Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Márton Evelin: Öt hegy, öt templom

Fotó: Onda Péter

A nádas megnyílik hamaroson, s az én kóborjaim kijőnek a homályból. Őnekik viszed azt, amit küldök – mondta az Úr és gyöngéd lökdöséssel jelezte Vendelnek, hogy induljon izibe, mert idő van.

Bővebben ...
Próza

Szerényi-Bartók Tamás: Szíverősítő (regényrészlet)

Fotó: Urbán Ádám

Mészkőpor és füstölő szaga keveredett odabent, és mindennek volt egyfajta otthonos mocskossága, de nem erre, még csak nem is a tanár szavaira emlékszem a legélénkebben, hanem egy lányra.

Bővebben ...
Próza

Ádám Szilamér: Hallod ezt? Csend

Fotó: a szerző archívuma

Kinyitotta a méhesház ajtaját, kihúzogatta a kaptárokat, de semmi. Végignézte az egészet, mind a három sort lentről felfelé, majd újra, és mivel nem hitt a szemének, még egyszer, harmadjára is.

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Berta Réka

én isteni parancsot soha meg nem tagadtam

Bővebben ...
Próza

Hegedűs Márton: Meccs

Fotó: a szerző archívuma

A létravértesi középpályás előre ívelte a labdát, és a B középből – a beton lelátóról – mind a tizenhat ultra egy emberként üvöltött, amint az ellenfél fürge hetese levette az elérhetetlennek tűnő labdát, centikkel az oldalvonal mellett, és megtolta a lihegő Laci mellett.

Bővebben ...
Költészet

Pocsai János versei

Fotó: Nádas Mátyás

emlékszagú molyok őrzik / a ki nem mondott nevet.

Bővebben ...
Próza

Magyary Ágnes: Regény

Fotó: morpho

Amit fontosnak tartanak az emberek a megtörtént eseményekből, az banális részlet; és ami életbevágó, azon könnyed eleganciával átsiklanak. Ezért is olyan nehéz kihámozni a valóság sarokköveit. Persze, ha a rendőrségnek lenne hozzáférése a titkosszolgálat adataihoz, akkor minden sokkal könnyebb lenne, de a városállamban nem volt cél, hogy a rendőrségnek könnyebb legyen.

Bővebben ...
Költészet

Wölfl-Molnár Eszter versei

Fotó: Nagy Viktor

Túl sokáig volt a bordák mögött

Bővebben ...
Próza

Vince András: Adamec (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

Mi itt a Magyar Televízióban megpróbálunk fenntartani bizonyos civilizált viselkedési kereteket, például légyszívessel kezdjük a mondatot. De még véletlenül se gondold azt, váltott át kioktató tegezésbe, hogy te szívességet teszel bárkinek is, ha végrehajtasz egy kérést. Ez csak annyit jelent, hogy nem vagyunk végtelenül tahók. Mi így adjuk ki a parancsot.

Bővebben ...
Költészet

Ecsedi Borbála versei

Fotó: Vigh Levente

Nehéz gyökerek fognak / nem engednek át a határon

Bővebben ...

„Muszáj lenne mindenképpen innom valamit?”

Most, hogy éledezik lassan az élet, nem várunk tovább, és kinyitjuk a SZIFON-on a Godot Bar-t, ahova amiatt hívjuk a nekünk fontos szerzőket, hogy beszélgessünk velük ebben a furcsa időben. Arról többek között, hogy milyen volt a vírus előtt az élet, hogy milyen korona idején az irodalom és hogy milyenek a kilátásaink a kijárási korlátozás utáni időkre. Elsőként Horváth Viktor válaszait olvashatjuk.

Az utolsó hely, ahol a kijárási korlátozás előtt jártam…

Azóta is éppúgy járok mindenhova, kivétel, ahova nem lehet, mert bezárták. Az utolsó rendezvény Jordi Savall barokk zenekarának a koncertje volt a Zeneakadémián.

Kilátás az ablakomból:

 

A hely nem az enyém – de ezt a szemem nem tudja.

Karantén-inspirációk, vagyis zenék, podcastok, olvasni- és néznivalók, amik tartják bennem a lelket.

Ezt tegnap küldte a lányom.

A kötet, amit régóta kerülgetek, de most végre nekiálltam az olvasásának...

Elolvastam Harari Sapiensét. A könyv első fele érdekes – az őskor.

Ezen dolgozom most…


Fordítom John Milton Elveszett Paradicsom című eposzát; jó egy éve jelennek meg részletek belőle folyóiratokban. Ez életem eddigi legnagyobb vállalkozása. Narkotikus.

Mit tanulsz a bezártságból és mi az, ami bosszant benne?

Nyilván tanulok ezt-azt, de nem a bezártságból, mert kb. úgy élek, ahogy korábban. Nem bosszant, inkább varázslatos utazni az üres kísértetvonatokon, átmenni a kihalt pécsi főtéren. Az érdekel, hogy mit tanul belőle a civilizációnk – ehhez nagyon jól jöhet, hogy az egyes társadalmak reakciói mások: a sztenderd nyugati válasz a korlátozás, a svédeké a nem korlátozás, a diktatúráké a tagadás, a féldiktatúráké a még több hatalom. A diverzitás révén ki fog derülni, hogy melyik válaszra hogyan fog viszontválaszolni a bolygónk, ha jön egy sokkal veszélyesebb járvány. És ez az egész talán rányitja a szemünket a globális válság kiútjaira; arra, hogy maga a pártrendszer vált már régóta használhatatlanná, illetve a zsarnokok keltető üzemévé; arra, hogy kialakítsunk valami élhető képviseleti rendszert, meg hogy az oktatási rendszerrel a saját érdekeiket felismerő embereket neveljünk stb. Szóval a világ megmentését várom tőle – vagy legalább egy lépést.

Ha a jelenlegi helyzetről film készül, azt szeretném, hogy …. rendezze.

Olyan rendező legyen, aki szívesen úszik el az utópia felé – és nem a disztópia felé. Nem okvetlenül önmaga paródiájába forduló halivúdi giccset akarnék, de nem is nyomorúságos világvégét. Nem végső megoldást, hanem utat. Egy kíváncsi rendezőt akarok.

A művész, akivel meginnék valamit a Godot Barban, ha ennek vége lesz…

Nem lesz vége (mindig van valami, úgyhogy ne védekezni akarjunk, hanem kezelni, szóval előrefelé reagálni). De ha ez a járvány dolog kifújt, akkor muszáj lenne mindenképpen művésszel innom valamit? Muszáj lenne mindenképpen innom valamit? Kaphatnék például inkább egy epertortát? A gyerekeim egy részét alig látom mostanában. Egy művész helyett sétálgathatnék valamelyikükkel az erdőben?

 

Horváth Viktor író, műfordító. A regényírás és versfordítás mellett írást tanít fiataloknak – jelenleg a SZFE-n és a KMTG íróakadémiáján.