Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Nagy Olivér Ábel rövidprózái

Fotó: a szerző archívuma

azt hogy minden talalkozas semmilyen

nem csinalunk semmit

a beszelgetesek is csak ures fecsegesek

Bővebben ...
Próza

Sándor Anna Viola: Nem beszélünk soha

Fotó: a szerző archívuma

Az apja akkoriban éjjelente a fülembe duruzsolt, ne is álmodjak róla, sose fogom megtudni a titkát. Erősen hozzábújtam, ő átölelt, az apja érintését éreztem a bőrömön, a horkolása, a szemébe lógó haja, a karja, a szorítása mind az apjáé volt.

Bővebben ...
Műfordítás

Giulia Caminito (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Bársonylány

Fotó: Andrea Ottaviani

Vito úgy hitte, elkapott valami betegséget. Nem talált más észszerű magyarázatot arra, miért ébredt úgy egyik napról a másikra, hogy nem megy neki a verselés. Az ihlet, a ritmus, a szavak, az ötletek hiánya gyötrő volt, elméjének csendje pedig határtalan.

Bővebben ...
Költészet

Szamosvári Bence: bálnacet expressz

Fotó: Kiss A. Kriszta

bokáig letolja két és fél autóbusznyi / ámbráscet-jelmezét

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Láncszemek

Fotó: a szerző archívuma

Nagyanyám keze a spájzban pakolászik éppen, amikor anyám szeme megpillant egy üvegvázát. Semmit sem értek.

Bővebben ...
Költészet

Vass Alexandra versei

Fotó: A szerző archívuma

azonos távolságra veri / a szögeket / a pajta deszkáiba

Bővebben ...
Próza

Kónya Sándor: Dagadék

Fotó: Kónya Tamás

Érzem a levegőben a zizegését, a nyugtalanságát, rám is átragad. Régen is így volt, de most tudom, tartanom kell magam. Folyamatosan járnak az ujjai és beszél. Arról az estéről beszél, elmondja az egészet.

Bővebben ...
Költészet

Nagy Izabella versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Egyedül él, mondta, nem kacsintott.

Bővebben ...
Fotó: Molnár Mihály

Lackfi János verse

én igazi bohóc akartam lenni, / nem szintetikus, olyan, aki nemcsak megjátssza / a halált és az életet, és közben nyafog / meg affektál, hanem tényleg meghal, / amikor meghal

Felszínen fehér bevonat

Létünk felszínén a finom, fehér bevonat,
hogy meghalunk, ez persze napjaink
élvezeti értékét egyáltalán nem befolyásolja,
no, ez már kapásból nem igaz, hogyne
befolyásolná, éppen ez befolyásolja
leginkább, ez teszi olyan kibírhatatlanul
fájóvá a legédesebb giroszízű csókot
hagymával és csípőssel vagy anélkül,
mert ha mindketten ettek belőle,
akkor már nem számít, mindketten
ettek az almából, mely szemre tetszetős
volt, ízre pedig élvezetes, éppen csak
a hatályos rendelkezések és szabályok
szerint fogyasztóvédelmi szempontból
táplálkozási célú felhasználása
ellenjavasolt.

Létünk felszínén a finom, fehér bevonat,
hogy meghalunk, ha abból a gyümölcsből
eszel, meghalsz, senki soha nem halt még
meg, ha előbb nem harapott bele az életbe,
ha nem tüdőzte le a dzsesszmuzsika fogvásító
rézillatát, ha nem kente be kezét magnéziával,
ne tapadjon annyira tornamutatvány közben,
a halál is átfordulás, az utolsó mutatvány,
kifordulunk önmagunkból vagy éppen
átfordulunk valódi magunkba, ilyenkor hasznos
a kezünkre kent fehér réteg, mely jellegzetes,
fanyar ízzel vonja be nyálkahártyánkat,
ez a bevonat lenne halotti anyakönyvi kivonatunk,
halálugrás, átfordulás, ahogy a rézfúvósok
hosszú rézcsövei tekerednek hangszerré,
aranyló bélalagút, melyben lüktet
a zene perisztaltikája.

Létünk felszínén a finom, fehér bevonat.
hogy meghalunk, mint bohóc arcán
a holtsápadt púder, utáltam mindig
a bohócok modorosságát, látszat-hülyeségét,
hogy lehet ilyen hülye valaki, hullasápadt
arcot kennek maguknak, vérpiros szájat
kennek maguknak, könnycseppet kennek
maguknak, de egyiket se gondolják komolyan,
se a sírást, se a röhögést, műhajuk van,
nem igaziak, én igazi bohóc akartam lenni,
nem szintetikus, olyan, aki nemcsak megjátssza
a halált és az életet, és közben nyafog
meg affektál, hanem tényleg meghal,
amikor meghal, és tényleg hersegteti
az életet, mint sörben sült csülök héját,
mint káposztatorzsát, mint grillázst,
akkor is, ha fogsora már inkább mű,
mint valódi, szilaj fogakkal harapni
minden percbe, horkantani, mint a ló,
szuszogni, mint sün, mordulni oroszlánként,
míg a végső sápadtság fehér bevonata
ki nem von a forgalomból.

 

Lackfi János 1971-ben született Budapesten, József Attila- és Prima Primissima-díjas író, költő, műfordító. Hatvanöt könyve és harmincnyolc műfordítás-kötete látott napvilágot. Hat gyermek, négy unoka. Zsámbékon él.