Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Varga László Edgár: Iepuraș Béla

Fotó: Szentes Zágon

Csak az általános idő múlásával vált lassan nyilvánvalóvá, hogy az ő, a Iepuraș Béla ideje nem múlik többé. Nem gyűltek például tovább a szeme sarkában a szarkalábak. Ha hetekig nem mosta meg, akkor sem zsírosodott a haja, sőt nem is nőtt. Nem nőtt a körme sem, de ami igazán meglepte: nem nőttek többé a metszőfogai.

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Kiss Lóránt: Hasítás

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű II.

Fotó: Giovanni Previdi

A Corso Italián hömpölygött a tömeg. A bárok neonfényei és a lampionok, a folyamatos, nagyhangú lárma, a fagyi-, ostya- és pizzaillat ébren tartotta a várost. Az izzadt turisták egymásra torlódtak, mindenki a Bovio térre igyekezett, hogy le ne maradjon a tűzijátékról. A türelmetlen sokaság elbágyasztott, elringatott. Hagytam magam sodorni.

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű I.

Fotó: Giovanni Previdi

Folyamatosan beszéltünk, mégsem mondtunk semmit: csak a test számított, a magnetikus vonzású. Csiklandozásokból, ingerlésekből állt a nyelvünk, térdek és könyökök összekoccanásából. A kabócák ciripelése az ágak alkotta boltívből fülsértő volt, de csak növelte az érzést: itt akarunk maradni, ahol olyan erősen dübörög az élet, hogy az már súrolja a halhatatlanságot.

Bővebben ...
Próza

Tóth Vivien: Elefántsimogató (regényrészlet)

Fotó: Szokodi Bea

A többiekkel gyógyszerosztásnál koccintunk az újévre egy pohár vízzel. Még utoljára kinézek az utcára, ahonnan egyre több dudaszó szűrődik be.

Bővebben ...
Költészet

Vida Kamilla versei

Fotós: Sivák Zsófia

mindegy: a sznobokat az első könyvemben már úgyis elijesztettem!

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Ferencz Mónika: Hiszti

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Költészet

Taizs Gergő versei

Fotó: Pápai Zoltán

A cilinderben üregedő nyúl / orrcimpáján a tenger habjai

 

A fénykörön túl

A takarás roppant rendszerében
az emberek úgy változnak,
hogy elfelejtenek szólni róla.
Engem arra szánt az Úr,
hogy vágyni tanuljak,
de sosem tanított meg
jól feledni.
Határozott bizonytalansággal,
szó- és számkivetettségben,
a hallgatás szemhéjnyi zsákutcájában
sosem leszek igazán
egymagam,
fogadkozom,
és lehugyozom a gyanútlan csillagokat.

 

Paphos nélküled

Nyikorog a reggel, a kertkapu, a hintaszék –
minden határos valamivel.
Aztán az ellobbanó felhők.
Az anyag szenvedő szerkezete.
A cilinderben üregedő nyúl
orrcimpáján a tenger habjai.
De mi okozza a bolygók táncát,
az aritmiát a harangszóban,
amikor félrevered szívemet?

 

Taizs Gergő 1984-ben született Tatabányán. Verset ír.
 
Költészet

Farkas Arnold Levente: teketória

Fotó: A szerző archívuma

mint / teketória nélküli szóban / a méla igazság

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Korda Bonifác: A nagy fölemelkedés

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor II.

Fotó: a szerző archívuma

Ha apám tudta, hogyan kell enni, akkor anyám azt tudja, hogyan kell koplalni. Egész gyerekkoromban vagy koplalt, vagy folyékony diétán volt, miközben apám zabált és dohányzott és énekelt és ivott.

Bővebben ...
Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor I.

Fotó: a szerző archívuma

Amit nem merek elmondani anyámnak az az, hogy ez nem egy egyszerű húgyúti fertőzés. Apám családjában van egy széles körben elterjedt hiedelem, miszerint a szellemek lábtól felfelé hatolnak be egy nő testébe.

Bővebben ...
Fotó: Szabó Benedek

Narkisszosz tükrei

Valami halloween-i buliban találkozunk. Mikor megkérdik, minek öltöztem, azt felelem, „trockista értelmiséginek”, és megigazítom magamon a kordzakót.


