Rejtett hatások – Algernon Charles Swinburne magyar recepciója Babits ismertetéseinek tükrében

Részletek

Írta: Seager-Smith Dániel Michael

...rádióelőadásában Babits fordíthatatlannak nevezi Swinburne-t. Első pillantásra úgy tűnik, Babits nem volt termékeny Swinburne-fordító. Ez azonban illúzió...

A 19. század második felének egyik kiemelkedő angol költője, aki majdnem Tennyson utódja lett Viktória királynő udvari költőjeként,^[1] és majdnem Nobel-díjat nyert,^[2] Magyarországon is csak majdnem vált ismertté. Algernon Charles Swinburne viszonylagos ismeretlensége azonban nem a bemutatások vagy a fordítások hiányából fakad, sőt költészete értő és támogató magyar olvasóra lelt Babits Mihály személyében. Az alábbiakban a magyarországi Swinburne-recepció rövid áttekintésével és Babits ismertetőinek, valamint azok eddig feltáratlan angol forrásainak részletesebb bemutatása révén járom körbe a kérdést, hogy miért nem vált igazán ismertté Swinburne Magyarországon.

Swinburne magyarországi recepciójának rövid áttekintése

Algernon Charles Swinburne neve Magyarországon az elérhető források tükrében Kossuth Lajoshoz intézett szonettje nyomán jelent meg először 1879-ben. Terjedelmesebb munkában az 1880-as évek végén, Koltai Virgil esszéfordításában volt olvasható.^[3] A hazai recepciónak ebben az első szakaszában tehát jelentős eredeti ismertetések nem születtek Swinburne-ről.

Először a Nyugatban is hírhez kapcsolódva jelenik meg a neve. Egy félreértés folytán ugyanis Kosztolányi 1908-as cikkében Nobel-díjasként állítja az olvasók elé. A tévhit tartósan megmaradt a Nyugat környezetében. Babits Mihály Ignotusnak írt levelében ezzel érvel Swinburne-esszéje aktualitása mellett.^[4] Szerb Antal pedig A világirodalom történetében is az 1908-as Nobel-díj nyerteseként mutatja be.[5] Swinburne azonban sosem nyerte el a nagy presztízsű díjat.

Babits 1909-es, Nyugatban megjelent Swinburne-esszéjével indul meg a hazai Swinburne-recepció tartalmasabb szakasza. Babits további két alkalommal közölt ismertetést róla: Az európai irodalom történetében több oldalon keresztül foglalkozik vele, 1937-ben pedig rádióelőadással emlékezett meg Swinburne centenáriumáról. Babits vallomásaiból és a későbbi kutatásokból közismert, hogy Babits fiatalkori verseit átszövik Swinburne-utalások és hatások. Sőt, a számtalan azonosított szövegegyezés, idézés és fordítás ellenére, Swinburne (és más angolok) hosszútávú hatása Babitsra minden részletében továbbra sincs feltárva.

Babits fiatalkorában és ismertsége, irodalmi befolyása csúcsán is foglalkozik Swinburne-nel, aki ennek ellenére sem vált szélesen ismert névvé Magyarországon. Ráadásul Babits nem volt termékeny Swinburne-fordító. Swinburne munkásságából terjedelmesebb válogatás csak 1965-ben jelent meg Bartos Tibor szerkesztésében. Ezt követte 1987-ben a Lyra Mundi sorozat részeként egy Swinburne és Oscar Wilde verseket tartalmazó kötet. A két gyűjtemény között jelentős az átfedés. Az újabb válogatás 14 újabb versfordítással toldja meg a korábbiakat (amelyek közül néhányat új fordításban közöl). Hiányzik viszont Kálnoky Atalanta in Calydon fordítása, ami csak az 1965-ös kötetben olvasható. Mindkét kötet szerkesztője utószóban ismertette Swinburne-t.

Bartos 1965-ben írt utószava is főleg Babitshoz kapcsolva értekezik Swinburne költészetéről. A párhuzamokat már a kortársak is vizsgálták Szerb Antal Az intellektuális költőben,^[6] Reichard Piroska Babits angol irodalmi tanulmányai^[7] című munkájában is megjelenik az angol költő. A későbbiekben is jellemző, hogy Swinburne főként Babits vonatkozásában kap említést a hazai forrásokban, többek között Gál István, Rába György és Kelevéz Ágnes írásaiban is.

