Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Gabriela Adameșteanu (f. Szonda Szabolcs): Tökéletlen megoldások

Fotó: a szerző archívuma

Értsd jól, nem akarlak felbosszantani, de csupán te és a lányod nem nevezhetitek családnak magatokat!

Bővebben ...
Próza

Voloncs Attila: A bűvölők (részlet)

Fotó: a szerző archívuma

Valahogy köze van ennek ahhoz, hogy sohasem tudott olyan vérmesen forradalmár lenni, mint a barátai, régi ismerősök közt mindig visszafogottan jelezte a különvéleményét, mintha baloldaliságával nem akarta volna bántani azokat, akik igazán hisznek valamilyen rendes ostobaságban, vagy meg tudnak részegülni a nemzet szótól és a dicső múlt felemlegetésétől.

Bővebben ...
Költészet

Sebestyén Ádám versei

Fotó: Sebestyén Anna

Kikötőink, / a fagyizók, földszinti üzletek sorra bezártak

Bővebben ...
Próza

Sarnyai Benedek: zájed

Fotó: a szerző archívuma

Amíg helyet keresek az érkezési csarnokban, azon tűnődöm, hogy hívják Anna szüleit. Két éve vagyunk együtt, még egyszer sem találkoztam velük. Ismerem az arcukat, annyiszor láttam a profilképüket, hogy a Jóisten is beleunhatott a számolásba. De hogy hívják őket?

Bővebben ...
Próza

Nagy Olivér Ábel rövidprózái

Fotó: a szerző archívuma

azt hogy minden talalkozas semmilyen

nem csinalunk semmit

a beszelgetesek is csak ures fecsegesek

Bővebben ...
Próza

Sándor Anna Viola: Nem beszélünk soha

Fotó: a szerző archívuma

Az apja akkoriban éjjelente a fülembe duruzsolt, ne is álmodjak róla, sose fogom megtudni a titkát. Erősen hozzábújtam, ő átölelt, az apja érintését éreztem a bőrömön, a horkolása, a szemébe lógó haja, a karja, a szorítása mind az apjáé volt.

Bővebben ...
Fotó: Németh Áron

Purosz Leonidasz: Mi, akik már nem beszéljük a nyelvet,

Elképzeljük magunkat a darálóban: / ilyen hát egy teherhajó gyomra, / amint megkerüli Európát – éjjelente / hullákat okád a vízbe emlékeztetőül.

 

és népszámlálás, lelki panasz, bőség
idején is magyarnak valljuk magunkat,
és határátlépéskor rutinosan
ellenőriztetjük igazolványunkat
– társaink lopva figyelik az idegenvezetőt,
ki maga is idegen –,
de főleg nem gondolunk
semmi radikálisat a makedón-
kérdésről, előbb vagy utóbb
könyékig nyúlunk a darálóba,
mely csupa kaland és felfedezés.
Kitapogatjuk a csorba pengét:
milyen volt, amikor működésbe lépett?
Hogy jutottatok át épen rajta,
hogy lehet, hogy túléltétek?
Becsületes homlokotok, lássátok be,
gyanakvásra adhat okot.
Hegeket akarunk látni!
Ugye rosszul viselkedtetek a darálóban?
Biztos volt valami pici esendőség,
önzés, lustaság vagy hisztéria…
Ó, Görögország! Vakító ragyogás,
de nektek testvérháború és napalm,
éhen halt csecsemők, áruló nagypapák –
a partizán nővér karját amputálni kellett.
És vakító ragyogás mégis,
a gyerekkor világa.
Döglött kígyót láttatok az árokparton,
mikor elindult a menet Albánia felé.
Szanatóriumok, vasutak, kikötők.
Elképzeljük magunkat a darálóban:
ilyen hát egy teherhajó gyomra,
amint megkerüli Európát – éjjelente
hullákat okád a vízbe emlékeztetőül.
Milyen? Tetszene nektek ez a kép?
Gondolkodunk, erőltetjük fantáziánk,
de mi egy puskalövést is már
úgy tudunk csak elképzelni,
hogy a golyó A és B pont között halad –
elhajolhatunk, mint kiütőben.
Kalandfilmbe illő menekülésetek
valós tapasztalat (költségvetés) híján
feldolgozhatatlan marad.
Kiköpött a daráló titeket,
leállt, rozsda marja.
„Ezeknek a gyerekeknek, ha majd
vissza akarnak jönni, úgy kell
keresniük Görögország kapuját,
mint tűnek a lyukát.”
Hogy értitek azt, hogy életetek
érdekesebb része ezután kezdődött?

 

Purosz Leonidasz 1996-ban született Szegeden. Verseskötetei: A városnak meg kell épülnie (2016, FISZ), Egy férfi sosem hagyja félbe (2019, Magvető). Idén júniusban mutatták be a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen Honvágy című diplomadrámáját, amelynek ez a vers az előhangja. A szerző 2023-ban a Petőfi Irodalmi Múzeum Móricz Zsigmond-ösztöndíjában részesül