Bajnai Zsolt: A fürdőszoba
- Részletek
- Írta: Bajnai Zsolt
Az volt a kívánsága, a Jézuska hozzon neki egy gyönyörű fürdőszobát. Olyat, amiben kád van, mosdó, hatalmas tükör, melegvíz, meg benti vécé, hogy ne kelljen a hidegbe kijárkálni, szebbet, mint amilyeneket a sorozatokban mutat a tévé, hát mit lehetett erre mondani?
Olyan gyönyörű fürdőszoba, mint Kálmánéké, nemhogy a falunkban, de a fővárosban, a balatoni villákban, sőt talán még a lakberendezési lapokban se volt. Nem apró, égre néző lyukon szűrődött be a fény, mint a kockaházak fürdőszobáiba, hanem hatalmas, kertre nyíló, kétszárnyú ablakon. A plafonig volt burkolva a legjobb ízléssel egymás mellé válogatott csempékkel, a padlón pedig gyönyörű járólapok. Az egyik sarokban áttetsző, színes üvegtéglákból rakott fal mögött zuhanyzó, a másikban hófehér kád. Dupla mosdó hatalmas tükörrel, csillogó csapok, diszkréten, alacsonyabb fal mögé bújtatott vécécsésze, és mindenfelé elrejtett lámpák, amelyek éjszaka is kristálypalotává változtatták a szobát. Csak később tudatosult bennem, hogy a kád és a zuhany között álló, patinás vasbojlert csak kívülről lehetett fűteni.
Az a fürdőszoba nem illett a faluvégi cigánysor rogyadozó házába. A hatvanas évek végén építették ezeket, hogy kiváltsák a félig földbe vájt putrikat. Azóta nem törődött velük senki. Pusztultak, düledeztek, némelyiket már rég szétlopták, vagy eladták darabonként.
Kálmánék nyolcan laktak a bekerítetlen portán álló, vakolatát vesztett házban. Be nem tettem volna hozzájuk a lábam, ha karácsony után két nappal nem érkezik bejelentés, hogy Flóriék épülő, ízléstelen villájából elloptak egy zsák csemperagasztót meg a fugázáshoz való anyagokat.
Flóriék voltak a falu, de talán a környék legtehetősebb családja. Mindenki suttogta róluk, hogy nemcsak a segédmunkások Pestre szállításából gazdagodtak meg, hanem a kamatos pénzekből, meg a mindenféle csalásból. Fifikás família volt. Ha bárhol meg lehetett csapolni az államkasszát, a közöset, akkor ők még azelőtt megtették, hogy a többdiplomásoknak eszükbe jutott volna kapkodva elzárni a csapot. Ha pénzről volt szó, nem ismertek se istent, se embert. Az utolsó forintért is lehajoltak. Leginkább a magukfajtán élősködtek.
Loptak tőlük, igazságot követeltek. Annyi építőanyag volt felhalmozva a még készülő hatalmas házuknál, hogy abból nemcsak azt, de a fél falut fel lehetett volna építeni. Elképedve nézelődtem. Aztán azzal hagytam volna ott őket, hogy ha jutunk valamire, jelentkezünk. De nem az enyém volt az utolsó szó. Azzal bocsájtottak el, hogy ha jót akarunk a tolvajnak, akkor előbb találjuk meg náluk, mert, ha a család keríti kézre, annak csúnya vége lesz. Szívem szerint visszaszóltam volna, hogy ne fenyegetőzzenek, de a parancsnokom csak kedélyesen vigyorgott, hogy persze Flórikám, mindent megteszünk.
Nem szóltam senkinek a kerítés túloldalán induló két lábnyomról meg a talicskakerék hagyta csíkról, aminek egy részét még nem takarta el a friss hó.
Szürkület előtt egyedül, civilben, gyalog mentem vissza a palotához, hátha megtalálom a nyomok folytatását. Nem Flóriéknak akartam igazságot szolgáltatni, inkább az izgatott, kit vihetett rá a bátorsága vagy a tudatlansága, hogy a környék legerőszakosabb családjához törjön be. Kálmánék házáig vezettek a nyomok.
Benyitottam a már csak jelképes bejárati ajtón. Bűz csapta meg az orromat. A vastag kabáton keresztül is éreztem az apró folyosó falaiból áradó hideget. Balra, az első utcai szobában néhány riadt, girhes csirke várt a sorára. A másik, legalább fűtött helyiségben gyerekek hangoskodtak. Kálmán a konyhából lépett elém.