E rövid, a nagyobb terjedelmű munkákra szorítkozó összefoglalóból is kitűnik, hogy Swinburne műveinek magyarországi recepciója nem jelentős. Babits Mihály szerepe azonban kiemelkedő. Épp ezért, felmerül a kérdés, miért nem volt igazán hosszú távú hatása Swinburne recepciójára nézve Babits ismertető munkásságának, miért nem lett igazán ismert Swinburne?[8]

Swinburne Babits tollából

            Babits Swinburne-esszéje sok rokonságot mutat Kosztolányi korábbi rövid cikkével.[9] Közismert, hogy Babits és Kosztolányi barátsága formálta olvasmányélményeiket, így nem meglepő, hogy a két szöveg között gondolati párhuzamok fedezhetők fel. Egyrészt mindketten fontosnak tartják hangsúlyozni a költő észak-angliai származását és különös viszonyát a tengerhez. Továbbá elsősorban Baudelaire-hez viszonyítva helyezik el az európai irodalmon belül. Babits is csak Baudelaire után említi az angol romantikusokat, vagy a preraffaelita kört. Végül mindkét szövegben az életmű egyik csúcspontjaként jelenik meg az Ave atque Vale.

Véleményem szerint a hasonlóságok közös tőből fakadnak; William Sharp 1901-ben megjelent Swinburne-válogatásának előszavából.[10] Babits a Nyugatban megjelent esszéje utal is egy Sharp által jegyzett méltatásra, azonban pontosabb forrásmegjelölés hiányában csak a szövegek összevetése adhat tisztább képet kapcsolatukról.

A két tanulmány elemzése előtt azonban érdemes tisztázni, hogy Babits ismerhette-e egyáltalán Sharp esszéjét. Gál István, a Baumgarten Könyvtár második világháborús megsemmisülése előtt gyűjtötte össze Babits Mihály a könyvtárra hagyott angol nyelvű könyveit.[11] A gyűjtés természetesen nem teljes, hiszen nem tartalmazza azokat a könyveket, amelyeket Babits könyvtárból kölcsönzött vagy mástól kapott kölcsön, ahogyan azokat sem, amelyeket még életében elajándékozott. Ennek – és néhány pontatlanságának – ellenére, Gál munkája felbecsülhetetlen forrása Babits angol olvasmányainak, hiszen a szelekció kiemeli azokat a munkákat, amelyeket Babits nemcsak megszerzett, de érdemesnek vélt arra, hogy megtartson.

A bibliográfiában egy 1901-es lipcsei kiadású Swinburne összes szerepel, amelyet Edmund Gosse és Thomas James szerkesztett. Ilyen kötet azonban nem létezik. A szerkesztő páros csak a Swinburne halála után 750 számozott példányban megjelent húszkötetes Swinburne összest állította össze. Lipcsében, Tauchnitz kiadásában viszont éppen 1901-ben jelent meg a Sharp által szerkesztett Swinburne-válogatás. Gál vélhetően rosszul közli a szerkesztők nevét. Az alábbi számos szövegszintű és tartalmi párhuzam minden kétséget kizáróan igazolja, hogy a Sharp-kötet valamikor Babits könyvtárában is megtalálható volt.

Ahogyan az alábbiakból kitűnik, Babits kifejezetten sokat merített Sharp előszavából. A szövegpárhuzamok azonosítása több szempontból is fontos, hogy a két szöveg viszonya tisztán látható legyen. Egyrészt lehetséges, hogy Babits a saját Swinburne-olvasata alátámasztására szemezget Sharp sokkal terjedelmesebb esszéjéből. Másrészt felmerülhet, hogy Babits Sharp gondolatait alapul használva alkotja meg saját Swinburne-képét. A harmadik lehetőség, hogy Sharp szövege rátelepszik Babits esszéjére. Ez esetben egyes szempontok nem is kifejezetten Babits véleményét, hanem az angol kritikusét tükrözhetik.

Babits felütése reakció: “Úgy van: tiszta véletlen, hogy Swinburne Londonban született. Nem Londoner ő, mint Browning,”[12] mintha ezzel Swinburne egy lényegi tulajdonságára derülne fény.[13] Sharp előszavát olvasva egyértelművé válik, hogy mire reagál: “De miközben Browning mindenben londoni volt [...] csupán a véletlenen múlott, hogy az ifjabb költő nem északon született, családja Northumberlandjében.”^[14] Sharp megállapítását a Swinburne család története követi, majd a tenger motívum-fontosságának kiemelése és egy versidézet. Babits, ha össze is vonja Sharp közléseit, rendkívül hasonló logikai ívet jár végig.

