Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Elisa Shua Dusapin (f. Kállay Eszter): A szemhéj nélküli szem

Fotó: Roman Lusser

Egy hirtelen csobbanással feltűnt valami a felszínen, egy pillanatra megremegett, majd újra alábukott. Aurore felült. Közben a forma visszatért, és mozdulatlanul lebegett. Aurore agyán az villant át, hogy az apja az, és ez az ő hibája – hallgatnia kellett volna rá, távol kellett volna maradnia a parttól, megérezték a vért, az apját pedig, aki a víz alatt volt, széttépték.

Bővebben ...
Költészet

Murányi Zita versei

Fotó: A szerző archívuma

míg meg nem érkezel / testem mozdulatlan parkettacsík

Bővebben ...
Költészet

Demeter Arnold versei

Fotó: Kelemen Kinga

talán nem vagyok elég nagy / hogy úgy szólítsanak / ne lopj

Bővebben ...
Próza

Orcsik Roland: Hordozható óceán (regényrészlet)

Fotó: Takács Borisz

Adriana úgy hörgött, mintha démonok szállták volna meg, nem nő volt már, ám nem is férfi: könyörtelen erő. Amikor befejezte, lehajtotta fejét, a vonójáról lógtak a szakadt szőrszálak.

Bővebben ...
Műfordítás

Margaret Atwood (f. Csonka Ági): Metempszichózis, avagy a lélek utazása

Fotó: Luis Mora

Jómagam például csigából egyenesen emberré lettem, nem voltam közben guppi, cápa, bálna, bogár, teknős, aligátor, görény, csupasz turkáló, hangyász, elefánt vagy orangután.

Bővebben ...
Próza

Karácsony-Rácz Boglárka: Nem látja a felszínt, azt álmodja

Fotó: a szerző archívuma

Woolf legalább hat-nyolc soron át ír a borzongásról, anélkül, hogy leírná a borzongás szót, mondja. Hallgatja Zelmát, próbálja visszaidézni, hol ír Woolf a borzongásról, és egyáltalán mit érthet alatta, hogy ez a borzongás fenyegető, vagy kellemes inkább.

Bővebben ...
Költészet

Kátai Boróka versei

Fotó: Kátai Judit

a sötét tó mellett / vágyom újra repülni

Bővebben ...
Költészet

Debreczy Csenge Kata versei

Fotó: Buzás Norbert

szüretel a szív a fiú szemekből, / hogy aztán túlélje a visszautasítást / a munkahelyen, az utcán, a moziban

Bővebben ...
Költészet

Kormányos Ákos: Víz és vér 5

Fotó: Kormányos Gergő

Két ápoló tart ülő-magzatpózban, / a csigolyáim közötti rés így picivel megnő

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Bőrkarfiol (II. rész)

Fotó: a szerző archívuma

A motorbőgés abbamaradt, de a vörös fény továbbra is megvilágította a vasúti kocsit. Emberek másztak rá, léptek elő mögüle. Lehettek vagy negyvenen, de csak egyikük sétált Ferenchez. Olyan volt, mint egy vörös árnyék.

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Bőrkarfiol (I. rész)

Fotó: a szerző archívuma

Most viszont belengették, hogy amint a vasúttársaság eltakarítja a személyszállító kocsikat, megint kiírják a pályázatot. Csak a kocsikban a Máltai Szeretetszolgálat pártfogásában hajléktalanok laktak, és amíg ez nem változik, pályázat sincs.

Bővebben ...
Költészet

Szegedi Eszter: Hívott fél

Fotó: Kovács Gábor

Fekete ruha és csokor, sminket ne. / Ne állj oda a családhoz

Bővebben ...
Fotó: A szerző archívuma.

Pál15

Épp egy csoportos szelfit akarunk küldeni a barátnőmnek, a lakótárs felkapja a kutyát, hogy ő is látszódjon, mikor fejbe kólint minket egy fülsértő, norvég üvöltés. Nem tudjuk, mi történik, keressük a hang forrását. Messziről két férfi rohan felénk. A lakótárs felemeli a kezét, mi, látogatók csak bámulunk ki a fejünkből.


Pál15
Szakács
33 éves
180 cm
Oslo
július 2. ‒ július 3.


Európa-turném következő állomása Oslo. Egy barátnőmet megyek meglátogatni. Sajnos, ő nagyon elfoglalt fiatal nő, viszont van egy félig mexikói, félig norvég lakótársa, akinek épp van egy félig francia, félig vietnámi látogatója, neki meg egy félig mopsz, félig palotapincsi kutyája.

