Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Tóth-Bertók Eszter: A lakáskulcs

Fotó: Csoboth Edina

Végül arra jut, hogy otthon hagyta. Talán be sem zárta az ajtót. Még sohasem fordult elő velem ilyen, szabadkozik, a nő, úgy tűnik, hisz neki, azt mondja, nagyon sajnálom, ő meg arra gondol, hogy tényleg, még sohasem fordult elő vele ilyen. Hazudik. 

Bővebben ...
Költészet

Murányi Zita gyerekversei

Fotó: A szerző archívuma

Amikor anyu teherbe esett, megijedtem. / Egy narancs növekedett a hasában, először

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A fehér út

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Olykor hollók rövid párbeszéde hallatszott a magasból – kvarara, kvakk-kvakk – aztán ismét csend borult a vidékre. Egyszer egy szarvasbika ugrott át előttünk az úton, csaknem megbotlott a mély árokban. Az előttünk járó férfi is hátrafordult a neszre, majd a bika eltűnt a sűrűben, ő pedig letért az útról és belépett a fák közé.

Bővebben ...
Költészet

Borsik Miklós versei

Fotó: A szerző archívuma

Ezután érkezik Sirokai Mátyás, / aki javasolja, hogy vigyázzak, / már megint a város a vers allegóriája.

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Beavatás

Fotó: Szilveszter József-Szabolcs

Nagyon tetszett egy fiú. Egy teadélutánon végre a közelébe férkőztem, azzal a tipikus odaadó és kedves vagyok módszerrel, amit aztán a későbbiekben is gyakran alkalmaztam. A tombolán nyert süteményem adtam neki, mert ő nagyon csalódott volt, hogy a tíz tombolájából egyet sem húztak ki. Átadtam a csokis sütit, ő megköszönte és még futtában megkérdezte, hogy miért ilyen kövér a lábad? 

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Kőszegi Nándor

milyen kínos volna, ha a mentőben / ezt kéne rólam lerángatni és feltárulna / igénytelen vagyok

Bővebben ...
Próza

Vecsei Márton: Akkor a tél

Fotó: Nemes Eszter

Szóval mi itt vagyunk, de nincs kire főzni, nincs ki után takarítani. Nincs munka! Nem maradhattunk tétlenül! Ha nincs tétje annak, hogy itt vagyunk, az nem jó senkinek sem, már morálisan. A munkáért kapunk fizetést, a fizetésért szabadságot. Munka nélkül honnan tudnánk, hogy mikor van szünetünk? Kellett valami munka, ami azáltal válik munkává, hogy addig, amíg nincs munka, ezt csináljuk. Napi nyolc órában. Nem valódi, persze. Műmunka. Mű téttel.

Bővebben ...
Költészet

Góz Adrienn versei

Fotó: A szerző archívuma

Háziállatnak nem alkalmas, felesleges, irtandó. / Igaz, prémje jól mutat.

Bővebben ...
Költészet

Kósa Eszter versei

Fotó: Vigh Levente

Így imádkozom. De nem rezzenek a bokrok, nem nyílik / meg az ég. Úgy jön az új évszak, ahogy szokott.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (III.)

Fotó: a szerző felvétele

Háztűznézőbe készült, így hát, hogy alkalomhoz illő legyen megjelenése, leporolta régi-régi öltözékeit.  Meg aztán olvasott Kantot és Moritzot, hogy jobban beilleszkedhessen az úri közegbe – aminek az eredménye csak annyi lett, hogy meggyűlölte a paragrafusokat, a késeket és faliórákat.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (II.)

Fotó: a szerző felvétele

(Legnagyobb tisztelői is csak találgattak. Egyesek azt mondták, feltétlen Borisznak kell lennie, erre mások úgy érveltek, hogy semmiképp nem lehet Borisz, mert az iszákos név, és hősünk kitűnő formában van, épp, ahogy az Andrejek szoktak kinézni. Jómagam egy bizalmasamtól tudtam meg a valós nevét – tehát azt, hogy Arkagyij Pridurovicsnak hívják, s ez vitán felül áll, kérem.) 

