Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Luciana Ratto (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Apu, melyikünket mentenéd meg?

Fotó: a szerző archívuma

Azt mondják, a második gyerekkel megduplázódik a szeretet, azt mondják, hogy ezt kell mondani az elsőszülötteknek, de most két kiskutyaszem könyörög, hogy őt válasszam, és hagyjam veszni a másikat.

Bővebben ...
Műfordítás

Andrei Dósa (f. Horváth Benji): Sok erő és egy csipetnyi gyöngédség

Fotó: Veronica Ștefăneț

Igyekszem a lehető legokésabban hozzáállni a nőkhöz, még ha nagyrészt nőgyűlölő és szexista klisék sorozatába csúszik is bele az agyam. Mindenféle disznó vicceken nőttem fel, amelyeknek a főszereplői Móricka és Bulă voltak. Gyakran éreztem kísértést, hogy mint a viccben Bulă, azt mondjam a barátnőimnek, tetszik, ahogy gondolkodsz.

Bővebben ...
Költészet

Holczer Dávid versei

Fotó: Szántó Bence Attila

Isten tudja mire képes / egy ember seprűvel a kezében

Bővebben ...
Próza

Baqais Dávid: nem lenne boldogabb

Fotó: James Herbert

és akkor se lenne boldogabb, ha aztán öt vesztes pályázat után elkezdene egy kocsmában pultozni, hogy leplezze az ismerősei előtt az örökölt transzgenerációs vagyonát, ami miatt folyamatos bűntudatot érez, de akkor se, ha megtudná, hogy a barátjának háromszor annyi van a takarékszámláján, mint neki, és ő még bűntudatot sem érez

Bővebben ...
Próza

Szeifert Natália: Kopognak

Fotó: a szerző archívuma

részlet a Hóember a Naprendszerben című regényből

Bővebben ...
Költészet

Zsigmond Soma versei

Fotó: Pénzes Johanna

Lépteid alatt felnyög a parketta, ablakot nyitsz, / a levegő idegen csípése nem ébreszt fel.

Bővebben ...
Költészet

Kollár Árpád versei

Fotó: Keller Ami

az almahéjon azt a pici, barna a foltot

Bővebben ...
Próza

Murányi Zita: Halálfélelem

Fotó: a szerző archívuma

A férfiaktól is ösztönösen tartok, képtelen vagyok nem hidegen viszonozni az érintést, ujjaimat egyedül a pusztulás mozgatja, amihez érek, tönkremegy, atomjaira hullik.

Bővebben ...
Próza

Lázár Bence András: Saldanha. Lisszabon. Kacsakagyló.

Fotó: a szerző archívuma

Azt mondják, Lisszabonban, a fehér városban, egészen máshogy megy le a nap. Legalábbis a portugálok ezt hiszik, és azon a csütörtöki délelőttön egy bizonyos Weisz Máté és egy bizonyos Perr Rebeka is ezt hitte.

Bővebben ...
Költészet

Benkő Imola Orsolya versei

Fotó: Szerdahelyi Mátyás

helyzet van a 10. C osztályban a kolléga / túl fiatal

Bővebben ...
Költészet

Saád Anna versei

Fotó: Sárközi Bence

de bennem ragadnak tanításaid / amik szerint élnem kéne

Bővebben ...
Költészet

Vincze Szabolcs versei

Fotó: Pavlovits Gitta

A Braille-írás panaszkodik / a hozzád érő kezekről

Bővebben ...
Fotó: A szerző archívuma.

Pál15

Épp egy csoportos szelfit akarunk küldeni a barátnőmnek, a lakótárs felkapja a kutyát, hogy ő is látszódjon, mikor fejbe kólint minket egy fülsértő, norvég üvöltés. Nem tudjuk, mi történik, keressük a hang forrását. Messziről két férfi rohan felénk. A lakótárs felemeli a kezét, mi, látogatók csak bámulunk ki a fejünkből.


Pál15
Szakács
33 éves
180 cm
Oslo
július 2. ‒ július 3.


Európa-turném következő állomása Oslo. Egy barátnőmet megyek meglátogatni. Sajnos, ő nagyon elfoglalt fiatal nő, viszont van egy félig mexikói, félig norvég lakótársa, akinek épp van egy félig francia, félig vietnámi látogatója, neki meg egy félig mopsz, félig palotapincsi kutyája.

