Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Németh Gábor Dávid versei

Fotó: Szulovszky Mária

Átkeretezés

Hová tevé boldogtalan fiait?
Vörösmarty Mihály: Előszó

Hallom, hogy üvölt elhagyatottságában az óceán.
Ránézek az algás lépcsőről, összerándulunk,
és nincs közünk egymáshoz. Szárnyak kopognak
a maradásra alkalmatlan kikötő oldalán.
Születés helyett tél van és csend.
Ezért késnek nálunk az anyák, mert
szállnak el az angyalok a családtól. A korán
érkezettek. Bár felsírnak, csak egy órát
élnek. Összerándulok minden koppanásra,
és csak az ablakon keresztül merek az égre
nézni. De hiába, az égben semmi sincsen,
ami fiamhoz hasonlítana. Újabban őket keresem
minden parton. A visszatérő vájatokat
bámulom az iszapban, az esztétikáját keresem
mindennek, mintha ez segítene a távolságtartásban.
Elfárad a part az ismétlődésben. Nyomaiban
próbálok nyelvet találni, de nem fordíthatom le
halálukat arra, ahogy megtörnek a hullámok
a tengerirózsák, hínárok és kagylók közt.

 

Alakjamúlt

Amikor a nagypapámtól örökölt borotvapenge-csomag
egyik darabjával végigvágtam a kezemet az ütőér mellett,
mintha egy folyó öntött volna ki az alkaromból. Azóta
esténként benyomom a dugót a lefolyóba, megvárom,
amíg a mosdó megtelik vízzel, belerakom a fejemet,
és nézem a zománcot fulladásig. Fehér szirmú
vadvirágként ölel a csap. Ahogy kiemelem fejemet a vízből,
véletlenszerű mintában hullanak a cseppek. Addig
bámulom őket, amíg jelenteni kezd valamit a formájuk. Közben
arra gondolok, mikor dédszüleim 1918-ban átszöktek
a határon, talán a Szamoson át jöttek, hogy legyen valamilyen
kapcsolatom velük. Sodrásuk feltöltött egy várost.
Állítólag romániai svábok voltak, akaratuk ellenére is
sokkal több nyelvet beszéltek, mint amennyit én
valaha is fogok, mégsem tudnák elmondani,
nem azért küzdöttek, hogy a torkom köré tekerjem
a folyókat. Pedig a vízben gyorsan terjed a hang,
talán gyorsabban, mint ahogy visszahátrálok a télbe,
és a fagyban végleg rögzülnek a távolságok.

 

Németh Gábor Dávid, Budapest, 1994, költő, szerkesztő. Megjelent verseskötetei: Banán és kutya, FISZ, 2017; Lebegő arborétum, Prae Kiadó, 2022. Színházi munkái: Fatima (bemutató: Kolozsvári Magyar Opera, 2021); Emma (A MÜPA 2020-as zeneműpályázatának díjazottja); Az elveszett Hold (bemutató: Zene Háza, 2026).

Próza

Gáspár Sára: András megértő figyelme

Fotó: a szerző archívuma

Már jónéhány hete beszélgettünk, amikor András minden előjel nélkül eltűnt. Nem reagált az üzeneteimre, meg se nyitotta őket. Csak miatta tettem ki melankolikus tájképeket, egyikre sem reagált, én pedig rettegtem attól, hogy rájött, ez nem is én vagyok, pedig én vagyok, de lehet, hogy nem úgy, ahogy ő gondolja, és lehet, hogy megérezte, hogy jobban érdekelnek a csillogós harisnyák és a részeg flörtölések, mint József Attila.

Bővebben ...
Próza

Csermely Mátyás: Labora

Fotó: Zanati Réka

A gyár nagy volt, eszméletlenül. Tornyai szikárak, felhői nehezek, rendszere ütemre lélegző. Egy hatalmas bogárbelsőre emlékeztetett, ami mintha valami felettébb velőset emésztene, olyannyira szuszogni tetszett.

Bővebben ...
Költészet

Berki Ádám versei

Fotó: A szerző archívuma

zavar a páratlan prímszámok figyelmetlensége

Bővebben ...
Próza

Márton Evelin: Öt hegy, öt templom

Fotó: Onda Péter

A nádas megnyílik hamaroson, s az én kóborjaim kijőnek a homályból. Őnekik viszed azt, amit küldök – mondta az Úr és gyöngéd lökdöséssel jelezte Vendelnek, hogy induljon izibe, mert idő van.

Bővebben ...
Próza

Szerényi-Bartók Tamás: Szíverősítő (regényrészlet)

Fotó: Urbán Ádám

Mészkőpor és füstölő szaga keveredett odabent, és mindennek volt egyfajta otthonos mocskossága, de nem erre, még csak nem is a tanár szavaira emlékszem a legélénkebben, hanem egy lányra.

Bővebben ...
Próza

Ádám Szilamér: Hallod ezt? Csend

Fotó: a szerző archívuma

Kinyitotta a méhesház ajtaját, kihúzogatta a kaptárokat, de semmi. Végignézte az egészet, mind a három sort lentről felfelé, majd újra, és mivel nem hitt a szemének, még egyszer, harmadjára is.

