Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Mazula-Monoki Zsuzsanna versei

Fotó: A szerző archívuma.

azzal nyugtatjuk / magunkat hogy hajnalra / esőt mondanak

Bővebben ...
Próza

Várkonyi Sára: A tónál

Fotó: Horváth Andor Péter

És miről írtál? Hogy a tesóm… a féltesómat elrabolja egy emberkereskedő, de a delfinekkel együtt megmentjük. Az apának eszébe jut, hogy Hararében iskolába menet a sofőr egyszer ledudált egy kislányt az útról, aki a hátára kötve cipelte az iker öccseit.  

Bővebben ...
Költészet

Benyó Tamás versei

Fotó: Gajdos Attila

Miért elégszünk meg / az olcsó külcsínnel, / ha megtapasztaltuk, / milyen / szabadon / lebegni / a magzatvízben

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Tamás álma (részlet)

Fotó:

Legyen egy hűvöskék szoba, mint dédmamánál. Fehér lepedőkbe vagyunk csavarva, arcaink – minden éjszaka után – nyomot hagynak. Vállamra fordulok, a hátad nézem. A fakó part jut eszembe, fjordok szürke foltjai, tenyered középen két tátongó sebhely. Ujjaim átfúrják a nyers húst, az erek felkiáltanak és a sirályok szétrebbennek. Aztán Jeruzsálem.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Emese: Jan Palach nekifeszül a szélnek

Fotó: Sükösd Emese

Melyik város emlékezne szívesen / azokra, akiket falhoz állított?

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám ismét a Litmusz Műhelyben

Fotó: Bach Máté

Visszatérő vendégünk volt az adásban Nyerges Gábor Ádám költő, író, szerkesztő, akinek ezúttal nem a szokásos Litmusz-kérdéseket tettük fel, hanem egy részletet hallgathattunk meg Vasgyúrók című, megjelenés előtt álló novelláskötetéből, valamint verseket írtunk közösen a dobókockákkal.

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám - Kerber Balázs - Körtesi Márton Litmusz versei

Fotó: Litmusz Műhely

Azt hiszem, lehallgat a telefonom. / Ő koncentrál, ha kókad a figyelmem, / Neki címzik tán a promóciót is, / Már nélkülem is rákattint időnként. / Ez a bánat, ez a bánat a civilizáció.

Bővebben ...
Próza

Kocsis Gergely: Várni a váratlant (regényrészlet)

Fotó: Raffay Zsófia

Rettegve érzi, hogy egyre jobban csúszik bele ebbe az álomvilágba, hívogatja, beszippantja. Térdhajlatában ugrálni kezd egy ideg, két rángás között végtelen lassúsággal telik az idő, a levegő is ritkásabbnak tűnik, légszomj gyötri. Hangokat hall a feje fölül, ez a lehetetlen közeg nagyon felerősíti a lépések döngését, mintha valaki a fején lépkedne. Pontosan tudja, ki járkál ott fent, és azt is, hogy miért csap zajt.

Bővebben ...
Költészet

Réder Ferenc versei

Fotó: Fárizs Mihály

Négy hónapja mozdulatlan. / De a hasa / ma egy kicsit langyosabb.

Bővebben ...
Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Fotó: Szkibó Gergő

Réman Zsófi versei

A versek, amiket nem írtál meg, valahol biztos elmesélik / a hasadásokat a bőrödön, a lyukakat, amiken már átlátni, / hiába próbálod betömni vattával, falevéllel, papírral, / az összeforrt szemhéjat, ami mögött nem nyílik virág / (ilyenkor merre kell nézni, csak Pina Bausch tudja),

Gyakorlat

Először a csodálat — illata, fénye, hangja utáni vágy.
Majd a belemerészkedés — félelem, öröm, hideg frissesség.
Elgondolkozol, hogyan veszel levegőt, ki jár a vízen — kimaradt szívverés, bénulás.
Lépj ki, lépj bele újra, merülj alá — engedd magad körülölelni.



Engeded magad körülölelni, alámerülsz — nem ismered a fulladás ellenszerét.
Kinézel, mások hogyan emelkednek fölé — megtanulsz helyesen levegőt venni.
A hideg frissességébe lassan belemelegedsz — elpárolog az öröm.
Partot érsz, visszanézel — marad a csodálat, tapintás utáni vágy.


A versek, amiket nem írtál meg

veled ellentétben remekül érzik magukat
egy párhuzamos univerzumban, talán
önsokszorozódni is megtanultak, és
már nekik is, mint mindenkinek, gyerekük születik.
A versek, amiket nem írtál meg, feltehetően
sikeresek, szellemesek, intertextuálisak és szexik,
te pedig fel kéne mutass valamit, de a nyomukat tudod csak,
reménykedsz, hogy hagytak a szemedben egy kis csillogást…
olcsó kocsmatrükk, ettől még senki nem visz haza.
A versek, amiket nem írtál meg, valahol biztos elmesélik
a hasadásokat a bőrödön, a lyukakat, amiken már átlátni,
hiába próbálod betömni vattával, falevéllel, papírral,
az összeforrt szemhéjat, ami mögött nem nyílik virág
(ilyenkor merre kell nézni, csak Pina Bausch tudja),
és a maradék soraikat már átpasszolták egy dalszövegbe,
szívem helyén két egymás felé fordított kérdőjel, fejemben felhős ég,
éneklik,
s te közben hiába gondolsz a versekre, amiket nem írtál meg,
hiányuk nem ösztönöz, hanem higanycseppekre bontja szét a tested,
hogy észrevétlenül gurulj szét az asztal alatt,
amíg a többiek befizetnek még egy körre.

Réman Zsófi 1991-ben született Kolozsváron, Győrben végzett fuvolaművészként. Jelenleg Budapesten él, a Budafoki Dohnányi Zenekar tagja. Verseit közölte többek közt a Helikon, az Ambroozia, a Dunszt, a Drót, az f21.