Az anyag bosszúja a valódi erő, amely elfertőzi a pásztorjáték díszleteit. Ott vagyunk a ligetben, szügyig a Sztüxben, és bárcsak bakkecskével párosodnánk, önmagunk állati másával, milyen otthonos lenne mindez az aszphodéloszok között. Ehelyett az anyagot basszuk, végtelenül vissza és előre, amíg az anyag a semmi határára ér, majd visszanéz, de csak azért, hogy csúfolódjon rajtunk. Ez a grimasz, ez a Nagy Pán.

Itt a Síp utcában, ahová nem mindig tör be a szél / És a lehugyozott falak bűze néha ráront az emberekre, mint egy hamis kutya / Itt állandóan beszorítva nem mondhatom el jól, hogyan ájulok be észrevétlenül / néhány percnyi órát nyerve

nem lát, noha ide lett / beállítva a szeme. Visszahúzódni egy üres dobozba. / Megfordulnak, bólogatnak, billegnek, nehezék // van bennük vagy mágnes. Lények tömbben.

akik csikorognak, / megszabadulni-t üvöltenek, / miért nem akarja / azokhoz tartoznom semmi, / ha csak rezgéstartománya / érdekel üvöltéseiknek?

Sirokai Mátyás montázsai Bartók Imre regénytrilógiájából

És az agyban, ebben a tizenkét hektárnyi, / ismeretlen inerciarendszerek szerint működő / proszekturális szivattyúhálózatban / egyre csak gyűlnek a gondolatok

a levegő után / kapkodó aszfalton / egy kavicsot rugdosva tovább-tovább / s megpucolt tekintettel / szemhéjaimon taposva / nincs szükségem okozottra / okozatra vagy okra / csak keresem / hálóinged kivasalt nyomát