Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Hegedüs Anna versei

Fotó: Tóth Anna

borkán leszek a sufniban / levesznek évente egyszer

Bővebben ...
Költészet

Martzy Réka: lányok

Fotó: Szűcs Anna Emília

darazsakra lépünk néha, / hogy sírhassunk, mert így láttuk

Bővebben ...
Próza

György Alida: Pű, pű, pű

Fotó: a szerző archívuma

Még a tavalyelőtti esés után figyeltem fel rá, hogy mindenki sokkal kedvesebb, ha bottal járok, úgyhogy már inkább le sem teszem. Ha meglátok valakit az utcán, rögtön görbítem a hátam. Olyankor megállnak, érdeklődnek a hogylétem felől. Én meg mondom nekik, hogy egyedül vagyok, nincs segítségem, derekam, hátam, lábam, kezem fáj, de lényeg, hogy egészség legyen.

Bővebben ...
+SZIF

Szita György visszatér: Török Lajos interjúja Győri Péterrel

A 96. Ünnepi Könyvhéten jelenik meg a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány kiadásában Szita György nyolc kötetből álló bűnügyiregény-sorozatának első három darabja. A szerző neve a mai magyar krimiolvasók számára aligha ismerős. Azok viszont, akiknek a Kádár korszak népszerű irodalma valaha a látóterükbe került, talán emlékeznek arra, hogy Szitának az 1980-as évek végén két bűnügyi regénye is megjelent.

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Bánki Benjámin: izommemória

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kazsimér Soma: Légzőnyílásaimon keresztül először kapok levegőt

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kupihár Rebeka: ünnepnapok

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Korsós Gergő: Medúzanézegetés

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Lukács Flóra: El a tengerhez

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Próza

Vecsei Márton: Ide, vissza

Fotó: Nemes Eszter

A vízben több tucat fekete, úszósapkás fejet véltem felfedezni. De rendesen elkolombuszoztam! Még a végére sem jutottam amúgy logikussá váló gondolatmenetemnek, ami megválaszolná a kérdést, hogy mi a fenéért hordanak az emberek úszósapkát az óceánban, mikor rájöttem, hogy azok nem emberek. Hanem fókák.

Bővebben ...
Költészet

Áfra János: Áttörve hullámon, ködön

Fotó: Vigh Levente

Örökségem ezer éve / földből lassan kikeverve

Bővebben ...
Próza

Vajna Ádám: A falu (regényrészlet)

Fotó: Oláh Gergely Máté

Végül pedig biztosan tudnak szerezni a fiúkkal valamit a Szent Rókustól, leginkább valami apróbb testrészt vagy hasonló maradványt, és ha rá hallgatnak, akkor a Szent Rókust választják, mert igaz, hogy a népszerűsége, így, hogy egy ideje nem volt komolyabb pestis, lecsengőben van, de előbb-utóbb úgyis jön megint valami járvány, ez majdnem olyan biztos, mint a Teremtő szeretete.

Bővebben ...

Kalapos Éva Veronika regényrészlete

A rágóra bámultam Fip ujjai között, aztán a szoborra. Az előbb még semmilyen képet vágott, csak meredt maga elé, ahogy a szobrok szoktak, de most úgy látszott, mintha könyörögve nézne. Mintha az lenne az arcán, hogy tényleg kurva nehéz nagylábujj nélkül egyensúlyozni a talapzaton, plusz még a gyerek is rátehénkedik, hát tegyük már meg, hogy segítünk. A szemébe néztem, ingattam a fejem, de már tudtam, hogy tökmindegy, megzápultam én is, úgyhogy bólintottam, és még közelebb léptem a szoborhoz. - Én tartom, te meg ragasszad, jó?

 

(Haraszti Ágnes felvétele)

 

Kalapos Éva Veronika 1983-ban született Nyíregyházán. Író, újságíró, a D.A.C. című ifjúsági regénysorozat szerzője. Új kötete F mint címmel 2019-ben lát napvilágot, az Athenaeum Kiadó gondozásában.