Hegedűről tartok haza. Épp valamelyik Rachmaninov-szonáta témáját dúdolom, mikor az utca sarkán egy csapat lány fordul be. Köztük van a csaj is, akit idén mellém osztottak be a tanszaki vonósnégyesben. Általában nagyon szúrósan néz, ha kihagyok egy ütemet. Nem tudja, direkt csinálom.

Valamelyik nagyszünetben a betonpálya mellett lődörgök. Belerúgok pár kőbe, letépek egy marék levelet az egyik tujáról: várom, hogy becsöngessenek. Közben néha a lányra pillantok: a hátsó bejárat melletti lépcsőn ülnek a focistákkal meg a pasijával. Kiszúrja, hogy nagyon nézem a csajt. „Mivan, ballon?”, veti oda a kínai pufikabátra utalva, amit anyám vett nekem a szülinapomra. Aztán röhögni kezd, és benyúl a lány farzsebébe.

Az volt az első buli, ahova csajozni mentem. A körülmények jónak ígérkeztek: a Soma akkor került fel Fehérvárra, állítólag elhívott pár lányt az osztályából, a Reiter meg szerzett alkoholt az apjától – lesz mivel leitatni őket. Az az éjszaka több mindenről emlékezetes marad. Az egyik az, hogy Sefi hajnali háromkor egy üveg vodkáért lefetyelni kezdi a nappali padlójáról Gabó hányását; a másik meg, hogy mikor az egyik szép szemű fehérvári lánynak fél óra után azt mondom, szeretem, bemegy a spájzba a haverommal, és onnantól kezdve évekig visszatérő poén, hogy azért sírtam el magam, mert nem engem szoptak le. Hiába mondtam nekik, hogy amit abban a szemben láttam, gyönyörű volt.

Valamelyik körúti kocsmában beszélgettünk először: a kvíz-automatán játszottunk egy kört poénból veled meg pár haverommal. A második kérdésben Chopin meg Rachmaninov között kellett választani. Megemlítettem, mennyire szeretem őket, főleg az utóbbit; ekkor csillant föl a szemed. Kihívtalak egy cigire, beszélgessünk a második zongoraversenyről meg a szonátákról. A vége persze az lett, hogy miközben feltűnően gyakran néztem a szemedbe, neked szót sem hagyva beszélni kezdtem Csajkovszkijról és Dosztojevszkijről, a zene, a képzőművészet és az irodalom metafizikai hierarchiájáról meg a posztmodernről, szóval az olyan dolgokról, amikkel a szövetkabátos bölcsészfiúk szedik fel azokat a lányokat, akiken látják, hogy elolvastak már három Radnóti-verset. Láthatóan nem zavart az egyoldalú szerep; megelégedtél azzal, hogy az idegen szavak hallatára harapdálni kezdted a szád. Valószínűleg egy órán keresztül folytattam volna a pózolást, ha valami film kapcsán nem említed meg, hogy azt a barátoddal nézted pár hete. „Akkor ez is offos”, gondoltam, miközben elnyomtam a cigimet, és finom utalást tettem a körülményre, hogy kifejezetten hideg idekinn az idő.

Akkor még nem sejtettem, hogy másfél hét múlva azt kell mondanom a húgomnak, hogy nyakon talált a pingponglabda. Valami halloween-i buliban találkozunk. Mikor megkérdik, minek öltöztem, azt felelem, „trockista értelmiséginek”, és megigazítom magamon a kordzakót. Neked is ezt a poént sütöm el, pedig nyilvánvalóan csak lusta voltam bármit is kitalálni. Tulajdonképpen akkor már (még?) egy másik csajt fűzök, de őt csak utánad fogom megdugni, mert mikor hazaviszi a barátnőjét, aki belehányt a sörébe, beszélgetni kezdek veled a sorban. Közben odajön a faszid, de elküldöd, hogy ez offos, és simogatni kezded a zakóm, mert „olyan jó az anyaga”. A pasid még egyszer vissza fog jönni; akkor már a tánctéren vagyunk. Csak annyit látok majd, hogy egy ideig habozik, mit csináljon, aztán röhögni kezdek, és benyúlok a farzsebedbe. Erre kiissza a maradék piáját, és a sálját a szeméhez kapva elrohan.

