elmondom, mások róla / mit meséltek, lököm neki / a kérdőjeleket, nem kutatom / szemét, csak mondom, hogy volt // egy kölyök, ki halálkának hívta. / Dörzsöli a kezét. Aztán kiböki: // Nem vagyok becenév, / de nincs harag

Vizes ruhaként hordalak. / Semmiben jöttél, és visellek, / mint félig nyitott bizalom a sebtapaszt.

Egy ideje azt remélem, oxigénpalackokat hoznak északról, / ahol sohasem olvad el a fehér, ahol végre arcunkra fagyhat / a huszonöt éve meghúzott mosoly. De csak maszkok érkeznek

Mert azért, feltételezem, / milyen szép kis bohóság lehet / egy hiányodtól, mint teli lavórba / ejtett mosdószivacs, jóllakottan // elnehezülő szív mielőbb / megkönnyebbülni vágyása. / Ezt mondják úgy, azt hiszem, / nálam szűkszavúbb férfiak