a kijevi metróban csecsemő született / az elviselhetetlennek tűnő fájdalmakra / gondolok / hogy a nő a többiekre való tekintettel / némán tűrte vagy nem foglalkozott / a hangerővel / a méhösszehúzódásokra amik a világra / segítik az új életet / volt-e szülésznő a közelben / vagy mindent kizárólag ösztönösen / hányan néztek oda / hányan fordították el a fejüket

Van egy kövér kisfiú. Bennem ül. / Mint valami gyógyfürdőben. / Fürdőgatya, medenceszél, gombóc / fagyik, pokemonos törölköző. / Évek óta takargatja magát, eszik.

Megfogtuk az isten lábát és most kiabál: / Nem örökölni születtem. / A téma az utcán heveder, / mosolymocsár. / A kitakart részeket felönteni vízzel.

Hogy tűröd kínod és hogy megaláznak? / Az árva szív tebenned hogy dörömböl! / Hogy nem veted le magad odaföntről? – / És én hogy irigyellek és csodállak!

én igazi bohóc akartam lenni, / nem szintetikus, olyan, aki nemcsak megjátssza / a halált és az életet, és közben nyafog / meg affektál, hanem tényleg meghal, / amikor meghal

vannak férfiak akik őzekkel beszélgetnek / akik mellett nem félsz apád árnyékától / vannak akik a huzatban hagyják nedveiket / akik félelem nélkül leszólítanak / akik belefeledkeznek a szavak értelmébe / akik ha bogozgatják szálaikat nem sértik meg a tiédet