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (I.)

Fotó: a szerző felvétele

És, ahogy az az elbeszélésekben szokott lenni, hogyha látunk egy kis esélyt valaminek a bekövetkezésére, akkor annak okvetlen be is kell következnie: hát Ánya csakhamar kinyitotta kalitkáját, és úgy kisuhant az ablakon, hogy Varvaráéknak felocsúdni sem volt idejük.

Bővebben ...
Fotó: Molnár Mihály

Lackfi János verse

én igazi bohóc akartam lenni, / nem szintetikus, olyan, aki nemcsak megjátssza / a halált és az életet, és közben nyafog / meg affektál, hanem tényleg meghal, / amikor meghal

Felszínen fehér bevonat

Létünk felszínén a finom, fehér bevonat,
hogy meghalunk, ez persze napjaink
élvezeti értékét egyáltalán nem befolyásolja,
no, ez már kapásból nem igaz, hogyne
befolyásolná, éppen ez befolyásolja
leginkább, ez teszi olyan kibírhatatlanul
fájóvá a legédesebb giroszízű csókot
hagymával és csípőssel vagy anélkül,
mert ha mindketten ettek belőle,
akkor már nem számít, mindketten
ettek az almából, mely szemre tetszetős
volt, ízre pedig élvezetes, éppen csak
a hatályos rendelkezések és szabályok
szerint fogyasztóvédelmi szempontból
táplálkozási célú felhasználása
ellenjavasolt.

Létünk felszínén a finom, fehér bevonat,
hogy meghalunk, ha abból a gyümölcsből
eszel, meghalsz, senki soha nem halt még
meg, ha előbb nem harapott bele az életbe,
ha nem tüdőzte le a dzsesszmuzsika fogvásító
rézillatát, ha nem kente be kezét magnéziával,
ne tapadjon annyira tornamutatvány közben,
a halál is átfordulás, az utolsó mutatvány,
kifordulunk önmagunkból vagy éppen
átfordulunk valódi magunkba, ilyenkor hasznos
a kezünkre kent fehér réteg, mely jellegzetes,
fanyar ízzel vonja be nyálkahártyánkat,
ez a bevonat lenne halotti anyakönyvi kivonatunk,
halálugrás, átfordulás, ahogy a rézfúvósok
hosszú rézcsövei tekerednek hangszerré,
aranyló bélalagút, melyben lüktet
a zene perisztaltikája.

Létünk felszínén a finom, fehér bevonat.
hogy meghalunk, mint bohóc arcán
a holtsápadt púder, utáltam mindig
a bohócok modorosságát, látszat-hülyeségét,
hogy lehet ilyen hülye valaki, hullasápadt
arcot kennek maguknak, vérpiros szájat
kennek maguknak, könnycseppet kennek
maguknak, de egyiket se gondolják komolyan,
se a sírást, se a röhögést, műhajuk van,
nem igaziak, én igazi bohóc akartam lenni,
nem szintetikus, olyan, aki nemcsak megjátssza
a halált és az életet, és közben nyafog
meg affektál, hanem tényleg meghal,
amikor meghal, és tényleg hersegteti
az életet, mint sörben sült csülök héját,
mint káposztatorzsát, mint grillázst,
akkor is, ha fogsora már inkább mű,
mint valódi, szilaj fogakkal harapni
minden percbe, horkantani, mint a ló,
szuszogni, mint sün, mordulni oroszlánként,
míg a végső sápadtság fehér bevonata
ki nem von a forgalomból.

 

Lackfi János 1971-ben született Budapesten, József Attila- és Prima Primissima-díjas író, költő, műfordító. Hatvanöt könyve és harmincnyolc műfordítás-kötete látott napvilágot. Hat gyermek, négy unoka. Zsámbékon él.