A lakótárs púpos háttal görnyed a konyhapultra, gömbölyödik hűtőbe be, hűtőből ki, és hibátlan piknikkosarat állít össze. Megmutatja a várost, hogy hogyan kell bliccelni a metrón, hogy hol a legfinomabb a kávé, és hogy melyik megnyitóra érdemes menni, ha ingyen akarunk inni. A másik látogató, lábán tíz centi magas talpú bakanccsal, tetőtől talpig feketében, itt-ott szegecsekkel díszítve álldogál, néha lazán megigazítja hidrogénszőke haját, és akárhányszor hozzászólok, zavarba jön és úgy összehúzza magát, mint egy mimóza. Pici, szőke, gót buzi.

A barátnőm még mindig dolgozik, mi meg elindulunk az éjszakába. Útközben megállunk egy kuka mellett, és a lakótárs azt is megmutatja, hogy lehet errefelé ingyen élelmiszerhez jutni. Egy sértetlen csomagolású, friss jégsalátát emel ki a szemetesből. Azt mondja, itt mindenki ezt csinálja. Ettől fogva a jégsaláta is velünk tart céltalan csatangolásunkban. Vezérünk a röfögő, disznótestű kutya. Egy darabig a síneken sétálunk kifelé a városból, majd elkezdünk átvágni gazos betonplaccokon. Néhol átlépünk egy-egy kerítésen, de fogalmunk sincs, merre tartunk.

Utunkba kerül egy szögesdrót kerítés. Egy pillanatra megállunk, majd szó nélkül megbeszéljük, hogyan haladjunk tovább. A lakótárs felfeszíti a szögesdrótot, a másik látogató átbújik alatta. Örömmel konstatálom, hogy a lakótársnak jól áll ez a pozíció. Így nem látszik a púpos háta, a szálkás karjai viszont annál inkább. Átkúszik ő is, én meg a kerítés fölött átadom a kutyát, átdobom a jégsalátát, majd keresztülkommandózok a kerítésen. Mind bent vagyunk. Nem tudjuk miért, de örülünk. A kutya röfög, mi meg elkezdünk dobálózni a jégsalátával. Nevetgélünk.
Épp egy csoportos szelfit akarunk küldeni a barátnőmnek, a lakótárs felkapja a kutyát, hogy ő is látszódjon, mikor fejbe kólint minket egy fülsértő, norvég üvöltés. Nem tudjuk, mi történik, keressük a hang forrását. Messziről két férfi rohan felénk. A lakótárs felemeli a kezét, mi, látogatók csak bámulunk ki a fejünkből. Az agresszív norvég üvöltözés egyre hangosabb. Közelednek, és fegyvert szegeznek ránk. A lakótárs lehasal a földre, és mivel ő az egyetlen, aki tud norvégul, logikusnak tűnik utánozni őt. A talaj felé közelítünk. Az üvöltő norvégok odaérnek hozzánk, megállnak, végigmérnek minket, és abbahagyják az üvöltést.

Egy púpos hátú félvér, egy mimóza félvér, egy röfögő félvér, egy csomagolt jégsaláta és én. Nem nézhetünk ki túl veszélyesnek.

Az őrök végre leengedik a fegyvert. A lakótárs próbál velük beszélni, ők meg minket kérdezgetnének, csak épp nem tudnak angolul. Aztán az egyik elkezd telefonálni. A másik fel-alá járkál. Aztán jóval később megjelenik egy sötétített ablakú autó. Ki se szállnak, csak lehúzzák az ablakot, végigmérnek, majd intenek az őröknek, és hajtanak tovább. Az őrök igazoltatnának minket, de nincs nálunk útlevél. Jó, akkor írjuk le a nevünket, a születési dátumunkat, a címünket, aztán mehetünk.

Mikor hazaérünk, a barátnőm már alszik, de mi nem vagyunk álmosak. A lakótárs a vágódeszka fölé görnyed, feldarabolja a jégsalátát, a másik látogató a szomszéd szobában vörösbort iszik és bakelitlemezt hallgat. Én a konyha ablakában ülök, és idomítom a kutyát. Aztán a lakótárs odajön hozzám, megcsókol, én meg majdnem kiesek a negyedik emeletről.

Már a konyhapadlón fekszünk, hallom, hogy a másik látogató elmegy hányni, kicsit később a barátnőm dolgozni indul, majd elnyom az álom.

Gleb Anitta 1989-ben született Kecskeméten. 2018 óta publikál irodalmi folyóiratoknál, fest és szereti a száraz vörösbort. Virág volt a jele az óvodában.