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Berta Réka

én isteni parancsot soha meg nem tagadtam

Bővebben ...
Próza

Hegedűs Márton: Meccs

Fotó: a szerző archívuma

A létravértesi középpályás előre ívelte a labdát, és a B középből – a beton lelátóról – mind a tizenhat ultra egy emberként üvöltött, amint az ellenfél fürge hetese levette az elérhetetlennek tűnő labdát, centikkel az oldalvonal mellett, és megtolta a lihegő Laci mellett.

Bővebben ...
Fotó: Nagy Noémi

Vezetéknélküli

mi majd küzdjünk meg / ha már felültettek minket / a drótra mert / most jön még csak a java / amikor a tenger mélyére / rejtik a vezetékeket / ott rejtőznek el mint / az őslények 

 

Amikor megdicsértem mennyi mindent tart a boltban
azonnal rám szólt hogy ne merjek semmihez se nyúlni
csak akkor ha fizetek érte mert a
matatástól eltompul a technológia
sőt magától is gyorsan elavul
legalább én szíveskedjek már békén hagyni
amúgy is nehezen adja el

hogy ne szennyezzek körbe
mindent a terem végébe kísért
egy poros dexion polchoz
ahol a hitványabb csecsebecséit
és a ceruzaelemeit tartotta
inkább itt hajoljak le
és válogassak mondta
de góliátból nem tud adni
mert mind elfogyott még kedden
nyilván nem hagyott magamra
gondoltam azért nehogy
zsebre vágjak valamit
helyette elkezdett szakmázni
hátha kíváncsi vagyok rá
mert hogy nem vagyok környékbeli
azt látta rögtön nem is hibáztat érte
mondta hogy nem vettem észre
amikor bejöttem ide
mit is? kérdeztem
hát a drótokat! válaszolta
a bolt előtt szerelik húzzák
nem lehet átlépni rajtuk
túl vastagok aztán a vállaikra
hengerelik és visszafeszítik
az oszlop tetejére
ki bírja ezt követni? Maga tudja?
hát nem értem kezdtem volna de
nem hagyta végigmondani simán
folytatta hogy a bolt
már régen itt volt és az oszlop
csak utána került ide
és először egy oszlop volt és egy vezeték
aztán egyszerre minden irányba nőtt a csáp
telefon után kábel tv és nem ismer rá
az égre mert pont az ő helye
fölé tették a trafót
persze van hozzá sok gigás júpíszi
de azért nekem bevallja hogy
sorrendben ő csak a gyuraszelig
tudott bármit is kimondani
később feladta a többivel
nem is kísérletezik
sőt már nem foglalkozik velük
csak áll és figyel ha ideje van
és én csak ne hülyéskedjek
egész életében tanulta merre
halad a szakma
de csak azért mert öt hónappal
a nyugdíj előtt már nem fog váltani
neki is lehet elege
higgyem el hogy az utcakép
megutáltatta vele még a
pecázást is a damil miatt
hogy kaparja a ráncait a homlokán
neki már más kellene
mert ezt itt majd mi
fiatalok megoldjuk
mi majd küzdjünk meg
ha már felültettek minket
a drótra mert
most jön még csak a java
amikor a tenger mélyére
rejtik a vezetékeket
ott rejtőznek el mint
az őslények és közben
minden vezetéknélkülivé válik
felfelé sugározzák a hullámokat
a fejek mellett cikáznak
láthatatlanul mert nekünk
nehezebb lesz higgyem el
nehezebb mert mi már nem
fogjuk látni hova építik
a trafókat a fejünk felett

amikor elgémberedett a lábam
kihúztam magam és letettem
a pultra egy csomag ceruzaelemet
borotvához másmilyen kell
de direkt olyat választottam
amit mindketten ki tudunk ejteni
persze megörült neki
meg is köszönte hogy
ilyen jót beszélgettünk
beütötte a kasszába
és megkérdezte szoktam-e
rádiót hallgatni
nagy ritkán feleltem
bólintott és nyugtatólag
mondta hogy ne aggódjak
az előző miatt majd
ez is megoldódik
más bajok is
érhetnék az embert
aztán a kezembe nyomott
egy viharvert szokol rádiót
fogadtam az áldást és
kimentem az utcára
kezemben a
grátisz jutalom
csillagmatricás
analóg szentkép
de fogni rajta semmit
nem lehet mert szerencsére
már kiszedte belőle
az összes drótot

 

Pap József 1991-ben született Salgótarjánban. 2016-ban az ELTE BTK mesterképzésén, anglisztika szakon szerzett diplomát, 2016-tól az egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatója. 2015-től jelennek meg versei, műfordításai a Hévíz, Napút, PBÚ folyóiratokban, valamint a KULTer.hu és az Új Forrás  weboldalakon. Az ELTE BTK-n működő Szerdai Szalon alkotókör tagja. 2021-ben hunyt el.