Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Veszprémi Szilveszter versei

Fotó: Kiss Ferenc Mátyás

mert nélküle omlatag a falu, / nappal csak a távolságot érzem, / szívem életnyi nehezét.

Bővebben ...
Próza

Tóth-Bertók Eszter: A lakáskulcs

Fotó: Csoboth Edina

Végül arra jut, hogy otthon hagyta. Talán be sem zárta az ajtót. Még sohasem fordult elő velem ilyen, szabadkozik, a nő, úgy tűnik, hisz neki, azt mondja, nagyon sajnálom, ő meg arra gondol, hogy tényleg, még sohasem fordult elő vele ilyen. Hazudik. 

Bővebben ...
Költészet

Murányi Zita gyerekversei

Fotó: A szerző archívuma

Amikor anyu teherbe esett, megijedtem. / Egy narancs növekedett a hasában, először

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A fehér út

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Olykor hollók rövid párbeszéde hallatszott a magasból – kvarara, kvakk-kvakk – aztán ismét csend borult a vidékre. Egyszer egy szarvasbika ugrott át előttünk az úton, csaknem megbotlott a mély árokban. Az előttünk járó férfi is hátrafordult a neszre, majd a bika eltűnt a sűrűben, ő pedig letért az útról és belépett a fák közé.

Bővebben ...
Költészet

Borsik Miklós versei

Fotó: A szerző archívuma

Ezután érkezik Sirokai Mátyás, / aki javasolja, hogy vigyázzak, / már megint a város a vers allegóriája.

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Beavatás

Fotó: Szilveszter József-Szabolcs

Nagyon tetszett egy fiú. Egy teadélutánon végre a közelébe férkőztem, azzal a tipikus odaadó és kedves vagyok módszerrel, amit aztán a későbbiekben is gyakran alkalmaztam. A tombolán nyert süteményem adtam neki, mert ő nagyon csalódott volt, hogy a tíz tombolájából egyet sem húztak ki. Átadtam a csokis sütit, ő megköszönte és még futtában megkérdezte, hogy miért ilyen kövér a lábad? 

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Kőszegi Nándor

milyen kínos volna, ha a mentőben / ezt kéne rólam lerángatni és feltárulna / igénytelen vagyok

Bővebben ...
Próza

Vecsei Márton: Akkor a tél

Fotó: Nemes Eszter

Szóval mi itt vagyunk, de nincs kire főzni, nincs ki után takarítani. Nincs munka! Nem maradhattunk tétlenül! Ha nincs tétje annak, hogy itt vagyunk, az nem jó senkinek sem, már morálisan. A munkáért kapunk fizetést, a fizetésért szabadságot. Munka nélkül honnan tudnánk, hogy mikor van szünetünk? Kellett valami munka, ami azáltal válik munkává, hogy addig, amíg nincs munka, ezt csináljuk. Napi nyolc órában. Nem valódi, persze. Műmunka. Mű téttel.

Bővebben ...
Költészet

Góz Adrienn versei

Fotó: A szerző archívuma

Háziállatnak nem alkalmas, felesleges, irtandó. / Igaz, prémje jól mutat.

Bővebben ...
Költészet

Kósa Eszter versei

Fotó: Vigh Levente

Így imádkozom. De nem rezzenek a bokrok, nem nyílik / meg az ég. Úgy jön az új évszak, ahogy szokott.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (III.)

Fotó: a szerző felvétele

Háztűznézőbe készült, így hát, hogy alkalomhoz illő legyen megjelenése, leporolta régi-régi öltözékeit.  Meg aztán olvasott Kantot és Moritzot, hogy jobban beilleszkedhessen az úri közegbe – aminek az eredménye csak annyi lett, hogy meggyűlölte a paragrafusokat, a késeket és faliórákat.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (II.)

Fotó: a szerző felvétele

(Legnagyobb tisztelői is csak találgattak. Egyesek azt mondták, feltétlen Borisznak kell lennie, erre mások úgy érveltek, hogy semmiképp nem lehet Borisz, mert az iszákos név, és hősünk kitűnő formában van, épp, ahogy az Andrejek szoktak kinézni. Jómagam egy bizalmasamtól tudtam meg a valós nevét – tehát azt, hogy Arkagyij Pridurovicsnak hívják, s ez vitán felül áll, kérem.) 

Bővebben ...
Fotó: Németh Áron

Purosz Leonidasz: Mi, akik már nem beszéljük a nyelvet,

Elképzeljük magunkat a darálóban: / ilyen hát egy teherhajó gyomra, / amint megkerüli Európát – éjjelente / hullákat okád a vízbe emlékeztetőül.

 

és népszámlálás, lelki panasz, bőség
idején is magyarnak valljuk magunkat,
és határátlépéskor rutinosan
ellenőriztetjük igazolványunkat
– társaink lopva figyelik az idegenvezetőt,
ki maga is idegen –,
de főleg nem gondolunk
semmi radikálisat a makedón-
kérdésről, előbb vagy utóbb
könyékig nyúlunk a darálóba,
mely csupa kaland és felfedezés.
Kitapogatjuk a csorba pengét:
milyen volt, amikor működésbe lépett?
Hogy jutottatok át épen rajta,
hogy lehet, hogy túléltétek?
Becsületes homlokotok, lássátok be,
gyanakvásra adhat okot.
Hegeket akarunk látni!
Ugye rosszul viselkedtetek a darálóban?
Biztos volt valami pici esendőség,
önzés, lustaság vagy hisztéria…
Ó, Görögország! Vakító ragyogás,
de nektek testvérháború és napalm,
éhen halt csecsemők, áruló nagypapák –
a partizán nővér karját amputálni kellett.
És vakító ragyogás mégis,
a gyerekkor világa.
Döglött kígyót láttatok az árokparton,
mikor elindult a menet Albánia felé.
Szanatóriumok, vasutak, kikötők.
Elképzeljük magunkat a darálóban:
ilyen hát egy teherhajó gyomra,
amint megkerüli Európát – éjjelente
hullákat okád a vízbe emlékeztetőül.
Milyen? Tetszene nektek ez a kép?
Gondolkodunk, erőltetjük fantáziánk,
de mi egy puskalövést is már
úgy tudunk csak elképzelni,
hogy a golyó A és B pont között halad –
elhajolhatunk, mint kiütőben.
Kalandfilmbe illő menekülésetek
valós tapasztalat (költségvetés) híján
feldolgozhatatlan marad.
Kiköpött a daráló titeket,
leállt, rozsda marja.
„Ezeknek a gyerekeknek, ha majd
vissza akarnak jönni, úgy kell
keresniük Görögország kapuját,
mint tűnek a lyukát.”
Hogy értitek azt, hogy életetek
érdekesebb része ezután kezdődött?

 

Purosz Leonidasz 1996-ban született Szegeden. Verseskötetei: A városnak meg kell épülnie (2016, FISZ), Egy férfi sosem hagyja félbe (2019, Magvető). Idén júniusban mutatták be a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen Honvágy című diplomadrámáját, amelynek ez a vers az előhangja. A szerző 2023-ban a Petőfi Irodalmi Múzeum Móricz Zsigmond-ösztöndíjában részesül