 

 

F mint

 

(regényrészlet)

 

 

Ahogy leszálltunk a vonatról, egy perc alatt kirepült a fejemből az ügyvédnő meg a Fotós, mert a kis falu, ami a bódé nagyságú állomásépület mögül kukucskált, fullra olyan volt, mint a nagyanyáméké. Ennek nem tudtam a nevét, azéra meg nem emlékszem, pedig hót egyszerű név volt, valamilyen –falva, de olyan rég voltam ott, hogy elfelejtettem. Kicsit fújt a szél, Fip rám akarta teríteni az extra pulcsit, de nem engedtem, később biztos még hidegebb lesz.

 

Elég jól nézett ki a hely, csak ne lett volna mindenütt macskakő, utálom, öt perc után megfájdul tőle a lábam. Nemtom, járt-e rajta, aki kitalálta, vagy őt hintón hordozgatták, míg a gyalogosoknak szanaszét törte a talpát ez a szar. Tuti, hogy otthon se száll ki soha a kocsijából, aki az utakért felelős, különben rögtön betömetné a kátyúkat, az utcánkban van vagy húsz, az egyik olyan mély, hogy ha nyáron megtelik esővízzel, kismedencének szokták használni a kölykök.

 

Alig jött szembe valaki, mintha egy lélek se lakna itt. Csend is volt, csak a templom harangja kezdett kongani pont akkor, mikor elmentünk mellette. Para volt, de mégis jól éreztem magam, mintha nem csak egy házunk lehetne Fippel, hanem egy külön falunk is. Nekem aztán nem hiányozna senki, tán még Bita se. Mellette nem vagyok ilyen nyugiban soha, mint most. Anyu meg itt is csak sukoduzna, szóval végül is elhozhatnám, nem zavarna sok vizet. Hárman ellennénk ezen a kihalt kis helyen, lenne kertünk, tartanánk disznót meg csirkét, aztán kész. Lehetne máshogy is élni.

 

Most végre szembejött egy öregember. Jól megbámult minket, gondolom, egy ekkora faluban szenzáció, ha idegenek mászkálnak az utcán. Fip még mindig nem mondta el, hol vagyunk, eszembe jutott, hogy kicseszek vele, és megkérdem az öreget, de aztán mégse csináltam semmit, és a bácsi lassan továbbporoszkált. A fehér haja a válláig ért, vajon van itt fodrász egyáltalán, vagy magának vágja otthon?

 

- Itt egy szent – Fip az út túloldalára mutatott. Tényleg ott állt egy kicsi, kábé egyméteres szobor egy emelvényen, az egyik kezében csecsemő gyerek, a másikban meg valami virág. Körülötte alacsony kerítés, ilyet is minek építenek, bárki könnyen átmegy rajta, és eladja hulladéknak a faszi glóriáját, mert az is van neki, vasból. Én még csak a Szűz Máriát láttam purdéval az ölében, gőzöm sincs, ki lehet ez a muksó, és mit keres nála a gyerek. Fip átlépte a kerítést, és leguggolt a szobor tövébe, csak akkor vettem észre, mikor leereszkedtem mellé, hogy ott van a név, belevésve a kőbe.

 

- „Szent József, a Szent Szűz Jegyese, a Megtestesült Ige nevelőapja, a Szent Család őre”– olvasta Fip folyékonyan, jé, azt hittem, nehezebben megy neki az olvasás, de ezek szerint nem. Felnéztem az ürgére, szóval ez a csóri Szent József, aki arra ment haza, hogy az asszonyt felcsinálta a jóisten, és még be is vette a dumát. Mondjuk, ha nekem szobrot állítanának, lehet, hogy én is bekajálnék mindent, persze, drágám, aztán jó volt legalább?

 

- Ez a Kisjézus apja? – Fip körbejárta a szobrot, és a csecsemőre mutatott. – Akkor az meg a Kisjézus.

