Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Pocsai János versei

Fotó: Nádas Mátyás

Hisz a számmisztikában, / miközben tagadja, racionálisan, Istenét.

Bővebben ...
Műfordítás

Elisa Shua Dusapin (f. Kállay Eszter): A szemhéj nélküli szem

Fotó: Roman Lusser

Egy hirtelen csobbanással feltűnt valami a felszínen, egy pillanatra megremegett, majd újra alábukott. Aurore felült. Közben a forma visszatért, és mozdulatlanul lebegett. Aurore agyán az villant át, hogy az apja az, és ez az ő hibája – hallgatnia kellett volna rá, távol kellett volna maradnia a parttól, megérezték a vért, az apját pedig, aki a víz alatt volt, széttépték.

Bővebben ...
Költészet

Murányi Zita versei

Fotó: A szerző archívuma

míg meg nem érkezel / testem mozdulatlan parkettacsík

Bővebben ...
Költészet

Demeter Arnold versei

Fotó: Kelemen Kinga

talán nem vagyok elég nagy / hogy úgy szólítsanak / ne lopj

Bővebben ...
Próza

Orcsik Roland: Hordozható óceán (regényrészlet)

Fotó: Takács Borisz

Adriana úgy hörgött, mintha démonok szállták volna meg, nem nő volt már, ám nem is férfi: könyörtelen erő. Amikor befejezte, lehajtotta fejét, a vonójáról lógtak a szakadt szőrszálak.

Bővebben ...
Műfordítás

Margaret Atwood (f. Csonka Ági): Metempszichózis, avagy a lélek utazása

Fotó: Luis Mora

Jómagam például csigából egyenesen emberré lettem, nem voltam közben guppi, cápa, bálna, bogár, teknős, aligátor, görény, csupasz turkáló, hangyász, elefánt vagy orangután.

Bővebben ...
Próza

Karácsony-Rácz Boglárka: Nem látja a felszínt, azt álmodja

Fotó: a szerző archívuma

Woolf legalább hat-nyolc soron át ír a borzongásról, anélkül, hogy leírná a borzongás szót, mondja. Hallgatja Zelmát, próbálja visszaidézni, hol ír Woolf a borzongásról, és egyáltalán mit érthet alatta, hogy ez a borzongás fenyegető, vagy kellemes inkább.

Bővebben ...
Költészet

Kátai Boróka versei

Fotó: Kátai Judit

a sötét tó mellett / vágyom újra repülni

Bővebben ...
Költészet

Debreczy Csenge Kata versei

Fotó: Buzás Norbert

szüretel a szív a fiú szemekből, / hogy aztán túlélje a visszautasítást / a munkahelyen, az utcán, a moziban

Bővebben ...
Költészet

Kormányos Ákos: Víz és vér 5

Fotó: Kormányos Gergő

Két ápoló tart ülő-magzatpózban, / a csigolyáim közötti rés így picivel megnő

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Bőrkarfiol (II. rész)

Fotó: a szerző archívuma

A motorbőgés abbamaradt, de a vörös fény továbbra is megvilágította a vasúti kocsit. Emberek másztak rá, léptek elő mögüle. Lehettek vagy negyvenen, de csak egyikük sétált Ferenchez. Olyan volt, mint egy vörös árnyék.

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Bőrkarfiol (I. rész)

Fotó: a szerző archívuma

Most viszont belengették, hogy amint a vasúttársaság eltakarítja a személyszállító kocsikat, megint kiírják a pályázatot. Csak a kocsikban a Máltai Szeretetszolgálat pártfogásában hajléktalanok laktak, és amíg ez nem változik, pályázat sincs.

Bővebben ...

Szerényi Szabolcs prózája

Másnap öt körül cigiszünetet kért. Az épülettömb sarkáról megleste a hivatal kijáratát, várt. Néhány perc múlva kilépett a lány és elindult a kávézó irányába. Hasonló, térdig érő szoknyát viselt, mint előző nap. Bizonyára hivatali egyenruha lehet. Tamás gyorsan elbújt és a fal mellett visszaosont az asztalokhoz. Firkantott valamit egy könyvbe, majd Szindbád asztalára helyezte. Néhány másodperc múlva a lány meglepetten emelte fel a könyvet.

 

 

 

Idézet vége

 

 

- Szójatejük van?

 

- Nincs, hölgyem!

 

- Mandulatej?

 

- Az sincs sajnos. Laktózmentes tejjel tudok szolgálni, ha az megfelel – mondta Tamás.

 

- Maguk nem hallottak még a környezettudatos étkezésről, ökölógia lábnyomról?

 

„Mindjárt a képébe nyomok egy nulla diétás paleo vegán sajttortát a pultból” – gondolta magában, de szerencsére nem mondta ki. Mindössze reggel kezdett a helyen, és már délután megkapta az első bolondját. Azért most igyekezett türtőztetni magát, nem úgy, mint a múltkor. Ha nem önti nyakon a jégkockás vödörrel a brit legénybúcsúsokat, akik a letolt gatyás képeket posztolgattak Instagramra a pultja elől, talán még most is ott dolgozna a nyüzsgő belvárosban, nem pedig itt, a kihalt óbudai főtéren.

 

- Srácok, ki az a lány, aki a Krúdy szobornál ül? – kérdezte kollégáit.

 

- Szindbád-szobor – mondta Tibi, a mindig tudálékos pultos fiú.

 

- Az most mindegy.

 

- Annyit tudunk, hogy törzsvendég. Általában olvas valamit. Innen szokott kijönni oldalról, a hivatalból. Szerintem ott dolgozik.

 

Alapvetően kedvelte a szobrot, mely a kávézó székeitől két-három lépésre állt, a könyvei és fröccse mellett merengő Szindbád-Krúdyt ábrázolta.