A lakótárs púpos háttal görnyed a konyhapultra, gömbölyödik hűtőbe be, hűtőből ki, és hibátlan piknikkosarat állít össze. Megmutatja a várost, hogy hogyan kell bliccelni a metrón, hogy hol a legfinomabb a kávé, és hogy melyik megnyitóra érdemes menni, ha ingyen akarunk inni. A másik látogató, lábán tíz centi magas talpú bakanccsal, tetőtől talpig feketében, itt-ott szegecsekkel díszítve álldogál, néha lazán megigazítja hidrogénszőke haját, és akárhányszor hozzászólok, zavarba jön és úgy összehúzza magát, mint egy mimóza. Pici, szőke, gót buzi.

A barátnőm még mindig dolgozik, mi meg elindulunk az éjszakába. Útközben megállunk egy kuka mellett, és a lakótárs azt is megmutatja, hogy lehet errefelé ingyen élelmiszerhez jutni. Egy sértetlen csomagolású, friss jégsalátát emel ki a szemetesből. Azt mondja, itt mindenki ezt csinálja. Ettől fogva a jégsaláta is velünk tart céltalan csatangolásunkban. Vezérünk a röfögő, disznótestű kutya. Egy darabig a síneken sétálunk kifelé a városból, majd elkezdünk átvágni gazos betonplaccokon. Néhol átlépünk egy-egy kerítésen, de fogalmunk sincs, merre tartunk.

Utunkba kerül egy szögesdrót kerítés. Egy pillanatra megállunk, majd szó nélkül megbeszéljük, hogyan haladjunk tovább. A lakótárs felfeszíti a szögesdrótot, a másik látogató átbújik alatta. Örömmel konstatálom, hogy a lakótársnak jól áll ez a pozíció. Így nem látszik a púpos háta, a szálkás karjai viszont annál inkább. Átkúszik ő is, én meg a kerítés fölött átadom a kutyát, átdobom a jégsalátát, majd keresztülkommandózok a kerítésen. Mind bent vagyunk. Nem tudjuk miért, de örülünk. A kutya röfög, mi meg elkezdünk dobálózni a jégsalátával. Nevetgélünk.
Épp egy csoportos szelfit akarunk küldeni a barátnőmnek, a lakótárs felkapja a kutyát, hogy ő is látszódjon, mikor fejbe kólint minket egy fülsértő, norvég üvöltés. Nem tudjuk, mi történik, keressük a hang forrását. Messziről két férfi rohan felénk. A lakótárs felemeli a kezét, mi, látogatók csak bámulunk ki a fejünkből. Az agresszív norvég üvöltözés egyre hangosabb. Közelednek, és fegyvert szegeznek ránk. A lakótárs lehasal a földre, és mivel ő az egyetlen, aki tud norvégul, logikusnak tűnik utánozni őt. A talaj felé közelítünk. Az üvöltő norvégok odaérnek hozzánk, megállnak, végigmérnek minket, és abbahagyják az üvöltést.

Egy púpos hátú félvér, egy mimóza félvér, egy röfögő félvér, egy csomagolt jégsaláta és én. Nem nézhetünk ki túl veszélyesnek.

Az őrök végre leengedik a fegyvert. A lakótárs próbál velük beszélni, ők meg minket kérdezgetnének, csak épp nem tudnak angolul. Aztán az egyik elkezd telefonálni. A másik fel-alá járkál. Aztán jóval később megjelenik egy sötétített ablakú autó. Ki se szállnak, csak lehúzzák az ablakot, végigmérnek, majd intenek az őröknek, és hajtanak tovább. Az őrök igazoltatnának minket, de nincs nálunk útlevél. Jó, akkor írjuk le a nevünket, a születési dátumunkat, a címünket, aztán mehetünk.

Mikor hazaérünk, a barátnőm már alszik, de mi nem vagyunk álmosak. A lakótárs a vágódeszka fölé görnyed, feldarabolja a jégsalátát, a másik látogató a szomszéd szobában vörösbort iszik és bakelitlemezt hallgat. Én a konyha ablakában ülök, és idomítom a kutyát. Aztán a lakótárs odajön hozzám, megcsókol, én meg majdnem kiesek a negyedik emeletről.

Már a konyhapadlón fekszünk, hallom, hogy a másik látogató elmegy hányni, kicsit később a barátnőm dolgozni indul, majd elnyom az álom.

Gleb Anitta 1989-ben született Kecskeméten. 2018 óta publikál irodalmi folyóiratoknál, fest és szereti a száraz vörösbort. Virág volt a jele az óvodában.