Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Lázár Bence András: Saldanha. Lisszabon. Kacsakagyló.

Fotó: a szerző archívuma

Azt mondják, Lisszabonban, a fehér városban, egészen máshogy megy le a nap. Legalábbis a portugálok ezt hiszik, és azon a csütörtöki délelőttön egy bizonyos Weisz Máté és egy bizonyos Perr Rebeka is ezt hitte.

Bővebben ...
Költészet

Benkő Imola Orsolya versei

Fotó: Szerdahelyi Mátyás

helyzet van a 10. C osztályban a kolléga / túl fiatal

Bővebben ...
Költészet

Saád Anna versei

Fotó: Sárközi Bence

de bennem ragadnak tanításaid / amik szerint élnem kéne

Bővebben ...
Költészet

Vincze Szabolcs versei

Fotó: Pavlovits Gitta

A Braille-írás panaszkodik / a hozzád érő kezekről

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Misina

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Kezdetben volt az eszem. Először csak álmok laktak benne. Később jöttek a szavak, végül belefért a sötétség riasztó csöndje is.

Bővebben ...
Költészet

Markó Béla versei

Fotó: Rab Zoltán

Egy városi kertben, a szinte / egymásba kapaszkodó házak között? / Felgyújtanánk a várost

Bővebben ...
Költészet

Góz Adrienn: Jozefa éneke

Fotó: A szerző archívuma

Apánk fizet. / Most fizessen, ne amikor meghal.

Bővebben ...
Próza

Szerényi Tamás: Karácsonyfadísz

Fotó: Farkas Zénó

A kérdések elpárolognak, mint az izzadság, érzem, a hátamat veri a víz, megint korán jött a nyár. Május elseje van, plusz Európa-nap, az egyik standnál hurkapálcára ragasztott EU-s zászlócskákat osztogatnak, de nem kéri senki, csak a lufikat.

Bővebben ...
Folyó/irat/mentés

Déri Anna: Albínó gorillával a strandon – májusi-júniusi lapszemle

Montázs: SZIFONline

Számomra a nyár nemcsak a pihenés, hanem az elmélyülés időszaka is. Ilyenkor különösen jólesik belemerülni folyóiratokba, hiszen a nyári szabadság során ráérek elidőzni egy-egy vers, novella vagy tanulmány fellett. Ebben a lapszemlében a májusi és júniusi lapszámokból válogattam.

Bővebben ...
Költészet

Krolikowski L. Lilian: Hol található a boldogság?

Fotó: A szerző archívuma

Nem voltál a királylány sótlan levesében. / Flanery O’Connor lupusza utáni pávatáncában

Bővebben ...
Költészet

Bánki Benjámin versei

Fotó: Farkas Dominik

jakuzzimelegben hűlt ki testük / hotelerkélyről zuhantak alá

Bővebben ...
Költészet

Kugler Viktor versei

Fotó: Scheidl Boglárka

teleálmodtam szörnyekkel / a szobát, közben felszáradok.

Bővebben ...
Fotó: Molnár Mihály

Lackfi János verse

én igazi bohóc akartam lenni, / nem szintetikus, olyan, aki nemcsak megjátssza / a halált és az életet, és közben nyafog / meg affektál, hanem tényleg meghal, / amikor meghal

Felszínen fehér bevonat

Létünk felszínén a finom, fehér bevonat,
hogy meghalunk, ez persze napjaink
élvezeti értékét egyáltalán nem befolyásolja,
no, ez már kapásból nem igaz, hogyne
befolyásolná, éppen ez befolyásolja
leginkább, ez teszi olyan kibírhatatlanul
fájóvá a legédesebb giroszízű csókot
hagymával és csípőssel vagy anélkül,
mert ha mindketten ettek belőle,
akkor már nem számít, mindketten
ettek az almából, mely szemre tetszetős
volt, ízre pedig élvezetes, éppen csak
a hatályos rendelkezések és szabályok
szerint fogyasztóvédelmi szempontból
táplálkozási célú felhasználása
ellenjavasolt.

Létünk felszínén a finom, fehér bevonat,
hogy meghalunk, ha abból a gyümölcsből
eszel, meghalsz, senki soha nem halt még
meg, ha előbb nem harapott bele az életbe,
ha nem tüdőzte le a dzsesszmuzsika fogvásító
rézillatát, ha nem kente be kezét magnéziával,
ne tapadjon annyira tornamutatvány közben,
a halál is átfordulás, az utolsó mutatvány,
kifordulunk önmagunkból vagy éppen
átfordulunk valódi magunkba, ilyenkor hasznos
a kezünkre kent fehér réteg, mely jellegzetes,
fanyar ízzel vonja be nyálkahártyánkat,
ez a bevonat lenne halotti anyakönyvi kivonatunk,
halálugrás, átfordulás, ahogy a rézfúvósok
hosszú rézcsövei tekerednek hangszerré,
aranyló bélalagút, melyben lüktet
a zene perisztaltikája.

Létünk felszínén a finom, fehér bevonat.
hogy meghalunk, mint bohóc arcán
a holtsápadt púder, utáltam mindig
a bohócok modorosságát, látszat-hülyeségét,
hogy lehet ilyen hülye valaki, hullasápadt
arcot kennek maguknak, vérpiros szájat
kennek maguknak, könnycseppet kennek
maguknak, de egyiket se gondolják komolyan,
se a sírást, se a röhögést, műhajuk van,
nem igaziak, én igazi bohóc akartam lenni,
nem szintetikus, olyan, aki nemcsak megjátssza
a halált és az életet, és közben nyafog
meg affektál, hanem tényleg meghal,
amikor meghal, és tényleg hersegteti
az életet, mint sörben sült csülök héját,
mint káposztatorzsát, mint grillázst,
akkor is, ha fogsora már inkább mű,
mint valódi, szilaj fogakkal harapni
minden percbe, horkantani, mint a ló,
szuszogni, mint sün, mordulni oroszlánként,
míg a végső sápadtság fehér bevonata
ki nem von a forgalomból.

 

Lackfi János 1971-ben született Budapesten, József Attila- és Prima Primissima-díjas író, költő, műfordító. Hatvanöt könyve és harmincnyolc műfordítás-kötete látott napvilágot. Hat gyermek, négy unoka. Zsámbékon él.