Fotomaton – Flash – Fortaleza
- Részletek
- Írta: Urbán Bálint
Egy szakadt kifőzdében vacsorázom az egyetem mellett. AIDS-es selyemmajmok ugrálnak a fákon és a villanyvezetékeken a fejünk felett. Valami belecsöppen a tányéromba. Kanalazom tovább a sűrű levest.
„Azzal próbáltam vigasztalni, hogy csak a testét eszik meg, a lelke egy másik helyre kerül, egy szép és boldog helyre, amit a mi nemzetünk embereinek lelkei laknak, de ezt nem akarta elhinni nekem. Azt mondta, hogy soha sem látta Istent.” – Hans Staden (1557)
Ez a kannibálok földje, ahol „az élet folyamatos bekebelezés” (Oswald de Andrade). Território Randômia (Hélio Oiticica), ahol bármelyik utcasarkon kiharaphatják a májad, vagy előfordulhat, hogy te leszel hirtelen emberevő. Terra Papagalli et Antropophagi hic sunt.
*
Hibrid világ, hibrid kultúra, hibrid antropológia. A vér irracionális és követhetetlen keveredése egy erotizált trópusi nemzettestben. Egy új biológia, amit csak a kannibalizmus tart egyben és a szexualitás egyesít 1500 óta. „It is quite easy to make an Australia: take a few French, English, Irish, and Italian people, throw them on a deserted island, they kill the indians and make a second-rate England, damn it, or third rate, that shit. Brazil has to realize that that is shit, Canada is shit, because it just repeats Europe. Just to show that ours is the adventure of making the new humankind, meztizaje in flesh and spirit. Mestizo is what is good.” (Darcy Ribeiro)
*
Éjszaka csótányok rohannak át az arcomon. Három hét múlva jövök rá, hogy az ágyneműtartóm csótányfészek. „Mi történt velem?” (Gregor Samsa). Csótányágyon feküdtem. A halk zakatolás, amire azt hittem, belőlem jön, a matrac alatt üzekedő csótánytelep hangja volt.
*
A nap döbbenetes gyorsasággal a fekete vizű Parangaba-tóba bukik. Papucsos öregemberek kurjongatnak és horgásznak ott, ahol a csatornacsövön át a város mocska a vízbe ömlik.
*
Egy szökőkút a városközpontban, tele szeméttel, faszénnel, mocskos nejlonzacskókkal és macskatetemekkel.
*
Egy szakadt kifőzdében vacsorázom az egyetem mellett. AIDS-es selyemmajmok ugrálnak a fákon és a villanyvezetékeken a fejünk felett. Valami belecsöppen a tányéromba. Kanalazom tovább a sűrű levest.
*
Ekvatoriális demencia. A buszon egy mattoid arcú indián úgy bámul maga elé, mintha saját fajának kiirtását nézné egy végtelenített filmszalagon. Néz és rág, de nincs a szájában semmi. Az éhség esztétikája. (Glauber Rocha)
*
Éjszaka a halpiac és az olajfeldolgozó között sétálok. Arra várok, hogy valaki elvágja a torkom, véreztessen ki, daraboljon fel és süsse meg a húsom egy sarki grillbódéban.
*
A trópus ellenáll a domesztikációnak. Az ész itt megbomlik, megrohad, elveszti rideg struktúráit.
*
Kannibál metafizikák (Eduardo Viveiros de Castro): gondolkodj úgy, mintha rajtad menne keresztül az Egyenlítő.
*
A főtéren és a környező utcákban rögtönzött lacikonyhák és mozgóárusok felfoghatatlan forgataga. Dübörög és pulzál a hibrid antropológiai televény. Átvágni a zsíron, átvágni a cukron, átvágni az izzadságon, átvágni a nyelven, átvágni Fortaleza vénáin és utazni felfelé a vérben egészen a holland erőd megalapításáig.
*
A patinás José de Alencar Színház mellett egy kiégett raktárépület, amit meth-függő meszticek laknak. Egy elvetélt modernitás maradványa. A város szívében Cracolândia dobog. A központ napnyugta után átváltozik. Hazatolják a gázpalackkal működő illegális sütőszekereket, elszivárognak a mozgóárusok, eltűnnek a fákra aggatott színes ruhák, focimezek, törülközők. A csencselés és a zabálás áradó zaját a trópusi biológiának idegen csend veszi át és az elhagyott pályaudvar bedeszkázott ablakai mögül előbújnak egy másik éhség lakói, a sötétben portyázó éjjeli kannibálok.
