Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Wölfl-Molnár Eszter versei

Fotó: Nagy Viktor

Túl sokáig volt a bordák mögött

Bővebben ...
Próza

Vince András: Adamec (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

Mi itt a Magyar Televízióban megpróbálunk fenntartani bizonyos civilizált viselkedési kereteket, például légyszívessel kezdjük a mondatot. De még véletlenül se gondold azt, váltott át kioktató tegezésbe, hogy te szívességet teszel bárkinek is, ha végrehajtasz egy kérést. Ez csak annyit jelent, hogy nem vagyunk végtelenül tahók. Mi így adjuk ki a parancsot.

Bővebben ...
Költészet

Ecsedi Borbála versei

Fotó: Vigh Levente

Nehéz gyökerek fognak / nem engednek át a határon

Bővebben ...
Próza

Csermely Mátyás: Szocia

Fotó: Zanati Réka

Aztán szétestem. Volt olyan is. Nem szeretek róla beszélni, de ha így vizslatod, hát muszáj. Inkább hallgatok, az az egyszerűbb, kényelmes közöny, mint holmi fura nemet mondás. Így hordtak szét a hangyák, mindenki magának, a maga királynőjének, hátha utána homlokon csókolja őket.

Bővebben ...
Költészet

Demeter Arnold: A szabadságról

Fotó: Ádám Gyula

zsörtölődsz reggeltől / estig, akár medve a hó nélküli teleken

Bővebben ...
Próza

Klein Mari: Ágyban Prousttal

Fotó: a szerző archívuma

Újra meg újra felszítottad a tested, reggel hatig, amíg a maradék félsz ki nem rázkódott belőle. Míg ki nem világosodott. Mert akkor megbizonyosodtál: a denevérek már hazatértek, és bevackoltak a háztömb hasadékaiba.

Bővebben ...
Költészet

Gulisio Tímea versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Vasalt zoknival fojtják meg anyát

Bővebben ...
Próza

Bali Péter: take this longing

Fotó: a szerző archívuma

Mitteleuropa nem létezik, soha nem is létezett, a porosz nagyhatalmi törekvéseket melegítették újra egyfajta prémium kulturkampf díjcsomagként, melynek lényege annyi, hogy Németország (és a Volkswagen-konszern) neokoloniális törekvéseit támogassák.

Bővebben ...
Próza

Ambrus Máté: A forradalmár

Fotó: a szerző archívuma

Egyszer séta közben baljával belém karolt, a gangkorlát virágjainak rozsdás fémfonatán keresztül nézett az alattunk tátongó mélységbe, s amikor észrevette az udvar foltokban hiányos keramitburkolatát, megjegyezte, hogy az régen nem ilyen volt, a forradalomban szedték fel egy részét, hogy barikádot építsenek belőle.

Bővebben ...
Költészet

Szabó Imola Julianna versei

Fotó: A szerző archívuma

ne tudja senki / hogy nem érzel / csak megkönnyebbülést

Bővebben ...
Fotó: Szöllősi Mátyás

Bödecs László versei

Ha megérkeznek, feletteseik igyekeznek / eltüntetni nyomaikat, ők sem akarják, / hogy kiderüljön, van lehetőség menekülni, / továbbhordani a sebeket, amiket okoztunk, / egy felesleges, vesztes életben, / ahol az ellenség az úr.

IV.

Belefárad a szem a nézésbe, a kéz az irányításba,
mégis határozott hangon kell a parancsot kiadni.
Az ostrom túl hosszú ideig tartott,
a védők nem voltak hajlandók alkura, feladásra
így nem jelenthet mást győzelmünk,
mint teljes pusztulásukat.

Mészárlásról visznek hírt azon néhányak,
akiket utasításra szökni hagynak,
mint fertőzött rémei a pestisnek,
továbbviszik a félelmet, meggyengítik
az útban lévő városokban a még tudatlan,
de már gyanakvó szíveket.

Ha megérkeznek, feletteseik igyekeznek
eltüntetni nyomaikat, ők sem akarják,
hogy kiderüljön, van lehetőség menekülni,
továbbhordani a sebeket, amiket okoztunk,
egy felesleges, vesztes életben,
ahol az ellenség az úr.

A bevett városban özvegyek és félárvák várják
a győzelemittas katonákat, a bátrak,
akik túl sokáig hitték, az Isten kegyelméből
visszatér a ház ura.

Én mindig a város legerősebb asszonyát
hívatom magamhoz.
Az ellenállás nagy, de felesleges,
ezt a hadi filozófia nem érti még,
ha visszavonulok, én fogok írni róla;

a város akkor vétetik be,
mikor a bennmaradtak is felismerik,
igazán mostantól vannak csak biztonságban,
először láthatod, hogy nem fordítják el arcukat,
szemükben tükröződni a felettük támaszkodó,
győztes megkönnyebbülését.

 

V.

A győzelem valójában nem a csatatéren születik,
nem kényszeríthetsz harckészült hadat megadásra,
és ha harcra kerül sor, mindkét oldal veszít.
Nem ura semminek, aki tetemek között kódorog,
szegett gerinceket, beesett arcokat lát a szemlén,
irányérzéküket vesztett tagokat és tekinteteket,
de a következő cél előtt újra ezek vezérei tartják fel.

A legjobb fiatal tisztjeik közül a nagyravágyókat kell felismerni,
azok közül a gyávábbakat, akik mégse halnának túl hamar –
ha századot vezet az ellenség táborában,
nálunk ezredet fog, és mielőtt harcra kerülne a sor,
megbomlanak soraik, megadják magukat,
elmenekülnek vagy fel sem sorakoznak.

Akik az elejétől velem jöttek, nem tekintik őket árulónak,
most a jó ügy mellett harcolnak, mi vagyunk a jövő,
megtér nekünk, aki nagyságra vágyik, aki élni akar,
de a területeiken elterjed az árulók híre,
az emberek félni és keresgélni kezdenek,
akkor ki védi meg őket, és mi néha harc nélkül érkezünk,
mint a kegyelem, a békét hozzuk nekik.

Akik pedig feltüzelődnek árulóik láttán,
bosszút akarnak vagy megtörnek, harci kedvük fogy,
vagy dühükben egykori tisztjeik fejeit akarják először,
nem is a miénket, mi erősnek látszunk, az árulók gyengék.

Ezért titokban az ellenség kitartó tisztjeit földbe hantoltatom,
terebélyes fák alá, ahogy a tiszteletreméltó családtagjainkat,
s mivel általam estek el ezen bátrak, magam is ásom a sírt,
a legközelebbi segédeimnek sem magyarázom, miért,
az igazság az, hogy a valódi dicsőség magasabb szférákban születik,
elszántságuk, áldozatuk kedves számomra, erre emlékeztet.

 

Bödecs László költő, szerkesztő, kritikus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem esztétika szakos művészeti ösztöndíjas hallgatója. Legutóbbi kötete: Az árvíz helye (FISZ, 2018). Első verseskötete, a Semmi zsoltár 2016-ban elnyerte a moly.hu Merítés-díját.