Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom?

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája

Montázs: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris, 'White Polypous Thing' by deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...
Költészet

Závada Péter: Világos körülmények

Fotó: Máté Péter / Jelenkor

Kezünk közt eltévedt túrázók / utolsó életjelei egy térképen, melyet nem mi rajzoltunk, de rátaláltunk, / és most utólag felelősséggel tartozunk értük. 

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...
Fotó: Szöllősi Mátyás

Bödecs László versei

Ha megérkeznek, feletteseik igyekeznek / eltüntetni nyomaikat, ők sem akarják, / hogy kiderüljön, van lehetőség menekülni, / továbbhordani a sebeket, amiket okoztunk, / egy felesleges, vesztes életben, / ahol az ellenség az úr.

IV.

Belefárad a szem a nézésbe, a kéz az irányításba,
mégis határozott hangon kell a parancsot kiadni.
Az ostrom túl hosszú ideig tartott,
a védők nem voltak hajlandók alkura, feladásra
így nem jelenthet mást győzelmünk,
mint teljes pusztulásukat.

Mészárlásról visznek hírt azon néhányak,
akiket utasításra szökni hagynak,
mint fertőzött rémei a pestisnek,
továbbviszik a félelmet, meggyengítik
az útban lévő városokban a még tudatlan,
de már gyanakvó szíveket.

Ha megérkeznek, feletteseik igyekeznek
eltüntetni nyomaikat, ők sem akarják,
hogy kiderüljön, van lehetőség menekülni,
továbbhordani a sebeket, amiket okoztunk,
egy felesleges, vesztes életben,
ahol az ellenség az úr.

A bevett városban özvegyek és félárvák várják
a győzelemittas katonákat, a bátrak,
akik túl sokáig hitték, az Isten kegyelméből
visszatér a ház ura.

Én mindig a város legerősebb asszonyát
hívatom magamhoz.
Az ellenállás nagy, de felesleges,
ezt a hadi filozófia nem érti még,
ha visszavonulok, én fogok írni róla;

a város akkor vétetik be,
mikor a bennmaradtak is felismerik,
igazán mostantól vannak csak biztonságban,
először láthatod, hogy nem fordítják el arcukat,
szemükben tükröződni a felettük támaszkodó,
győztes megkönnyebbülését.

 

V.

A győzelem valójában nem a csatatéren születik,
nem kényszeríthetsz harckészült hadat megadásra,
és ha harcra kerül sor, mindkét oldal veszít.
Nem ura semminek, aki tetemek között kódorog,
szegett gerinceket, beesett arcokat lát a szemlén,
irányérzéküket vesztett tagokat és tekinteteket,
de a következő cél előtt újra ezek vezérei tartják fel.

A legjobb fiatal tisztjeik közül a nagyravágyókat kell felismerni,
azok közül a gyávábbakat, akik mégse halnának túl hamar –
ha századot vezet az ellenség táborában,
nálunk ezredet fog, és mielőtt harcra kerülne a sor,
megbomlanak soraik, megadják magukat,
elmenekülnek vagy fel sem sorakoznak.

Akik az elejétől velem jöttek, nem tekintik őket árulónak,
most a jó ügy mellett harcolnak, mi vagyunk a jövő,
megtér nekünk, aki nagyságra vágyik, aki élni akar,
de a területeiken elterjed az árulók híre,
az emberek félni és keresgélni kezdenek,
akkor ki védi meg őket, és mi néha harc nélkül érkezünk,
mint a kegyelem, a békét hozzuk nekik.

Akik pedig feltüzelődnek árulóik láttán,
bosszút akarnak vagy megtörnek, harci kedvük fogy,
vagy dühükben egykori tisztjeik fejeit akarják először,
nem is a miénket, mi erősnek látszunk, az árulók gyengék.

Ezért titokban az ellenség kitartó tisztjeit földbe hantoltatom,
terebélyes fák alá, ahogy a tiszteletreméltó családtagjainkat,
s mivel általam estek el ezen bátrak, magam is ásom a sírt,
a legközelebbi segédeimnek sem magyarázom, miért,
az igazság az, hogy a valódi dicsőség magasabb szférákban születik,
elszántságuk, áldozatuk kedves számomra, erre emlékeztet.

 

Bödecs László költő, szerkesztő, kritikus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem esztétika szakos művészeti ösztöndíjas hallgatója. Legutóbbi kötete: Az árvíz helye (FISZ, 2018). Első verseskötete, a Semmi zsoltár 2016-ban elnyerte a moly.hu Merítés-díját.