Harmath Artemisz a Litmusz Műhelyben
- Részletek
- Írta: Kerber Balázs ‒ Körtesi Márton
Vendégünk volt Harmath Artemisz, aki szerint az irodalom játék, amely kidomborítja a nyelv tulajdonságait. Szellemi- és beszélgetőpartner, az olvasása interaktív tevékenység, melyet ugyan főleg magányosan művelünk, mégis egy közösségbe lépünk általa.
Esztétikai élménye szerint sokrétű az irodalom természete: szereti egyrészt az elméleti konstrukciókra épített irodalmat is, de szabadabb felfogásokat is magáénak tud érezni. Szerinte az irodalom megközelíthető számos módon, akár hermeneutikai vagy dekonstrukciós felfogásból, de ezek a megközelítések nem határozzák meg, legfeljebb befogadni segítenek. Például az a posztmodern attitűd, amely egyetemistaként foglalkoztatta, mostanában kevésbé izgalmas számára, de ettől nem látja kevésbé érvényesnek.
Szerinte a jelenlegi irodalomban a biográfiai vagy autofikciós művek izgalmas felfutása tapasztalható, és ebben a generációs lázadozás ciklikus természete is szerepet játszik: az elmúlt évtized irodalma a posztmodernre válaszul szorosabban tűnik kötődni a szerzői, társadalmi valósághoz. Érdekesnek találja, amikor a szerző könnyen azonosítható hívószavakkal igyekszik jelezni a témák komolyságát, bár ez ugyanakkor irritálja is.
Felhozta Karl Ove Knausgård Harcom című regényfolyamát, melynek kapcsán felvetül számára az élet és irodalom kapcsolata: ahogy Knausgård megírja életének különböző szereplőit, a karakterek mögötti valós személyek is szükségszerű konfliktusba kerülnek az ábrázolásukkal. Ugyanígy történt Artemisz életében is, amikor megjelent néhai férjének, Térey Jánosnak a Boldogh-ház, Kétmalom utca című önéletírása, és a rokonságnak szembesülni kellett a nyilvánossággal, mely a mai napig színezi a személyes viszonyokat.
Felidézte az irodalomhoz való közeledését: gyerekkorától kezdve olvasott, általános iskolában versek megzenésítésével és szavalóversenyekkel is mélyítette a szövegekkel való kapcsolatát, aztán az érettségi után egyértelmű volt, hogy magyar szakra menjen. Az OTDK-n Kispál-szövegek kockázatelméleti értelmezésével folytatta, egyetem után viszont már nehezebb volt irodalommal foglalkoznia, mert figyelembe kellett venni az anyagi szempontokat is ‒ így kötött ki Berlinben au pairként, miközben a kortárs líráról szóló disszertációját írta.
Ugyanezt a kockázatelméleti megközelítést Weöres Sándor költészetére is alkalmazta, nagyon izgalmasnak találta, hogy milyen sokféle olvasat kihozható a mitológiai költeményeiből. Kérdés persze, hogy ebben mennyi a tudatosság, de végső soron a nyelv természete olyan, hogy a különböző jelentésrétegek a költő szándékától függetlenül, sőt annak ellenében is felfedezhetők.
Kifejtette számunkra a kockázatelméleti ‒ valójában befogadáselméleti ‒ megközelítését: más olvasatot ad egy szöveg önmagában olvasva, mint ciklusba vagy kötetbe fogva, ahogy a cím jelenléte is hierarchiát teremt a műben. Hosszabb szövegeknél külön érdekes megfigyelni a metaforák szövetét, hogy mennyire kaotikusak vagy rendszerszerűek. Beszéltünk az alanyi és tárgyi líra közötti mesterséges különbségről, és arról is, hogy A vers születése mennyire fedi valójában Weöres mesterségét.
Körbejártuk a kultúrtudományok nyelvhasználatát is, amelyen sokak számonkérik a ködösítő, eltávolító modort, bár szerinte érhető és szükségszerű a tudományban a szigorú szaknyelv használata, és nem kell célja legyen az általános hozzáférhetőség. Ezzel szembeállítva a költői tevékenységre aggatott romantikus ihletfelfogást is górcső alá vettük, mert a tudatos felépítés legalább akkora része az írási folyamatnak, mint az átszellemülés.
Artemisz mesélt az Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrum, azaz az IGYIC tevékenységéről is, melynek alapító igazgatója. Több hangsúlyos projektjüket említette: az ifjúsági és gyerekirodalmi kritika támogatását, amelynek érdekében létrehozták a Mesecentrum honlapot. Született egy tanártovábbképző programjuk is, amellyel különböző városokba utaznak. Emellett szeretnének a gyerek- és ifjúsági irodalom területén kiinduló adatbázisként is funkcionálni kutatók és szülők számára egyaránt.
Beharangozta az IGYIC induló podkesztjét, melyben Nényei Pállal közösen beszélgetnek az aktuális vendégükkel a gyerekkönyvekről. Aztán beszéltünk a mai gyerekek médiafogyasztási szokásairól, és hogy ezt hogyan lehet az egészséges olvasási szokásokkal összeegyeztetni ‒ szerinte a képernyőn fogyasztott kész tartalom korlátozásával teret lehet adni a gyerekek fantáziájának.
Arra a kérdésre, hogy mit érdemes olvasni, a gyerekköltészet terén felhozta Bertóti Johanna Almából ki, körtébe be című verseskötetét, emellett Kiss Ottó műveit és Szabó T. Anna gyerekvers-fordításait ajánlotta. Arra, hogy mit nem érdemes, pozíciója okán nem mondott neveket, de általánosságban a gügyögő, tartalmi érték nélkül csengő-bongó, unalmasan mimetikus szövegeket javasolja kerülni.
Aztán felolvasta nekünk a Kacér romok című tanulmánykötetének bevezetőjét, majd kidobta az ihletgenerátor kockáit, és közösen megírtuk a Boszi című darabot.
A Litmusz Műhely egy podcast arról, hogy az irodalom ki-kicsodának a micsodája. Kerber Balázs és Körtesi Márton 2016 óta adásról adásra felteszik ugyanazokat a kérdéseket: hogy mi is az irodalom, mit érdemes olvasni, és mit nem, majd pedig felolvasásra, aztán egy ihletgenerátor segítségével közös versírásra invitálják a vendégüket.
