persze hogy másképp lássak mindent / valahogy nézni is másképp kéne / hisz nem következhet mindjárt / egy dolog elejéből a vége / és a végéből sem számítható ki / mit indít majd el maga helyett / csak a közhelyekbe lehet kapaszkodni / ha a buszon elfogytak az ülőhelyek

az / orron át élvezettel kifújt meghitt füst. // elnéztelek téged is sokat, míg éltél, / mennyire élvezted, s olyankor eszembe jutott, / miként nyaltam végig a rudacska gerincét, / hogy puhább legyen a dohány az első slukk / után, de tudom, már nem esne jól talán.

a pörköltes bajszú bácsi a harmadikról / azt mondta milyen szép maga / ahogy így mosolyog / olyan hosszúkatinkás / tudja az úszónő / tudja hisz nevet // mellben jó / mellben jó // a többi úgysem számít: semmi sem látszik át

Ültél és rágcsáltad a ceruzád, / így, apró mozdulatokkal, a szád / rágó mozgása egész finoman / szedegette le a lakkot, olyan / egyedüllétben, mintha álmodnál, / szerintem te nem is tudtad. / Szoktál / így ülni, matek órán, németen, / én pedig örülök, hogy nézhetem, / hogy látsz és köpdösöd a lakkot.

Az árnyak és a múltak huzakodnak, / hosszabbak az elfelejtett mondatok. / Támolyog a villanyoszlop, miként dűl a bot, / és a beszédből dőlnek a doktorok. / A testében van az a valami, ami a testen kívüli. / Két perc, amelyet megkreál a talpnyi területen, / amely az elvesztésével képes kitelni. / Nem ő az, nem az, / aki, amivé válva két szó közébe, a helyére áll.

Amikor először találkoztam / Istennel, / még egészen fiatal volt, / pályája elején, / mondhatni. // Egy házibuliban mutattak / be minket egymásnak, / sokat beszélgettünk aztán / rovarokról – egyikünk se / tudott róluk semmit / (teremtés ide vagy oda) / innen tudtam, hogy / bejövök neki.