Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Farkas Arnold Levente: teketória

Fotó: A szerző archívuma

mint / teketória nélküli szóban / a méla igazság

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Korda Bonifác: A nagy fölemelkedés

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor II.

Fotó: a szerző archívuma

Ha apám tudta, hogyan kell enni, akkor anyám azt tudja, hogyan kell koplalni. Egész gyerekkoromban vagy koplalt, vagy folyékony diétán volt, miközben apám zabált és dohányzott és énekelt és ivott.

Bővebben ...
Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor I.

Fotó: a szerző archívuma

Amit nem merek elmondani anyámnak az az, hogy ez nem egy egyszerű húgyúti fertőzés. Apám családjában van egy széles körben elterjedt hiedelem, miszerint a szellemek lábtól felfelé hatolnak be egy nő testébe.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Eszter Hanna: lebegő

Fotó: Török Levente

sodrást ami elmossa / az elhordozott erőszakot

Bővebben ...
Próza

Kiszely Márk: Kapcsolati tőke

Fotó: a szerző archívuma

Volt ez a csajom Debrecenben. Cseresznyével egyensúlyozott az ajkán, a szemében gurámikat nevelt. Tubás volt, vagy tenorkürtös, nem tudom már, a rézfúvósok között ült, a rendezői balon. Ha a nevén szólítottam, nem figyelt oda. Ha hatszögbe rendeztem a díszköveket a teste körül, magához tért.

Bővebben ...
Költészet

Rostás Mihály versei

hogyha kezembe foghatnék / egy maréknyi időt

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Bartók Imre: 1939. szeptember 23.

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Krumponyász-univerzum (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

Róbert bal szeme az óramutató járása szerint, jobb szeme azzal ellentétesen forgott egyre gyorsabban, majd teljes testében rázkódni kezdett, a földre huppant, és nem mozdult többé. A feje sistergett és füstölt.

Bővebben ...
Költészet

Halmosi Sándor versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Kabátujjukban több élet volt, / mint az Egyesült Nemzetekben ma

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Veszprémi Szilveszter: Vers, amelyben a költő megint csak hisztikézik, nincs semmi látnivaló benne

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek a költők is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Gabriela Adameșteanu (f. Száva Csanád): A zebrán

Fotó: a szerző archívuma

Kissé félrenyomtad az embereket, szinte lökdösődés nélkül, mégis makacsul, ahogy a te korodra hál’Isten megtanultad. Képes vagy helyet csinálni magadnak közöttük. Diszkréten csináltad, a kíváncsiság nem kínzó betegség, nem alapösztön, nem kell könyökölni miatta.

Bővebben ...
Fotó: Csondor Ágnes

Szállok én is

Az ember meg, aki kihívott minket, adni akart egy tízest, hogy ne a zártra vigyük. Mondtam neki, hogy nem mi döntünk erről, drága uram, szét van nyílva a hölgy feje. A hangja újra távolodott, mállós lett, visszhangos, a mondat végét már nem hallom.

Ajtócsapódás a távolból. Furgon, kisteherautó vagy terepjáró ajtaja lehet. Becsapnak két másik ajtót is, ezt már közelebbről hallom. Nem érzem a lábam, sem a kezem, ez nem velem történik, ez nem én vagyok. Valaki más gondolatait hallom a fejemben. Filmet nézek, vagy álmodom. Egy férfi ordibál, vagy több, nem tudom. Tisztul a kép, a férfi nem ordít már, csak ingerült a hangja és zihál. Nincs közel hozzám. Vagy mégis? Fátyolos a hang, de határozott, folyamatosan beszél.

Víz alatt vagyok. Állandó, lassú sípolás, sistergés a fülemben, biztos ezért nem hallom rendesen, mit beszélnek a csónakon. Ezért nem érzem a végtagjaimat, súlytalan vagyok a víz alatt, mintha ott sem lennék. Géem, mondja az indulatos férfihang, középkorú nőt viszünk fejsérüléssel, géem roham után az esbéóra. Én vagyok az.

Be vagyok zárva, tehetetlen vagyok. Menekülnék, hisz úgyis elfelejtenek, ezer ilyen eset történik. Nem mozdul a lábam, nem kering a vér a kezemben sem, bárcsak megszúrná valaki egy tűvel az ujjbegyemet, kibuggyanna egy hatalmas meggypiros vérgombóc, látnám, nincs veszve minden, még simán elszökhetek, és eltűnhetek örökre.

Jobbra fordítom a fejem, a kocsi falára rögzítve műszereket és csomagokat látok, eszembe jut a Tetris challenge. Harmatfriss pázsiton fekszem, érzem a fű édeskés illatát, szimmetrikusan elhelyezett tárgyak vesznek körül, gerinchordágy, rögzítőkészlet, ezres defibrillátor, oxigénpalack, vércukorszint-mérő, automata vérnyomásmérő, ülések, speciális ruházat, mellények, szájmaszk, monitorok, olló, géz, vatta, kötszerek. Középen fekszem boldogan és büszkén, mentős vagyok, aki életekért felel. Megvalósítottam az álmom, elsajátítottam az összes kellék használatát, makulátlan a külsőm is, egyenruhában vagyok, szelíd mosoly az arcomon, a kamerába nézek, bizalmat ébreszt a tekintetem.

Betegnek nincs helye a képen, egyébként sem lehetne feltüntetni senkit a személyiségi jogok miatt. Talán itt sem vagyok, nem létezem. Etilanyu cuccai hátul vannak, kérdezi a sofőr. Itt van minden, szól mellőlem a hang, személyi, lakcímkártya, táska. Az ember meg, aki kihívott minket, adni akart egy tízest, hogy ne a zártra vigyük. Mondtam neki, hogy nem mi döntünk erről, drága uram, szét van nyílva a hölgy feje. A hangja újra távolodott, mállós lett, visszhangos, a mondat végét már nem hallom. Lassú tánc, lassú tánc, táncol a plafon, el is érem már talán, olyan alacsony. Nem félek, de azért sírni akarok, szállok én is, mint a füst, mert könnyű vagyok.


Viland Gabriella újságíró, szerkesztő, irodalmi publikációi 2016 óta jelennek meg. 1981-ben született Budapesten, jelenleg Bécsben él. Prózáiban függőséggel küzdő karakterek belső és külső világáról ír.