Az ajándék, amit kaptál a nyelvtől, / hogy hallgatni tudsz. Érleld a hiányt, / érleld szájpadlásos pincemélyben / évszázadokon keresztül. Így kivárhatod / a csendet.

Ma másodjára lépett az égre / két nap, arasznyi távolságot tartva / egymástól. Keletet eltakarja / az orrvitorla, Jeruzsálemet / elállja az égtáj fénymázas pereme.

A versek, amiket nem írtál meg, valahol biztos elmesélik / a hasadásokat a bőrödön, a lyukakat, amiken már átlátni, / hiába próbálod betömni vattával, falevéllel, papírral, / az összeforrt szemhéjat, ami mögött nem nyílik virág / (ilyenkor merre kell nézni, csak Pina Bausch tudja),

mari néni tekintetével / amit azóta is vakarok magamról / akkor is féltem de / most félek csak igazán / ahogy gyűrött arcommal / cigarettasárga ujjperceimmel / befurakodom / a létezés magányos rései közé

az istentelen hideg pályaudvarok Istene, / az elvetélt csecsemők Istene / az igazi nevem                 senki sem ártatlan, tudod, tudod? nem / baj         a te puha, fehér testedet nehéz megfogni, de majd / magamhoz veszlek

a pincében nincsenek tükrök. csak lámpák. / anya rám néz a haldokló fény alatt. / ha néha találkozni akarok magammal, / barna szemében igazgatom a koszos tincseimet.