Amikor feleségül vett, Gašpar / magában még egy másik nőt siratott. / Első éjjel, feküdtünk szeretkezés után / az ágyban, azt mondta, nem tud és nem akar / elaludni mellettem, mert egy másik nő / emlékét altatja minden éjjel, / már négy éve, a helyemen. / Finom, szép szavakkal

mint dióhéj, amit kibeleztek, / csónakot formált a tőlünk idegen, / minket megőrző anyag / - tárgyaink és otthonunk – // és elhajóztunk messze, / kieveztünk az ablakon

Betanítva él, mint / az állat vagy apró gyermek, // potenciális izgalomban, soha / meg nem valósulón, a véletlen / verőfényének kitett mongoloid / bizakodásban, hogy ezzel beszél

Egy nap, amikor tükörkép leszek csak, / ne hagyj magamra, kérlek, csak ints vissza, / hogy minden rendben, érj hozzám

az üvegajtó kilincse

Éjjel lesz újra. Nyálkás és hermelines éjszaka. Vállukon viszik a törpék a palástot. Élve temetik a sötét mögé a varázslót.

Nyáron egy tizenkét éves fiút / lőttek bele az Ipolyba / a magyar határőrök, / mert játék közben / véletlenül átúszott / a folyó közepén.