Ültünk azóta már nem létező padokon egyedül meg / többen is, lányok, fiúk, beszélgettünk vagy csak a csöndet // hallgattuk, azt a vidékit. Alig járt akkor autó ott, / néha egy-egy felturbózott Ladát láttunk, pangtak a boltok.

Az óceán képét bámulom a képernyőn: hideg / és elválaszt minket, a madarak minden irányváltása  / átformálhatja a tested ahogy az enyémet is.

fölötted a vörös ég / magad vagy / rajtad kívül minden csak / folyóparton kiszáradt csigaház / bennük emberek laknak / az emberekben férgek / fölöttük villásfarkú madarak / szállják az éhezés spiráljait

Ha huszonöt szerző négy-négy sorát összeadjuk, éppen százat kapunk. Annyit, ahány éve Pilinszky János született. Az viszont az Olvasó dolga már, hogy meg- megállva, négysorosok labirintusában kalandozik-e, vagy egyben nézi az ötvenkezes százsorost.

Kedves kebelbarátnőm, / úgy hasonül hozzád az égbolt, / mint hosszú estéken a sok volt, / bár, ha volt, volt ne, akkor most hova, / bizton valami álmos panelházba, / vagy ostoba.

Ekkor jelentek meg a combomon a striák, / de te csak a csíkokat vetted észre, / azt nem, hogy bebábozódok, ha veled vagyok, / mint egy teljes átalakulással fejlődő rovar