 

- Ja, gondolom – hát, jobban is megcsinálhatták volna, úgy néz ki szegény gyerek, mint akibe beszorult a fing. Minek kalapálják mindig olyan csáléra ezeket a szenteket, én még egyet se láttam, amelyikre jó lett volna ránézni, mindtől a frász veri ki az embert. Fip megint megkerülte a szobrot, aztán közelebb ment, és a lábához hajol, mintha meg akarná csókolni. Na, nem is tudtam, hogy ilyen vallásos.

 

- Letört a nagylábujja – mondta, és felemelt egy kis kődarabot, akkorát, mint egy borsó. – Itt van mellette. Biztos a szél tépte le róla.

 

- Hagyjad, majd megcsinálják, úgyis ráfér már egy javítás. Látod, itt is le van morzsolódva, meg itt is – mutogattam a hibás részeket, volt egy pár. Amúgy szerintem József akkor jár a legjobban, ha békén hagyják, a felújított szobrok se szoktak jobban sikerülni a régieknél. Fip megrázta a fejét, belekotort a zsebébe, a szájába dobott egy rágót, és elkezdte erősen rágni, közben úgy koncentrált, mintha valami nagyon fontosat művelne.

 

- Mit akarsz?

 

- Megragasztom – vágta rá, és kivette a szájából az összecsócsált rágót, valamilyen gyümölcs szaga csapta meg az orrom, de nem tudtam rájönni, milyené.

 

- Hülye vagy? – mondtam vihogva, és kinyújtottam a tenyerem. – Add ide azt a rágót, szerinted mennyire lesz tartós, ha ezt ráteszed? Két perc alatt lekapja a szél megint.

 

- Nem adom! – Fip elvigyorodott, és megvonta a vállát. – Ha két percig működik, akkor két percig! De addig legalább megvan Józsefnek a nagylábujja. Szerencse, hogy eddig nem esett le onnan, milyen nehéz lehet már nagylábujj nélkül állni!

 

A rágóra bámultam Fip ujjai között, aztán a szoborra. Az előbb még semmilyen képet vágott, csak meredt maga elé, ahogy a szobrok szoktak, de most úgy látszott, mintha könyörögve nézne. Mintha az lenne az arcán, hogy tényleg kurva nehéz nagylábujj nélkül egyensúlyozni a talapzaton, plusz még a gyerek is rátehénkedik, hát tegyük már meg, hogy segítünk. A szemébe néztem, ingattam a fejem, de már tudtam, hogy tökmindegy, megzápultam én is, úgyhogy bólintottam, és még közelebb léptem a szoborhoz.

 

- Én tartom, te meg ragasszad, jó?

 

- Jó! – Fip még egyszer felpillantott a faszira, aztán a kezébe vette a kőlábujjat. Rányomkodta a rágót, elpiszmogott vele, hogy mindenütt egyenletesen befedje, és József lábához illesztette. Próbáltam a lehető legstabilabban tartani, amíg teljes erőből a helyére nyomta az ujjat, a rágó kilógott kétoldalt, de mindegy, legalább sikerült. Pedig azt hittem, a követ nem fogja a rágó, de talán József szuggerálta, hogy megragadjon, annyira kellett már neki a lábujja. Fip boldogan bámulta, amit összegányoltunk, aztán egyszer csak a kezemért nyúlt, és óvatosan megfogta. Rögtön kivert a veríték, remegtem, mint a kocsonya, de nem engedte el a kezem, addig szorította, nem erősen, csak határozottan, míg abba nem hagytam a reszketést. Nem fontuk össze az ujjainkat, mikor végre továbbindultunk, csak a tenyerünket simítottuk egymáshoz. Alig mentünk pár lépést, mikor halk koppanás hallatszott a hátunk mögül, de nem fordultunk vissza, lehet, hogy csak egy kavicsot vert fel a cipőnk.

 

Kalapos Éva Veronika