Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Sarnyai Benedek: zájed

Fotó: a szerző archívuma

Amíg helyet keresek az érkezési csarnokban, azon tűnődöm, hogy hívják Anna szüleit. Két éve vagyunk együtt, még egyszer sem találkoztam velük. Ismerem az arcukat, annyiszor láttam a profilképüket, hogy a Jóisten is beleunhatott a számolásba. De hogy hívják őket?

Bővebben ...
Próza

Nagy Olivér Ábel rövidprózái

Fotó: a szerző archívuma

azt hogy minden talalkozas semmilyen

nem csinalunk semmit

a beszelgetesek is csak ures fecsegesek

Bővebben ...
Próza

Sándor Anna Viola: Nem beszélünk soha

Fotó: a szerző archívuma

Az apja akkoriban éjjelente a fülembe duruzsolt, ne is álmodjak róla, sose fogom megtudni a titkát. Erősen hozzábújtam, ő átölelt, az apja érintését éreztem a bőrömön, a horkolása, a szemébe lógó haja, a karja, a szorítása mind az apjáé volt.

Bővebben ...
Műfordítás

Giulia Caminito (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Bársonylány

Fotó: Andrea Ottaviani

Vito úgy hitte, elkapott valami betegséget. Nem talált más észszerű magyarázatot arra, miért ébredt úgy egyik napról a másikra, hogy nem megy neki a verselés. Az ihlet, a ritmus, a szavak, az ötletek hiánya gyötrő volt, elméjének csendje pedig határtalan.

Bővebben ...
Költészet

Szamosvári Bence: bálnacet expressz

Fotó: Kiss A. Kriszta

bokáig letolja két és fél autóbusznyi / ámbráscet-jelmezét

Bővebben ...
Fotó: Szkibó Gergő

Réman Zsófi versei

A versek, amiket nem írtál meg, valahol biztos elmesélik / a hasadásokat a bőrödön, a lyukakat, amiken már átlátni, / hiába próbálod betömni vattával, falevéllel, papírral, / az összeforrt szemhéjat, ami mögött nem nyílik virág / (ilyenkor merre kell nézni, csak Pina Bausch tudja),

Gyakorlat

Először a csodálat — illata, fénye, hangja utáni vágy.
Majd a belemerészkedés — félelem, öröm, hideg frissesség.
Elgondolkozol, hogyan veszel levegőt, ki jár a vízen — kimaradt szívverés, bénulás.
Lépj ki, lépj bele újra, merülj alá — engedd magad körülölelni.



Engeded magad körülölelni, alámerülsz — nem ismered a fulladás ellenszerét.
Kinézel, mások hogyan emelkednek fölé — megtanulsz helyesen levegőt venni.
A hideg frissességébe lassan belemelegedsz — elpárolog az öröm.
Partot érsz, visszanézel — marad a csodálat, tapintás utáni vágy.


A versek, amiket nem írtál meg

veled ellentétben remekül érzik magukat
egy párhuzamos univerzumban, talán
önsokszorozódni is megtanultak, és
már nekik is, mint mindenkinek, gyerekük születik.
A versek, amiket nem írtál meg, feltehetően
sikeresek, szellemesek, intertextuálisak és szexik,
te pedig fel kéne mutass valamit, de a nyomukat tudod csak,
reménykedsz, hogy hagytak a szemedben egy kis csillogást…
olcsó kocsmatrükk, ettől még senki nem visz haza.
A versek, amiket nem írtál meg, valahol biztos elmesélik
a hasadásokat a bőrödön, a lyukakat, amiken már átlátni,
hiába próbálod betömni vattával, falevéllel, papírral,
az összeforrt szemhéjat, ami mögött nem nyílik virág
(ilyenkor merre kell nézni, csak Pina Bausch tudja),
és a maradék soraikat már átpasszolták egy dalszövegbe,
szívem helyén két egymás felé fordított kérdőjel, fejemben felhős ég,
éneklik,
s te közben hiába gondolsz a versekre, amiket nem írtál meg,
hiányuk nem ösztönöz, hanem higanycseppekre bontja szét a tested,
hogy észrevétlenül gurulj szét az asztal alatt,
amíg a többiek befizetnek még egy körre.

Réman Zsófi 1991-ben született Kolozsváron, Győrben végzett fuvolaművészként. Jelenleg Budapesten él, a Budafoki Dohnányi Zenekar tagja. Verseit közölte többek közt a Helikon, az Ambroozia, a Dunszt, a Drót, az f21.