*
Egy kesudiófa ágai közé kifeszített függőágyban valaki hangosan maszturbál.
*
Leguánok emésztenek egy parkoló izzó aszfaltján. Történelem nélküli csend. A gyarmatosítás előtti világ inherens nyugalma és kegyetlensége.
*
Valami átrohan előttem az úton. Patkánynak túl nagy. Talán egy alultáplált gyerek a közeli bádogvárosból.
*
Egy homokdűne tetején állok. Az óceán mélyharapásának újratermelődő nyomai a parton. Mintha valaki megfogná a kezem, de csak keselyűk köröznek felettem.
*
Éjszaka a sötétben mindig attól félek, hogy rálépek valamire, ami él.
*
A favela az egy favela az egy favela.
*
Karnevál van. Egy toronyház tetőteraszán állok. Ismeretlen emberek táncolnak körülöttem. Egy párás hang a tömegből azt súgja a fülembe: Paradiso Infernale.
*
Március elején megérkeznek az esők. A csatornahálózatot eltömíti a szemét. Derékig gázolok a szennyvízben, amíg átjutok az utca túloldalára. Pengéket, törött sörösüvegeket és használt injekcióstűket látok a kavargó, szürkés vízréteg alatt. Egy tinédzserfiú furnérlapon ülve evez a toxikus Velencében.
*
A Ferreira téren egy fogatlan raszta férfi cukornádpálinkáért tetovál egy koszos tollbetéttel.
*
Elsétálok egy égő autóbusz mellett. Félmeztelen hajléktalanok ordibálnak, táncolnak és bűzölgő húst tartanak a tűzbe nyársakon. Vajon emberhús?
*
Felpuffadt hasú, döglött patkány aszalódik az Avenida da Universidade-n.
*
Elszenesedett pénzérmét találok a strand homokjában. Candomblé szertartás apokrif maradványa. Melyik Isten szállt alá éjjel a mozgó dűnék között felcsapó fallikus lángokba? Melyik Isten képes megmenteni engem? Melyik Isten nyomja majd le a torkomon a Megváltás csillagát és vési fekete ujjával meztelen mellkasomra: felejtsd el végre Európát?
*
Nevetgélő félmeztelen fekete tinédzserek zöldkókuszokat dobálnak le egymásnak egy kamionról. Mintha halott gyerekek fejével játszadoznának.
*
A trafik mellett egy sátorban él a Félkezű. Csak rohadt cukornádlével és utcáról felszedett mangóval, jáca-gyümölccsel táplálkozik. Mindig mosolyog.
*
Sovány, meztelen férfi fekszik egy kapualjban. Csukva van a szeme. Nem egy smaragdszínű jaguárretina villan a sötétben, hanem egy felmeredő pénisz ezüstös makkja.
*
A buszmegállóban nagyméretű poszter hívja fel a figyelmet a szifilisz terjedésére és veszélyeire. Brazília szifilizációjának folyamata (Gilberto Freyre) ‒ ami a 16. századi fazendákon, a cukornádmalmok édes poklában (António Vieira) kezdődött ‒ tehát még nem zárult le. Továbbra is fertőz a koloniális vér. Megkapni a szifiliszt és visszautazni a vérben Brazília történelmén egészen a cukornádkultúra hajnaláig. „Szűkös egészség és sok szaubahangya / Brazíliát e kettős átok sújtja” (Mário de Andrade).
*
Morro Branco. Fehér homokban lépdelek. Több tonna selymesen finomra őrölt emberi csont a tengerparton. A gyarmati találkozás elfelejtett emlékműve.
*
Hajnalban tupi nyelven ordítoznak az utcán. Véresen sugárzik az ekvatoriális hold. Átjár a rettegés gyarmati erotikája.
*
Már nem tudom ki vagyok és azt sem tudom, hogy ki leszek. Pedig „Brazília a jövő országa” (Stefan Zweig), vagy inkább: Tupi or not tupi that is the question! (Oswald de Andrade)
Urbán Bálint (1984) luzitanista irodalmár, műfordító. Több évet élt Portugáliában és Észak-Kelet Brazíliában.