Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom?

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája

Montázs: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris, 'White Polypous Thing' by deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...
Költészet

Závada Péter: Világos körülmények

Fotó: Máté Péter / Jelenkor

Kezünk közt eltévedt túrázók / utolsó életjelei egy térképen, melyet nem mi rajzoltunk, de rátaláltunk, / és most utólag felelősséggel tartozunk értük. 

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...

Szerényi Szabolcs prózája

Másnap öt körül cigiszünetet kért. Az épülettömb sarkáról megleste a hivatal kijáratát, várt. Néhány perc múlva kilépett a lány és elindult a kávézó irányába. Hasonló, térdig érő szoknyát viselt, mint előző nap. Bizonyára hivatali egyenruha lehet. Tamás gyorsan elbújt és a fal mellett visszaosont az asztalokhoz. Firkantott valamit egy könyvbe, majd Szindbád asztalára helyezte. Néhány másodperc múlva a lány meglepetten emelte fel a könyvet.

 

 

 

Idézet vége

 

 

- Szójatejük van?

 

- Nincs, hölgyem!

 

- Mandulatej?

 

- Az sincs sajnos. Laktózmentes tejjel tudok szolgálni, ha az megfelel – mondta Tamás.

 

- Maguk nem hallottak még a környezettudatos étkezésről, ökölógia lábnyomról?

 

„Mindjárt a képébe nyomok egy nulla diétás paleo vegán sajttortát a pultból” – gondolta magában, de szerencsére nem mondta ki. Mindössze reggel kezdett a helyen, és már délután megkapta az első bolondját. Azért most igyekezett türtőztetni magát, nem úgy, mint a múltkor. Ha nem önti nyakon a jégkockás vödörrel a brit legénybúcsúsokat, akik a letolt gatyás képeket posztolgattak Instagramra a pultja elől, talán még most is ott dolgozna a nyüzsgő belvárosban, nem pedig itt, a kihalt óbudai főtéren.

 

- Srácok, ki az a lány, aki a Krúdy szobornál ül? – kérdezte kollégáit.

 

- Szindbád-szobor – mondta Tibi, a mindig tudálékos pultos fiú.

 

- Az most mindegy.

 

- Annyit tudunk, hogy törzsvendég. Általában olvas valamit. Innen szokott kijönni oldalról, a hivatalból. Szerintem ott dolgozik.

 

Alapvetően kedvelte a szobrot, mely a kávézó székeitől két-három lépésre állt, a könyvei és fröccse mellett merengő Szindbád-Krúdyt ábrázolta.

 

Sétálva vitte ki a lánynak a kávét, visszafelé már lebegve közlekedett.

 

- Azt hiszem, szerelmes vagyok – lelkendezett a pulthoz érve.

 

- Áh, te ez a típus vagy – mosolyodott el Péter, a főpincér. – Az ilyenek nem sokáig húzzák nálunk!

 

Viszont a könyv nem tetszett neki, amit a lány olvasott. Valami fantasy volt. Sosem értette, miért olvasnak felnőtt emberek sárkányokról meg törpékről, mikor a nőkről és a borról is elég sok tisztességes könyvet írtak már.

 

Másnap öt körül cigiszünetet kért. Az épülettömb sarkáról megleste a hivatal kijáratát, várt. Néhány perc múlva kilépett a lány és elindult a kávézó irányába. Hasonló, térdig érő szoknyát viselt, mint előző nap. Bizonyára hivatali egyenruha lehet. Tamás gyorsan elbújt és a fal mellett visszaosont az asztalokhoz. Firkantott valamit egy könyvbe, majd Szindbád asztalára helyezte.

 

Néhány másodperc múlva a lány meglepetten emelte fel a könyvet. Krúdy összegyűjtött novellái – állt a borítón. Nem volt mai darab, de egy nagyon is mainak látszó posztit kandikált ki belőle középütt. Fellapozta a könyvet, a megjelölt oldalon egy mondat volt kiemelve sárga szövegkiemelővel:

 

„A kalapot is félrevágja az ember, ha magácska azt a szoknyát felveszi!” A lány előbb értetlenül nézett, aztán néhány pillanat múlva elmosolyodott, végigtekintett magán. Hirtelen fölkapta a fejét, tekintetét körbejáratta a kávézón, a téren. Tamás néhány méterrel odébb teljesen észrevétlenül törölgette az üres asztalokat.

