Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Tóth-Bertók Eszter: A lakáskulcs

Fotó: Csoboth Edina

Végül arra jut, hogy otthon hagyta. Talán be sem zárta az ajtót. Még sohasem fordult elő velem ilyen, szabadkozik, a nő, úgy tűnik, hisz neki, azt mondja, nagyon sajnálom, ő meg arra gondol, hogy tényleg, még sohasem fordult elő vele ilyen. Hazudik. 

Bővebben ...
Költészet

Murányi Zita gyerekversei

Fotó: A szerző archívuma

Amikor anyu teherbe esett, megijedtem. / Egy narancs növekedett a hasában, először

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A fehér út

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Olykor hollók rövid párbeszéde hallatszott a magasból – kvarara, kvakk-kvakk – aztán ismét csend borult a vidékre. Egyszer egy szarvasbika ugrott át előttünk az úton, csaknem megbotlott a mély árokban. Az előttünk járó férfi is hátrafordult a neszre, majd a bika eltűnt a sűrűben, ő pedig letért az útról és belépett a fák közé.

Bővebben ...
Költészet

Borsik Miklós versei

Fotó: A szerző archívuma

Ezután érkezik Sirokai Mátyás, / aki javasolja, hogy vigyázzak, / már megint a város a vers allegóriája.

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Beavatás

Fotó: Szilveszter József-Szabolcs

Nagyon tetszett egy fiú. Egy teadélutánon végre a közelébe férkőztem, azzal a tipikus odaadó és kedves vagyok módszerrel, amit aztán a későbbiekben is gyakran alkalmaztam. A tombolán nyert süteményem adtam neki, mert ő nagyon csalódott volt, hogy a tíz tombolájából egyet sem húztak ki. Átadtam a csokis sütit, ő megköszönte és még futtában megkérdezte, hogy miért ilyen kövér a lábad? 

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Kőszegi Nándor

milyen kínos volna, ha a mentőben / ezt kéne rólam lerángatni és feltárulna / igénytelen vagyok

Bővebben ...
Próza

Vecsei Márton: Akkor a tél

Fotó: Nemes Eszter

Szóval mi itt vagyunk, de nincs kire főzni, nincs ki után takarítani. Nincs munka! Nem maradhattunk tétlenül! Ha nincs tétje annak, hogy itt vagyunk, az nem jó senkinek sem, már morálisan. A munkáért kapunk fizetést, a fizetésért szabadságot. Munka nélkül honnan tudnánk, hogy mikor van szünetünk? Kellett valami munka, ami azáltal válik munkává, hogy addig, amíg nincs munka, ezt csináljuk. Napi nyolc órában. Nem valódi, persze. Műmunka. Mű téttel.

Bővebben ...
Költészet

Góz Adrienn versei

Fotó: A szerző archívuma

Háziállatnak nem alkalmas, felesleges, irtandó. / Igaz, prémje jól mutat.

Bővebben ...
Költészet

Kósa Eszter versei

Fotó: Vigh Levente

Így imádkozom. De nem rezzenek a bokrok, nem nyílik / meg az ég. Úgy jön az új évszak, ahogy szokott.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (III.)

Fotó: a szerző felvétele

Háztűznézőbe készült, így hát, hogy alkalomhoz illő legyen megjelenése, leporolta régi-régi öltözékeit.  Meg aztán olvasott Kantot és Moritzot, hogy jobban beilleszkedhessen az úri közegbe – aminek az eredménye csak annyi lett, hogy meggyűlölte a paragrafusokat, a késeket és faliórákat.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (II.)

Fotó: a szerző felvétele

(Legnagyobb tisztelői is csak találgattak. Egyesek azt mondták, feltétlen Borisznak kell lennie, erre mások úgy érveltek, hogy semmiképp nem lehet Borisz, mert az iszákos név, és hősünk kitűnő formában van, épp, ahogy az Andrejek szoktak kinézni. Jómagam egy bizalmasamtól tudtam meg a valós nevét – tehát azt, hogy Arkagyij Pridurovicsnak hívják, s ez vitán felül áll, kérem.) 

