Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Németh Gábor Dávid versei

Fotó: Szulovszky Mária

Átkeretezés

Hová tevé boldogtalan fiait?
Vörösmarty Mihály: Előszó

Hallom, hogy üvölt elhagyatottságában az óceán.
Ránézek az algás lépcsőről, összerándulunk,
és nincs közünk egymáshoz. Szárnyak kopognak
a maradásra alkalmatlan kikötő oldalán.
Születés helyett tél van és csend.
Ezért késnek nálunk az anyák, mert
szállnak el az angyalok a családtól. A korán
érkezettek. Bár felsírnak, csak egy órát
élnek. Összerándulok minden koppanásra,
és csak az ablakon keresztül merek az égre
nézni. De hiába, az égben semmi sincsen,
ami fiamhoz hasonlítana. Újabban őket keresem
minden parton. A visszatérő vájatokat
bámulom az iszapban, az esztétikáját keresem
mindennek, mintha ez segítene a távolságtartásban.
Elfárad a part az ismétlődésben. Nyomaiban
próbálok nyelvet találni, de nem fordíthatom le
halálukat arra, ahogy megtörnek a hullámok
a tengerirózsák, hínárok és kagylók közt.

 

Alakjamúlt

Amikor a nagypapámtól örökölt borotvapenge-csomag
egyik darabjával végigvágtam a kezemet az ütőér mellett,
mintha egy folyó öntött volna ki az alkaromból. Azóta
esténként benyomom a dugót a lefolyóba, megvárom,
amíg a mosdó megtelik vízzel, belerakom a fejemet,
és nézem a zománcot fulladásig. Fehér szirmú
vadvirágként ölel a csap. Ahogy kiemelem fejemet a vízből,
véletlenszerű mintában hullanak a cseppek. Addig
bámulom őket, amíg jelenteni kezd valamit a formájuk. Közben
arra gondolok, mikor dédszüleim 1918-ban átszöktek
a határon, talán a Szamoson át jöttek, hogy legyen valamilyen
kapcsolatom velük. Sodrásuk feltöltött egy várost.
Állítólag romániai svábok voltak, akaratuk ellenére is
sokkal több nyelvet beszéltek, mint amennyit én
valaha is fogok, mégsem tudnák elmondani,
nem azért küzdöttek, hogy a torkom köré tekerjem
a folyókat. Pedig a vízben gyorsan terjed a hang,
talán gyorsabban, mint ahogy visszahátrálok a télbe,
és a fagyban végleg rögzülnek a távolságok.

 

Németh Gábor Dávid, Budapest, 1994, költő, szerkesztő. Megjelent verseskötetei: Banán és kutya, FISZ, 2017; Lebegő arborétum, Prae Kiadó, 2022. Színházi munkái: Fatima (bemutató: Kolozsvári Magyar Opera, 2021); Emma (A MÜPA 2020-as zeneműpályázatának díjazottja); Az elveszett Hold (bemutató: Zene Háza, 2026).

Próza

Gáspár Sára: András megértő figyelme

Fotó: a szerző archívuma

Már jónéhány hete beszélgettünk, amikor András minden előjel nélkül eltűnt. Nem reagált az üzeneteimre, meg se nyitotta őket. Csak miatta tettem ki melankolikus tájképeket, egyikre sem reagált, én pedig rettegtem attól, hogy rájött, ez nem is én vagyok, pedig én vagyok, de lehet, hogy nem úgy, ahogy ő gondolja, és lehet, hogy megérezte, hogy jobban érdekelnek a csillogós harisnyák és a részeg flörtölések, mint József Attila.

Bővebben ...
Próza

Csermely Mátyás: Labora

Fotó: Zanati Réka

A gyár nagy volt, eszméletlenül. Tornyai szikárak, felhői nehezek, rendszere ütemre lélegző. Egy hatalmas bogárbelsőre emlékeztetett, ami mintha valami felettébb velőset emésztene, olyannyira szuszogni tetszett.