Nem tagadta, hogy Flóriéktól hozzájuk vezetnek a nyomok. Nem keresett mentséget és kibúvót sem. Örök szegénységre ítélt cigányember volt, aki hét közben Flóriék valamelyik bandájával gürizett. Feketén egy építkezésen, valahol, messze innen. Leginkább azért, hogy az asszony meg a hat gyerek miatt halmozódó tartozásokat valahogy törleszteni tudja. Flóriéknak. Ám az valahogy mindig csak több lett. Gyorsabban kúsztak felfelé a nevéhez írt számok egy koszos, kockás füzetben, mint az én svájci frankos hitelem a bank számítógépein.
Nem kellett mondani, tudta, hogy baj lesz, ha Flóriék fülébe jut, ő járt a portájukon. Könnybe lábadt a szeme, hogy őt az már nem érdekli, mert neki be kellett tartania az ígéretét, amit a legkisebb jánynak tett. Először nem értettem, ahhoz miért kellett csemperagasztót meg fugázót lopni, azt hittem, karácsony előtt pénzzé tette. Aztán intett, hogy menjek utána, és bevezetett a bejárati ajtótól jobbra nyíló, egykori harmadik szobába. Az új fürdőszobába.
Percekig csak forogtam körbe nyitva felejtett szájjal. Úgy éreztem, valami hülye álomba keveredtem.
Kálmán legkisebb lánya súlyos szívbetegséggel jött a világra. Ápolták, szerették, mindent megtettek érte. Nyolc éves volt. Az orvosok már nem sok időt jósoltak neki.
Az volt a kívánsága, a Jézuska hozzon neki egy gyönyörű fürdőszobát. Olyat, amiben kád van, mosdó, hatalmas tükör, melegvíz, meg benti vécé, hogy ne kelljen a hidegbe kijárkálni, szebbet, mint amilyeneket a sorozatokban mutat a tévé, hát mit lehetett erre mondani?
Makogtam. Kálmán lehajtott fejjel folytatta, hogy eddig soha nem mert a máséhoz nyúlni, de most nem tehetett egyebet. A különböző építkezésekről, ahová Flóriék szervezték, apránként minden szükségeset hazahordott. Csöveket, csempéket, járólapokat, mikor mi fért a batyuba. Aztán december elején nekiállt, és éjszakánként, amikor aludtak a gyerekek, építgette a fürdőszobát. Már majdnem készen volt, amikor rádöbbent, hogy a befejezéshez hiányzik még valamennyi anyag. Boltba nem mehetett, mert a faluban ilyesmit nem árulnak. Kocsija nincs, de pénze se, hogy bebuszozzon a megyeszékhelyre. Meg már idő sem volt. Közeledett a karácsony. Készen kellett lennie a fürdőszobának. Trógerolt eleget Flóriék új házának az építésén, tudta, hogy ott mindent megtalál. Meg azt is, hogy még nem laknak benne, december 24-én hajnalban senkit nem talál majd ott. Köd volt, senki se látta. Csak azt tette a taligájába, ami nagyon kellett a karácsonyi ajándék befejezéséhez.
Látnia kellett volna a jány arcát, meg a többiek elkerekedett szemét, amikor kinyitottam nekik a fényben úszó, meleg fürdőszobánk ajtaját.
Karácsonyeste mindenki kádban fürdött, miközben Kálmán boldogan hordta az utcai kútról a vasbojlerbe a vizet, amit mindenféle szemét melegített fel.
Meglett férfi létemre könnyezve tapostam össze a Flóriék palotájától Kálmánék viskójáig vezető nyomokat. Egy hónap múlva pedig azzal zártuk le a nyomozást, hogy a tettes ismeretlen maradt. Azt csak később tudtam meg, hogy Flóriék olyan anyagokat is beírattak a parancsnokommal a jegyzőkönyvbe, amiket el se vittek tőlük, vagyis még kerestek is a meglopásukon. Így aztán volt miből újabb kölcsönt adni Kálmánéknak, hogy kora tavasszal eltemessék a legkisebb lányt, aki úgy szeretett volna saját fürdőszobát.
Bajnai Zsolt végzettségei szerint történelem-földrajz szakos középiskolai tanár és újságíró. Előbbi soha nem volt, utóbbit lassan harminc éve műveli. Dolgozott több újságnak, szerkesztett lapokat és könyveket. Civilben – amikor nem ír – az államigazgatásban könnyűzenével foglalkozik. Sokáig gyűjtötte a bátorságot, hogy prózáival a nyilvánosság elég merjen lépni. Eddigi két novelláskötete – A megmozdult világ (2016), Visszaköszönés (2018) – után 2020 tavaszán jelent meg a harmadik, Az eltűnt városháza címmel, amelyet két évvel később a Csálé képek követett.