Hogy tűröd kínod és hogy megaláznak? / Az árva szív tebenned hogy dörömböl! / Hogy nem veted le magad odaföntről? – / És én hogy irigyellek és csodállak!

én igazi bohóc akartam lenni, / nem szintetikus, olyan, aki nemcsak megjátssza / a halált és az életet, és közben nyafog / meg affektál, hanem tényleg meghal, / amikor meghal

vannak férfiak akik őzekkel beszélgetnek / akik mellett nem félsz apád árnyékától / vannak akik a huzatban hagyják nedveiket / akik félelem nélkül leszólítanak / akik belefeledkeznek a szavak értelmébe / akik ha bogozgatják szálaikat nem sértik meg a tiédet

A befogadás záróakkordja a megtapasztalás. / A megértés billentyűzet. # Dó-mi-szó. / In toto: kimetszi a tegnapot az idő húsából / Az emlékezet Majd egy processzor hasába ülteti bele. / Cipő, kulcs, ing alatt felejtett pizsama.

és még mindig nem értettem meg, mit / keres a mélyvörös ribizlitál a lábam között, / és mit keresek benne én, / de elmondtam neked apa, te meg csöndben lehúztad a plédet, a nyirkos lepedőt, / amíg én a körmöm alá száradt magokat nézegettem, / majd elővetted a lavórt, amiben engem sosem fürdettél

Most megőröltetünk kiszóratunk formába öntetünk / a mozsár széle is elhalványul / mozsárnak lenni önbeteljesítő jóslat / markodba szeded felaprított rézcsillagait