Ha huszonöt szerző négy-négy sorát összeadjuk, éppen százat kapunk. Annyit, ahány éve Pilinszky János született. Az viszont az Olvasó dolga már, hogy meg- megállva, négysorosok labirintusában kalandozik-e, vagy egyben nézi az ötvenkezes százsorost.

Kedves kebelbarátnőm, / úgy hasonül hozzád az égbolt, / mint hosszú estéken a sok volt, / bár, ha volt, volt ne, akkor most hova, / bizton valami álmos panelházba, / vagy ostoba.

Ekkor jelentek meg a combomon a striák, / de te csak a csíkokat vetted észre, / azt nem, hogy bebábozódok, ha veled vagyok, / mint egy teljes átalakulással fejlődő rovar

húsz éve meg nem történt gyerek / felemlegetése egy éppen itt, éppen ekkor / megismert havernak, mert a Mari, / különben volt ám az AB-bizottság / előtt is, mondták, meg kell szülni a fiút, / hogy uralkodhassék, de legalább / építse, legalább szolgálja a fejlődő / szocializmust, tudod, mit csinált a / Mari?    

Hordhatnám én is azt a bolhás irhát helyette így télvíz idején. / Ő pedig esténként kutyafuttában mehetne verdével egy srenkre, / hogy aztán, ha elmakózta már a szajrét, / kigyúrt mellkasára / büszkén varrassa fel rókalelkű őseinek kapcarajzos nevét. / És irgalmatlanul kirázná a hideg tőlem. 

Kezdd inkább nálunk ezt az évet / Tőzegen jársz itt, apró, illattalan / mocsárvirágokon Áttetsző méregbuborékok / buggyannak ki a lépteid nyomán kettétört / lágyszárakból Észre sem veszed őket, / csak ha a nedves földig lehajolsz, / és hagyod, hogy mérgei meggyilkoljanak / a testedben minden evilági bajt