Ezt követően Babits rövid kitérőt tesz Baudelaire és a dekadens költészet hazai megítélésének kérdései irányába, hogy hamarosan visszatérjen Sharp gondolatmenetéhez. Sharp és Babits szövegében is szerepel a gondolat, hogy Swinburne „lég és tűz”-ként jellemzi Szapphó verseit, és hogy ezek a jellemzők maguk Swinburne-re is igazak.

Sharp ezután meghatározó természeti elemként azonosítja a tengert és a szelet. Babits Swinburne tenger-, és szélábrázolásáról zeng ódát, szavait éppen annak a négy Swinburne-sornak a fordítása követi, amelyeket Sharp idéz.^[15]

A következő párhuzam Olaszországnak a swinburne-i életműben betöltött szerepe, illetve a prerafaeliták hatása kapcsán azonosítható:

Előbb is Itália szeretete, mely e korban – észak vonzza a délt, s a költő mindig újat, ellentétet keres – divat volt az angol költők között – gondoljunk csak Byronra, Shelleyre, Keatsre, Browningékra! de amelyet Swinburne Flórencben növekedett anyjának köszön. Másodszor oxfordi, egyetemi barátai, Burne-Jones, Rosssetti, Watts, Morris, rajongó praerafaeliták, vérbeli romantikusok^[16]

Komoly hasonlóság mutatkozik Swinburne két görög tragédiájának méltatásában is. Sharp hosszan foglalkozik Swinburne metrikai újításaival. Állítja, hogy Swinburne nagy elődjeit Marlowe-t, Shakespeare-t, Miltont és Shelleyt múlta felül az új formák megalkotásában.^[17] Sharptól származik^[18] továbbá Babits Erechteushoz fűzött summázata is, mely mindkettőjük szerint (az egyébként leggörögösebb tragédiaként jellemzett) Atalanta in Calydonnál is görögösebb.^[19] Sharphoz hasonlóan Babits is foglalkozik a shakespeare-i és görögös drámai hagyomány ellentétével, hangsúlyozva, hogy „az Atalanta klasszicizmusa nem fedi el a szerző romanticizmusát.”^[20] Babitsnál hasonló gondolat olvasható: „Tárgyai mind romantikusabbak lesznek, s igazat szólva, mikor görögök voltak, még akkor is romantikusok voltak.”^[21] Végül pedig megjegyzendő, hogy Babits Swinburne időskori művészetét ugyanazokkal a verscímekkel veszi védelmébe, mint Sharp.^[22]

Természetesen eltérések is azonosíthatók kettejük állításai között. Miközben Babits hosszan ír Swinburne és Baudelaire rokonságáról, Sharpnál csak említés szintjén jelenik meg a francia költő. Az előszó végén, rokon költőként szerepel egy Catullust, Szapphót, Marlowe-t és Shelleyt is tartalmazó felsorolásban. Sharpnál Victor Hugo a hangsúlyos irodalmi előkép, akit Babits csak kisebb súllyal említ. A két bemutatás tehát eltér egymástól a francia kultúra szerepének megítélésében. Összességében Sharp többet foglalkozik Swinburne Itáliai kapcsolataival, mint francia előképeivel. Babitsnak azonban sokkal inkább a francia irodalomhoz köti Swinburne-t, amiben magyar olvasói vélhetően jártasabbak voltak.

Ezzel függhet össze Babitsnak az a törekvése, hogy bemutatásában Swinburne-t a magyar irodalmi hagyomány kiemelt alakjaihoz is kösse. Az esszében Arany mellett Petőfi, Vörösmarty, Zrínyi és Balassi neve is szerepel. Azzal, hogy Swinburne másik oldalán megjelenik Baudelaire alakja, az angol költő szinte áthidaló elemmé válik a magyar és francia irodalom között. Érthető, ha egy külföldi szerző bemutatásakor valaki a magyar irodalomjelentős alakjait említi referenciapontként. Ezek a párhuzamok azonban kevéssé segítik a magyar olvasót egy tartalmasabb Swinburne-kép kialakításában. Babits nem is erre törekszik, nem hasonlítja Swinburne-t a felsorolt magyarokhoz – épp ellenkezőleg a magyar költők dekadenciájának hangsúlyozásával törekszik legitimálni a Swinburne által képviselt irodalmi irányt.

Lehet ugyan, hogy Babits közönsége tudásához igazítja az esszét, azt feltételezve, hogy a magyar olvasók – akár Ady hatására – otthonosabban mozognak a francia irodalomban, mint az angolban. Véleményem szerint azonban fontosabb, hogy a magyar párhuzamok vélhetően a Nyugat által képviselt irodalom védelmében fogalmazódnak meg, mintsem Swinburne méltatására.