 

A lány elkezdte olvasni a Krúdy novellát. Fél órát ülhetett ott, Tamás közben lopva rá-rá sandított. Végül a táskájában kezdett kutakodni, előkotort egy filctollat, írt valamit, becsukta a könyvet és kikérte a számlát. Clint Eastwood improvizációs leckéket vett volna tőle, ha meglátja, milyen szenvtelen nyugalommal ejti a visszajárót a lány kezébe.

 

A könyv ott maradt. A postit is. Fellapozta a bejelölt részt. Alá volt húzva az egyik mondat: „Csak jó ember mellett maradhatnak szépek a nők, aki sohasem vág ostorral a lelkükbe.”

 

Ezt másnap is eljátszották.

 

„Az okos fehérnép a férfiember veszedelme!”

 

Majd az azt követő napon is.

 

„Mindenki úgy írja meg a szerelmes leveleit, ahogyan tudja.

 

Csütörtökön jött a pimasz visszaszólás:

 

„A férfiak fecsegőbbek, mint az asszonyok.”

 

Érezte, ennél most már többre van szükség.

 

Pénteken volt a szabadnapja. Rohant, eszeveszettül rohant a Margit körúton. Már fél öt volt, és ő szerencsétlenségére elszundított délután. A sarkon, ahol az úttest rákanyarodott a hídra, volt egy kis virágbolt, oda zuhant be meglehetősen csapzottan. Rögtön felrúgott egy szegfűkkel teli műanyag virágtározót.

 

- Elnézést, bocsánat.

 

- Már megint maga, fiatalember?

 

- Ne tessék haragudni, véletlen volt.

 

- Tudom, maga mindent véletlenül csinál, fiatalember.

 

- Ezt most nem, higgye el, Kati néni!

 

Eszeveszett rohanásban folytatta, hogy elérje a HÉV-et.

 

Az óbudai főtéren kivárta, amíg műszakban lévő pincér kollégája bevitt egy tálcát, s gyorsan letette a könyvet Szindbád asztalára. Mellé a vörös rózsát.

 

- Hát te? – kérdezték a kollégák odabent egy perccel később.

 

- Semmi, csak beugrottam meginni egy kávét.

 

Amiből aztán három lett, és négyszer nyelt félre az ablak mellett ülve, ahogy a lányt figyelte. Kalapált a szíve, jobban, mint a tér sarkánál épp utat burkoló munkások légkalapácsa. A lány ismét jó félórát ücsörgött ott, fizetett, felállt, írt valamit a könyvbe, letette az asztalra. A rózsát nem vitte magával.

 

Lógó orral sétált oda a Szindbád szoborhoz. Csüggedten nézte az elhagyott virágot. Fellapozta a könyvet. „Visszaküldöm a maga virágát, mert nincs jogom, hogy megtartsam.” Idézet vége. Pont. Ennyi, kész.

 

Vagy mégsem? Az oldal alján egy mosoly jel rajza, meg hogy: „Lapozz!” Remegő kézzel fordította át a sárga papírlapot.

 

A túloldalon egy telefonszám szerepelt. Aztán egy mondat, már idézőjel nélkül:

Ha felhívsz, meggyőzhetsz az ellenkezőjéről! Bocs, ehhez már nem találtam értelmes idézetet…

 

Szerényi Szabolcs 1986-ban született Nyíregyházán, Újfehértón nőtt fel. Budapesten él, a reklámmal és médiával foglalkozó Kreatív magazin főszerkesztő-helyettese. Első novelláskötete Éhség címmel 2017 nyarán jelent meg a Fiatal Írók Szövetsége kiadásában, a Margó-díj zsűrije az év tíz legjobb első prózakötete közé választotta. 2019-ben elnyerte a Móricz Zsigmond ösztöndíjat.

 

 

Szerényi Szabolcs