Bővebben ...
Költészet

Berki Ádám versei

Fotó: A szerző archívuma

zavar a páratlan prímszámok figyelmetlensége

Bővebben ...
Próza

Márton Evelin: Öt hegy, öt templom

Fotó: Onda Péter

A nádas megnyílik hamaroson, s az én kóborjaim kijőnek a homályból. Őnekik viszed azt, amit küldök – mondta az Úr és gyöngéd lökdöséssel jelezte Vendelnek, hogy induljon izibe, mert idő van.

Bővebben ...
Próza

Szerényi-Bartók Tamás: Szíverősítő (regényrészlet)

Fotó: Urbán Ádám

Mészkőpor és füstölő szaga keveredett odabent, és mindennek volt egyfajta otthonos mocskossága, de nem erre, még csak nem is a tanár szavaira emlékszem a legélénkebben, hanem egy lányra.

Bővebben ...
Próza

Ádám Szilamér: Hallod ezt? Csend

Fotó: a szerző archívuma

Kinyitotta a méhesház ajtaját, kihúzogatta a kaptárokat, de semmi. Végignézte az egészet, mind a három sort lentről felfelé, majd újra, és mivel nem hitt a szemének, még egyszer, harmadjára is.

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Berta Réka

én isteni parancsot soha meg nem tagadtam

Bővebben ...
Próza

Hegedűs Márton: Meccs

Fotó: a szerző archívuma

A létravértesi középpályás előre ívelte a labdát, és a B középből – a beton lelátóról – mind a tizenhat ultra egy emberként üvöltött, amint az ellenfél fürge hetese levette az elérhetetlennek tűnő labdát, centikkel az oldalvonal mellett, és megtolta a lihegő Laci mellett.

Bővebben ...
Fotó: Dallos István

Taizs Gergő versei

Temesd bőröm alá a titkaid, vénáimra vésd / a bűneid, aztán a zuhanás, koncentrikus / körökön át, holdak és bolygók szabásmintáiba. / Ahol meteorok lyukasztják az eget, / ott millió a villanás, de jórészt szemfény- / vesztés.


Észrevenni másokban
E.-nek

Elképzelem, ahogy utoljára elém állsz.
Válladon túlkoros vágyaiddal talán meglátod
mindennek a maga idejét: szupernóvák
fellobbanásának, mint alapozó mögött a bőrhibák.
Azután lemodelleznéd a testünk között áramló
oxigént, és nemcsak evolúciós értelemben tartanál
igényt a túlélésre, ha olykor rád törne a jelenlét
hirtelen tudatossága. Csendben figyelnélek, míg  
megértenéd végre, hogy annyiféleképpen tudok
semmit se mondani, így ha egyszer majd valamilyen
feloldozás mégis érkezik, bizonyosan meghallanád
nehezen besorolható lépteit. Mert nem ezt akarjuk
mind? Kopasz faágra lombot gondolni, észrevenni
másokban némán visszhangzó önmagunk.

Jórészt szemfény
E.-nek

Elvágták a nappal torkát, bíborhabot
hörög és fintorog, mielőtt kiég alóla
a tér. Ne félj, a sötétség másik oldalán
is hiányzik a fény, magányoddal nem vagy
egyedül. Emlékezz, az atomoknak nincs
története. Nincs magzatpóz, se rigor mortis.
Minden szervező elv és háttérzaj csupán.
Temesd bőröm alá a titkaid, vénáimra vésd
a bűneid, aztán a zuhanás, koncentrikus
körökön át, holdak és bolygók szabásmintáiba.
Ahol meteorok lyukasztják az eget,
ott millió a villanás, de jórészt szemfény-
vesztés. Keringési zavarokra utaló rögök
szilánkosítják az észlelést, hallójáratomba
ül a roskadás. Veszélyes repedések a keretbe
foglalt semmin. Leheleted higítsa éjjel
zajló véremet, míg szétterjed bennem
a túlélés vagy felejtés ismerős ösztöne.


Taizs Gergő 1984-ben született Tatabányán. Tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészettudományi karán végezte Piliscsabán. Újságíróként, kulturális programszervezőként és kommunikációs szakemberként dolgozott. Első kötete Utasok címmel 2019-ben látott napvilágot, második Üvegidő című kötete pedig 2021-ben jelent meg.