A Nobel-díjra jelölt nagy költő alakját Babits, Kosztolányihoz hasonlóan, legitimáló szerepben tünteti föl. A Sharp által hangsúlyozott Itáliai érdeklődést felváltja egy döntően francia érdeklődés, amely a Nyugat első generációjának frankofón gondolkodásából is táplálkozhat. Egy magyar olvasónak vélhetően kevesebbet mond – még ma is – Landor, Rosetti és Browningék neve, mint Hugoé vagy Baudelaire-é. A legitimációs törekvést erősíti, hogy Babits feltűnően hosszan értekezik a külföldi minták szerepéről. Szerinte nemcsak Arany és Petőfi, valamint Zrínyi és Balassi keresett idegen példát, az angolok is Itália felé fordultak (az ország korábbi irodalmának ellentétét keresve). „Swinburne visszavette azt, amit Baudelaire Byrontól nyert”.[23] A szöveg célja tehát nemcsak bemutatni Swinburne-t, hanem alátámasztani a külföldi mintákat kereső írói magatartás és a dekadens irodalom létjogosultságát.

Swinburne Az európai irodalom történetében

Ugyan az esszé Nyugatbeli megjelenését követte annak közel azonos másodközlése, valójában Babits több mint húsz éven át hallgatott kedvelt angol költőjéről. Az 1930-as években azonban két rövidebb ismertetése is készült. Az első Az európai irodalom történetének második kötetében (1935) jelent meg. A második egy 1937-ben elhangzott rádióelőadás, amely a korábbi esszé egyes elemeit is hasznosítja.[24]

Irodalomtörténetében Babits egyértelműen Swinburne zenei tehetségére helyezi a hangsúlyt. A Nyugatban, főleg Sharp nyomán, rövid megjegyzések védik Swinburne-t a kortárs (főleg etikai szempontú) támadásokkal szemben, és Swinburne kései verseit is jobb fényben láttatja az esszé. Az idősebb Babits már kritikusabban ír Swinburne-ről.

A komponáláshoz nem volt tehetsége. Zenéje mindig gáttalanul ömlött, végnélkül és líraian. [...] Swinburne költészetének karaktere más, mint Baudelaireé[!]. Kevésbé értelmi és még sokkal zeneibb. Hiányzik belőle a gondolat tagolása, az éles vonalak, a művészi tömörítés, mindaz, ami Baudelairenél francia vagy poei.[25]

Victor Hugo alakja eltűnik az irodalmi előképek közül, Baudelaire válik uralkodóvá, Babits itt már kizárólag a francia szimbolistához köti az angol költőt. A korai bemutatásból lényegében kimaradt kortárs kritikák is megjelennek, mint ahogy a prerafaelita kör rövid említése is. Babits követni látszik az elterjedt vélekedést, hogy Swinburne kései versei már nem érnek fel az Atalanta és a Poems and Ballads fiatalkori műveihez. Az Ave atque vale említésen túl csak az 1871-es Songs before Sunrise politikai verseiről ír.

A visszafogottabb bemutatás más Swinburne-képet rajzol meg, mint a fiatalkori elragadtatott hangú méltatás. Babits pozíciója és nézőpontja alapjaiban tér el fiatalkori szerepétől. Az európai irodalom története felől olvasva a Swinburne-esszé még inkább többnek látszik, mint Swinburne bemutatása. Baudelaire-hez kapcsolva Swinburne-t egy irodalmi hatásláncot rajzol ki, és egyben megalkot egy azt védő érvrendszert: minden művészet dekadens, így Baudelaire és Swinburne dekadenciája – és annak magyar megjelenése – nem hiba; minden költő külföldi mintákat keres.

Ezzel szemben Az európai irodalom történetében Babits nem védi Swinburne-t, csak zenei, metrikai tehetségét emeli ki az életműből. Már az Atalanta és az Ertechteus görögsége sem a „leggörögebb”, hiszen „a versformák csodálatosan görög hatásúak, és mégis modernek, rímek. Csak egy maradt ki belőle: a görög vers kemény formáltsága, zártsága.”[26] Swinburne témaválasztásától való erkölcsi távolságtartást fejezi ki Babits egy másik megjegyzése is: „Zene volt ez, ha nem is az angyaloké.”[27]