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (I.)

Fotó: a szerző felvétele

És, ahogy az az elbeszélésekben szokott lenni, hogyha látunk egy kis esélyt valaminek a bekövetkezésére, akkor annak okvetlen be is kell következnie: hát Ánya csakhamar kinyitotta kalitkáját, és úgy kisuhant az ablakon, hogy Varvaráéknak felocsúdni sem volt idejük.

Bővebben ...
Fotó: Tass Blanka

Tass Bálint: Kezelés

A bioméz nyomokban antibiotikumot tartalmaz. / A márkázott vaj nyomokban vajat. / A rádió recseg, a bemondó raccsol és bakizik. / Frontérzékenyek kíméljenek, M0-ás és az Egér út beállt.

Fáradt vagyok, fázom.
A szundi funkció csak kilenc perc.
Takaró kellene a lábamra.
Alig hunyom le a szemem,
kétszer kell kimennem éjjel.
A csempe szinte égeti a talpam.
Lehunyt szemmel hallgatom, egyenletes-e a csobogás.
A kávé vacak.
A cikória kávé még annál is vacakabb.
A bioméz nyomokban antibiotikumot tartalmaz.
A márkázott vaj nyomokban vajat.
A rádió recseg, a bemondó raccsol és bakizik.
Frontérzékenyek kíméljenek, M0-ás és az Egér út beállt.
A tőzsde padlót fog, a bitcoin kilő.
A Mol részvény az Apple-lel, a hidegen sajtolt tökmagolaj ára az aranyéval vetekszik.
Amióta nem ihatok, a fogkrémnek Unicum íze van.
A fiókban lévő összes kés éles.
Csak cicás ragtapasz van otthon.
A fülemet vágja a maszk. Ebből is csak egy méret létezik.
Az autó zárja befagyott, jégoldó a kesztyűtartóban.
A mellettem ülő nő kabátja naftalin szagot áraszt.
A busz dübörgése se tudja elnyomni a molyok csámcsogását.
Egy férfi hátul köhög.
Nincsenek várólisták, csak sorok és vakító fehérség.
A könyv nem érdekel.
Nikotin szagú a lehelete, az ujjai sárgák. Úgy beszél hozzám, mint egy gyerekhez.
Nincs ép vénám. A tűt se érzem. Hagyom magam, mint a védtelen állatok.
A függöny mögött egy lány zenét hallgat, lábával veri az ütemet. A másik oldalon valaki hány.
A telefonom megdicsér, ő ma az első. Több mint tízezer lépés, csak így tovább! A busz elmegy az orrom előtt.
A szomszéd gyereke bőgeti a motorját. A kutyája a lábtörlőmre szart.
Jeget tettek a kólámba, a krumpli kihűlt. Ötven percre ígérték, de másfél óra lett.
Az ügyintéző chatben elnézést kér, egy kupont ad, amit a következő alkalommal levásárolhatok.
A tévében semmi érdekes.
Nincs erőm, hogy felálljak és feltegyek egy lemezt.
Valaki lecsót főz.
A radiátorban gurgulázik a levegő.
A vázában a virágok kifakulnak, a fejük lekonyul.
A csend szétfeszíti a koponyám.
A fürdőszobában hideg a csempe. Az ülőke is.
Nincs, aki tartsa a homlokom.
Víz fröccsen az arcomba.
Aludni szeretnék.
Fáradt vagyok.

 

Tass Bálint 1965-ben, Budapesten született, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát. Több évtizede a közigazgatásban dolgozik, így természetesnek tartja, hogy idővel a száraz jogi szövegektől az irodalom felé fordult. Lackfi János Kreatív kurzusára jár, novellákat, verseket ír. Írásai az Óbudai Anziksz Kulturális Magazinban, a Litera-Túra Művészeti Magazinban és Folyóiratban, a Szóbanforgón, a Mindenki!, a Tollászkodó, valamint az Új Galaxis antológiákban jelentek meg. Honlapja számos novellát és verset tartalmaz, ahol néhány történet videón is megtekinthető kiváló színészek tolmácsolásában.