Idegenforgalom
- Részletek
- Írta: Sós Timothy
Én ennél egy fokkal ravaszabb voltam. Napi nyolcvanötért adtam ki a matraccal felszerelt paprikaszárítót egy a Kepler-69c-ről érkező úriembernek.
Mióta a Pentagon elismerte a földönkívüli élet létezését, a faluban megszaporodott a kiadó nyaralók száma. Exkluzív árajánlatok várták a TOI 700 d és K2-72e égitestekről érkezőket. Az űrturisták akár hatvan lejért kibérelhettek egy kertes házat éjszakánként, mindenki mástól legalább százat kértek a tulajok. Én ennél egy fokkal ravaszabb voltam. Napi nyolcvanötért adtam ki a matraccal felszerelt paprikaszárítót egy a Kepler-69c-ről érkező úriembernek. A feleségem minden nap főzött rá, szóval nem panaszkodhatott.
A falusi önkormányzat ötletbörzét hirdetett egy intergalaktikus turisztikai program kivitelezésére. A cél a gazdaság fellendítése volt. Akadtak közöttünk, akik a szórakoztatóiparban láttak lehetőséget. Ettől függetlenül a jövevények némileg felbolygatták a közösség életét. Az első Alien-maraton után a kultúrház igazgatója rögtön közgyűlést hívott össze. A vetítés során ugyanis egy kislány elvesztette a telefonját, és valamiért mindenki a TRAPPIST-1d bolygó lakosait vádolta meg a bűncselekmény elkövetésével. Persze a végén kiderült, hogy a készüléket a tulajdonosa adta be a zálogházba, az anyja zafír fülbevalóival együtt. Ennek ellenére a falusiak továbbra is rossz szemmel néztek az úgynevezett trappistákra.
Megnyíltak a különböző földönkívüli fúziós konyhák is. A legszokatlanabb egy sertésagyból előállított fogásokat kínáló bisztró. Általános rögeszme az idegenek étkezési szokásaival kapcsolatban, hogy imádják az agyat. Remélhetőleg nem a miénket, de ha mégis, a disznó agya meglehetősen közel áll az emberéhez. Legalábbis kinézetre. Az ötlet sajnos elbukott, tekintve, hogy a K2-72 bolygóról származó befektetők saját étteremláncot indítottak, így szinte teljesen kisajátították a piacot. Nyilvánvaló volt, hogy a Földet elárasztó bevándorlók, honvágyuk miatt, sokkal szívesebben fogyasztották saját bolygójuk ételeit. És hát a kocsmából kivánszorgó részeg egyetemisták sem a túlárazott disznóagyról fantáziáltak a hajnali órákban. A kistermelők csődöt mondtak, a világgazdaság fellendült.
Így tehát Berlin és Los Angeles példájára, Kisvarjast is elárasztották a kikapcsolódásra vágyó, esetleg vállalkozó szellemiségű földönkívüliek. Több száz hektáros kukoricamezők alakultak át pillanatok alatt futurisztikus parkolóházakká, elősegítve az idegen kliensek fogadását. Néhány gazda ugyan kinyilvánította nemtetszését az üggyel kapcsolatban, ennek ellenére ők sem állhattak a fejlődés útjába. A komolyabb problémák a bevándorlók rohamos letelepedésével kezdődtek. Voltak, akik a helyi mustárgyárban vállaltak munkát, mások cipőboltban dolgoztak, néhányan pedig saját startupokat indítottak el. Egyes falubeliek azt állították, az idegenek elveszik tőlünk a munkalehetőségeket. Ha nem vigyázunk, megfosztanak a kultúránktól, és romba döntik az egyházakat. Tudnivaló volt, hogy a bolygónkra látogató fajok legnagyobb része soha nem is találkozott a vallás fogalmával. Néhány turista ugyan kíváncsiságból ellátogatott a virágvasárnapi szentmisére, a plébános úr viszont a monstranciával verte oldalba valamennyiüket.
Az általános iskolában csillagközi cserediák program (CSCSP) indult. Már nem csak az űrlények utazhattak hozzánk, végre a mi gyerekeink is megismerhettek olyan civilizációkat, amelyek fejlettsége a Kardasev-skálán elérte a harmadik fokozatot. A szülők nagy része ekkor már úgy vélte, biztonságosabb más bolygóra küldeni a fiatalokat, mint hogy Kisvarjason tanuljanak. Szerintük ugyanis a Földre érkező turisták többsége a saját társadalmuk alsóbb rétegéhez tartozik. Nem tudtuk, hogy pontosan mitől, de féltünk. A lányaimat ezután autóval vittem iskolába. Az aggodalmat csak fokozta a múlt havi eset: egy hatodikos osztály rosszul sikerült tanulmányi kirándulást szervezett a Ross 128 b-re. A csoportot támadás érte, miközben a -50 fokos éghajlatú hegység állatvilágát tanulmányozták: a jégtömbök mögül előtörő földönkívüli jegesmedve rajtaütött az osztályon. Három gyereket evett meg. Az esetről készült beszámolók nagy port kavartak a sajtóban. A bosszúra szomjazó helyiek kiegyeztek a földi jegesmedvék erőszakos lemészárlásában, de a rémület nem csillapodott. Ettől kezdve tömegesen gyártotta a média az álhíreket. Az Egyesült Államok faji háborút jövendölt, a magyarok Nyugat-Európát emlegették. A szociálisan inaktívabb rétegek még mindig a jegesmedvéket hibáztatták. A falu öregjei szűkszavúan nyilatkoztak: emberi kéz lehet a dologban.
Hamarosan szárnyra kaptak a pletykák, amelyek szerint a bevándorlók valójában szexuális ragadozók, akik ártatlan nőket erőszakolnak meg a nyílt utcán. Bevallom, abban a pillanatban engem is elfogott a rettegés. Azonban amikor a feleségem világossá tette, hogy önszántából csalt meg, majd hagyott el a paprikaszárítóban élő vendégünkért, végre megnyugodtam: valószínűleg a többi hír is csak kitaláció.
Sós Timothy a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója volt, később a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen szerzett diplomát filmrendezői szakirányon. Jelenleg forgatókönyv- és novellaírással foglalkozik, kisjátékfilmeket rendez, és filmtudományt tanul. 2021-ben a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjasa.