Az európai irodalom története Swinburne-értékelésének forrása is más, mint a korai méltatásé. A Swinburne-kortárs és támogató Sharp helyett, az angol konzervatív (katolikus) irodalomkritikus, Gilbert Kieth Chesterton nevét említi a rövid összefoglalóban.[28] Chesterton 1913-ban megjelent kritikai munkája a viktoriánus kor irodalmát mutatta be. Indíttatását tekintve hasonló Babits vállalásához, Chesterton saját véleményét és olvasmányélményeit tartalmazza.[29]

Chesterton jellemzően szellemes aforizmákban és emlékezetes paradoxonokban írta le sarkos véleményeit,[30] és nem tartozott Swinburne rajongói közé. Megítélését tömören foglalja össze egy mondata: „Véleményei gyakran egészen ostobák és gyakran őszintétlenek; de a stílus maga férfiasabb és természetesebb dolog, mint amilyennek sokan tartják.”[31] Babits szerkesztéssel kapcsolatos kritikája, valamint a hosszú versekkel és sorokkal kapcsolatos észrevétele Chertertonnál is megjelenik, az angol rövid szavakra vonatkozó kiegészítése viszont a magyar ismertetőben hiányzik.[32] (E mögött a fordítói gyakorlat szempontjai is állhatnak; a magyarban nehezebben megoldható a rövid szavas fordítás.) Ahogy a fenti idézetből is kitűnik, Chesterton Swinburne formai bravúrjait elismeri, ám szavainak kritikai éle is van:

Look at the rhymes in that verse, and you will see they are as stiff a task as Browning's: only they are successful. That is the real strength of Swinburne: a style. It was a style that nobody could really imitate; and least of all Swinburne himself, though he made the attempt all through his later years. He was, if ever there was one, an inspired poet. I do not think it the highest sort of poet. And you never discover who is an inspired poet until the inspiration goes.[33]

Ahogyan az esszében is, Babits itt is megnevezi forrását, de az angol kritikai forrás hatása nemcsak ott lelhető fel, ahol Babits erre felhívja a figyelmet. Az fenti idézetben Chesterton Swinburne Dolores című híres versének egy verszakára utal. Babitsnál is megjelenik a vers:

Megénekli a városi kéjek leányát csodálatos ritmusban s bizarr rafinált rímekkel. [...] Chesterton szerint Swinburnenek[!] sikerült az, amit Browning nem tudott: a bizarrságból és mesterkéltségből harmóniát s szépséget teremteni.[34]

Babits itt Chesterton Browningról írt gondolatait emeli be Swinburne jellemzésére. Az eljárás nem rejti el, hogy Babits használta Chestertont forrásként, de eltereli a figyelmet arról, hogy Chesterton Swinburne-nel kapcsolatos megállapításai is jelentős hatással voltak a szövegre, ahogyan ez a fenti példákból egyértelműen kirajzolódik.

Swinburne két arca

A Nyugatban közölt esszé és a későbbi ismertetés is angol nyelvű értekezések hatása alatt áll. A megállapítás elvezet ahhoz a kérdéshez, hogy Babits mennyire vállalta nyíltan saját véleményét Swinburne-ről ezekben a szövegekben, az esszé és az irodalomtörténet eltérő ítéletei mennyire Babits véleményének és olvasatának változásával függnek össze, és mennyire függnek az aktuálisan forrásként használt ismertetés értékítéleteitől.

A már elemzett írások tartalmát árnyalja Babits 1937-es rádióelőadása. Az angol költő születésének centenáriumán elmondott rövid bemutatás – ami a Rádió felkérésére készült – kevés tényszerű új adalékkal szolgál a fent összefoglaltakhoz képest. A tömörség azonban fogódzót ad, betekintést abba, amit Babits mindenképp elmondandónak tartott Swinburne művészetéről. Ez tulajdonképpen címszavakban összefoglalható: a tengerábrázolás egyedisége, zeneiség és metrikai zsenialitás, az „élvezet semmiségé”-nek és a „szerelem mulandóságá”-nak tematizálása.[35] A témamegjelölések kevésbé illusztratívak, azonban a tengerábrázolás és a zeneiség az a két motívum, amelyeket valamennyi Swinburne bemutatásában említ Babits.

