Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Csermely Mátyás: Szocia

Fotó: Zanati Réka

Aztán szétestem. Volt olyan is. Nem szeretek róla beszélni, de ha így vizslatod, hát muszáj. Inkább hallgatok, az az egyszerűbb, kényelmes közöny, mint holmi fura nemet mondás. Így hordtak szét a hangyák, mindenki magának, a maga királynőjének, hátha utána homlokon csókolja őket.

Bővebben ...
Költészet

Demeter Arnold: A szabadságról

Fotó: Ádám Gyula

zsörtölődsz reggeltől / estig, akár medve a hó nélküli teleken

Bővebben ...
Próza

Klein Mari: Ágyban Prousttal

Fotó: a szerző archívuma

Újra meg újra felszítottad a tested, reggel hatig, amíg a maradék félsz ki nem rázkódott belőle. Míg ki nem világosodott. Mert akkor megbizonyosodtál: a denevérek már hazatértek, és bevackoltak a háztömb hasadékaiba.

Bővebben ...
Költészet

Gulisio Tímea versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Vasalt zoknival fojtják meg anyát

Bővebben ...
Próza

Bali Péter: take this longing

Fotó: a szerző archívuma

Mitteleuropa nem létezik, soha nem is létezett, a porosz nagyhatalmi törekvéseket melegítették újra egyfajta prémium kulturkampf díjcsomagként, melynek lényege annyi, hogy Németország (és a Volkswagen-konszern) neokoloniális törekvéseit támogassák.

Bővebben ...
Próza

Ambrus Máté: A forradalmár

Fotó: a szerző archívuma

Egyszer séta közben baljával belém karolt, a gangkorlát virágjainak rozsdás fémfonatán keresztül nézett az alattunk tátongó mélységbe, s amikor észrevette az udvar foltokban hiányos keramitburkolatát, megjegyezte, hogy az régen nem ilyen volt, a forradalomban szedték fel egy részét, hogy barikádot építsenek belőle.

Bővebben ...
Költészet

Szabó Imola Julianna versei

Fotó: A szerző archívuma

ne tudja senki / hogy nem érzel / csak megkönnyebbülést

Bővebben ...
Költészet

Bene Adrián: Kimérapalota

Fotó: A szerző archívuma

eltévedt bent egyszer egy kimérajaguár

Bővebben ...
Próza

Hegyi Damján: Jonatán a sakk-klub előtt

Fotó: a szerző archívuma

Közelebb lépett, figyelmesen kémlelte, mert nem hitt a szemének. Amit látott: egy kisujj legfelső ujjperce. Az ujjperc vége élénkpirosan vibrált, a köröm rajta olyan egészséges volt, mint egy most szüretelt gyümölcs.

Bővebben ...
Folyó/irat/mentés

Tóth-Csiki Zsuzsanna: „És formák eleven térfogata kitölt alkatot, kompozíciót” – januári, februári lapszemle

Montázs: SZIFONline

Egyik kedvenc szpotom Budapesten a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi könyvtára. Nem volt kérdés, hogy oda ülök majd be folyóiratokat olvasni, miután megkaptam a felkérést a szemlére.

Bővebben ...

„Muszáj lenne mindenképpen innom valamit?”

Most, hogy éledezik lassan az élet, nem várunk tovább, és kinyitjuk a SZIFON-on a Godot Bar-t, ahova amiatt hívjuk a nekünk fontos szerzőket, hogy beszélgessünk velük ebben a furcsa időben. Arról többek között, hogy milyen volt a vírus előtt az élet, hogy milyen korona idején az irodalom és hogy milyenek a kilátásaink a kijárási korlátozás utáni időkre. Elsőként Horváth Viktor válaszait olvashatjuk.

Az utolsó hely, ahol a kijárási korlátozás előtt jártam…

Azóta is éppúgy járok mindenhova, kivétel, ahova nem lehet, mert bezárták. Az utolsó rendezvény Jordi Savall barokk zenekarának a koncertje volt a Zeneakadémián.

Kilátás az ablakomból:

 

A hely nem az enyém – de ezt a szemem nem tudja.

Karantén-inspirációk, vagyis zenék, podcastok, olvasni- és néznivalók, amik tartják bennem a lelket.

Ezt tegnap küldte a lányom.

A kötet, amit régóta kerülgetek, de most végre nekiálltam az olvasásának...

Elolvastam Harari Sapiensét. A könyv első fele érdekes – az őskor.

Ezen dolgozom most…


Fordítom John Milton Elveszett Paradicsom című eposzát; jó egy éve jelennek meg részletek belőle folyóiratokban. Ez életem eddigi legnagyobb vállalkozása. Narkotikus.

Mit tanulsz a bezártságból és mi az, ami bosszant benne?

Nyilván tanulok ezt-azt, de nem a bezártságból, mert kb. úgy élek, ahogy korábban. Nem bosszant, inkább varázslatos utazni az üres kísértetvonatokon, átmenni a kihalt pécsi főtéren. Az érdekel, hogy mit tanul belőle a civilizációnk – ehhez nagyon jól jöhet, hogy az egyes társadalmak reakciói mások: a sztenderd nyugati válasz a korlátozás, a svédeké a nem korlátozás, a diktatúráké a tagadás, a féldiktatúráké a még több hatalom. A diverzitás révén ki fog derülni, hogy melyik válaszra hogyan fog viszontválaszolni a bolygónk, ha jön egy sokkal veszélyesebb járvány. És ez az egész talán rányitja a szemünket a globális válság kiútjaira; arra, hogy maga a pártrendszer vált már régóta használhatatlanná, illetve a zsarnokok keltető üzemévé; arra, hogy kialakítsunk valami élhető képviseleti rendszert, meg hogy az oktatási rendszerrel a saját érdekeiket felismerő embereket neveljünk stb. Szóval a világ megmentését várom tőle – vagy legalább egy lépést.

Ha a jelenlegi helyzetről film készül, azt szeretném, hogy …. rendezze.

Olyan rendező legyen, aki szívesen úszik el az utópia felé – és nem a disztópia felé. Nem okvetlenül önmaga paródiájába forduló halivúdi giccset akarnék, de nem is nyomorúságos világvégét. Nem végső megoldást, hanem utat. Egy kíváncsi rendezőt akarok.

A művész, akivel meginnék valamit a Godot Barban, ha ennek vége lesz…

Nem lesz vége (mindig van valami, úgyhogy ne védekezni akarjunk, hanem kezelni, szóval előrefelé reagálni). De ha ez a járvány dolog kifújt, akkor muszáj lenne mindenképpen művésszel innom valamit? Muszáj lenne mindenképpen innom valamit? Kaphatnék például inkább egy epertortát? A gyerekeim egy részét alig látom mostanában. Egy művész helyett sétálgathatnék valamelyikükkel az erdőben?

 

Horváth Viktor író, műfordító. A regényírás és versfordítás mellett írást tanít fiataloknak – jelenleg a SZFE-n és a KMTG íróakadémiáján.