 

Sétálva vitte ki a lánynak a kávét, visszafelé már lebegve közlekedett.

 

- Azt hiszem, szerelmes vagyok – lelkendezett a pulthoz érve.

 

- Áh, te ez a típus vagy – mosolyodott el Péter, a főpincér. – Az ilyenek nem sokáig húzzák nálunk!

 

Viszont a könyv nem tetszett neki, amit a lány olvasott. Valami fantasy volt. Sosem értette, miért olvasnak felnőtt emberek sárkányokról meg törpékről, mikor a nőkről és a borról is elég sok tisztességes könyvet írtak már.

 

Másnap öt körül cigiszünetet kért. Az épülettömb sarkáról megleste a hivatal kijáratát, várt. Néhány perc múlva kilépett a lány és elindult a kávézó irányába. Hasonló, térdig érő szoknyát viselt, mint előző nap. Bizonyára hivatali egyenruha lehet. Tamás gyorsan elbújt és a fal mellett visszaosont az asztalokhoz. Firkantott valamit egy könyvbe, majd Szindbád asztalára helyezte.

 

Néhány másodperc múlva a lány meglepetten emelte fel a könyvet. Krúdy összegyűjtött novellái – állt a borítón. Nem volt mai darab, de egy nagyon is mainak látszó posztit kandikált ki belőle középütt. Fellapozta a könyvet, a megjelölt oldalon egy mondat volt kiemelve sárga szövegkiemelővel:

 

„A kalapot is félrevágja az ember, ha magácska azt a szoknyát felveszi!” A lány előbb értetlenül nézett, aztán néhány pillanat múlva elmosolyodott, végigtekintett magán. Hirtelen fölkapta a fejét, tekintetét körbejáratta a kávézón, a téren. Tamás néhány méterrel odébb teljesen észrevétlenül törölgette az üres asztalokat.

 

A lány elkezdte olvasni a Krúdy novellát. Fél órát ülhetett ott, Tamás közben lopva rá-rá sandított. Végül a táskájában kezdett kutakodni, előkotort egy filctollat, írt valamit, becsukta a könyvet és kikérte a számlát. Clint Eastwood improvizációs leckéket vett volna tőle, ha meglátja, milyen szenvtelen nyugalommal ejti a visszajárót a lány kezébe.

 

A könyv ott maradt. A postit is. Fellapozta a bejelölt részt. Alá volt húzva az egyik mondat: „Csak jó ember mellett maradhatnak szépek a nők, aki sohasem vág ostorral a lelkükbe.”

 

Ezt másnap is eljátszották.

 

„Az okos fehérnép a férfiember veszedelme!”

 

Majd az azt követő napon is.

 

„Mindenki úgy írja meg a szerelmes leveleit, ahogyan tudja.

 

Csütörtökön jött a pimasz visszaszólás:

 

„A férfiak fecsegőbbek, mint az asszonyok.”

 

Érezte, ennél most már többre van szükség.

 

Pénteken volt a szabadnapja. Rohant, eszeveszettül rohant a Margit körúton. Már fél öt volt, és ő szerencsétlenségére elszundított délután. A sarkon, ahol az úttest rákanyarodott a hídra, volt egy kis virágbolt, oda zuhant be meglehetősen csapzottan. Rögtön felrúgott egy szegfűkkel teli műanyag virágtározót.

 

- Elnézést, bocsánat.

 

- Már megint maga, fiatalember?

 

- Ne tessék haragudni, véletlen volt.

 

- Tudom, maga mindent véletlenül csinál, fiatalember.

 

- Ezt most nem, higgye el, Kati néni!

 

Eszeveszett rohanásban folytatta, hogy elérje a HÉV-et.

 

Az óbudai főtéren kivárta, amíg műszakban lévő pincér kollégája bevitt egy tálcát, s gyorsan letette a könyvet Szindbád asztalára. Mellé a vörös rózsát.

 

- Hát te? – kérdezték a kollégák odabent egy perccel később.

 

- Semmi, csak beugrottam meginni egy kávét.

 

Amiből aztán három lett, és négyszer nyelt félre az ablak mellett ülve, ahogy a lányt figyelte. Kalapált a szíve, jobban, mint a tér sarkánál épp utat burkoló munkások légkalapácsa. A lány ismét jó félórát ücsörgött ott, fizetett, felállt, írt valamit a könyvbe, letette az asztalra. A rózsát nem vitte magával.

 

Lógó orral sétált oda a Szindbád szoborhoz. Csüggedten nézte az elhagyott virágot. Fellapozta a könyvet. „Visszaküldöm a maga virágát, mert nincs jogom, hogy megtartsam.” Idézet vége. Pont. Ennyi, kész.

 

Vagy mégsem? Az oldal alján egy mosoly jel rajza, meg hogy: „Lapozz!” Remegő kézzel fordította át a sárga papírlapot.

 

A túloldalon egy telefonszám szerepelt. Aztán egy mondat, már idézőjel nélkül:

Ha felhívsz, meggyőzhetsz az ellenkezőjéről! Bocs, ehhez már nem találtam értelmes idézetet…

 

Szerényi Szabolcs 1986-ban született Nyíregyházán, Újfehértón nőtt fel. Budapesten él, a reklámmal és médiával foglalkozó Kreatív magazin főszerkesztő-helyettese. Első novelláskötete Éhség címmel 2017 nyarán jelent meg a Fiatal Írók Szövetsége kiadásában, a Margó-díj zsűrije az év tíz legjobb első prózakötete közé választotta. 2019-ben elnyerte a Móricz Zsigmond ösztöndíjat.

 

 

Szerényi Szabolcs