A rádióelőadásban Babits azt is elárulja miért mondott le Swinburne verseinek magyar fordításáról. A formai hűséget mindig szem előtt tartó Babits szerint „A ritmizálásnak erről a művészetéről alig lehet fogalmat adni a magyarban. Ehhez az angol nyelv lágysága és olvatagsága kell.”[36] Ennek fényében úgy látszik Babits nem fordítani akarta Swinburne-t, hanem magyar nyelven alkotni meg azt, amit Swinburne megtett angol nyelven. Babits előadása nem Swinburne-verssel záródik, hanem egy Laodameia-részlettel, amelyet Babits így vezet fel:

Több ez mint fordítás, a legnagyobb síri ajándék, amellyel versíró áldozhat egy távoli társ és mester nagyságának, vallomás arról, hogy lelke bennem is él és az én lelkemet is alakította hatásával. Íme hát a régi ifjonti vers, mely Swinburne szellemét s témáját idézi.[37]

A fent bemutatott Swinburne-ismertetésekben megfigyelhető, hogy Babits Mihályt elsősorban Swinburne metrikai, zenei újításai foglalkoztatták. Látható volt, hogy a Swinburne-nel kapcsolatos kritikák, gyakran Chestertontól származnak és rádióelőadásában Babits inkább a Nyugatban közölt esszé tiszteletteljes rajongó hangján szólalt meg.

Miközben a formai zsenialitás valamennyi ismertetés központi kérdése, a részletesebb bemutatás elmarad. A tengerábrázolás egyedisége megjelenik mindhárom ismertetőben, ahogyan az sem véletlen, hogy a szövegekben közölt fordítások is mind Swinburne tengerverseiből valók. Viszont Swinburne más témáit felületesen mutatja be Babits: a kéj, élvezet és szerelem megjelölése semmitmondó a világirodalom egészét tekintve, míg a dekadencia általános voltára maga Babits hívja fel a figyelmet.

Konklúzió

Recepciótörténeti szempontból fontosnak látszik felhívni a figyelmet az elemzett szövegek néhány tulajdonságára. Egyrészt, az írások több ponton ellentmondanak egymásnak, Az európai irodalom története távolságtartó kritikával illeti Swinburne-t. Természetes, hogy Babits véleménye változhatott, de ennél fontosabb, hogy az angol Swinburne-recepció fenntartásai is tükröződnek a szövegben. Ha a kritika nem is tett jót Swinburne hazai megítélésének, a tény, hogy Babits kortárs angol nyelvű szövegek alapján mutatta be Magyarországon, felhívja a figyelmet arra, hogy Babits folyamatosan követte az angol irodalmi életet. A 30-as években más forrásokat keresett, mint 1909-eben írt esszéjéhez.

Másrészt, Babits Swinburne-esszéje több kívánt lenni, mint Swinburne-ismertetés. Legitimációs törekvés sejthető a francia, angol és magyar irodalmi alakok összekapcsolása mögött. Babits talán Baudelaire és a francia irodalom hatásán túl más irodalmi hatásvonalakat is be akart mutatni a Nyugat irodalmi törekvéseinek háttereként. Ismert, hogy Babits szerkesztése alatt a Nyugat a harmincas években élénkebb érdeklődéssel fordult az angolszász irodalom irányába. Annak tisztázása, hogy ez a jelenség mennyiben és hogyan függ össze Babits angol irodalmi élményeivel további kutatást igényel. Tudatos stratégia volt-e ez az eltolódás, és ha igen, ennek korai jeleként olvasható-e a Swinburne-esszé?

Végezetül, rádióelőadásában Babits fordíthatatlannak nevezi Swinburne-t. Első pillantásra úgy tűnik, Babits nem volt termékeny Swinburne-fordító. Ez azonban illúzió, a fordításokat gyakran nem önálló műfordításként közölte, hanem integrálta őket saját verseibe. Erről számos már azonosított szövegszintű egyezés is tanúskodik, de ezeknél kevésbé konkrét, verszenében, témaválasztásban és gondolkodásban tükröződő hatás is lehetséges.

Ez kézenfekvő magyarázatot nyújt arra, hogy Swinburne neve miért éppen Babits tanulmányokban fordul elő leggyakrabban Magyarországon napjainkban. Mivel azonban a magyar olvasóközönség nagyobb része nem ismeri Swinburne verseit, a szövegközöttiség játékai a mindennapi Babits-olvasás során rejtve maradnak, épp úgy, ahogy Babits ismertetéseinek angol forrásai.

A magyar Swinburne-recepciót vizsgálva kirajzolódik, hogy Swinburne költészete nem lett a magyarországi irodalmi ismeretek organikus eleme. Koltai Virgil esszéje fordítás és ahogyan erre a kötet kortárs recenzense is utal „oly közönségnek írattak, melyről föl van téve, hogy nemcsak Tennysonnek, Longfellownak, de Browningnak s nejének, Arnoldnak s Swinburnenak is jól ismeri műveit.”[38] A korban azonban erre a legtöbb magyar olvasónak lehetősége sem volt.

