Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Luciana Ratto (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Apu, melyikünket mentenéd meg?

Fotó: a szerző archívuma

Azt mondják, a második gyerekkel megduplázódik a szeretet, azt mondják, hogy ezt kell mondani az elsőszülötteknek, de most két kiskutyaszem könyörög, hogy őt válasszam, és hagyjam veszni a másikat.

Bővebben ...
Műfordítás

Andrei Dósa (f. Horváth Benji): Sok erő és egy csipetnyi gyöngédség

Fotó: Veronica Ștefăneț

Igyekszem a lehető legokésabban hozzáállni a nőkhöz, még ha nagyrészt nőgyűlölő és szexista klisék sorozatába csúszik is bele az agyam. Mindenféle disznó vicceken nőttem fel, amelyeknek a főszereplői Móricka és Bulă voltak. Gyakran éreztem kísértést, hogy mint a viccben Bulă, azt mondjam a barátnőimnek, tetszik, ahogy gondolkodsz.

Bővebben ...
Költészet

Holczer Dávid versei

Fotó: Szántó Bence Attila

Isten tudja mire képes / egy ember seprűvel a kezében

Bővebben ...
Próza

Baqais Dávid: nem lenne boldogabb

Fotó: James Herbert

és akkor se lenne boldogabb, ha aztán öt vesztes pályázat után elkezdene egy kocsmában pultozni, hogy leplezze az ismerősei előtt az örökölt transzgenerációs vagyonát, ami miatt folyamatos bűntudatot érez, de akkor se, ha megtudná, hogy a barátjának háromszor annyi van a takarékszámláján, mint neki, és ő még bűntudatot sem érez

Bővebben ...
Próza

Szeifert Natália: Kopognak

Fotó: a szerző archívuma

részlet a Hóember a Naprendszerben című regényből

Bővebben ...
Költészet

Zsigmond Soma versei

Fotó: Pénzes Johanna

Lépteid alatt felnyög a parketta, ablakot nyitsz, / a levegő idegen csípése nem ébreszt fel.

Bővebben ...
Költészet

Kollár Árpád versei

Fotó: Keller Ami

az almahéjon azt a pici, barna a foltot

Bővebben ...
Próza

Murányi Zita: Halálfélelem

Fotó: a szerző archívuma

A férfiaktól is ösztönösen tartok, képtelen vagyok nem hidegen viszonozni az érintést, ujjaimat egyedül a pusztulás mozgatja, amihez érek, tönkremegy, atomjaira hullik.

Bővebben ...
Próza

Lázár Bence András: Saldanha. Lisszabon. Kacsakagyló.

Fotó: a szerző archívuma

Azt mondják, Lisszabonban, a fehér városban, egészen máshogy megy le a nap. Legalábbis a portugálok ezt hiszik, és azon a csütörtöki délelőttön egy bizonyos Weisz Máté és egy bizonyos Perr Rebeka is ezt hitte.

Bővebben ...
Költészet

Benkő Imola Orsolya versei

Fotó: Szerdahelyi Mátyás

helyzet van a 10. C osztályban a kolléga / túl fiatal

Bővebben ...
Költészet

Saád Anna versei

Fotó: Sárközi Bence

de bennem ragadnak tanításaid / amik szerint élnem kéne

Bővebben ...
Költészet

Vincze Szabolcs versei

Fotó: Pavlovits Gitta

A Braille-írás panaszkodik / a hozzád érő kezekről

Bővebben ...

Csehy Flóra művei

A leégett fű már csak parázs. / Felgyúlt, elégett, nincs maradás! // Nincs már lehetőség, hogy eltűnjön a parázs. / Jaj, ez a parázs mekkora gondot hoz ránk! / Búza így nem nő majd. A virágok is becsukódnak. / Jaj, az a fű, az az ártatlan fű, hogy éghetett le most!

Csehy Flóra 2006-ban született Dunaszerdahelyen. Jelenleg a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskola tanulója. A 2015-ös FISZ tábor közönségdíjasa.

 

 

Az ember, aki nem kért fagyit

 

Egy ember bement a fagyizóba, és így szólt:

 

– Jó napot kívánok! Én nem kérek fagyit!

– Renden, uram, akkor tessék félreállni...

– De nekem jogom van itt állni, és különben is megmondtam, hogy nem kérek fagyit!

– Hát, ha esetleg mégis meggondolná magát...

– Maga süket? Százszor megmondtam, hogy nem kérek fagyit! Nem kérek citromosat, puncsosat, csokisat, de még pisztáciásat se! Nem érti? Nem kérek fagyit!

– Rendben, csak ne tartsa fel a sort!

– De én olyan vagyok, mint egy igazi vevő, csak én nem kérek fagyit!

– Akkor mit kér?

– De itt az a kérdés, hogy mit nem kérek!

– És akkor mit nem kér?

– Mondtam már: nem kérek fagyit! Se citromosat, se puncsosat, se csokisat, de még pisztáciásat se!

– Jó, akkor nem adok se citromosat, se puncsosat, se csokisat, de még pisztáciásat se! Tessék. Vagy: nem tessék.

 

– Köszönöm, én meg akkor nem fizetek. Örülök, hogy végre megértjük egymást.

 

A férfi boldogan ment ki a fagyizóból.

 

 

A jüveszkülei húsdaráló (vigyázat: horror!)

 

Új finn lektornő érkezett Pozsonyba. Kedvenc étele a húsgombóc volt, de nem volt darálója, ezért a kollégáitól kapott egyet ajándékba. 

 

Hiába várták a munkahelyén, egy hétig az egyetem felé se nézett. Akkor felhívták telefonon, de egy különös hang szólalt meg: – Halló, halló, itt Kotka lektornő húsdarálója beszél!

–Ugyan, Kotka kisasszony, ne viccelődjön velünk!

 

De a hang tovább darálta:

 

–Én igenis egy húsdaráló vagyok!

–És hol a lektornő?

–Épp az imént daráltam le. Szinte beleizzadtam.

 

Azt hitték, hogy Kotka kisasszony megbolondult. Amikor az ápolók megérkeztek, a konyhában csak egy darálót, és néhány tányér darált húst találtak.

 

–Hol lehet a lektornő? – kérdezték.

–Hát, itt! – mondta nyugodt hangon a húsdaráló, és szép lassan őket is feldolgozta.

 

Amikor a rendőrfőnök érkezett meg, nagyjából ugyanez történt. Ükszkaksz kapitány, a finn nyomozó azonban nem volt ijedős:

 

–Jüveszkülében a darálók gyakran viselkednek így – állapította meg fahangon. Elővette a pisztolyát, és lőtt. A daráló holtan rogyott össze. 

 

Hát igen, a jüveszkülei darálók már csak ilyenek. Elhiszitek?

 

 

A leégett fű (ez ám vers!)

 

A leégett fű már csak parázs.

Felgyúlt, elégett, nincs maradás!

 

Nincs már lehetőség, hogy eltűnjön a parázs.

Jaj, ez a parázs mekkora gondot hoz ránk!

Búza így nem nő majd. A virágok is becsukódnak.

Jaj, az a fű, az az ártatlan fű, hogy éghetett le most!