Életet adunk a marhatatlan kemény húsotoknak, / és életet várunk cserébe, hersegő kalászt / és bódító szagú lucernát, tettvágyunk / telhetetlen óriása! / Ó, és ott a nagy hangárban / Úgy féltem / És annyira izgatott lettem, mert / egyes egyedül álltam / a Kirovec K701 előtt, / annyira egyedül, ahogy csak az Úr előtt áll az ember

hét fess törpe veszi körül, / és bár a nézőtérről senki sem látja Edithet, / a légkör nyugodt

a nedves út csendje a te csended / sejtjeid most mind esőnyomok / a járdán folynak ma végre rend lett / ma végre rend lett benned holott

Ismeri paramétereinket, / az elszökött és / kidobott kutyák / vizelettípusát, / a műanyagevő madarak / lecsöpögött, fáradt foltjait. / Nem akar sokat, / de én tartok tőle. / Nem értünk hozzá.

a tépéshalmok / már a fénymadonna lábát érik, arra sem vagyunk méltók, / hogy saruját megoldjuk, de eget tartani ki fog, hát csak ez, / ez a halom, ha elfárad a kéz

A csillagok felettünk / a más világ raja. / Egy műhold fénye bennünk ‒ / megérkezünk haza.