Szerb Antal leginkább Babitsra hagyatkozik Swinburne értékelésében. Bartos Tibor utószava is Babits felől közelít Swinburne-höz, de a hatvanas évek politika-szabta esztétikai követelményeinek való megfelelés eltorzítja Swinburne-képét. Babits ismertetései tehát hosszantartó hatással voltak Swinburne magyarországi bemutatására. Az azonban rejtve maradt, hogy Babits szövegei – angol forrásaik miatt – nem feltétlenül megbízható tükrei Babits Swinburne-képének, ami a későbbi magyar recepció egyik alapját adta. Ebből következik, hogy a rejtve maradt Swinburne-kép, valamint az irodalmi hatásvonalak tágabb kontextusának pontosabb feltérképezése csak – az elért filológiai eredmények felhasználásával – a két életmű további párhuzamos olvasásával lehetséges

[1]     Clyde K. Hyder, Introduction = Algernon Swinburne, The Critical Heratige, szerk. Clyde K. Hyder, Routledge, London – New York, 2005, xxxiii. (Az angol Poet Laureate kifejezés pontos fordítása koszorús költő lenne. Ugyanakkor a 19. században a pozícióval járó feladatok jellege miatt helytállóbb az udvari költő kifejezés.)

[2]     A Nobel-díj jelölések adatbázisa szerint 1903 és 1909 között minden évben jelölték a Nobel-díjra, egyes években többen is. Lásd: Nomination Archive, NobelPrize.org.

[3]     Dr. Koltai Virgil, Újabb Angol költők, Gross Gusztáv, Győr, 1887, 43–74. – Az esszé angol nyelvű eredetijére nem történik hivatkozás a kötetben.

[4]     Babits Mihály levele Osvát Ernőnek [Fogaras, 1908. dec. 1.] = Babits Mihály Levelezése (1907–1909), s.a.r. Szőke Mária, Akadémiai, Budapest, 2005, 168.

[5] Szerb Antal, A világirodalom története, Magvető, Budapest, 1989, 719.

[6] Szerb Antal, Az intellektuális költő, Széphalom 1929/4–6., 122–139.

[7] Reichard Piroska, Babits angol irodalmi tanulmányai, Nyugat 1924/7., 543–544.

^[8] Természetesen, a kérdés számtalan egyéb tényezővel is összefügg. Swinburne változó angolszász megítélése is hatással lehetett hazai megítélésére. Magyarországon pedig szükségszerűen befolyásolták a második világháború utáni történelmi, politikai fejlemények és Babits megítélése a korszakban. Ezen tényezők alapos vizsgálata azonban csak interdiszciplináris kutatással képzelhető el.

[9] Kosztolányi Dezső, Swinburne, Nyugat 1908/23., 446–447.

[10] William Sharp, Introduction: Charles Algernon Swinburne = Charles Algernon Swinburne, Atalanta in Calydon: and Lyrical Poems, vál. és az előszót írta William Sharp, Bernhard Tauchnitz, Leipzig, 1901, 7–30.

[11] Gál István, Babits és az angol irodalom, A Tisza István-Tudományegyetem Angol Szemináriuma, Debrecen, 1942.

[12] Az esszé később megjelent az Irodalmi miniatűrök sorozatban is (1922). A kritikai kiadás a későbbi szövegváltozatot tartalmazza (Lásd: Babits Mihály, Algernon Charles Swinburne = Uő., Esszék, tanulmányok, kritikák 1900–1911, s.a.r. Hinsch Sándor – Pienták Attila, Argumentum, Budapest, 2009, 174–182., a továbbiakban Esszék tanulmányok). A két szövegváltozat közel azonos. Mivel a maroknyi stilisztikai változtatás közül néhány a Sharp előszóval szorosabban összefüggő szakaszokat érint, a későbbiekben a tanulmány Nyugat-beli szövegét idézem: Babits Mihály, Swinburne, Nyugat 1909/2., 113–119, 113.

[13] Babits később érezte, hogy mondandója homályos, a későbbi szövegváltozatban egyértelműbben elválasztja Swinburne-t az angol városi költőktől és a Cockney School költőitől (egyetlen ismertebb tagja Magyarországon John Keats, a név egy angol kritikustól ered, aki Keats egyes verseiben megjelenő munkásosztálybeli kiejtésekhez köthető rímeket kifogásolt) –Babits, Esszék, tanulmányok, 174.

