott: „a kislány meg tudja csinálni, ezért kap annyit, mint te”. Ezeknek a helyzeteknek egyébként a nagy részét ki lehet védeni, ha törekszel rá, hogy jól dolgozz, lehet rád számítani és tanulsz, képzed magad folyamatosan.

SV: A Nextfeszten négy darabot is te világítasz. Hogy találkoztál ezekkel a csapatokkal?

DK: Ők legtöbben az iskolatársaim voltak a Budapest Tánciskolában. Régebben is világosítottam már táncszínházi előadásokat sokakkal és sokfelé, de itt éreztem először, hogy a produkció szerves és megbecsült része lehetek. A Bloom:City volt az első komolyabb darab 2010-ben, amit velük csináltam és ez egy sor új lehetőséget, valamint kihívást hozott. A darabot sokat játszottuk külföldön, fesztiválokon, így láttam, milyenek a technikai lehetőségek és a hozzáállás más országokban. Talán nem mondok újdonságot azzal, hogy minél nyugatabbra megyünk, általában annál profibb az eszközpark, ugyanakkor nekünk esetleg jobb a problémamegoldó képességünk, mint egy nyugati technikusnak... Azt hiszem, Csucsuval (Molnár Csaba) dolgozom a legtöbbet, hasonló a stílusunk és az elképzeléseink a világítást illetően, így nagyon jól tudunk együttműködni. A Hodworks-el például úgy kezdtem el dolgozni, hogy Brüsszelben utánunk jöttek egy fesztiválon, ahol mi Molnár Csabi Kitty 2012 című darabjával szerepeltünk. Adrienn (Hód Adrienn, a Hodworks koreográfusa - a szerk.) fénytervvel, de technikus nélkül utazott, én ebből segítettem neki beépíteni és egy egyszerűsített tervet csináltam még a reptéren, a hazafelé menő gépemre várva, amivel ők aztán tovább turnéztak. Azóta szerencsére több darabhoz hívott, többek között a Pirkadhoz is.

SV: Hogyan készül el egy darab világítása?

DK: A próbafolyamat vége felé megnézek egy próbát. A bemutatóig a darab még változhat, de az alkotók nagyjából tudják, hogy mit szeretnének, vannak elképzeléseik melyik jelentben milyen hatást szeretnének elérni. (Például Molnár Csaba nagyon tudatos, külön előadás-makettet készít!). Én is mondok egy-két javaslatot, amit átgondolnak, aztán a következő próba végén már pontosítunk (díszlet, függöny, milyen színű lesz a linóleum, lehet-e lámpa a színpadon, etc.) Ezután én írok egy ridert, ami a darab eszközigényét tartalmazza és a lámpák akasztásának rajzát. Szerencsés esetben egy napunk van a beépítésre (fesztiválon sok esetben két óra) és jöhet a fókuszálás, aminél jó, ha ott van egy táncos legalább. Ezután leprogramozzuk a fényeket jelenetről jelenetre. Majd szentelünk egy próbát a fényváltásoknak. Ezalatt a táncosok is terelnek (megnézik, hol vannak fényben). Ez alatt az idő alatt tanulom meg a darabot. Nyilvánvalóan nekem egyszerűbb táncot világítani, mert én is táncoltam, és az is látszik, hogy a színpadon lévő alkotóknál kicsit kockább vagyok.

Talán a fentiekből is látszik, hogy független világosítóként nem lehet beleunni, belefásulni a munkába. Szerencsésnek is tartom magam, mert így nem vagyok elkötelezve senkinek, és olyan emberekkel dolgozhatok, akikkel szeretek is, olyan darabokon, amiket előremutatónak és fontosnak tartok.

Utóirat: Nextfeszt-interjút készíteni a képanyag szempontjából akkor is hálás feladat; ha az ember épp a világosítóval beszélget. Katáról a képeket a Trafó munkatársa, Drucker Dávid készítette.