Eltelik pár hét, mire újra találkozunk egy Király utcai házibulin. A halloween-i csaj addigra már rég összejött; hamar vége lett, mert csak úgy tudott elmenni, ha ütöttem – én meg érzékeny fiú vagyok. Másnap lekísértem a háztömb elé, toltam neki egy puszit meg egy poént Trockijról, és többet nem válaszoltam az üzeneteire. Neked is valahogy így mesélem, miközben megmarkolom a konyhapultról lelógó combod; azon az estén te vagy a harmadik, akit megcsókolok. Mielőtt hazaviszlek, az egyik csaj, akivel különben mindig érdekes vitákat folytatok, szerelmet vall nekem mattrészegen; én annyit felelek, hogy bocs, de a taxinál vársz. Erre beleül egy kukába. Kedves lány, de mintha zavaros lenne a szeme; nem lát benne tisztán az ember. Annak ellenére, hogy mindig arról a buliról beszéltem úgy, mint az éjszakáról, mikor beléd szerettem, lényegében semmi nem történt: egész hazaúton az életemről panaszkodtam, te meg egyetértően bólogattál, míg el nem aludtam.

Végre randizni kezdünk, de általában csak egy kávéra találkozunk; a mozi, színház sosem jön össze, „nagyon összejött a vizsgaidőszak”. Akadozik a dolog; unom, hogy mindig egyetértesz, de mikor bulizni megyünk, élvezem, hogy a sok bepróbálkozó szerencsétlen közül mindig én viszlek haza. Eljön a szilveszter. Az egyik haverommal kisebb-nagyobb megszakításokkal egy órán keresztül táncolsz, mire megunva a dolgot egyszer csak kirángatlak a lépcsőházba, hogy mi a fasz. „Az a helyzet, hogy szeretlek”, mondom a korlátba támaszkodva. „Nagyon jó veled lenni, de ha ennyire elől tartasz érzelmileg, jobb lenne most befejezni a dolgot”, válaszolod. Erre üvöltözni kezdek; te berohansz a lakásba, én meg legurulok a lépcsőn.

Később kiderül, hogy az egésznek semmi értelme nem volt; akkor még nem kavarsz össze senkivel. Az majd csak egy hónapra rá történik, miután azt mondjuk, próbáljuk meg újra a dolgot. Pontosabban: bámulom a söröm habját egy ideig, és megkérdem, mit szeretnél, mire azt feleled, amit én.

Eltelik pár hét, és a szorgalmi időszak előtt Párizsba tervezel menni pár hétre. Akkor már jó ideje nem láttalak, „nagyon összejöttek a vizsgák”, és akkor kezd tudatosulni először, hogy évek óta egyedül nyitom ki hazafelé jövet a lakást. Mindenképp találkozni akarok, de nem érsz rá, a barátnőddel tanulsz, másnap sietsz haza. Este buliba mész; megírom a győri haveromnak, figyeljen. Én is iszogatni megyek, középsulis osztálytali, pont kapóra jön; ha otthon kapom meg az üzenetet, hogy épp hazakísér valaki, valószínűleg kiugrom az ablakon. Így csak remegni kezd a lábam, és megiszok minden piát, amit találok az asztalon. A többiek azt hiszik, miattad. Pedig, ahogy olvastam a rövidke üzenetet, nem is te jutottál eszembe, hanem a Trockij-viccekkel lerázott zavaros szeműek, akiket kukákban hagytam magam mögött.

Persze ezt akkor még nem tudom. Mint ahogy azt sem, miért a te szemedbe szerettem bele. Sok idő telik el, mire rájövök, hogy azért, mert abban látszódtam a legtisztábban.


Locker Dávid
1998-ban született Szatmárnémetiben. Költő, kritikus, az ELTE BTK irodalom- és kultúratudomány mesterszakának hallgatója. Verseit, kritikáit többek közt az Élet és Irodalom, a Hévíz, az Apokrif és a Kalligram közölte. A Fiatal Írok Szövetségének tagja.