[14]   “But whereas Browning was in all respects a Londoner […] it was mere chance that the younger poet was not born in the North County, in the Northumberland of his people.” – Sharp, I. m., 8.

[15]   Swinburne: “The sea, that harbours in her heart sublime /The supreme heart of music deep as time, /And in her spirit strong / The spirit of all imaginable song.” – Sharp, I. m., 8.       
Babits fordítása “Mert fenséges szivében rejti ő / a dal szivét, mely mély, mint az idő, / s minden képzelhető zene / szellemével telik hatalmas szelleme.” – Babits, Swinburne, 116.

[16]   Uo., 118., Vö. „he learned from his mother much that was to influence him, and notably his love of Italy, its language, literature, and history. Shelley, Keats, Byron, Landor, Browning, Swinburne, each differing in so much, have shown themselves at one in common love; but none save the sixth knew and loved Italy and the Italian genius in boyhood. Lady Henrietta Ashburnham had been educated in Florence” – Sharp, i.m., 9–10., aalamint a prerafaeliták névsorát Uo., 11.

[17]   Sharp, I. m., 19.

[18]   Uo., 21.

[19]   Babits, Swinburne, 117.

[20]   “The ‘classicism’ of Atalanta does not hide the ‘romanticism’ of the author.” – Sharp, I. m., 22.

[21]   Babits, Swinburne, 118.

[22]   Lásd: Sharp, I. m., 26.; Babits, Swinburne, 119.

[23] Uo., 115.

[24] Babits, Esszék, kritikák, 566.

[25] Babits Mihály, Az európai irodalom története, Európa–Szépirodalmi, Budapest, 1957, 439.

[26] Uo.

[27] Uo.

[28] G. K. Chesterton (1874–1936), író, újságíró, irodalomkritikus. A Father Brown detektívregények szerzője, az Illustrated London News állandó rovatának szerzője. Babits vélhetően jól ismerte munkásságát. Az Illustrated London Newst – Gál István vitatható közlése szerint (Gál István, I. m., 14.) – egyetemista korában olvasta, könyvtárában a szerző kilenc kötete szerepel, köztük az 1913-as irodalomtörténeti könyve (Uo., 86.)

[29] G. K. Chesterton, The Victorian Age in Literature, Henry Holt and Company – Williams and Norgate, New York – London, 1913.

[30] “The Englishman has always found it easier to get inspiration from the Italians than from the French; they call to each other across that unconquered castle of reason.” – Uo., 188–189.

[31] “The views expressed are often quite foolish and often quite insincere; but the style itself is a manlier and more natural thing than is commonly made out.” – Uo., 185.

[32] “In that sentence only one small ’e’ gets out of the monosyllable [...] The dramas were far from being short and dramatic; but the words really were.” – Uo., 185–186.

[33] “Vizsgáljuk meg a versszak rímeit: ugyanolyan nehezen megoldhatók, mint Browning vállalásai: csak Swinburne-nek sikerül. Ez Swinburne ereje: egy stílus. Olyan stílus, amit senkinek sem sikerült utánoznia, legkevésbé Swinburne-nek magának, pedig kései éveiben hosszan próbálkozott vele. Ha valaha volt ilyen, akkor ihletett költő ő volt. Nem tartom őket a legnagyobb költőtípusnak – és sosem tudni, hogy ki ihletett költő, ameddig az ihlet egyszerűen el nem vész.” – Uo., 187.

[34] Babits, Az európai, 439–440.

[35] Vezér Erzsébet, Hangmúzeum az irodalomtörténet szolgálatában: Ismeretlen Babits- és Szabó Lőrinc-szövegek, Irodalomtörténet 1969/1., 161. – Az előadás kézirata azóta előkerült, az OSZK-ban a Babits-hagyatékban található.

[36] Uo.

[37] Uo.

[38] R., Ujabb angol költök. Angolból fordította dr. Koltai Virgil. —  2. Rogeard: Képek a franczia irodalomból. — 3. Calderon: Saját becsületének orvosa. Spanyolból fordította Beksics Gusztáv. (Egyetemes Könyvtár. Szerkeszti Ferenczy József. Kiadja Gross G. Győrött. 5., 12., 16. füzet.), Budapesti Szemle 1889/148., 309.

A tanulmány a Szépirodalmi Figyelő 2021/6. számában jelent meg.

Seager-Smith Dániel Michael (1994) az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskola, Irodalmi modernség doktori programjának doktorandusza.